Kisautógyűjtésem egy mellékága, hogy megpróbálom lassan újra összeszedegetni a gyerekkorom kedvenceit. Ez a lista elég vegyes, és többek között ezért is a feladat nem egyszerű. Egy másik nehezítés, hogy ami 30 éve aránylag könnyen hozzáférhető volt, ma már vagy nem az, vagy csak drágán az. Speciális esetek is előfordulnak, mint pl. hogy az adott kisautó gyártója már nem is létezik. Nem a gyár, hanem az ország! Kezdem az elején: nagyjából 4-5 éves lehettem, tehát 79-80-ról beszélünk, amikor a szüleim barátaitól kaptam egy hatalmas piros Fiat 127-est. Azért ezt, mert a valóságban is egy ilyet használtak, csak pirosat:
Teljesen oda voltam és vissza. Tisztán emlékszem, a szüleim balatoni nyaralójában látogattak meg, és ott bontottam ki az új csodát. Szerelem volt elős látásra. Sajnos azonban nem örülhettem sokáig, ugyanis valami másik barátoknak a nálam 1-2 évvel idősebb Attila nevű gyereke az autót megnézésre kivette a kezemből, majd valahogy úgy bénázott, hogy az leesett a betonra és konkrétan ripityára tört. Mélységes felháborodásomban és elkeseredésemben órákig sírtam. Bosszúból ezt a vandál kölyköt el is neveztem Rumcájsz Attilának, bár sokkal rosszabbat érdemelt volna. Az eset igen mély nyomokat hagyott gyermeki lelkemben, évekkel később is gyakran felemlegettem R. Attilát és az ő gaztettét. Ki tudja, miért, valahogy akkoriban az autó pótlása nem történt meg, és már egy ideje a fejemben volt, hogy most majd felnőttként ezt csakazértis megoldom. Jó pár napja találtam a vaterán egy lejárt aukciót, amiben egy ilyen - azóta tudom - Anker Fiat 127-es cserélt gazdát, és annak rendje és módja szerint fel is vettem a kapcsolatot a nyertessel. Megkérdeztem, nem akarna-e némi pénzjutalom fejében megválni a sárga szerzeményétől, amivel igen nagy örömet okozhatna nekem. Sajnos nem akart, de bíztatott, hogy biztos lesz még. Nem esett jól, de végülis megértem. Aztán az olasz ebayen találtam egyet - szemérmetlenül drágán. Szerencsére ott volt az opció, hogy 'make offer', meg is tettem mintegy 30%-kal alacsonyabb összeggel a kiírt azonnali árnál, és láss csodát, talján barátunk virtuálisan rábólintott. Szerda este pedig már a kezemben is foghattam újra a tűzpiros kis Fiatot.
Ugye érzitek a feszülő ellentétet a 'hatalmas' és a 'kis' között? Hát igen, egyrészt az idő mindent megszépít, másrészt akkoriban kábé egyméteres lehettem, ami kis jószándékkal fele a mai méretemnek. Így valószínűleg a Fiat is minimum egy 1:10-es méretarányú modellnek felelt meg az akkori szememben, pedig ötévesen még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Valójában pedig 1:20-as...
Na, lényeg a lényeg, nálam az autó, ráadásul eredeti gyári kartondobozával együtt, Made in GDR pecséttel, ahogy kell:
A piros autók fotózása még mindig nem megy, ezért elnézést, de biztos elhiszitek, ha mondom, hogy nagyon szép élénk színe van a valóságban:
Bizony, az autó lendkerekes. A szerkezet hibátlanul működik, bár már nem azzal a vehemenciával, ami valószínűleg a sajátja volt 30 éve. Az egész szerkezet valahogy olyan törékeny (hehe, én mondom), kicsit merev, de ez úgy általában igaz az Anker termékeire. Játék voltához képest amúgy igényes és részletes, és ha minden jól megy, nemsokára mutatok egy másik gyerekkori játékot, ami ennek a szöges ellenétete. Ennél a csomagtartót alig mertem kinyitni, de végül sikerült károkozás nélkül. Van egy olyan érzésem, hogy ennek az autónak ez a része először és utoljára volt kinyitva :)
Na jók legyetek!
Utolsó kommentek