Tegnapelőtt sikerült megnézni az idei év legrosszabb filmjét. Ami valójában 2007-es, de mindegy. Plane Dead aka Flight of the Dead aka Living Dead: Outbreak on a Plane. A filmattakon már született róla egy kritika, de ez nem tántorít el, hogy én is leírjam ezt az élményt. (A plakátja is különösen jól sikerült.)

Úgy vagyok a zs-filmekkel, hogy egyszer-egyszer kell, mint a limonádé – megkívánja néha az ember, hogy felfrissüljön, de túl sokat fogyasztani belőle nem egészséges. Jó múltkor megnéztük a Majd meghalnak Mandy Lane-ért című alkotást, akkor azt gondoltam, ennél rosszabbat idén biztos nem látok, de sikerült alulmúlni. Ráadásul az nem is zs-nek készült...

A rendező Scott Thomas, akit nem ismer senki, sem a filmjeit. Az egyik főszereplő David Chisum, aki eddig jobbára sorozatokban szerepelt, például mentős volt a Sliders egyik részében, vagy riporter a 24-ben. Hipersztár. A másik főszereplő arca tök ismerős volt, kicsit Tom Berenger (A szakasz), kicsit Martin Kove (Rambo II), egyik sem nyert, ő valójában Richard Tyson. A legismertebb arc a filmben mégis talán Erick Avari, ő volt Dr. Chandra Suresh a Hősökben, a jóképű indiai srác faterja, de akár a Múmia első részéből is ismerős lehet a képe. Na mindegy, nem is vártam Tom Cruise-t.

Lesz spoiler, de ez senkit nem fog zavarni: szóval a sztori az, hogy élőhalottak tűnnek fel egy utasszállítón. Az első pilóta egy öreg róka, ez az utolsó útja, reméli, minden rendben lesz (klisé 1). Nem lesz. Erős viharba kerülnek (klisé 2). A raktérben valami rejtélyes doboz, az utasok között rejtélyes tudósok. Idegesek, aggódnak. Az utasok között mindenféle figura, összeveszős párok (klisé 3), egy friss és gazdag házaspár, kötelező fekák (klisé 4), összebilincselt zsaru+bűnöző (klisé 5), satöbbi. A raktérből egy újraélesztett nő kitör, a rá vigyázó biztonsági őr lelövi, aki előtte egy légörvény miatt nyílt törést szenvedett (klisé 6), amaz feltámad, immár furcsán ordít és sárga a szeme, továbbá véres az arca. Elkezdi levadászni az arra tévedő utasokat, akik ezután mind zombik lesznek. Mindenki szép lassan (vagy gyorsan) meghalódik, egy kis csapat verődik össze a végére (klisé 7), de aztán azok is szépen megritkulnak, talán ha ketten maradnak a végére. A legjobb karakter egy japán üzletember volt, Takashi Masunaga, akinek a szerepe (első és egyetlen filmes szerepe, vigyázzunk!) mindössze annyi volt, hogy miután megharapták, nem tudta kikapcsolni magát az ülésből, és végig ott hörgött! Többször visszatért rá a kamera, szerintem ez a vágó easter egg-je volt. Ő az itt baloldalt.

A színészek nagyon rosszak, a sztori ugye magáért beszél (ráadásul kurva lassan indul be), a díszlet egy stúdió, a repülő egy béna makett, a sound design gyötrelmesen rossz, a maszkok szintén, egy borzalom az egész, de ezúttal nem a zombifilmekhez egyébként szükséges értelemben, hanem az a kínosan röhögős fajta. A végén csattanó, mert az egyik szereplő, aki véletlenül egy picit tud repcsit vezetni (klisé 8), nagy nehezen leteszi (klisé 9) valahová a sivatagba, de a zombik, akik korábban kiestek a repülőből, „túlélik” az egészet és szép lassan elindulnak a maradék emberpár felé, akik nagy nevetve a naplementébe távoztak (klisé 10).

Ajánlom hát a fentiek ellenére minden kedves olvasómnak, nézze meg ezt a filmet, mert ilyet nem lát minden nap, maximum a Film+-on. Előzetes:

Szép napot!