Hoppá, Revell-premier a blogon! A Valentin-napi börzés szerzeményeknek a feldolgozása következik a következő pár posztban, mint látható, kevés sikerrel próbálom utolérni magam, mivel benne vagyunk egy komolyabb fürdőszoba-felújítási projektben, ami viszi a pénzt, időt, energiát - és ideget. Szóval az úgy volt, hogy a börzén szerváltam egy Revell lowrider Caddy-t bontottan, hatszázért. Hivatalosabban ez egy 81-es Cadillac Coupé de Ville a Revell 1:64-es Lowrider Magazine sorozatából, itt látható, mik jelentek meg még:
A gettósított Cadillac alapját egyébként egy elegáns coupé adta, amelynek meg tudom mutatni a katalógusfotóját is, de talán még jobb, ha ellátogattok a wikipediára, ahol a teljes de Ville-sorozattal megismerkedhettek:
Emitt pedig akkor az emelhető-ültethető darab a maga max. 13-as méretű felniket mintázó kis kerekeivel, nagyjából és sacc/kb. Matchbox méretarányban:
Két gyűjtő kolléga még a börzén megerősített, hogy igen jó vételt csináltam, mert milyen jó, hogy a kerekek állíthatóságát biztosító kis pöckök is rendben vannak - hát otthon rá kellett jöjjek, hogy frászt vannak rendben, az első tengelyt tartó kis szerkezet bizony törött, de úgyis nagyon ronda kiemelve, szóval csak így tudom megmutatni, ahogy a fotón láthatjátok a kisautót. A felnyitható csomagtartófedél alatt a teljes csomagteret kitöltő kompresszorrendszer helyezkedik el, így ez a verda már messze nem alkalmas különböző holttestek Las Vegasba szállítására, de talán a festése miatt túl feltűnő is lenne ilyesmi feladatra. (Itt megjegyzem, hogy az élességet is az említett részletre szerettem volna ráállítani, de nem sikerült, cserébe sokkal szebben látható a részletes műszerfal az ominózus képen.) Ez kérem, egy valódi stricimobil, annak minden erényével - bár a dübörgő Cypress Hill-basszusokat hozzá kell képzelnünk, azt a kisautó magától nem tudja. Ha már beszélünk, emlékezzünk meg azokról a Matchbox Caddy-kről is, amelyekről a múltkori posztban simán elfeledkeztem, van ugyanis nekem egy 69-es de Ville is, amely a MB kínálatában 2008-ban debütált, nekem meg a 2010-es verzió van meg, de a 63-as mentő is ide kívánkozik, amelyből sajnos nem a legjobb festésű darab van (már) meg, hanem egy narancsosabb verzió:
Ami egyébként még mindig elég jól néz ki. Mindkettő amúgy elég kicsi, mármint a szokásos Matchbox-dolog van, ha nagy az igazi, kicsi lesz a MB-változat, egységnyi helyre kell ugyanis beférniük. Ennek megfelelően a méretarányukat olyan 1:70-1:76 közé lőném be valahova. A Revell cucca nagyobb, így érdekes módon az van közelebb az általános értelemben vett MB-mérethez.
Utolsó kommentek