Mindenképp el szerettem volna mesélni, hogy a számos kattanásom mellett (kisautók, régi autók, régi bringák, Moszkvics, régi minden más szirszar, Star Wars, pár kés, szóval ilyen fiús hülyeségek) van egy másik is, amiről eddig nem volt szó: szeretem a régi kazettás magnókat. A fenti képen látható szimpatikus fiatalember egyébként L.L. Cool J, és olyan ghettoblasterem sosem volt, mint neki, de kisiskolás koromban én is kikönyörögtem az őseimtől egy kétkazettás magnót, ami aztán belevitt a rosszba... Az említett darabnak egyébként az az érdekessége, hogy még ma is üzemel, jelenleg apám garázsában teljesít szolgálatot, immár több mint 30 éve, hibátlanul. Most egy fotózás erejéig felhoztam, alaposan megtisztogattam, és már mutatom is:

Faterom persze már csak Klubrádiót hallgat rajta, de anno több ezer kilométernyi kazettát lejátszott a szerkezet, másolt-pörgetett oda-vissza, készítette a számtalan válogatás-kazettát, jött velem osztálykirándulásokra, szolgáltatta a muzsikát házibulikon, aztán persze miután kiszolgált, nyugdíjba vonult, az élet onnantól szanatórium lett a számára. Igazából a szomszéd srác szintén Siemens magnója mindig is egy fokkal jobban tetszett, mert annak az ezüst-kék dizájnja jobban bejött, mint az enyém ezüst-barnája, de amikor Ausztriában egy áruház műszaki osztályán olyat nem találtunk, csak ilyet, nemigen volt más választás, ezt "kellett" elhoznunk. Az övének ráadásul csillapítottan nyíltak az ajtajai, az enyémek csak úgy kipattantak, emiatt is maradt bennem egy kis elégedetlenség, pedig hát nagyon is szerencsés voltam, tényleg mindent megkaptam gyerekkoromban, amit lehetett, amire vágytam. Ugyanolyan Siemenst nem vettem persze, de jó múltkor szembe jött velem a vaterán egy nagyon megkímélt Hitachi, és annak hirtelen nem tudtam ellenállni, megvettem:

Mivel kedves feleségem is olvassa a blogot, nem mondom meg, mennyibe került (szerintem nem volt drága, nagyon nem), de azt szívesen elmondom, hogy tökéletes darab, mindene pöpecül működik, és szerintem nagyon jól is mutat a maga régiességében. Finomak a kis vezérlő gombjai ("Soft Touch Mechanism"), szépen szól, bár a rádiója nem európai normás, így sok adót nem lehet vele hallgatni, de ez már nem is erről szól, hanem a feelingről. Bent van a munkahelyemen a hátam mögött, és olyan jó mindig ránézni. (A képeket is ott készítettem a következőkről egy kollégám telefonjával.) Olyan jó, hogy kicsit később szerváltam mellé egy másik, már (vagy inkább még) Made in Japan darabot, ami egy pettyet drágább volt, cserébe Panasonic. Kazettából csak egyet fogad ez a gép, és régebbi is (1982 körüli, szemben a fenti nagyjábóli 1986-is évjáratával), ami leginkább a formatervből látszik: ezüst a színe és régiesebbek a gombjai. A tekerős hangolói felül helyezkednek el, míg a Hitachin a hangerőt és egyebeket inkább csúszkával lehet szabályozni, viszont ez is rendelkezik az előlapon két mikrofonnal, oldalról pedig külső mikrofon is csatlakoztatható. A rádió hangolásának vezérlése szintén oldalt található, ez a másikon is ugyanígy van. Fogantyú, antenna, minden ezen is tökéletesen rendben van, íme:

Az utolsó (?) pedig a kis Sharp. Ez is a 80-as évek elejéről, max. közepéről származik, és ennek a típusnak színvilága tetszik a legjobban. Teljesen jól szól a rádiója, a magnós rész egy picit gyengélkedik - ez az ilyen régi szerkezeteknél persze nem meglepő, ha használni akarnám, nem ártana neki egy szíjazás. Ráleltem egy ezeknél sokkal fiatalabb, de egyhangszórós Philipsre az öregem garázsában, na az pl. csak búg a bekapcsolás után, ahhoz képest ezek abszolút a topon vannak. A Sharp megjelenéséhez sokat tesz, hogy a hangszórókat fedő rácsot is ezüstre festették, és leginkább ez különbözteti meg a fentiektől. No és a mérete, ez messze nem olyan nagy, mint a többiek. Továbbá az, hogy itt a hátoldal is kapott egy minimális dizájnt, egyébiránt kb. ugyanazt tudja, mint a többiek. És találtam hozzá a neten scannelt használati útmutatót :) Íme:

És hogy mi a terv velük? Egyelőre semmi konkrét. Távlati célom, hogy egyszer rendbe teszem faterom garázsát, mert jelenlegi állapotában jobban emlékeztet egy lomtárra, mint igazi műhelyre, és ha ez összejön, akkor a fenti szerkezetek (meg ha addig bővül a gyűjtemény, azok is) ott fognak főként dekorációs szerepet kapni. Vagy ha aktívabban elkap a vágy egy kis retrózásra, felkapom az egyiket, beleteszek 4-6 Góliát elemet, bepattanunk a Volvóba és elmegyünk piknikezni, aztán majd ott szolgáltatja valamelyik a zenei aláfestést...

Meglátjuk.