A poszt szereplője megint egy angol gép, némi olasz beütéssel. Ami nem más, mint a Hot Wheels Aston Martin DB4 GT Zagato. (Ez máshogy GT, mit ez.) A története alább, innen fordítottam, elég szabadon, olvassátok, tömegközlekedés helyett:

A Ferrari 250 GT megszorongatásához David Brown-nak egy gyorsabb DB4-esre volt szüksége, hogy versenyben maradjon. Ez lett a DB4 Zagato, amely sokak szerint az egyik legizgalmasabb és legszebb angol sportkocsi. 1958-ban, amikor bemutatták az első DB4-est, mindenki csodás GT-nek tartotta. Felhasználták benne azokat a vívmányokat, amelyek kifejlesztéséhez a korábbi versenytapasztalatok adták a muníciót: tárcsafékek, független első kerék-felfüggesztés, szuperkönnyű karosszéria. Egy évvel később az Aston Martin már alig várta, hogy a pályán is megmutassa. Kicsit átalakították az utcai autót, hogy megfeleljen a GT-specifikációknak, rövidítették a tengelytávot, lecsupaszították az amúgy gyönyörű belsőteret, és robusztusabbá építették az egész szerkezetet – kívül pedig a lámpák és a motorháztetőn nyitott légbeömlő árulkodott.

A pályára szánt 302 lóerő előállításáért többek között tripla Weber-karburátorok, dupla gyújtás és a 9:1-es arányúra változtatott kompresszió felelt. A komoly gyári háttér ellenére csak mérsékelt sikereket könyvelhettek el. A Ferrarit nem tudták lenyomni. Ennek eredményeként bekopogtak a torinói Zagatóhoz, akik leginkább a könnyű karosszériák készítésében jeleskedtek, főleg az Alfa Romeo számára. A Zagato egy kisebb, könnyebb autót készített a DB4-ből. Egy sor acél alkatrészt alumíniumra cseréltek, kidobták a lökhárítókat, és sok más – szerintük – felesleges egyéb dolgot is.

A formáért Ercole Spada lett a felelős, aki újonc volt a Zagatónál – de ennek ellenére egy hét alatt olyan formát rajzolt, amely az egyik legemlékezetesebb Zagato-munkaként ötvözte az Aston Martin lényegét a Zagato szabadon szárnyaló vonalaival.

A pályán azonban továbbra sem termett neki babér, a kellő merevség hiánya és az alulkormányozottság miatt nem tudta megszorongatni a Ferrarikat. Valószínűleg azért, mert egy alapvetően utcai autóról volt szó. Mindezek ellenére a DB4 Zagato máig az egyik legkedveltebb és legegyedibb klasszikus, amely valaha is az angol utakat koptatta. További képek még itt.

Nézzük akkor, mit művelt a Hot Wheels ezzel a kis ékszerrel!

Indulásnak mindjárt jó, hogy a Classics sorozatból való, annak is a nálunk még (várhatóan egy jó darabig) nem kapható ötödik hullámából, így a gyönyörű metálfény és a fém alj adott. A kormány a jobb oldalon van, ami egy Aston esetében rendben van, és sikerült alá olyan felniket tenni, amelyek kis jó szándékkal korhűnek is tekinthetők. Az elején a hűtőrács az alvázból származik, így az is szép fémszínű, az első lámpák szintén hasonló színű festést kaptak. Oldalt és hátul kapott egy kevés részletezést – és nagyjából ennyi. De szerintem remek!

Nem nyílik semmije, nem rugózik. Eredetileg még akkor néztem ki magamnak, amikor a Walmartos GTO-t és Monte Carlót vettem, a „sima” Classics csak később követte az exkluzív darabot, ami sajnos akkor olyan drága volt, hogy nem vettem meg. Vártam tehát, és így lett meg. (Itt a többi az ötödik hullámból.) Ha tovább várnék, valószínűleg még kedvezőbb áron beszerezhetném, de a fentieket figyelembe véve nem sokallom érte a négy (!) dollárt. Azért ha lesz belőle mainline, az is kell majd...

Az előzetesben mutatott belső kép itt van nagyobb méretben. Szép napot!