Ez a három VW ötöspakkom van. Azért ennyi, mert a Hot Wheels és a Matchbox ennyit adott ki, utóbbit 2010-ben, a bal szélső 2009-es, a középső viszont idei, amivel boltban nem találkoztam, de online meg tudtam rendelni. Gondolom, most egy darabig megint nem lesz új, ennek kell örülni jó sokáig. A régebbi HW-pakkból egyébként a kettes Golf és a piros Bogár tetszik a legjobban (anno ezért nem is vettem meg a pakkot, csak később pótoltam, nyilván drágábban), az újból egyértelműen a Typ181-es, viszont a legerősebb gyűjtés szerintem a Matchboxé ebben az összehasonlításban, szigorúan szubjektív szempontból persze, abból ugyanis csak a nyitott újbogárért nem vagyok oda. Két darab belőle itt külön is megtekinthető. Visszanéztem az ötöspakkok listáját, és szerintem lesz még egy pár, amiket be kell szereznem, mert nagyon jól mutatnak... Addig is mutatom, mik vannak meg HW-fronton:
Hát igen, nem kevés, de igazából nem is sok, ahhoz képest, amennyit kiadtak. A Ferrari-pakkokból még négy olyan van, amit jó lenne behúzni. Majd egyszer.
Utolsó kommentek