Az egyik Halálfutamra érkezett komment adta az inspirációt, hogy írjak gyermekkorom kedvenc autós játékairól. Az igazság az, hogy a gyermekkoromban még nemigen volt más, mint C-64, PC-m is csak a főiskolai szakdolgozat megírásához lett (1996), így csak később, felnőttfejjel kezdhettem el "komolyabban" játszani. No azért nem túl komolyan... Először is vettem egy PS1-et. Ezen a Gran Turismo volt az isten, nem is nagyon volt más játékom, mint autós, lövős vagy autós-lövős - leszámítva persze a "kötelező" Crash Bandicoot címűt, ami alap.

A Gran Turismo a maga idejében az egyik legfejlettebb autóversenyes játék volt, igen komoly manager résszel, és egyike azon ritka játékoknak, amiben egyrészt egész jó voltam, másrészt amivel nagyon sokat játszottam. Emlékeim szerint egy Mazda Demióval kezdtem, és a végére meglett szinte az összes bónusz, az összes jogsi, temérdek zsé, széttuningolt minden. Imádtam. A kedvencem a Subaru Impreza volt, de a legkönnyebben egy Pikes Peak Suzukival lehetett nyerni, illetve az egyenesebb pályákon a legdurvább, ezer lóerő feletti Nissan GT-R-rel. 

Aztán meglett a második része, ami sokkal jobb, sokkal több volt, azzal is nagyon sokat játszottam abban már "dirt" pályák is voltak, hozzájuk passzoló autókkal, de valahogy lomhább volt az egész... Azért azt is szinte végigtoltam, és szépen felfejlesztettem a garázsom. PS2-re még utána megvolt a 3-as rész is, ahová sok minden áttölthető volt a 2-esből, de azzal már nem sokat játszottam melóból és gyereknevelésből kifolyólag. Érdekesség, hogy a játékba nem liszencelték a Porschét (gondolom, részben a NFS-elkötelezettség miatt), így ahelyett RUF-okat lehetett hajtani. A viszonylag nehéz irányíthatóságuk miatt az amerikai izomautókat csak poénból kezdtem el begyűjtögetni, illetve a csak számukra kiírt bajnokságok megnyerése érdekében. 

Ha már szó esett a Need For Speed-ről, el kell mondanom, hogy abból - szégyen, nem szégyen - csak egy rész volt meg nekem, a High Stakes. Valahogy soha nem fogott meg, de amikor megtudtam, hogy kiadnak egy rendőrös-üldözős-elkapós verziót, arra lecsaptam. Vélhetően ez egyébként a Driver hatása volt, mármint hogy nekik egy ilyet ki kellett adniuk, üzletileg. A megvalósítás szerintem nagyon jól sikerült, különféle rendőrautók voltak, és lehetett választani, melyik oldalon akarunk lenni, és jobban szerettem a rendőrökkel száguldozni: 

A Driver megint csak alap. Az első része tetszett a legjobban, már nem is tudom, ma hol tart a sorozat, ha tart egyáltalán valahol, de az is lehet, hogy a GTA már lenyomta, de akkoriban az egyik legélvezetesebb játékom volt, az tuti. A modellezés nagyjából realisztikus volt (akkori szinten), a bejárható terület szinte végtelen, az autók hangja mondjuk lehetett volna ütősebb, de az egész feelingje teljesen elvarázsolt. Tanner pedig cool volt, ennyi. Ma biztos őt is Jason Statham vagy Clive Owen játszaná, esetleg Daniel Craig. A folytatás is tetszett, abban minden sokkal kidolgozottabb volt, mindenből több, nagyobb, de valahogy nem ért fel nálam az elsővel.

És ha már a Death Race kapcsán jött az ötlet, álljon itt az autós-lövős játékok egyik királya, a Vigilante 8 (érted, V-8). A Twisted Metal ellenlábasában a játékmenet és a célok a lehető legprimitívebbek, színvonalban sehol sincs a korábbi posztban említett Interstate-től, de valami hihetetlen élvezetes az egész, főleg ha az ember nem egyedül játssza. Ezt és az eggyel lejjebb látható Destruction Derby Raw-t szerettem egyedül mással játszani, no meg a Tekkent, de az nem erre a blogra tartozik...

És egy bónuszvideó a végére, mondhatni vezetéstechnikai tréning Ari Vatanen előadásában (és amit a V-Rally 2 című játék nevének beírására dobott ki a YouTube, de persze már ismertem, megvan divx-ben is, naná): 

Elő kéne szednem a PS2-met...