(Ezentúl, ha valamit átfestek, Picasso címmel jelenítem meg a blogban. Rendkívül kreatív vagyok, ezért.)

Na szóval, ez is megvolt, a két kókányolt Majorette Dyane-t az első Picasso-projekt keretében átpingáltam, némi military beütést ajándékozva nekik. Az egyik ráadásul hiányos is volt, valami barom nagy napernyő forgott rajta fénykorában, igazi Matchboxos roll-a-matics megoldással, így most ez is eliminálódott, a napernyő emlékét már csak a családi fotók és egy lyuk őrzik.

Ilyen volt:

Ilyen lett - bocs a béna telós fotóért, ez volt kéznél:

 A piros kerék gyári, azt hagytam a jobbikon, mint ahogyan a belső terét is, mert szép volt és tiszta, és a rongytető is maradt eredeti színű. Az alváz azonban - és így a küszön és az azon található póttank is - matt fekete lett, a felépítmény pedig katonai matt zöld lett. A vadrács eredetileg is fekete volt, a bukócső és a pótkerék szintúgy. A rosszabbik MB-kerekeket kapott, és az alváz eredeti színével így elég jól harmonizál, de a belsőt befeketítettem durván. Szerintem előnyére.

A Dyane egyébként – már amennyire én tudom – a 2CV, azaz a „Kacsa” utódja, némileg modernizált változata volt. Az ok a frissítésre az volt (és innentől ez már nem saját kútfőből), hogy a 2CV már a 60-as évek közepén kicsit elavultnak számított, az autós társadalom igényei ekkorra már bőven túlmutattak azokon, amelyek mentén 1930 körül elkezdték fejleszteni: olcsó autó, amely bármikor elvisz két parasztot és 100 kiló jószágot 60 km/h sebességgel. Egy közkedveltebb megfogalmazás szerint az elvárás az volt, hogy úgy tudjon átmenni a szántáson, hogy a benne szálított tojások nem törnek össze... És lehessen kalapban vezetni. No, vissza a Dyane-hoz: 1967-től 1983-ig mintegy 1.4 milliót gyártottak belőle, temérdek változatban. Fő konkurense az 1961-ben bemutatott Renault 4-es volt, amely a „Kacsa” eladásait drasztikusan csökkentette, így muszáj volt lépni valamit. Nem léptek azért túl nagyot: továbbra is léghűtéses maradt a motor, továbbra is gyenge volt, mint a hajnali harmat, a designt pedig kiadták egy Panhard nevű alvállalkozónak, mert nekik a DS-sel kellett foglalkozni, Panhardék meg pont ráértek. Amúgy ők mindenféle katonai fejlesztésekben voltak erősek, és ezt, ha szeretnénk, beleláthatjuk a Dyane formavilágába is. Bár nem innen jött az ihlet, de én is katonaivá alakítottam az enyéimet...