Amikor kibontottam otthon az Angliából érkezett plüssizét, a nagyobbik fiam megörült, hogy biztos neki rendeltem, és mondta, hogy ugye így van, mert ez neki nagyon tetszik. El kellett keserítsem, mert ezt magamnak rendeltem, lényegében azóta vágytam egy Flat Ericre, amióta a kultikus Levi’s-reklámban először megláttam. Hogy miért? Mert akkor végtelenül viccesnek találtam, és menőnek, ma meg már csak annyira jópofának, hogy végül szerváltam egyet. De előbb nézzétek meg a figura önálló klipjét:

És akkor csak most jöjjön az én darabom:

Jó nagy, a hirdetés szerint 22 hüvelyk,  de ez még mindig kisebb szerintem, mint a “prototípus”, amit a reklámban láthattunk. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, jelenleg kiemelt helyen csücsül egy előszobai polcon, de amint úgy alakul, el fogja foglalni méltó helyét a legkedvesebb hobbiautóm anyósülésén. De Milánnak meg kellett ígérnem, hogy ha megunom, akkor az övé lehet. Meg is ígértem ;) (Arra egyébként tök kíváncsi vagyok, hogy mondjuk 20 év múlva a mai gyekekek ugyanilyen nosztalgikusan néznek-e majd vissza egy Angry Birds plüssfigurára, vagy addigra kiveszik belőlük minden romantika?)