Eredetileg hangzatosabb címet szántam ezen újabb Retroautós posztnak, mondjuk, hogy Szőröstalpú francia, vagy valami ilyesmit, de aztán maradtam e visszafogottnál, nehogy bármiféle rasszizmus vádja érje e végtelenül apolitikus blogot. Szóval Dacia. Mindenekelőtt meg kell jegyezzem, ezúttal is hálás köszönettel tartozom szorgalmas rovatszponzoromnak, édesapámnak, aki a Retroautós járgányok immár állandó beszerzője, és aki egy emberként áll ki mellettem minden egyes alkalommal, amikor anyám elkezdi, hogy miért ilyen hülyeségekre költöm azt a sok pénzt.

A Dacia történetével nem fárasztalak benneteket, mindenki tudja, hogy a Renault 12-es román megfelelője, de dél-keleti szomszédaink annak rendje és módja szerint megalkották belőle a Balkán hivatalos szarautóját: temérdek városi legenda keringett az első útjukon hengerfejesre égett Daciákról, illetve olyan szakikról, akik már a Merkúr telepén osztották a névjegyüket a szerencsétlen vásárlóknak, hogy azok lehetőleg egyből hozzájuk hajtsanak egy gyors generálra. Persze nem egy helyről hallottam ellenpéldát is hihetetlenül megbízható és hálás példányokról, amelyekkel boldog tulajdonosuk vígan bejárta Ungvárt-Berlint bármiféle probléma nélkül. Személyes tapasztalatom nem nagyon van a típussal, a családban sosem volt, Ladákban, Ladákon nőttem fel, és az ismeretségi körben is csak nagyon elvétve akadt, autóbuzisági újraeszmélésem időszakára pedig szinte minden példány visszakerült az óhazába, a Dákok földjére...

Azt mindenesetre tudom, hogy az egyik legkényelmesebb autója volt a hetvenes, nyolcvanas évek elérhető felhozatalának, ami vélhetően a francia örökség hozománya. Nem is volt olyan hangos, mint egy Zsiguli, aránylag jól ment és a rugózása egyenesen fenomenális volt – már persze a blokkban gyártott „versenytársaihoz” képest. A háromcsavaros felnijei mindig is tetszettek, nem tudom, miért.

Az IST által megformázott változat kapcsán nem vagyok maradéktalanul elégedett – nem ez a legjobban eltalált modelljük. Az én példányom hátsó tengelye szorul egy kicsit, de ez még lehet egyedi hiba, az azonban biztos nem egyedi, hogy egy öszvért sikerült összehozni, amely többféle Dacia külső jegyeit viseli magán. Ahogy azt az index szaktopikjában is megállapították nálam hozzáértőbbek, árulkodó például a C-oszlop, amely szemmel láthatóan egy korábbi évjáratról való: nevezzük a nevén, a legfelül látható 1300-asról van szó, ugyanis az 1310-esnél – lásd: alsó Boratos kép az imcdb-ről – az esőelvezető csatorna egészen a hátsó szélvédő üvegéig ér, illetve a szellőző rács paralelogramma alakú, nem pedig ez a függőleges.

Ennek ellenére az összhatás nem rossz, a felnik is stimmelnek, a forma és az arányok is rendben, egyedül az autó hátulja néz ki szarul: igen, tudom, hogy a benzinbetöltő a valóságban is ilyen asszimmetrikusan volt elhelyezve, de ez a picit csak, de mégis ferdén felrajzolt rendszámmal kombinálva nagyon nem az igazi. Más bajom nincs. Az otromba tükrök is aranyosak...

Szép napot kívánok!