Nem fogjátok elhinni, de ez most megint egy tematikus hét, bár az előző heti témához hasonlóan ezúttal is igen laza lesz a kapcsolat a hamarosan bemutatandó modellek között, mindössze annyi, hogy amerikai típusok következnek. Eheti első szereplőnk nem más, mint az 1970-es Dodge Dart, amelyet egyrészt a Hot Wheels készített el nekünk kicsiben, másrészt megálltam, hogy ne süssem el a Dart Vader-es szóviccet. Mit érdemes tudni a nagyról?
1960-tól egészen 1976-ig gyártotta a Chrysler ezt a legkevésbé sem érdekes típust, kezdetben olcsó full-size autóként, később (1962-től) mid-size lett, egy évvel később pedig már kompaktnak nevezték. A modell elnevezése az egyedüli, ami talán érdekesebb egy országgyűlési közvetítésnél, ugyanis az történt, hogy jó drágán lekutatták, mire ugrana a nép, és kijött a Zipp név. A típus fejlesztői viszont bedobták a Dartot (akkoriban az űrverseny kapcsán nagyobb figyelmet kaptak a katonai fejlesztések, és így az F-106-os Delta Dart is, amely a név ihletője volt), ami azonnal elnyerte a vezetés tetszését, így a drága Zipp ment a levesbe. (Aztán biztos eladták az Airplane! íróinak, nem tudom...)
A HW által 2004-ben megmintázott 1970-es modell kétajtós hard top-ként a Swinger nevet is viselte a valóságban, de ez nem került fel a kisautó fém aljára. Viszont mivel nekem valami speckó Holiday Rods-kivitel jutott, a kerekek valódi gumikat kaptak, az autó maga pedig szép részletes festést, íme, ilyen:
Amilyen kis jellegtelen az igazi autó, annyira jól sikerült ugyanez MB-méretben! Tulajdonképpen semmi extra, csak szerintem baromi jó a szép szín, a fehér tető, a sok fém, a kifestett hátsó lámpák és a gumis kerekek összhatása, nem beszélve a szép mintájú felnikről. Sokszor mondtam már, ilyennek kéne lenni minden HW-nek, sőt MB-nak is! Minimum. A hajtás után további fotók az igaziról - tudom, az évjárat nem stimmel, de a szín és a csíkozás majdnem :P
Szép napot, jó hetet!
Utolsó kommentek