Az van, hogy kezdem utálni, hogy szinte minden évben van már valami újabb évforduló, aminek kapcsán egymás után jönnek ki "kihagyhatatlan" szettek, sorozatok... Ez a kettő itt alant most épp egy Superfast 50. évfordulós sorozat két tagja, amely sorozatból először megjelent négy kisautó, mind nyitható ezzel-azzal. A Merci és a VW mellett egy Honda S2000 és egy Range Rover tartozik még ide, azoknak a motorházteteje és a csomagtartó ajtaja nyílik, emezeknek meg az ajtajai:
A másik kettőre nem volt szükségem, remélem, mire megjelenik a poszt, már sikeresen eladtam őket, mert a négyet egyszerre tudtam megvenni. Amennyire megörültem a Typ3 és a Pontiac GP nyitható ajtajainak, annyira nem vagyok elájulva a T1-es aktuális megoldásától, kicsit olyan bumfordi lett, de a törekvés továbbra is dicséretes, csak így tovább, lesz ez még jobb is, ahogy ugye volt is már jobb is. Mutatom közelebbről, de mivel maradt bontatlan, túl sok jóra ne számítsatok:
A jellegzetes Samba-tetőablakokból is áldozatul esett kettő a nyitható ajtók oltárán, de esetünkben inkább nem is a konkrét kisautó technikai megvalósításának, mint inkább a ténynek kell örülnünk, hogy a Matchbox újra képes - és akar is - nyitható valamikkel felszerelt kisautókat gyártani és forgalmazni. Az 1962-es Mercedes 220SE típust megformáló kisautó esetében szerintem szerencsésebb, sőt szinte tökéletes lett a végeredmény, különösen a szürke kerekek, amik ugye az eredeti, 1963-ban debütált RW modellt idézik:
Nagyon szép darab, a színválasztás is tökéletes, a beltérben az elnagyolt kormány-megoldást meg most hagyjuk, ennek a kialakításnak az oka sejthető, ne is bolygassuk... Az mondjuk érdekelne, lesz-e ezeknek "mainline" változata - Ti mit gondoltok?
Utolsó kommentek