Turkáltam március közepén egy remek Corgi Minit, amely egyébként egy régebbi négyes pakk részeként jelent meg anno - most beállhat a két kis társa mellé. Illetve nem is, elmondom, miért. A hasonló kivitelű Bogár és Kacsa kisebb. Centire nem, sőt, épp ez a baj ;) Míg azok kb. Matchbox-méretűek, emez a kb. ugyanakkora hosszával inkább az 1:43-asok közé sorolódik, ezért is tettem mellé a Norev Volvót, hogy lássátok, mennyire. Tehát előbb a 2009-es posztomból származó emlékeztető kép következik, majd a frissen beszerzett Mini:
Meglepően jó formában sikerült kiemelnem Tsza ládájából, már hogy az autó volt meglepően jó formában, nem én, bár amióta eljárok úszni, egyre nagyobb a szakállam. Lényegében egyedül a két első lámpán látszik csak, hogy használt darabról van szó, mindenhol máshol tökéletesen rendben van. A formája is megfelel az én ízlésemnek, nincs rajta semmi kirívó - ahogy igazándiból a többinél sincs, sőt inkább azt mondanám, a nagyobb méret, de nem nagyobb kerék kombináció nagyon jót tett az élethűségnek. Ez a kisautó már csak akkor lehetne jobb, ha világos almazöld lenne, fekete motorháztetővel...
Utolsó kommentek