Közel öt éve mutattam az angol gyártású VW Campereimet, így épp ideje volt egy kicsit frissíteni ezt a szekciót. Igazság szerint régóta szerettem volna már egy régi MB T1-est, de mivel a regular wheel éra nem annyira áll közel hozzám, nem fordítottam túl nagy figyelmet a keresésre. (Hogy mennyire nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással, kattintsatok csak át ide Joe-hoz, néztek majd nagyot!) Aztán egyszer csak belebotlottam ebbe, és nem hagytam ott:
Látszik, hogy nem makulátlan, de ahhoz képest, hogy 1967-ben készült (vagy 68-ban, ha már akkor is az volt a gyakorlat, hogy a casting évszáma mindig eggyel korábbi, mint az aktuális gyártásé), és minden bizonnyal játszottak is vele, valószínűleg nem is keveset, nem vészes az állapota. Itthoni beszerzés, az index fórumról való, 2000 forintot kért érte az eladó, ami szerintem nem olyan nagy luxus, a közel négy mai új Matchbox áráért cserébe ez picit még rugózik is, de egyértelműen a kinyitható "pajtaajtók" adják a modell érdekességét, amelyek közül szerencsére mindkettő remek egészségnek örvend. Így hát én is erősen örvendek, hogy a lassacskán bár, de folyamatosan számosodó Volkswagen-gyűjteményem e régi, patináns példánnyal gazdagodhatott.
Utolsó kommentek