A Lancia Stratos HF (HF = high fidelity) egy legenda, a világ egyik legsikeresebb rallyautója. 1970-ben mutatkozott be, és majdnem a nyolcvanas évek elejéig uralta a versenyeket. Ami nem is csoda, hiszen a versenytársaival ellentétben kimondottan erre tervezték. A koncepció mögött három ember állt, a Lancia csapat feje, Cesare Fiorio, az angol mérnök Mike Parkes, és a Sandro Munari, gyári pilóta.

A karosszériát Marcello Gandini, a Bertone egyik vezető tervezője álmodta meg, meglepően rövidre és szélesre, a minél jobb tapadás érdekében.

Régebben már mutattam, de itt az ideje újra felidézni, hogy az autó feltűnt az 1977-es A Kicsi kocsi Monte Carlóba megy című filmben:

Herbie lealázta.

Jellemző vonása az autónak a fentiek mellett, hogy előre és oldalra rendkívül jó kilátást biztosít az egyedi formájú szélvédő, míg hátra szinte semmit. A koncepciót háromféle motorral mutatták be, először a Lancia Fulvia motorjával, majd a Lancia Beta-éval, végül pedig a Ferrari Dino 2418 köbcentis, 190 lóerős V6-osával, amely a 60 mph sebességet kevesebb, mint 5 mp alatt el tudta érni.

A homologizációhoz szükséges 400 civil darabot 1973-ban gyártották le, így 1974-ben elindulhatott a világbajnokságon. A versenyautó motorját 280 lóerőre húzták fel egy turbó segítségével, de ezzel csak a Group 5-ben versenyezhetett, és nem is bizonyult olyan megbízhatónak, mint a turbó nélküli verziók. Sandro Muranival a volán mögött (és Björn Waldegarddal az anyósülésen) ennek ellenére simán megnyerte a 74-es, a 75-ös és a 76-os bajnokságot, 76-ban és 77-ben a Monte Carlo Rally-t is, de a Fiaton belüli érdekellentétek (ugye tolni kellett a Fiat 131 Abarthot) miatt a sikersorozatnak vége szakadt. Később Munari saját csapattal indult, ez volt a Chardonnet Team. A Fiat erős gyári háttere nélkül is ütős autó maradt a Stratos, feltéve, ha jól vezették, de 1981 után nagyjából leáldozott a kis Lanciának.

Mindösszesen 492 darab készült a sztratoszférát idéző nevű autóból, ebből 11-et egy bizonyos Chris Hrabalek birtokol, köztük a piros gyári prototípussal és az 1977-es Safari Rally autóval. Na ilyenem sem lesz soha. Igaziban. Mert kicsiben van kettő is, egy Hot Wheels és egy noname, íme:

A 2002-ben debütált Hot Wheels friss szerzemény, filléres darabként egy másik beszerzés szállítási költségét kozmetikázandó vettem, a ki tudja mikor született kis noname-et pedig még valamikor áprilisban szerváltam, talán az egyik börzén, már nem emlékszem. De az is olcsó volt. Egyértelműen az előbbi a szebb (a képeken ez ugye az utóbbi), a HW jóval igényesebb kivitelű, szebb a színe, szebbek a kerekei, még ha nem is túl autentikusak - de szerencsére arany színűek! Nem rugózik, nem nyílik semmije - valójában nem is értem, az igazira minek tettek ajtót egyáltalán. A két kisautó méretét és arányait is jól eltalálták, még a névtelen is rendben van, pedig szemmel láthatóan önálló tervezésű, nem koppincs...

Még jó lenne 1:43-ban is beszerezni, bővítendő a szép kis soromat, de ott egyéb komoly hiányosságok is vannak, amelyek magasabb prioritásúak, mint pl. az Escort, vagy az Ascona. Na jók legyetek!