Ez van ráírva a nemrég szerzett Philips D8514-esem tetejére. Akkora siker volt nemrég a magnós poszt (2 nap alatt összesen 8000 látogató, részben az index2 címlapos, vezércikkes kiemelésének), hogy mutatok most még egyet. Nehéz lenne itt érzékeltetni, milyen jól szól, de a 17 centis nyomók azért sejtetnek valamit - ezen a videón talán átjön, igaz, nem én készítettem. Ezt a régi darabot is a vaterán lőttem, de mielőtt rátérnék a képekre, egy kis sztorizással még hadd húzzam az időt: a holland Philips volt az a cég, amely - jó, egy kis Sony-segítséggel - feltalálta a magnókazettát 1963-ban. Mivel a mai fiataloknak már fogalmuk sincs, mi az isten az a magnókazetta, számukra a fenti tény sem túl jelentős, a hozzám hasonló 40-esek azonban minden bizonnyal áldották e találmányt, és élvezték annak rengetek előnyét. A kazettát (de eleve a magnószalagot is) eredetileg beszéd rögzítésére és visszajátszására találták ki, így a minőség nem volt elsődleges szempont, a hetvenes évekre azonban itt is jelentős minőségbeli fejlődés következett be, az olyan gyártók ugyanis, mint a TDK, a Maxell és a Hitachi egyre kifinomultabb alapanyagokat kezdtek használni a gyártáshoz. Mint pl. a króm-dioxidot. Nagyjából innen számolható az az időszak, amikor a zene kazettára történő felvétele és visszajátszása az aranykorát élte. Ehhez azonban az is kellett, hogy a hordozható lejátszók is fejlődjenek, és a kazetta biztosította minőséget vissza is tudják adni. Az olyan boombox-ok is, mint a most következő Philips, igazából a nyolcvanas évek elején kezdtek elterjedni, és általában két hangszóróból, egy rádióból és két/négy hangszóróból álltak. Na ezt fejelte meg a D8514-es típus egy olyan beépített erősítővel, amely kiemelte a versenytársak mezőnyéből. Sokak véleménye szerint ez a darab a kor technikai csúcsát jelentette - ebből én viszont csak annyit tapasztaltam, hogy tényleg faszán szól. Mutatom:

Nem találtam egyébként ráírva, de ha lehet hinni a netes adatbázisoknak, ezt a darabot Angliában gyártották és csak Nyugat-Európában forgalmazták 1983-1984-ben, elég sikeresen. A dizájn viszonylag egyszerű és átlátható, nem bonyolították equalizerrel és egyéb felesleges sallangokkal. Cserébe hifi sztereó minőségben tudott felvenni, és vígan elboldogult mindenféle kazetta-típussal. Telerakták különböző input-lehetőségekkel, és itt szeretném felhívni a figyelmet az RCA-csatlakozókra, amelyek egyáltalán nem voltak mindennaposak akkoriban, ebben a kategóriában pedig végképp nem. Természetesen kimenetekkel is ellátták. Nem teszteltem, de a leírások szerint a beépített mikrofonok is messze túlszárnyalták a kortársakét. Direkt úgy választottam amúgy, hogy olyan márka legyen, ami még nem volt a gyűjteményben, innen az is deriválható, hogy nem tervezek több Panasonicot és Sharpot sem, ellenben valami jó (nagy) régi Sony még befigyelhetne... Ezzel búcsúzom is mára, de kaptok még egy korabeli rap-himnuszt a végére:

Örök kedvenc. A viszont hallásra!