Nem lenne illendő másként befejezni ezt a csodás hetet, mint egy Bogárral. Vagy hát többel. Három új Matchboxot tartogattam mára, amelyek ugye méret tekintetében a legkisebbek a héten bemutatottak közül, ugyanakkor... Eh, erről majd később. Az első a MB egyik új, tematikus ötöspakkjából származik:
A forma nem új, ugyanez temérdek más színben már megvan jó ideje, viszont ez a szín (metál narancs) az, és nagyon tetszik is, illetve a felniket is nagyon jól választották ki hozzá, ennek már ideje volt. Egyedül a hátsó lámpák kifestését hiányolom, viszont ezt leszámítva nekem ez tökéletes. És hogy ne maradjon egyedül, bezsákoltam még mellé ugyanabból a csomagból az aktuális Typ181-est is, amely szintén új színben pompázik, valamiféle gyöngyház-metálnak mondanám:
Ami a képeken fehérként jelenik meg :( Nem is ragozom, ez is olyan (szép), mint az eddigiek, és valószínűleg az elkövetkező színvariációkat is meg fogom belőle venni. Ilyen ez a popszakma... A fentieknél azonban sokkal nagyobb kincs a most következő Superfast Bogár 2004-ből:
A 10.000-es limitált darabszám talán nem tűnik annyira alacsonynak, mégis ez az egyik legritkább darab az újkori MB Bogarak közül. Hasonló remake-et egyébként már láthattunk a Matchbox-tól, ilyen formán van meg nekem is a Dragon Wheels, de ez, ha mondhatok ilyet, talán még jobban eltalált. Oké, nem Herbie, de köreinkben a 137-es rajtszám már talán majdnem akkora legenda. Az első lökhárítóra, amit most sajna nem láthattok, piros alapon fehér betűkkel a következő felirat került: RALLYE TEST CAR. Gondolom, az "eredeti" kis Monte-Carlós fémtábláját drágább lett volna reprodukálni, viszont akkor tényleg csodás lett volna a múltidézés. Nem bontottam és nem bontom ki, ez nekem így volt fontos, hogy meglegyen. Ezért csak gondolom, hogy nem rugózik, azt viszont tudom is, hogy biztosan nem nyílik semmije. A vászontetőt azonban jól lefestették, hogy jobban hasonlítson a régi Bogárra. Nagyon szép darab, az összes közül ez az egyik legszebb példányom! Na, ennyi voltam mára és a hétre, de csekkoljátok még ezt a kiváló Lego Bogarat is, aztán meg kellemes napot, amúgy meg figyelem, mindjárt október, és éljen az indián nyár!
Utolsó kommentek