Ha már így belejöttem a közelmúlt érdekesebb autóiba, hadd büszkélkedhessek el, hogy újabb kisautót pipálhattam ki a virtuális kívánságlistámról (na jó bevallom, nem is virtuális, ott van a gépemen egy Excel formájában), ugyanis jó áron sikerült végre beszereznem egy Majorette Fiat Ritmót. (A szintén Majorette Fiat 127 még mindig a listán van, de majd egyszer talán arra is sor kerülhet.) Angliából érkezett, és nem hibátlan, de manapság melyik Ritmo az? Modelltörténetért kattintsatok ide, tesztért pedig (szokás szerint) ide, én pedig akkor folytatom a (úúú, de jó végre leírni) saját példányommal:

Igen méretes darab, erősen kilóg a Majorette-ek többsége közül - hasonlóan az ilyen esetekben mindig hivatkozott MB Fiat Abarth-hoz vagy Pug 205-öshöz. Az aljára írt Eche 1/53 is ezt igazolja. Természetesen fém az alja és rugózik, a hátulját felnyitva pedig szemügyre vehetjük a tulaj sporteszközeit. Az első lámpákat az alvázból alakították ki, hátul mindez műanyag - és van rajta egy masszív vonóhorog is, mint minden normális Majorette-en :) Ezek az apróságok egyébként nagyon feldobják a kisautót. És bár szeretem ezeket a klasszikus, háromküllős Majorette-felniket, azt egy kicsit sajnálom, hogy nem sikerült valahogy az annyira jellegzetes Ritmo-kerekeket reprodukálni - ha már az egészet tekintve ilyen jó munkát végeztek a franciák a kis olasszal:

Szóval még a 127-es (kutyás) Fiat beszerzésére hajtok nagyon, no és a mezei R5-ösre, de szép lassan kezd véglegesedni a régi Majorette-szekcióm. Aztán már csak az jön, hogy kezdhetem lecserélgetni a kopottabbakat szebb példányokra... Na minden jót!

Na, ha valakit még mindig foglalkoztat a kérdés, hogy a pörgettyű a film végén eldől-e vagy nem, megvan a válasz:

Köszönjük.

A két amerikai után most egy francia következik, de csalok, az alant bemutatandó autó se nem Hot Wheels, se nem Vintage Racing, legalábbis hivatalosan, de akár még bele is férhetne az említett sorozatba. Jean Ragnotti francia autóversenyző (a magyar nyelvű wikipedia leírása alapján) a Renault kultuszversenyzője, hiszen csaknem teljes pályafutása során ezzel a márkával versenyzett. Első rali-világbajnokságán 1973-ban vett részt, de futamot csak 1981-ben, a Monte Carlo-ralin tudott nyerni. Utoljára 1985-ben győzött, a Tour de Corse-én. Még körülbelül tíz évig volt rali versenyző, mielőtt visszavonult. Indult Le Mans-i 24 órás versenyen is, például az 1977-es versenyen 4. helyezést ért el egy Ford Cosworth DFV-el. Számunkra azonban talán a felső képen is látható Renault 5 Maxi Turbo volánja mögül lehet leginkább ismerős. Nem mondom, hogy nem kéne 1:43-ban is, de ennél sokkal régebb óta készültem megszerezni bumszlikerekű Majorette-formában. Régen adósa vagyok magamnak egy "sima" Majorette R5-össel, és ez még mindig áll, de addig is ezzel tudtam kárpótolni magam, amit a bolhán lőttem valamelyik napos vasárnap - az állapotához képest viszonylag magas - 400 forintos áron:

Jó nagy. Az aljára 1/56-os arányszámot írtak, ami ugye már a mai Siku-khoz teszi hasonlatossá. Nem nyílik semmije, viszont rugózik, és ebben a kategóriában kellően részletes mind a kidolgozása, mind a festése. És nincs rajta vonóhorog :)

Na, még egy kis videót is kaptok, csak mert olyan szépen olvassátok a szirszarjaimat...

Minden jót!

A múlt hétfői poszt folytatásában megmutatom a Boss párját, ami nem más, mint egy Mercury Cyclone. Abból is egy GT.

A típus eleinte a Comet-en belül volt csak elérhető, majd aztán önálló megnevezéssé vált a Mercury berkeiben, 1964-től 1972-ig forgalmazták. Egy 210 lóerős V8-cal mutatkozott be, de Cobra felszereltséggel 271 lóerőt tudott, illetve járt hozzá a megerősített kuplung, speckó karburátorok, szóval minden földi jó. A Cyclone GT bemutatásakor már komoly 335 lóerővel büszkélkedhetett, később pedig egészen 427-ig növelték a teljesítményét. És ez lett Darrell Waltrip (egyik, de számunkra most talán a legérdekesebb) versenyautójának az alapja. Emberünk karrierjét nem állok neki itt részletezni, a linken minden megtalálható róla, a lényeg, hogy a jelenlegi három márkakereskedést (Honda, Volvo és Subaru) üzemeltető Waltrip él és virul, mellesleg szakkommentál a Fox-nak és a Speed TV-nek, illetve rendszeresen ír a Foxsports.com-ra. Egyfajta amerikai Wéber Gábor, csak némileg jelentősebb tapasztalattal :)

Kicsiben tehát ez is Hot Wheels, azon belül Vintage Racing, nálam pedig csomagolás nélküli:

Komoly darab, nem gyerek kezébe való. Ez esetben is élethű a dekoráció, klasszak a részletek, fém az alja, különlegesek a kerekek - azt kell mondjam, az ilyen darabokért érdemes élni kisautót gyűjteni! Amióta fent pihen a polcon, nagyjából mindennap megnézegetem...

Na minden jót a hétre!

Ezúttal is porsche szállította a jobbnál jobb fotókat:

(Ha a technika ördöge fehér téglalappá változtatná a flash vetítést, itt a link az albumhoz.) Aztán egy pár maibb verda a Veszprém Rally-ról alább:

(Ez meg itt van 1.0-ásan.) Egészségetekre!

Sam. Joe volt az első elkövetője:

Andrew0807 pedig az alábbi kettőt küldte:

Köszönöm, csak így tovább, hajráf!

Az van, hogy péntekre egy olyan autót mutatok, amilyen már egy kicsit más formában szerepelt errefelé (jut eszembe, itt is). Akkor (mármint az első linken) írtam is, hogy az újabb sokkal jobban tetszik, hát tessék, meglett a Renault 4 1:43-ban, Buragóban! Hasonlóan a Fiat 131 Abarth-hoz ez is egy olyan darabja a soruknak, ami elég ritka, az interneten sem lehet nagyon beszerezni 15 euró alatt. Pont ezért eddig ilyenem nem volt, a Burago amúgy sem a profilom, de vannak kivételek. Teljesen véletlenül vitt az utam a Blahán a Müllerbe (gyak. mást kerestem), és egyszer csak megláttam. Gyorsan magamhoz vettem, majd egy éppen arra járó kis eladólány kezébe nyomtam, hogy szaladjon be gyorsan a raktárba, és ha ott talál még ugyanilyeneket, hozza nekem ki mind! Mondanom sem kell, nem talált többet...

A Street Fire sorozata a gyártónak egyértelműen a gyerekjáték kategória, közepesen masszív darab tehát, nem rugózik, nem nyílik, nem csinál ez semmit. A kerekei viszont nem a megszokottak, aminek örülök, no nem mintha zavarna otthon a polcon egymás mellett sorakozó Burago kisautókon az egyenkerék, mert alig van ilyenem. Én azt mondom, ha valaki közületek találkozik ilyen Renault-val, vegye meg akkor is, ha nem tetszik neki, mert utána igen jól el lehet adni, pár hónapja a vaterán is láttam valami négyezerért.

Ez megvolt?

Szerintem vicces, még ha fake is...

Már megint vettem egy Tomica Subarut. Akár azt is mondhatnám, hogy megvan a legújabb Subaru Impreza kicsiben, de azóta megint volt egy kis modellfrissítés, szóval nem. De ha már az eddigieket nagyjából beszerezgettem, ezt sem hagyhattam ki, nem mellesleg tetszik is, főleg hogy az ötajtós változatával testközelből is igen közel kerültünk egymáshoz... Erről az újról itt van némi marketing bullshit annak, aki az ilyesmit kedveli:

Amellett, hogy az autó továbbra is egy országúti versenyautótól elvárt teljesítményt nyújtja, a modellsorozatban megjelent egy négyajtós változat is, vagyis megszületett a Subaru új, nagy teljesítményű, összkerékhajtású szedánja. A WRX STI modellhez hasonlóan széles karosszériával, szélesebb nyomtávval, szélesebb abroncsokkal és áthangolt felfüggesztéssel készülő Impreza WRX nagy sebességnél is rendkívül stabilan viselkedik, útfogása nagyszerű. A négy-, és az ötajtós modellt a stílus és menetteljesítmények terén is alaposan felfrissítették.

Mutatom akkor a kis Tomicát:

Tulajdonképpen semmi extra, hozza a megszokott erényeket, amelyek miatt annyira megkedveltem a japán mecsboxot: jó minőségű, szépen gurul, viszonylag részletes, nincs vele baj. Ezen már nem nyílnak az ajtók, illetve a szokásosnál mintha kisebb kerekeket kapott volna, de az összhatás így is teljesen rendben van. Legfőképp a - korábbiakhoz képest legalábbis mindenképp - morcos frontnak köszönhetően...

De a segge sem rossz...

Az indavideo segítségével:

Eléggé jó ez. Ha még nem láttátok volna...

Jó ideje nézegettem az ebay-en a Hot Wheels Vintage Racing sorozatát, és végül két jó ajánlatnak nem tudtam ellenállni, beadtam a derekam. A sorozat a 60-as és 70-es évek (Amerikában) legendás versenyzőinek és versenyautóinak állít emléket, amelyek közül egy Boss Mustang-ra csaptam le elsőként, majd rögvest egy faja Mercury Cyclone-ra. Előbbire azért, mert a típus tekintetében eddig sem a Matchbox, sem a Hot Wheels nem végezte igazán jól a dolgát a Mach I-gyel (sőt a Maisto Főnökével sem vagyok maradéktalanul elégedett, de annak legalább az arányai elfogadhatók), amit mi sem bizonyít jobban, mint a fent linkelt honlapon piros betűkkel írt new tool, azaz új szerszám, az utóbbira pedig azért, mert a típus bár régebb óta megtalálható a HW kínálatában, eddig valahogy nem szereztem be - ami talán annak is köszönhető, hogy fogalmam sem volt, hogy megtehetném... Ma tehát a Mustang jön, szerdán pedig akkor a párja. Nézzük először röviden (de ezúttal tényleg nagyon röviden!), mit is érdemes tudni a címszereplőnkről:

Parnelli Jones az ötvenes, hatvanas és hetvenes években sikert sikerre halmozott, ráadásul több szakágban, mondhatni, az autóversenyzés reneszánsz embere volt. Talán az 1963-as Indy 500-as győzelmének köszönheti leginkább az ismertségét. Parnelli 1970-es Boss 302 Mustangját egy 302 köbinches (4.9 literes) V8-as motor hajtotta, és aki szeretne valami hasonlót igaziban, nézzen el ide, e bekezdés elejét is innen kopiztam. Szóval nagyon tudott az öreg, 17 évesen már borogatta az autókat, majd salakon tolta, végül a Nascar-ban kötött ki. Még Pikes Peak-versenyt is nyert 1963-ban...

És akkor következzen a kisautó!

Mintha nem is HW lenne, ugye? Ránézésre simán elmenne Johnny Lightning-ként, vagy akár Greenlight-ként is, főleg, hogy szép nagy is. Nem spóroltak a festéssel sem, minden részlet a helyén, és még a gumik márkája is stimmel! Belül van klassz bukócső, kívül pedig vadállat (és élethű!) felnik. Az alja - ezen a szinten természetesen - fém.

Nem gyerekjáték. Nagyon nem bántam meg, hogy végül is beruháztam azt a kettő és fél dollárt, amennyibe került így bontottan, ráadásul a szállítás is megállt öt dollárban, amit ugye meg is osztottam még pár verdával, szóval.

Valami ilyesmi helyről a tizenháromból:

Szép ez fehérben is, biztos dubaji exportból visszamaradt készletből való... Egyébként egy lány küldte :) De itt még nincs vége, mert a beküldő lány ikertestvére (!) közben ezeket küldte nekem Milanóból:

Ő is lány, az esemény részletei pediglen itt olvashatók. A kis szemfüles fotós még egy lezárt helyre is be tudott kukkantani, ez látható a boltíves és a teherautós képeken. Az a néhány testidegen Audi pedig csak hab a mascarpone-tortán...

Hálás köszönet!

Madách tér - ezen a helyen egy másik Merga szokott parkolni, a tulaj tuti ugyanaz:

Kicsit odébb térben és időben pedig egy Porschét sikerült lőni:

Mindkettő kellene...

Ahogy szerdán ígértem, ma is egy platós következik, igaz, a Rancheróhoz hasonlóan nem kimondottan egy utcai darab. Ez nem más, mint egy Studebaker Champ, amelynek a konszolidált változata valahogy így néz ki:

Szinte minden módosítás nélkül mehetne a jajjdecsúnyára, de nekem mégis bejön, olyan szerencsétlenül bumfordi, mint az egész 60-as évek :) A Hot Wheels idei sorában viszont jóval dögösebb az autó:

Nagyon jól áll a kocsinak a lökhárítók hiánya, a sportülések és a fekete versenyfelnik - de még ez a kék szín is tetszik. Szerencsére a lámpákat is kifestették elöl-hátul, nem mellesleg a hűtőrács keretét is, a hátfalra került egy szép nagy felirat, plusz egy kis HW-zászló, a platót lefedték, és még egy kis spoilert is kapott, szóval férfimunka, teljesen rendben van! Az igazi Champ egyik legnagyobb újítását, a piacon elsőként bemutatott (majd szinte mindenki által átvett, és azóta is alkalmazott) eltolható hátsó ablakot csak jelzésértékűen sikerült reprodukálni, de legalább utaltak rá. És akkor a végére egy hirdetés - "Do more - cost less"

Péntek lett, jók legyetek, ma már ne dolgozzatok sokat, jó hétvégét!

Innen szedtem, nagyon tetszik!

Nem volt olyan régen, amikor mutattam egy remek Ford Rancherót - na hát most ismétlés következik, ugyanis a Hot Wheels kihozott egy régebbi fajtát, nevezetesen egy 1965-öst (tehát kábé azt, amire a hivatkozott posztban utaltam, hogy a Falconra hasonlít), de sportruházatban:

Az ültetés ellenére jók az arányai, ahogy a testvérmodell esetében sem volt ezzel probléma, és mivel valamiféle versenyautóról lehet itt szó, a modern felnik sem esnek le róla, illetve a sötétített ablakok sem hatnak nagyon idegenül. A csíkozás elmegy, de anélkül is tetszene - összességében korrekt munka, nem bonyolították túl, és ennek most kimondottan örülök...

Platóst mutatok pénteken is, addig pedig gyorsan egy másik viszonylag friss darabot, nagyjából a témánál maradva, egy 1980-as T-Hunt El Caminót:

Ez marad így, a zöldeket nem szoktam kibontani. Jó munkát, minden jót!

Bár a szirszarjaim döntő hányada még mindig dobozokban pihen, van olyan, amit nem lehet nem kitenni a polcra:

Ez a kis csoportkép a teljes Star Wars lego minifig-gyűjteményem. Kár, hogy egy kicsit kiégett a kép... UPDATE: csináltam jobb képet!

Pierce Brosnan eljövetele a 007-es szériába egyben behozta a németeket is, hiszen az "Aranyszemben" debütált új Bond a patináns angol márkák után németre váltott. Abban a filmben csak egy Z3-as szerepelt, az "A Holnap markában" címűben már két bajort láthattunk, igaz, csak az egyiknek volt négy kereke. Na ezt sikerült megvennem Angliából, 1:43-ban. Lapozzatok!

Talán emlékeztek még erre a posztomra, amelyben a tilt shift technikáról áradoztam, hogy az mekkora jó. Elkavarodtam valahogy ide, és kedvet is kaptam, hogy saját tilt shift-es képeket kreáljak, íme az eredmény, felül az eredeti, alul a módosított képek:

Még kettő a lapozás után:

Az űrrepülők búcsúztatásául, tegnapra.

Zuglói találatok:

Melyik kéne?

Az utóbbi időben nem nagyon írtam filmekről, aminek csak részben oka, hogy nem is nagyon néztem semmit - ráadásul ez nem is igaz. Most írok egy rövidet 3-in-1, és történetesen mindhárom sci-fi. Vagy legalábbis valami olyasmik. Közös még bennük, hogy mindhárom nagyon tetszett.

1. Paul

Simon Pegg és Nick Frost neve ismerős lehet minimum két filmből is, az egyik a mára már szinte klasszikussá vált Haláli hullák hajnala, amely egy zseniális stílusparódia, illetve a másik a Vaskabátok, amely viszont egy zseniális stílusparódia. Innen egyszerűen deriválható, hogy a Paul is valami ilyesmi. És tényleg. A címszereplő egy laza marslakó, aki egy vicces road movie keretein belül geek hőseinkhez keveredik valahogy, majd onnantól együtt menekülnek, szívnak, barátkoznak. Amitől (szerintem) vicces a film, az az, hogy Paul nem tipikus marslakó, hanem pont az ellentéte: nagyon is emberi, gyakran alpári, sokszor bunkó - de ennek ellenére érző lény, segítőkész és valójában érzékeny is. A mellékszereplőket is jól szedték össze, de a film hibájaként meg kell említenem, hogy valahogy kevés benne az igazán jó poén, ami pedig van, azokat majdnem mind láttuk is az előzetesben. Nem akarom előre lelőni a csavart, ezért inkább csak ajánlom, hogy nézzétek meg, remélem, tetszeni fog!

2. Battle: Los Angeles

Sci-fi akció inkább, kábé olyan, mint egy ufóinváziós Sólyom végveszélyben. Ami egyébként óriási kedvenc, és amikor láttam a Battle: LA előzetesét, egyből az ugrott be. A sztori egyszerű, mint a faék, támadnak az ufók, sokkal fejlettebbek, vesztésre állunk, de egy maroknyi ember - az ilyen filmekben szinte kötelező kemény csajjal, Michelle Rodriguez-zel - jól odaver nekik. Ahogy a District 9 vagy a Skyline esetében láthattuk, egy jó ufós filmhez már nem kell feltétlenül dollármilliókat költeni trükkre, itt is ügyesen megoldották, és nem lóg ki a lóláb. A főszereplő a második új Batman film Kétarca, Aaron Eckhardt, aki nekem valami miatt olyan kis puhánynak tűnik ehhez a szerephez, olyan, mint Dennis Quaid, nehezen tudnám elképzelni egy elit szakasz vezetőjeként, bár az orgánuma adott hozzá. A film legvége nyáltengerbe torkollik, az amerikai patrióták lobbija valószínűleg itt is megzsarolta a rendezőt, de az összhatást ez sem tudta elrontani, ajánlom tehát ezt a filmet is mind az akcióbuziknak, mind a sci-fi kedvelőinek!

3. Forráskód

Ez a film a legfrissebb élményem, hétfő este néztem meg - és nem csalódtam. Ennek a filmnek a nézése közben is volt némi deja vu-m, például pont a Deja vu című film miatt, de említhetném az Idétlen időkig-et is, hogy valami régebbit is mondjak, vagy a számomra oly kedves Rejtély című sorozatot is a maga párhuzamos világaival. Jake Gyllenhaal a film főszereplője, akit a Donnie Darkóban ismerhettünk meg, én pedig személy szerint a Holnapután óta bírok, szóval ő egy katona, akinek új feladata van, de eleinte számára sem tiszta, hogy mi, és mi nézők vele együtt fejtjük meg az egész filmet: adott egy vonat, amely felrobban(t), és őt valahogy vissza tudják küldeni a robbanás előtti 8 percbe, hogy kiderítse, ki és miért robbant(ott) - és ezt akárhányszor meg tudják tenni. Van persze ebben is itt-ott kisebb-nagyobb csavar, amelyek azért nem hatnak letaglózó meglepetésként, de azt kell mondjam, kiváló szórakozást nyújt másfél órára, kellőképp izgalmas, érdekes, és mindenképp javára vált a filmnek, hogy készítők (leginkább Duncan "Moon" Jones) nem estek abba a hibába, hogy demagóg módon belemenjenek az párhuzamos síkok túlzott fejtegetésébe - a Rejtély például több évadon át próbálta magyarázni, mégsem sikerült maradéktalanul. Nézzétek meg tehát ezt is, teljesen jó film!

A már kicsit több, mint két éve bemutatott Porsche Panamera nevét - hasonlóan a 911-es Carerrához - a címben idézett amerikai versenyről kapta, jobb, ha tudjátok. A jól megszokott lapos kivitelű Porschékhoz képest némileg több ajtó van rajta, a motor sem a rendes helyén van, minden más infót olvassatok róla itt vagy itt, én ezt most nem ragozom - de Joe-éknál is biztos lesz ennél kimerítőbb poszt (sőt időközben már láttam, hogy pittlarennél volt is). Úgyhogy én bele is csapok a lecsóba, megmutatom a most vasárnap szervált sötétlila Matchbox-omat, mert már ilyen is van itthon:

A rendszám ezúttal is játékos, és sajnos a szín is, ez a padlizsán-lila nem kifejezetten a kedvencem, de mivel nem túl jó a szemem, nálam ez elmegy feketének, és akkor már mindjárt rendben is vagyunk...

A kerekekért, a visszapillantókért és a tetőablakért hatalmas cuppanós piros pont jár, továbbá kifestették a lámpákat elöl-hátul (elöl a ködlámpákat is!), kapott festéket az embléma is, hátul megvan a nagy Porsche felirat, és meglepően részletese a beltér - így csakis a B-oszlop (hiánya) miatt nyavalyoghatnék, de inkább nem teszem, ez már tendencia.

Nagy autó kicsiben, így a többi MB-hoz képest talán egy hangyányit kicsinek tűnik, bár az aljára 1:66 van írva, de egyáltalán nem zavaró mértékben. Néztem Siku-ban, de ott hagytam, egyelőre megvagyok ezzel... Már amíg nem lesz igazim ;)

Zseniális!

Állítólag Angliában a legnépszerűbbek a kabriók, ami talán egyrészt a méltán kedvelt Gyalog galoppból szállóigévé vált mondattal magyarázható, miszerint hülye angolok, angol hülyék, másrészt valamiféle időjárási frusztrációból eredhet, hogy csak azért is megmutatjuk, lehet itt tető nélkül száguldozni. Fizikailag oké is a történet, némi saját tapasztalat igazolja, hogy 50-60-as tempónál lenyitott tetővel sem ázik el az ember - csak ne kelljen lassítani vagy netán megállni, mert akkor segg nem marad szárazon... Szóval akkor egy Ferrari 308 GTS a most következő delikvens, amely már szerepelt itt a Hot Wheels megvalósításában, később pedig MB-ként is, bár annak van teteje, most pedig mint Corgi. A pénteken mutatott Fiat-tal együtt szerváltam őket tsza turis dobozából a börzén, így az ára (áruk) mindenképp barátinak mondható:

Korábban már mutattam, hogy bizony egy időben volt némi átfedés a HW és az angol gyártó egyes modelljei között - hát ez is gyanús, de mivel a párja még el van pakolva, nem tudom egymás mellé tenni őket. Rémlik azonban, hogy a kerekeken kívül a beltérben térnek el a kis Ferrarik, a Corgi ugyanis ezt a részletet nem cizellálta túl...

Azért jó ez.