Legalábbis a legjobb forgatókönyv-kategóriában! Mert nézzük csak, például mik kaptak Oscart ebben a kategóriában: Amerikai szépség? A tartalma: zuhany alatt rejszoló középkorú férfi kapuzáráskor, akinek a lánya beleszeret a kattant szomszéd csávóba, akinek az apja egy köcsög, aki aztán rápróbálkozik a főszereplőre, aki a lánya osztálytársára gerjed, és egyébként vesz egy kafa izomautót, végre. Ennyi. Közönséges bűnözők? Lepattant piti bűnözők és egy magyar főbűnöző, aki az orránál fogva vezeti a rendőrséget, közben sok visszaemlékezés, a végén pedig kiderül, hogy akiről nem gondoltuk volna, az. Ennyi. Thelma és Louise? Ugyan már, két öreg tyúk menekül az országon át, mindkettőnek megvan a maga baja, sőt ezek a bajok szaporodnak, ők ezzel párhuzamosan egyre messzebb merészkednek, igazságot osztanak, köpeny nélkül. Ghost? Na ne vicceljünk már! Szerelmes csávó megmurdel, szerelmes csaja picsog, korábbi jó haver rányomul, majd a korábbi jó haverről kiderül, ő a felelős, szerelmes csávó (szelleme) rendet tesz. Ezeket ennyiben el lehet mesélni! No de a G. I. Joe!!!

El tudjátok képzelni, hogy mit érezhettek a forgatókönyvírók, amikor a stúdió felhívta őket, hogy írjanak egy hiperszuper sztorit erről?

És megcsinálták! Név szerint Stuart Beattie, Davod Elliot és Paul Lovett. Stuart mondjuk biztos nem lepődött meg nagyon, hiszen nem sokkal korábban egy hullámvasútból kellett sztorit írnia (A Karib-tenger kalózai t. i.), ami végül elég nagy siker lett. A G. I. Joe is olyan jól sikerült, és annyira komplex lett, hogy nem is tudom itt a fentiekhez hasonlóan leírni. Ide komolyabb eszközök kellenek!

Na, hát ennyi. Ezért mondom, hogy ha valami ilyen jól ki van találva, azt az Oscar-döntnököknek is be kell látni, sőt. Az olyan apróságok, mint a béna szereplők (igen, Denis Quad-del együtt) és a néhol gyalázatos CGI (motorozás Párizsban, brrr) tényleg nem számítanak, hiszen a mesteri történetvezetés mindenért kárpótol!

Szép pénteket!