Ahogy anno írtam, tervben volt, hogy a "kötelező" darabokból beszerzek eredetit is, és ez nemrég (szeptember közepén) részben meg is történt, Első rendi (vagy rendes?) rohamosztagosom lett, ezt adták ugyanis a Lego Star Wars magazin akkor aktuális számához. Mutatom, de semmi extra:
Érdekes itt fent ez a propagandaszöveg a páncélról, hiszen a filmekből tudjuk, hogy maximum kisebb faágak ellen véd a cucc, a felkelők/ellenállók a legkisebb lézerstukkerekkel is szitává tudják lyuggatni ezeket a páncélokat. Az ewokokról meg ne is beszéljünk, szóval egy szavát se higyjétek a birodalmi toborzóknak...! Amit viszont sehogysem tudok megunni, az az érzés, amikor egy bontatlan legót kinyit az ember, és először összeilleszti az alkatrészeket, ahogy egyik a másikra meseszerűen rászorul, minden a helyére klattyan, na már csak ezért is megéri néha új legót vásárolni. Ezt pl. legutóbb 1290-ért, újsággal. Nem mellesleg a DC szuperhősös Lego-újságot is veszegetem (hivatalosan a gyerekeknek, de hát tudjuk jól, hogy ez csak csel), az alábbi két figurát adták az első két számhoz, és bár mindkettő megvolt már kissé eltérő változatban, ezeknek is örültem:
Superman tényleg csak kicsit tér el a korábbitól (arcban és hajban, plusz ugye a kiegészítő kriptonit), de Batman teljesen új sisakot kapott, a szája is más, nem beszélve a borostáról. A világos szerkó nem újdonság, hasonlót, bár kétségtelenül más mintázattal, mutattam már. Folytatás következik majd egyszer. Addig is minden jót, játsszatok sokat!
Utolsó kommentek