Ahogy tegnap utaltam rá, az F40-es mellett egy F50-est is sikerült bezsákolnom. Nem semmi gép ez sem ám. A levehető keménytetős Ferrari F50-es 1995-ös bemutatóját a vállalat 50. szülinapjára időzítették, és persze a mindösszesen 349 legyártott darab többsége piros volt. Antonio Ghini, a Ferrari akkori szóvivője így indokolta az alacsony darabszámot: "A Ferrari nem más, mint kultúra, kvázi műemlék. Mindig keresettnek kell lennie, így eggyel kevesebbet gyártunk, mint amennyit szerintünk a piac igényel." A fenti mattfóliás darab láttán az öreg Enzo valószínűleg fordulna egyet a sírjában, de szerintem akkor is vadállat. A szóban forgó lapos olasz szuperverdát kicsiben 1995-ös keltezéssel készítette el a Matchbox, ráadásul ezúttal a számomra oly kedves ötágú csillagfelnikkel. Ez a (nálam már nem matt) fekete modell az elsők között jelent meg:

Kiváló párosítás szerintem a fekete szín és ezek a kerekek, és kellő mértéktartással nyúltak ezúttal is a részletekhez, csak a lámpák kaptak némi extra festést, plusz az autó orrára pingáltak még egy viszonylag visszafogott logót. A fekete modell rugózása csak jelképes, cserébe igen elegánssá teszi a bézs belső, az összhatás hibátlan. Együtt a tegnapi poszt szereplőjével, amelyhez hasonlóan gyerekkoromban ez sem volt meg, elég ütős a látvány:

Az igaziról nézzétek meg Richard Thompson III fotóit itt! Minden jót, holnap megint egy Ferrari jön, remélem, még nem unjátok, csak péntekig kell kitartani ;)