Már megint nem mondtam igazat
Duó és trió
Ahogy itt jeleztem, kellett egy pár a Majorette Volvónak, és lőn. Érdekes, hogy jóval kisebb. Jó, nem annyira érdekes, csak úgy feltűnt. Pár szó az autóról, ez műltkor úgyis elmaradt. Itt egy teszt róla, itt meg egy másik, de szerencsére egy ilyenhez volt szerencsém személyesen is, hát mit mondjak,…
Kirakós
Más
Copycat?
Pontiac
Két legyet egy csapásra
SzépségVWerseny
Az első hétvége a Pop Királya nélkül
A hétvégén az első utam már megint a bolhapiacra vezetett, mert el akartam cserélni egy Lego rohamosztagost valami másra. Mivel nem akartam ráfizetni, ezért egy hasonló kaliberű minifig lett az eredmény (az első a Felkelők oldaláról), olyan, mint akiket Leia hercegnő hajóján láthattunk a klasszikus…