Az úgy volt, hogy sikerült szert tennem két darab makulátlan trafikos Bogárra jó áron, piros színben. Az eredeti matricáikkal, mindennel. Utólag az eladó elárulta, hogy vagy ötven darabot sikerült vennie valami régi, el nem adott trafikos árukészletből. Mázli. Így egyik pillanatról a másikra megduplázódott belőle a flotta otthon, de négy nekem nem kellett. Az egyiket hát felajánlottam Sam. Joe atyánknak, mivel ez a játék neki is megvolt gyerekkorában, ráadásul pirosban, és úgy gondoltam, ennyi jár. Örömmel élt a lehetőséggel. Viszont jótett helyébe felhívta a figyelmemet egy Autómániás elemes-mozgó-világító R5-ösre, mert tudta, hogy az ilyen szirszarok engem szoktak érdekelni. Nosza, megfogtam a maradék két műanyag Bogarat és elzarándokoltam a Ferenciek terére, hátha tetszik a Renault és hátha tetszik Gyula úrnak a két játékom. Az elemes végül maradt a boltban, de a Bogarak is, és egy kis ráfizetéssel inkább vettem két Matchboxot. Na, ebből az egyik a mai főszereplőnk, a Lamborghini Marzal.

A Lamborghini első négyszemélyes koncepcióautójának első példányát a genovai autókiállításon mutatták be 1967-ben. A Bertone-műhelyből származó terv fő feladata a kínálat bővítése lett volna, mivel az addigi autókban csak két felnőtt fért el, ebben pedig már négy személynek alakítottak ki helyet. A Countach-t is jegyző Marcello Gandini tervezte típus a Miura kissé (egészen pontosan 12 centivel) megnyújtott vázára épült, és egy soros hathengeres, kétliteres, 175 lóerős erőforrást kapott. (Ezt mondjuk nem is értem. Hova tűnt hat henger és plusz két liter??? No és még vagy kétszáz ló? Valójában fogták a Miura V12-esét és félbevágták. Barbárok.) Legfőbb és leglátványosabb újdonsága a felfelé nyíló, szinte tiszta üveg szárnyas-ajtó volt, ami egyrészt ugye látványossága miatt volt nagy ötlet, másrészt ennek köszönhetően mind előre, mind hátra nagyon könnyen lehetett beszállni. (Állítólag Ferruccio Lamborghini nem nagyon díjazta az ötletet, zavarta, hogy így megszűnik az autó privát szférának lenni, pl. mindenki szabadon vizslathatja a bent ülő hölgyek lábait.) Igazán ismertté akkor vált, amikor 1967-ben Rainer herceg és felesége, Grace Kelly egy Lamborghini Marzalt vezetve nyitotta meg a versenypályát az első Monacói Nagydíjon. Sajnos nem került végül gyártásba, a történet szerint viszont ez adta az alapot az Espada tervezéséhez. Sokáig a Bertone Stúdió múzeumában pihent, tavaly azonban eladták egy aukción, a leütési ár 1.350.000 euró (más források szerint 1.512.000 euró) volt. (A keretes összefoglaló egy részét az utolsóként linkelt lamborghinitipusok.hu oldalról smittpáloztam.)

A Matchbox 1969-ben készítette el kicsiben. Nem gyártottak belőle sok színvariációt, az általam beszerzett narancssárgán kívül még a bordó az, ami elmegy, rózsaszínben viszont biztos nem kéne. Made in England, fém az alja, szép darab. De ez nem 69-es, hanem kábé 72-es, a különbség pedig nem is annyira a szín, hanem inkább a kerekek, ugyanis ezt a szép vékony Superfast kerekek helyett már szélesebb papucsokkal gyártották:

A kisautó orrának és farának kialakítása szerintem csillagos ötös, a belső végletesen leegyszerűsített mivolta is passzol az igazi futurizmusához, a hátsó kerékívek önkényes lekerekítése azonban zavarja a szememet. Hasonló megoldást alkalmazott a MB már más esetben is, az ok is érthető, de attól még nem öröm. Emellett azért vannak rajta makulák is itt-ott, a tetején lévő mintázat is elhervadt már, de nem is szántam rá túl sokat, így összességében elégedett vagyok. Az Emlékmásba illő típus nem kedvencem, de úgy éreztem, nem hiányozhat a sorból. Tervezek még pár ilyen hiánypótlást, de nem sietek. A gyakorlat azt mutatja, hogy előbb-utóbb úgyis minden meglesz... Már csak egy videó és egy kép maradt:

További szép napot!