Mercury Cougar már szerepelt itt, ráadásul igen régen. Most a Ford e márkájának egy olyan képviselője következik rövid bemutatásra, amelynek a Matchbox általi megvalósítása az egyik legszebben sikerült kisautót eredményezte – persze szigorúan szubjektíve. Ez nem más, mint a Cougar Villager, amely 1978-ban debütált a MB kínálatában MB-74-ként zöld színben, majd 3 évvel később kékben is elkészült. De nézzük mindenek előtt nagyban, hála Harald Mack Picasa albumának:

A valóságban a Mercury Cougar név 1967-től élt, és majdnem 3 évtizedig fenn is maradt. A Cougarok mind Ford-platformra épített autók voltak, és Dearbornban készültek, Michigan-ben, később pedig az ohiói Lorain-ben. 8 generációt ért meg a típus, a számunkra ezúttal érdekes 4. generációt 1977-től 1979-ig gyártották. 1974-ben váltottak a Mustang-féle pony car platformról új alapra, ekkorra a Cougar elérhető volt négyajtós limuzinként, négyajtós kombiként (station wagon) és persze kétajtós kupéként is, nyilván a hagyomány kedvéért.

A motorok választéka ekkoriban a 302 köbinches 134 lóerős V8-tól a 400 köbinches 173 lóerős V8-asig terjedt, és mindhez automata váltó járt. Ez az évjárat a kortárs Ford LTD II-vel és Thunderbird-del osztozott az alapokon.

A Cougar Villager azonban csak egy évig volt gyártásban, 1977-ben. Összesen közel 200.000 Cougar készült ebben az évben, az autók alapára 5000 dollár körül indult.

Az igazi autó európai szemmel óriási, ennek megfelelően a Matchbox-változata elég kicsi. Lefordítom: többször felmerült már témaként a Matchboxok egymás közötti méretarányossága illetve méretaránytalansága. Ez a kisautó azok közé tartozik, amelyek inkább az 1:70-1:80 környéki méretaránnyal bírnak, mint pl. a Plymouth Gran Fury, esetleg a Lincoln Continental.

A színe gyönyörű. Szerencsére egy szinte makulátlan állapotú darabot sikerült még régebben kifognom, ráadásul csak pár dollár volt. Doboz nem járt hozzá, de az autót kézbe fogva egyértelmű, hogy ezzel sosem játszott senki. Az ilyen rugózatlan kerekű MB-oknál ez egyszerűen érezhető, nem lötyög, nem zörög, finom szerkezet. A festetlen orron azért látszik, hogy nem mai darab, de ez a rész feljavítható.

Az autó különlegessége a hátsó traktusban található, a kombi hátsó ajtaja ugyanis nyitható. Azaz lehajtható. Nézegettem a neten, az igazinál inkább az oldalra nyitható ajtó volt a jellemző, de gondolom, lehetett kérni így is, úgy is. Az autónak ez a része is tökéletes, finoman mozog a műanyag ajtó, nem lötyög, nem lóg, fixen megmarad a bezárt pozícióban is. Érdekesség még, hogy nincs rajta vonóhorog, pedig a kis műanyag középrész arra enged következtetni, hogy eredetileg akartak rá ilyet a MB mérnökei. Aztán mégsem lett, talán zavarták volna egymás köreit a lenyíló ajtóval.

Összességében nagyon tetszik nekem ez a kisautó, pedig gyerekkoromban nem is volt meg. Azért mondom, hogy pedig, mert ez a tényező erősen szokta befolyásolni az ilyen viszonyaimat, de ebben az esetben egyáltalán nem játszott közre. A kéket még szeretném beszerezni belőle, nem drágán lehetőleg…

Na szép estét! (Ezt láttátok?)