Megint Ford. A kb. egy éve (de még pont 2014-ben) mutatott Porsche párja. Nagy szerencse, hogy itt van nekünk az utóbbi időben kissé pihenő Matchbox Memories, mert így nem kellett túl sokat kutatnom a kisautó eredetije után, odaát már megírták, amit tudni lehet és tudni kell a típusról. Egyébként osztom Sam. Joe álláspontját, amit az imént linkelt poszthoz írt, miszerint nekem sem volt ez a darab sosem a kedvencem, de ez igaz a fentebb említett Porschéra is, viszont a MB ezen érájában készült (nem fantázia szülte) darabokat azért igyekszem összeszedegetni, így ezt is behúztam. Egy mai, boltban kapható Matchbox áránál olcsóbban, ami azért érdekes...

Szerkezetileg teljesen rendben van, a kopást illetően pedig hát van rajta bőven, ahogy láthatjátok is. Ennek ellenére a rugózása és a gurulása a mai napig tökéletes, nem is tudom, hogy lehet ez, mert azok az autók, amelyeket szétjátszanak, jellemzően ritkán ússzák meg tengelygörbülés nélkül. Hát ez speciel megúszta, és ha minden jól megy, már meg is marad ilyennek. Eljátszottam a gondolattal, hogy megkérek valakit, hogy fesse át nekem, rakja rendbe, de rájöttem, hogy erre most nincs szükség, ez nekem így most pont megfelel. 

Azt hiszem, az Mk1-es Ford Escort olyan téma, amelyből sosem elég... Először 2009-ben mutattam ilyen holmit a blogon, aztán 2010-ben egy kicsit nagyobbat, 2014-ben egy szétszedhetőt, végül tavaly pedig a filmes Hot Wheelst. Ez a Corgi egy meglehetősen ritka, de nem fellelhetetlen darab, és épp ezért kuriózumként elmondhatom, hogy megvan dobozolt, bontatlan változatban is otthon, amely az egyik féltve őrzött kincsem. Emez itt alul viszont bontottan érkezett hozzám, a novemberi börzén jutottam hozzá 800 kemény magyar forintért, és tudhatjátok, árat általában akkor szoktam ide kiírni, ha annak jelentősége van, márpedig ennek van, mert 10-20 font alatt nemigen lehet online belefurni egy ilyen szép példányba, hát még Magyarországon...

Jó-jó, messze nem makulátlan, látszik rajta, hogy az eredeti funkciójának megfelelően használták, azaz játszottak vele, és bár hiába törném el a világ összes gyerekének a kezét, hogy ilyet tesznek, végül is meg tudom érteni, gyerekkoromban én is játszottam a kisautóimmal. Csak azóta több eszem lett. Valamilyen csoda folytán ennek a darabnak mind az elején található ködlámpa-együttese, mint a sportosságát hangsúlyozó matricái megúszták a harcos éveket, így a kopottsága mutatja csak, hogy nem mai darab, egyéb baja nincs. Persze nem gurul úgy, mint egy Superfast, de ez erre a Corgi-szériára (sőt talán az összes Corgira) általánosságban is jellemző. A rugózása is csak jelzésértékű, viszont a formája annyira vaddisznó, hogy azt nem tudom elmondani... Nektek is bejön?

Autós érdeklődéssel rendelkező olvasóim (ez valószínűleg itt valóban 98%-ot jelent) minden bizonnyal ismerik a Totalcar Rulettkerék-sorozatát, aminek a mottója valami olyasmi, hogy "megvesszük azt az autót, amit te nem mersz". Egy ilyenbe kezdtem nemrég én is, annyi a különbség, hogy ha úgy áll össze a projekt, ahogy tervezem, akkor én a végén meg is tartom a kocsit. Ennek a nulladik szakasza akár a Volvo-vásárlás is lehetett volna, de emlékeim szerint akkor még nem ment ez a sorozat, bár az is lehet, hogy már igen, hirtelen nem tudom - mindenesetre a mondás arra is igaz lehet. A saját Rulettkerék-projektem úgy kezdődött, hogy gyakorlatilag folyamatosan nézegetem a hahut, mert _mindig_ autót akarok venni. No nem mintha bármi okból szükségem lenne egy újabb akármilyen autóra, mert ugye ott van a kiváló Honda, ami minden szempontból tökéletesen megfelelő családi autó, ott van mellette az édes kis feleségem édes kis Altója, illetve ott van az irracionális autótartás csimborasszója, az imént is említett százezer éves Volvóm, amiben végképp kiélhetem az autóbuziságom. Tehát se hely, se pénz, se szükség nem indokolja, hogy beszerezzek ezek mellé egy újabb kocsit. De. A vágy. Ez a fránya vágy gyakorta, úgy kéthetente rámtör, amikor meglátok valami számomra kívánatos darabot a neten. Ehhez a hahun kívül nézem a FB-on a Roncsvadászok csoportot is, és pár másik hasonló profilú tömörülést, mert hátha. Aztán egyszer csak felbukkant egy csodás régi Lancer, még a hátsókerekes érából, patent állapotban, minimális pénzért. A hirdetés nyilván már régen törölve lett, de meg tudom mutatni az elejét, meg egy fotót, mert anno ki is posztoltam:

Azután posztoltam csak persze a blog FB-oldalára, hogy otthon a feleségem határozottan leszavazta a megvásárlását. Emiatt nem voltam boldog, de be kellett lássam, igaza van, és egyszerűen nem tudtam neki (valójában magamnak sem) észérvekkel körbebástyázni a vásárlási szándékomat, így hagynom kellett elúszni. Később feltűnt egy kis időre újra, immár friss műszakival, 180-ért. Remélhetően jó kezekbe került, hiszen (jó, nem hiszen, mert nyilván nincs összefüggés, tehát inkább akkor és) ahogy a képen is látható, elég magas volt a poszt elérése, sőt valójában best evör elérés az oldalamon, de mindegy, ez csak engem hatott meg. Nem adtam fel, mert az ember a vágyait nem adja fel csak úgy. A vágyaimat viszont igyekeztem olyan vektorokkal ellátni, amik egy kicsit a racionalitás irányába terelik azokat, és nem is kellett sokat várni, feltűnt az egyik csoportban egy rendkívül szakadt kis Suzuki Super Carry. Ha valaki nem tudná, ez egy kb. akkora minibusz, mint az Alto, na jó, esetleg mint a Swift, belül viszont hétszemélyes. Nem mellesleg népszerű fajta, ennek megfelelően ritka madár, bár november elején még pont volt fent kettő a hahun, meglehetősen drágáért:

Az a darab viszont, amit én kinéztem magamnak, messze nem került ennyibe - igaz, az állapota sem volt valami szívderítő, de erre még visszatérek. Az első kép a hirdetésből a következő volt:

Na ez az, mondtam magamnak, ebbe nem lehet belekötni, az egy feleség, két, alkalmanként három gyerek már abszolút indokolja egy ilyen kapacitású kocsi integrálását a családi flottába! (Megjegyzés: a kategória nem most került először a szemem elé, szinte pont 3 éve is elgondolkodtam egy hasonlón, check.) Mert bár ahogy az imént, fentebb elismerősen nyilatkoztam a családi Hondáról, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mivel hátul a három helyből kettőn gyerekülés van, a legnagyobb gyereknek, amikor velünk van, úgy kell bepréselődni középre, ami hosszabb utakon nagyon kényelmetlen neki. Szóval _kell_ egy családi-kirándulós-elmenős-beleférős újabb hobbijármű, és ebben meg is találtam a tökéletes alanyt. Suzuki, tehát elvileg nem az a tönkremenős fajta, rendszámos-törzskönyves, ami mindig jó, nincs is messze, mert Kistarcsán pihen, és az ára meg olyan, hogy ha ennyi pénzzel mennék be a Hervisbe, hogy vegyek egy biciklit, hangosan kiröhögnek...

Elég sokan jelentkeztek a hirdetésre, ez a csoportban megjelenő posztoknál látható infó, mármint a nem privát üzenetekben folyó kommunikációra gondolok, így nem voltak illúzióim, ha összejön, örülünk (jó, örülök én), ha nem, nem. Elég sűrű volt akkoriban az életem, ezért nem is feszültem nagyon rá a témára, de azért még az elején megírtam az embernek, hogy ha a papírok rendben vannak, érdekel a dolog, és az ár is oké, nem fogok alkudni. Aztán egy hét múlva egyeztettünk egy kört, a kocsi még megvolt, úgyhogy egy szép napos vasárnap délután Milánnal kikocsiztunk Kistarcsára megnézni, kápével felszerelkezve.

Hát mit mondjak, az autó elég gyászos állapotban volt, letámasztva pihent egy kurva igénytelen udvaron egy csomó szemét között, ütött-kopott az egész, csúnya sötétkék fényezés, tenyérnyi lyukak alul körben, belül mindene szétszedve és összedobálva, összevissza fajta, de egységesen szar gumik körben, szóval a legalkalmasabb jelző a kocsi állapotára a roncs szó volt, de a motor indult rendben, és végülis mindene megvolt. Ettől azért még roncsnak nézett ki :) Az eladó viszont szerencsére egy autófényező volt, akinek a lakatos pajtása is ott lakott a környéken, úgyhogy nem hoztam el a kocsit (nem is tudtam volna, hiszen csak egy gyerek volt velem), hanem helyette megírtuk, amit meg kellett, kifizettem, amit ki kellett és meg is bíztam őt az autó kilakatoltatásával és lefényezésével. Első ránézésre a belső részben rendben volt, az ülések kárpitjai nem tűntek használhatatlannak, ellenben az oldalkárpitok menthetetlennek bizonyultak, ezt majd egy külön körben terveztem pótolni. Korrektnek tűnt a srác, és el is mondtam neki, mennyire örülök ennek, mert elég rossz tapasztalatokat szereztem nem is olyan régen a Volvóval kapcsolatban, és hogy de jó, mert ilyen most biztos nem lesz. Kitaláljátok? Ha másból nem, abból biztosan, hogy a poszt címe nem Suzuki: de lett. Elindult a hitegetés, majd ja, most épp nem jó, meg majd a jövő héten, meg nem ér rá a lakatos, nem ér rá az eredetvizsgáló, hopp, ki kellett mennem Ausztriába egy pár hétre, hopp, egy kicsit több lett, ezért az év első napjaiban ebből elegem lett, és visszacsináltuk az egészet. Ez a része szerencsére korrektül lement, minden pénzemet visszakaptam, kivéve persze azt, amiből még a létre nem jött átírás előtt befizettem a biztosítást, illetve amit arra költöttem, hogy szerváltam a kocsihoz négy használt felnit (igen, én festettem őket aranyra) és négy új gumit, na ezek most már faterom Suzukijának az értékét emelik...

Aztán úgy folytatódott a sztori, hogy mivel közben erősen beleszerettem a 7 ülés gondolatába, kerestem további megoldásokat. Például elgondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha nem a Honda mellé, hanem helyette néznék valamit? Mondjuk egy Streamet. Ismeritek? Nekem csak a neve volt meg, ezért kinéztem egy szimpatikus hirdetést, és elmentem megnézni, hogy meg is tudjak tapogatni egy ilyen autót.

Tetszett nagyon, és legfőképp az, hogy egy nem egyterűnek, hanem inkább egy megtermett kombinak kinéző egyterű. És Honda. És svájci. Szóval megnéztem, megtapogattam, üléseket toligáltam, kormányt markolásztam, váltót huzigáltam, majd végül nem vettem meg. Miért? 1.2 volt az ára, ami nem kevés, de szerintem oké. Utánanéztem, reálisan mennyit lehet kapni (tehát nem kérni) az Aerodeckért. Mondjuk 4 kilót, de akkor szerintem máris egy kicsit sokat mondtam. A differencia tehát 8 kiló. Na, ezt két plusz ülésre vetítve sokalltam. Közben folyamatosan nézegettem egyéb alternatívákat is, és újra elővettem egy régi gondolatomat...

Az a jó hírem van, hogy nem áll az élet Volvo-fronton sem november óta, bár még mindig nincs kész. Volt egy sikertelen körünk műszaki vizsgán, a fékek és a futómű gyengesége miatt a kocsi itt elsőre elhasalt, ezért most már azóta fele-fele arányban új és felújított lengéscsillapítokkal büszkélkedhetünk, továbbá jó pár szilentet is cserélni kellett, nem mellesleg a fékeket felújítani. Ezeket mondjuk nem bánom, előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tenni, hát most sorra kerültek. Az autó belseje időközben a világosról feketére változott, mert a korábban vásárolt és itt is mutatott bézs vezetőülésem annyira elfáradt, hogy el is tört, és a szerelőnek csak feketét sikerült lőnie előre párban, de akkor már megbeszéltük, hogy cserélődjön a hátsó is, majd ezután találtam egy remek szett fekete ajtókárpit-szettet is, amik így teljessé tették a belső harmóniát. Szűrők, folyadékok, vezérlés, vízpumpa és még egy csomó cső cserélődött, illetve pótlásra került,  a kábelezés is új, a vízhűtőt is cserélni kellett, kidobtuk a régi magnót, kapott az első ajtókba két zsír új 10 centis hangszórót is a kocsi, itt tartunk most. Egy kicsivel korábbi állapotot tudok most mutatni, de majd lesz még beszámoló, ígérem:

És itt egy kis videó is, amin JÁR a motor!!!

A képekért, videóért és a temérdek más segítségért ezer köszönet illeti a Veterán Volvók egyik legnagyobb hazai támogatóját, Szendrei Zolit. Stay tuned!

Merthogy ez a 12. retro zenegépem, de nem ígérem, hogy az utolsó... Kicsit ugye más a design, mint a másik magyar magnómnál, de nagyjából minden más ugyanaz rajta és ugyanott is van. A linkelt posztban szerepel egy sajtóhirdetés (vagy plakát, ki tudja), na azon pont egy ilyen látható:

Mit is írhatnék róla? Személyes kötődésem ehhez sincs, nem volt ilyenem gyerekkoromban, de úgy voltam vele, hogy ha egyszer belefutok egy nem túl leharcolt darabba olcsó pénzért, megveszem. És pont így történt. Licittel nyertem a vaterán, 3600 forintért, ami szerintem nagyon baráti ár érte még úgy is, hogy csak a rádiója működik, a magnója meg sem nyikkan. Szerencsére Zuglóban vehettem át, így még a küldésre vagy utazásra sem kellett külön pénzt költenem, ráadásul sikerült megint összeakadnunk azzal az eladóval, akitől anno vettem már pár kincset. A kórtermi ágyszomszédok szolidáris megértésével mondta inkább, mint kérdezte, hogy ezek szerint ilyeneket is gyűjtök?... :D

Nagyából olyan öt éve a Hot Wheels remek narancssárga BMW-jét nyálaztuk körbe, karácsony után négy nappal viszont egy Welly-t sikerült behúzni a típusból, 1:24-ben a Tescóból:

Nem vettem volna meg, ha nem viszik le az árát 3500 forintra. És többet is vettem volna, ha épp akad készleten még pár olyan darab, amikre itt-ott megjelent posztokban felfigyeltem. Ebben a méretarányban egyébként mondjuk két darab Buragón és pár Stahlbergen kívül nincsenek nagyon társai a fenti Bimmernek a gyűjteményemben, és nem is igen tervezek ezen változtatni, bár ha legközelebb elém ugrik ugyanebből a sorozatból valamelyik kiszemelt szépség, nem fogok nagyon tiltakozni. Szépek a modellen a részletek, de azért nem áll tőlük el az ember lélegzete, az első kerekek elforgathatók, az ajtók nyílnak, okés a beltér, ennyi. Az aljára is került némi részletezés, de azt nem fotóztam le, mert illuzióromboló rajta a két nagy bumszli, amibe a kis fekete talphoz rögzítő csavarok valók. A korhű színválasztásért plusz jó pontot utalok ki a Wellynek, lásd a bevezető képet. Mit gondoltok, szerintetek is jó vétel volt?

Ígértem már ezt a posztot, mert elmaradt tavalyról. A patináns német márka (1930-as a név, bár akkor még Fürth, Grundig & Wurzer volt) következő szerkezete a tipikus példája annak, hogy "gyerek kezébe nem való", azaz a tudása már nekem is sok. Erre utalhat talán az RR 940 típusjelzés alatti Professional felirat, mert képzeljétek el, az van, hogy bár egy tipikus ghettoblasternek néz ki, ez messze nem az. Először is azért, mert nem bír olyan teljesítménnyel, ami blasztolná a gettót, egyszerűen csak jól és meglepően szépen szól, másodsorban pedig azért, mert itt a tervezők a hangsúlyt inkább a rádióra tették, azt gondolták tovább. Azt írják ugyanis róla, hogy a megszokott skálázáson túl a fenti részen különböző preset-gombok is találhatók, amire nem tudom, mi a jó magyar kifejezés, de előprogramozott adókat lehet így beállítani velük, amely gombok azonban külön tunereket aktiválnak. Ezeket pedig a játoldalon található kis tekerőkkel lehet külön hangolni. A bal oldali kis műszer felül, amely ránézésre elem-töltöttséget vagy jelerősséget jelezne, valójában egy mini hangoló-mutató, kvázi egy kis plusz skála. Ez a nem mindegy...

A 6 és fél kilós súlya (elemek nélkül) embert próbáló, és talán látszik a viszonyítási alapot mellőző képeken, hogy méretileg is elég jelentős, könnyebb megkerülni, mint átugrani. A méretét jól kihangsúlyozza a fekete szín (pedig az állítólag slankít) és a két nagy "kapaszkodó" a két oldalon, ami persze nem arra szolgál, hogy annál fogva emelgessük, inkább arra tippelek, az arcra borulási károkat hivatott csökkenteni. Szerintem összességében nagyon szép darab, és örülök, hogy a gyűjteményemben tudhatom. A poszt írásakor (november vége kb.) az ebayen 10 és 50 ezer forint (plusz szállítás) között volt fent egy pár darab, tehát aki kedvet kapna rá, nem lehetetlen beszerezni, de itthonról valószínűleg Ti is olcsóbban hozzá tudtok jutni, ahogy nekem is sikerült. Csak kisebb a választék...

Toyota Special Edition:

Jó, egy Parkoló Parádén egyik sem számít különlegességnek, de a mindennapokban abszolút. A Hachiroku az Árkád parkolójában volt, az MR2 pedig Óbudán a Montevideo utcában. Respect a tuladonosoknak, hogy használják őket!

A Közlekedési Múzeumnál megszokott retroautós találkozó ezúttal a Pólus Centernél volt:

Nem voltunk ott sokat, mert Milán unta, de azért láttunk pár szépséget. BÚÉK!

Ahogy anno a Parabola szilveszterkor egy Szuperbola nevű, a mezeinél egy sokkal extrább kiadással jelentkezett mindig, és Árkus József valóban a megszokottnál sokkal több cicit hozott el nekünk, úgy most én is összeszedtem egy posztra valót azokból a Hot Wheels- és egyéb kincseimből, amelyeket az év során nem mutattam meg Nektek. Kezdem a szerintem legmenőbbel, a Japan Historics nevű sorral, amelyből ez a második eresztésem, az elsőt eladtam, csináltam rajta egy kis profitot, ezt meg nagyon baráti áron sikerült lelőnöm az ebayen, és meg is tartottam:

A legérdekesebb benne a Mazda, az ugyanis eleddig nem jelent meg másként. Nekem viszont szívem csücske minden japán rendőr festésű kiasutó, és hogy egy ilyen is jutott a csomagba, az külön öröm. A következő a Track Day, amelyet szintén teljes sorként szereztem be, szintén a tengeren túlról:

Ezek közül a 964-es Porsche a legmenőbb, de a sorból nagyon bejön még a Karmann is, amelyből van két Classic-példányom is, de a kis Datsun is tök okés. A 2013-ban már tárgyalt, de ezúttal gumikerekes Chevelle meg számomra töltelék, de azzal sincs baj. Egyszerűbb autókkal, de nagyon szép festésűekkel jelent meg a Euro Style nevű kis sorozat:

A két Porsche nyilván vagány, de a BMW itt az ász, ugyanis a német rendőrségi festéssel látták el, persze fényhíd nélkül. Továbbá HW Golf 7-esem még nem volt eddig, és a Fiat 500 is új darab a gyűjteményemben pedig eddig csak rendőrös festéssel volt meg, utcaiként nem - ez a kettő egyébként nagyon szép felniket kapott. Apropó szép felnik, most pár Cool Classics következik, de eltérően a fentiekhez képest nem egy teljes sort mutatok, csak pár "válogatott" darabot a 30 megjelent közül, ezeket szereztem ugyanis csak be, ráadásul az ötből hármat itthonról vásárlás vagy csere útján:

Az Oldsmobile volt az első, ugyanezt mainline-ban majd nemsokára megmutatom kibontva is. A Rebel Machine máshogy nincs is meg nekem, a Hurst Olds sem, de a Firebird ezen kivitelű verziója szintén egyedi nálam, és szerintem az összes közül ez néz ki a legjobban. A Cool Classics kisautók mind ugyanazt a rendkívül jól kinéző felnit kapták, és mindnek gyönyörű metálfény is járt, ezért nagyon mutatósak így egymás mellett. Ahogy mondjuk a Hot Wheels Classics Volkswagenek is:

Ezek közül gyakorlatilag mind ritkaságnak számítanak mára, nem is emlékszem, láttam-e bármelyiket is boltban anno, bár a Karmann rémlik... Az alábbiak viszont itthoni üzletből származnak, betáraztam belőlük, aztán életem alkonyán ezeknek az árából utazunk majd Krétára:

Ezek ugye a második szórásból származnak már, az első körből csak egy bontott példányom van meg, amit régebben mutattam itt. A vége felé még néhány ötös pakk következik, mert azokat is nagyon szeretem:

A baloldali HW-ötös egy akciós fogás volt, 2000 forintra volt leárazva valahol, behúztam hát. Jobbra eggyel ez egy új MB-pakk, nem is itthonról való, de lehet, hogy nem is lesz, ezért vettem meg. A maradék kettő már sokkal régebbi, csak nem sűrűn mutogattam eddig egyiket sem. Emlékeim szerint a kettő közül csak a Burgeres külföldi, a nyitott amerikai vasakat mintha itthon vettem volna sok-sok évvel ezelőtt. Búcsúzóul egy werkfotó a feleségem jóvoltából: 

Na ezért ilyen bénák a képeim :D BÚÉK!

Idén az utolsó rendőrautós poszt következik, és mivel nyilván senki nem a blogomat olvasgatja ilyenkor, nem is írok túl sokat, térek egyből a lényegre inkább, mutatom a mexikói rendőrnek öltöztetett Dodge Dartot:

"Szokás szerint" egy 1:43-as modell az újságos sorozatból, a Crown Victoria mellett csak ezt szereztem be az amerikaiak közül, bár ha egy olcsó Checkerbe még belefutnék, valószínűleg nem mondanék rá nemet. Kicsiben szerepelt már errefelé Dart, de egy későbbi változatban, ez egy konszolidáltabb darab. Igazán nem lehet rá panasz, jól eltalálták, és rendőrautóként - bár pont erről az évjáratról nem találtam valós képet - teljesen életszerű. Nincs rajta túl sok plusz kiegészítő, egy villogó és egy antenna az egész, no és persze nyilván a festés, amely ez esetben jól sikerült. Jók legyetek, szerintem még 31-én lesz poszt, a többit meg majd meglátjuk.

Idén már ez az utolsó ilyen poszt, cserébe a két kocsi, ami következik, annyira azért nem különleges...

Szerintem már mutattam egy Suzuki Kizashit régebben is, talán fehéret, de nem találtam meg a posztok között, ez viszont piros, és a novemberi börzéről jövet fotóztam a Váci út környékén. Ezt a Mitsubishit pedig a Totalcar tévéműsorból ismerhetitek:

Óbudán parkolt a munkahelyemtől nem messze. Elég vagány lett az összhatás, azt kell mondjam.

Lledo Promotional kiadás 1:43-ban:

Meglepő módon műanyag az alja, de így is nagyon szép kisautó. És hát azok a csodás fények a háttérben... Hasonlókat mutattam már errefelé régebben (hú, de régen), meg itt is. Ha valakinél pihennek megunt 1:43-as Bogarak, csak szóljon, szívesen átveszek ilyen holmit...

Jézuskától:

Milánnal közösen kaptuk, de nem bánnám, ha nem nagyon nyúlkálna hozzá... (Létezik még pár fajta. De szerintem ez a legjobb, mert mind túl robotszerű. Ez viszont robot.)

És egyetek, igyatok, vezessetek óvatosan!

Azért a hetes sorszám, mert már volt pár ilyen című poszt, amelyekben a Grell kelet-németországi rendőrautóit dolgoztam fel. Most az abban negyedikként bemutatott Trabinak a nagyobb tesója következik, az újságos rendőrautós sorozatból. A novemberi börzén került hozzám, de Játékdoki már sok héttel ezelőtt beszerezte nekem, amiért ezúton is köszönet! Nagyon szép, részletes darab, simán megállja a helyét a többi 1:43-as Retroautóm között, bár a csomagtartón a fehér és a zöld szín találkozása nem tökéletes.

Na igen, itt látszik a festés kis bénasága, de ezt leszámítva semmi bajom a kis semmire sem jó rendőrségi Trabival. Belül is minden a helyén, forma, arányok rendben vannak, egyetlen kis kiegészítő biszbasz sem tört róla le, és rendesen forognak a kerekei is, nem esik le egyikről sem a gumi, teljesen elégedett vagyok vele. A sorozatból még egy darabot szeretnék beszerezni, a Land Cruisert, remélem, majd sikerül, és ha tényleg így lesz, meg is írom. Auf wiedersehen!

Az a jó ezekben a filmekben, hogy nem kell rajtuk semennyit sem gondolkodni, így tökéletesen igaz rájuk az a leírás, hogy a szem rágógumijai. Őrült akciók, őrült autók, és ez utóbbiak kiváló alapot kínálnak a merchandisingnak, amit persze ki is használnak, kíméletlenül. Mi, egyszerű halandók pedig bújjuk a játékboltokat, Müllereket, szállítási költségeket mérlegelünk - vagy megvesszük egyszerűen a börzén, drágábbért. Ezt a darabot online vettem egy itthoni boltból, és mivel pakoltam mellé vagy még 4-5 darabot, a darabra elosztható járulékos költség nem lett végül magas, bevállaltam tehát. Anno mutattam már olyan Chargert, amilyenhez hasonló volt valamelyik Halálos iramban filmben, persze később meglett annak a "hivatalos" filmes változata is, és már csak ezért sem akartam ezt a verziót kihagyni. Merthogy milyen már...? :)

Elcsépelt jelző a brutális, de erre ezer százalékig igaz... Valószínűleg a színe miatt, mert pl. a nemrég tárgyalt nagykerekű Mustang esetében fel sem merült. A Fastandfurious wikia azt írja a filmben látott autóról, hogy egy Pro-2 alvázra tettek egy Dodge Charger karosszériát, és cél volt, hogy egy kicsit emlékeztessen a régi Mad Max-filmekben látható Falconra. A filmhez 11 darabot építettek, de ezek egy része inkább csak egy váz volt, a többit viszont a GM-féle LS-smallblock- és SRT motorok hajtották. A kisautó szempontjából ennek nincs igazán jelentősége, annak azonban annál inkább, hogy viszonylag "élethűen" sikerült lemásolni a filmszereplő autó főbb tulajdonságait. Amit a legérdekesebbnek találtam, hogy ezek a kerekek valódi rugózást adnak a kisautónak, és ilyet egy Hot Wheels esetében, főleg manapság baromi ritkán lehet tapasztalni. Oké, a csomagtartóba bepakolt tartalékkerekeknek sem méretre, sem formára semmi köze nincs a gyönyörű, piros peremes papucsokhoz, de ez legyen vele a legnagyobb baj... Ja, tényleg kábé ez vele a legnagyobb baj :) Egy bontatlan példányt is eltettem belőle.

Na, megvolt az Egyes is, amit már nagyon vártam. Annyira bejött, hogy kétszer is megnéztem, és a második alkalommal már Zsivány menüt is kértünk a jegy mellé, hogy oda tudjam tenni a poharat a Rey-es mellé:

Szerintem nagyon jó film, és nagyon jó Star Wars-film is, aki még nem látta, mindenképp nézze meg, de ne költsön feltétlenül több pénzt a 3D-re, semmi értelme. Mondjuk IMAX-ben még jó lehet, az most kimaradt.

Ilyet is mutattam már, de akkor még (2009-ben) bontatlanul. A novemberi börzén a már sok éve eladott darabomat sikerült jól visszapótolni, ezúttal egy bontott, így jobban körüljárható példánnyal:

Gyakorlatilag teljesen hibátlan darab, sehol semmi leverődés vagy kopás, ami szuper hír. Ellenben hiányzik melőle a két betegszállító és a hordágyon agonizáló beteg, no meg az antenna a tetejéről. Ugyan már... :)

Egy kis antennás adalék: nem Volvós, hanem Hondás témában be tudok számolni egy kis újításról, ugyanis a Civicről hiányzott a tetőantenna, amióta megvettem. A kis töve megvolt, és fogta is nagyjából az adókat, de pont a gyatrább vételű helyeken nem funkcionált igazán jól. Úgy sikerült pótolnom, hogy nem is terveztem. Az angol civices fb-csoportban valaki feldobott egy angiliai kocsit, amit bontásra hozott haza, és lecsaptam négy kerékőrös kerékcsavarra. Egy ezresért. Egy kellemesen hideg szombat reggel ki is kocsiztam értük a 17-be. És ott állva a már szinte üres kaszni mellett isteni sugallatra rákérdeztem, hogy véletlenül nincs-e egy megmaradt antennája? De volt, viszont csak kompletten adta, hiába nekem csak a rátekerős fém pálcára volt szükségem. Viszont ezt is csak egy ezresért, úgyhogy természetesen azonnal megvettem. Most már aztán minden körülmények között szuperül szól a rádió. A kis biznisz után még átugrottam a sráctól nem messze fekvő Bakancsos úti használtcikk-piacra, amit minden magamfajta őrültnek erősen tudok ajánlani, mert vannak érdekességek bőven. Hosszasan tudnám sorolni, mi minden csodát nem vettem meg, amire rákívánt a szemem, de ez most nem fontos. Ha valaki viszont szeretne felújítandó, ámde nagyon kevés pénzért hirdetett Csepel Tacskó bringákat venni, vagy netán 20 literes marmonkannákat, csakis ide látogasson ki! ;)

A november eleji börzén vettem szemérmetlenül olcsón, az eladó pedig egy volt mentős ember volt, aki csupa ilyesmit árult, volt még két ritka kivitelű, szintén Superkings Dodge mentőautója is, de végül csak ezt hoztam el tőle. Ja, nem, egy kék  MB Karmannt is, de ez most mindegy. 

Érdekes módon nem nagyon találtam a neten az ilyen sima kivitelű Volvo mentőről képet, mert a fent lévő fotók többségén egy sokkal nagyobb változat szerepel, ez meg ugye simán csak egy magasított kombi - ennek megfelelően nyilván a hasznossága is korlátozottabb, mint az inkább egy emeletes buszra emlékeztető verzióé. Igaziban kéne ez is, az is. Nagyon örülök egyébként ennek, már csak azért is, mert így lényegében megvan az összes verzió, a sima megvolt ugye korábbról, a rallye-páros nem annyira régóta, most meg ez. Boldogság.

Egy újabb darab következik ma a rendőrautós újság mellékletei közül, értelemszerűen megint csak 1:43-as méretarányban: egy T2-es VW busz. Lényegében erre a darabra vágytam a legjobban (oké, a Volvóra is, ami eleddig nem lett meg), és Játékdoki Marci segedelmével ez teljesült is, utánajárt, és beszerezte nekem, november elején pedig már bontogathattam is... Ezt is a sorozat jobban sikerült darabjai közé sorolom, bár a modellgyártóknak szerencséjük van a Transporterekkel, ha nagyon el is bakják az arányokat, az emberek akkor is felismerik, a gyűjtők akkor is megveszik. Itt nem látok ilyen problémát, ráadásul a holland festéssel sikerült egy kis különlegességet is belevinni a sztoriba, fehér-zöld Polizei dekorral már láttuk sokszor, sok helyen - sőt elárulom, e poszt végén is feltűnik egy német rendőrnek festett példány.

Amint a bevezető képen látható, az autót a valóságban nem üldözésre használták, ott inkább egyfajta mobil iroda vagy elemzőműhely szerepet kapott a T2-es, esetleg parancsnoki vagy kommunikációs központként is funkcionálhatott, nem tudom, nem néztem utána. A modell beltere ilyesmire nem utal, valószínűleg ez csak egy mezei csapatszállító. Nem meglepő módon nem nyílik semmije, nem is rugózik, ellenben gurul, ami jó, bár szüksége nem lesz rá. Mint írtam, elsősorban a dekoráció az erőssége, és a szintén említett német rendőrségi festéshez képest tényleg sokkal frissebben hat, mutatom is az ellenpólust, amit ugyanazon a börzén vásároltam:

Nem vágom annyira a spanyolt, de vélhetően ez is egy rendőrautókat feldolgozó sorozat tagja, csak egy fokkal talán gyengébb kivitelben, bár megtapogatni nem tudtam, mert nem akartam felbontani a csomagolást - de a festés ránézésre is egy picit igénytelenebb, tükör sem került rá, illetve a kerekek kidolgozása is egyszerűbb. Nem baj, valamire jó lesz ez is... Gyertek máskor is, mert lesznek még hasonló Legendás rendőrautók nemsokára!

Nem mondhatnám, hogy nagy Welly-gyűjtó lennék, de néha bizony "muszáj" venni tőlük kisautót, mert nagyon jól is el tud sülni a kezük. A kis kínai munkásoknak, úgy értem. Például a most következő fekete szépség esetében is ez történt - a sok fehér kis pötty nem kosz, nem leverődés, hanem fénytörés:

Oké, méretben egy hangyányit alulmarad a Matchboxtól, de magában nézve nem zavaróan kicsi. Kézbe fogva persze kibújik a szög a zsákból, érezni, hogy ez olcsóbb portéka, cserébe viszont tényleg nagyon szép az öntvény, minden részlet a helyén, és még a felnik is teljesen elfogadhatók, sőt.

Akárki akarja, itt elolvashatja a kis Datsun roadsterek pontos történetét, én megtettem helyettetek is, nincs benne semmi érdekes :) Van wikipediás linkem is, az sem túl izgi, de abból azért jól kiszedtem pár sort: 1967-ben mutatták be a Datsun 2000 Roadster SR(L) 311-est, ikerkarbikkal és 135 lóerővel, de Mikuni Solexekkel már 150-et tudott, ez opcióként volt megvásárolható. Egészen 1970-ig gyártották, amikor a Z leváltotta. Az 1600-asokkal és a 2000-esekkel 10 SCCA bajnokságot megnyertek Amerikában (Sports Car Club of America). Sokkal érdekesebb olvasmány tehát ez, szintén wiki, de Datsun Sport keresőszóra. Nem is húzom tovább az időt, itthonról származik, webshopból, mert offline helyen nem futottam még bele, viszont nagyon tetszik, mert édi: 

Nyilván nagyon szeretjük a Hot Wheelst, mert az a kínálat, amit amerikai izomautók terén produkál, lenyűgöző. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy az utóbbi pár év egyik legnagyobb menősége a részükről (a temérdek filmes vonatkozású kisautó sima- és díszkiadása mellett), hogy így felkarolták ezt a retro japán vonalat, aminek szemlátomást nagyon-nagyon sokan örülünk. Én a valóságban is japán-bérenc vagyok, alapvetően Hondám van ugye és Suzukink (az egyik angol, a másik indiai, mindegy), szóval nem meglepő, hogy kicsiben is oda vagyok a japán cuccokért. Külön jó, hogy négy egyforma kereket kapott a kisautó, és jó színt is választottak hozzá. A festése, "matricázása" autentikusnak tűnik, igyekeztem valami hasonlót választani a poszt bevezető képének is, persze nem teljesen ugyanazt sikerült, de hasonlítanak. A Hot Wheels azért az azon látható autóéhoz képest komolyabb szélesítésekkel élt, az ültetés is drasztikusabb, de ilyen képekből sincs hiány a neten, teljesen életszerű lett a végeredmény, mármint HW-viszonylatban. Nektek hogy tetszik?

Csikós Zsolti legújabb járós autója, egy Alfa 33-as, természetesen Zuglóból. És ha már itt tartunk, még kettő a kerületemből:

Ez egy GMC Sierra, ha valaki nem ismerte volna fel. Ez meg egy VR4-es Mitsubishi Legnum, amit itthon inkább Galantként ismerünk:

Látszik is rajta, de a VR4-feliratból egyértelmű, hogy nem egy belépőmodell, itt olvashattok még róla, ha szeretnétek. És így egész jól összeállt a mai posztra egy olasz-amerikai-japán trió, na nem mintha ez olyan érdekes lenne. Melyik kéne?

Boba Fett legendás hajója, a Slave I került a birtokomba egy szerencsés bolhapiaci portya során még a nyáron, vagy kora ősszel. Doboz és minden nélkül, viszont nagyon jutányos áron. Az "igaziról" azt érdemes tudni, hogy ez egy módosított Firespray-31-osztályú járőr- és támadóhajó, amely a Klónháborúk idején még Jangóé volt, tőle örökölte meg fia, Boba, de közben egy kis ideig még a Hondo Ohnaka nevű fűszerkalóz is tulajdonolta. Jango idejében még kék-ezüst volt, az új színét Ohnaka keze alatt kapta meg. Legtöbben a Birodalom visszavágból ismerhetjük, a retteget fejvadász ezzel szállította a széntömbbe fagyasztott Han Solót megrendelőjéhez, Jabbához. Az űrhajót több változatban is feldolgozta a Lego, az enyém a 2010-ben bemutatott 8097-es, ami egyébként szerintem az egyik legjobb változat (de az újabbat is elfogadnám, egyedül a legkorábbi nem jön be):

A meglehetősen komplex és méretes hajón van jó néhány felnyitható, kihajtható kis biszbasz, a pilótafülke ablaka is leválasztható, hogy elhelyezzük benne Fettet, ezek jópofák. Az űrhajó alján lévő dupla ikerágyúk közül az egyik oldali a megvételkor hiányzott, ezt megpróbáltam úgy-ahogy pótolni, de megfelelő alkatrészek híján tényleg csak érzetre van meg a szimmetria (kicsit feljebb menve viszont pont az láthatjuk, hogy mennyire nem is szimmetrikus a kialakítás), ezzel még lesz dolgom. Eredetileg járt volna hozzá egyébként egy Boba Fett minifig is, ami nekem megvolt már külön, egy Bossk, aki szintén fejvadász, és láthattuk is őt Vader előtt felsorakozva, egyébiránt semmi köze sem a hajóhoz, sem Fetthez, egy fehéringes Solo és egy lefagyasztott Solo. 

Bossk nem érdekelt, sima Han Solóm volt, de az utóbbit beszereztem egy FB-csoportból külön, mert elég speciális darab (és nagyobb, részletesebb, mint a korábbi mirelit-csempész). És így tárolom egyébként ezt a darabot, mert a polcon már elfogyott a hely - meg nem is néz ki rosszul a falon:

Még egy belső kép a végére:

Kezd kiteljesedni a Star Warsos Lego űrhajóim sora, mutattam már ugye pár éve Luke X-szárnyúját, egy mezei TIE-vadászt, egy TIE Bombert és Vader saját TIE X1-esét egy Y-szárnyú társaságában, sőt a klasszikus trilógián túl is van pár darabom, egy Jedi Starfighter és egy Republic Gunship, de a Millenium Falcon még nagyon hiányzik, sőt egyszer egy AT-AT lépegetőt is be fogok szerezni... 

A mai delikvens egy Ford Crown Victoria rendőrautó, oldalán a NYPD-felirattal, tehát new yorki zsaru. És mint ilyen, nem is az első 1:43-ban, mert 2009-ben sorra vettem az Amercomos rendőrautóimat, és azok között is volt egy Crown Vic, de a mostaninál gyengébb kivitelben. Kisebb méretben már szerepelt a típus a blogon egy párszor, például itt, itt és itt is, ebből is látszik, hogy kedvelem ezt a böhöm Fordot, és ez igaz a most következő DeAgostini modellre is:

Teljesen vállalható. Igazándiból egy egészen picit megbántam, hogy nem álltam neki a sorozatban megjelent összes rendőrautó beszerzésének, és jó előre meghatároztam, hogy 10 darabnál több nem fog kelleni közülük. Ez a darab kimondottan jól sikerült, pedig nincs benne semmi extra. Talán pont ezért... Jó, egy dögtoló az elejére még elfért volna, de ha elfogadjuk, amit a felirat ír rajta, hogy ez tényleg egy Patrol Supervisor, akkor talán nem is kell ilyet tudnia hivatalból. A sorozatban megjelent autók egymáshoz viszonyított mérete nagyjából rendben van, ennek megfelelően a Crown Vic meglehetősen nagy lett, ami nagyon helyes - ezek a dolgok mindig is tudtak zavarni, ha nem figyeltek rájuk a gyártók. Minden felirat, minden részlet autentikusnak mondható, de a beltérbe én még pakoltam volna pár extrát, mondjuk egy shotgunt vagy egy fánkos dobozt, amire ugye már láttunk példát...