1983-ban az Audi 100-as (C3, azaz harmadik generációja) a Ford Sierrát utasította maga mögé az Év Autója választáson. Ez volt az az év, amikor az Audi kapcsán a világ megtanulta, mi az a légellenállás. 0.30-as együtthatójával ezen a területen a 100-as igen komolyat domborított – és ezt ki is használta utána mind a kampányában, mind a vásárlók felé történő közvetlen kommunikációjában. Ezt a gömbölyded design-t egyébként nem ők találták ki, elég ha a korábbi NSU Ro80-asra vagy a CX Citroenre gondolunk, de szélesebb körben csak a kilencvenes években terjedt el. Az Audi terjesztette el emellett a lapos dísztárcsát, a vékony oldalsó díszcsíkot és a feketére festett ablakkeretet is. Na, ezen érdekfeszítő bevezető után beszéljünk a C2-ről. Íme:

Ugyanis – bár a Sikunál létezik C3-as – ezúttal messzebb utazunk vissza az időbe, a Siku és a Tomica segítségével, akik mindketten megmintázták a kockább típust, igaz, nem ugyanazt a kivitelt. A Siku a 200-as Turbót, a japánok pedig az 5000-esből csináltak taxit. A 200-as természetesen a 100-as magasabb szintű változata, mint ahogyan az 5000 is, de ez utóbbi kevésbé ismert.

Az, hogy a neve nem terjedt el annyira, nem véletlen. Volt vele ugyanis Amerikában egy kis – 700 balesetet okozó és így 6 halálos áldozatot követelő – probléma. Ha ez valakit érdekel, „sudden unintended acceleration” néven keressen rá. Ezt követően az Audi PR-esei nagy valószínűséggel sokat dolgoztak azon, hogy a nép mielőbb elfelejtse az 5000-es számot, át is nevezték a modellt azonnal. Az eladásokat azonban nem tudták megmenteni, durván ereszkedőbe váltott a görbe, három év kellett a piacon a revitalizációhoz. És a szivar.

A Siku természetesen szép nagy autót készített, polgári metálzöld színben. Fém alul, fém felül, ajtók nyílnak, és jól láthatók a körök a hűtőrácson. Az elejét az alvázból alakították ki, hátul azonban a piros beltérből kinövő lámpák vonják magukra a figyelmet. Kedves figyelmesség az első lámpák elé applikált fényszórómosó berendezés imitációja, illetve a kétszínű beltér.

Állapotát tekintve nem egy makulátlan darab, így újabb darab került általa a „nem ebből fogok meggazdagodni”-listára, de ennek ellenére hiánypótló.

Ugyanezen a listán helyezkedik el a Tomica Audija is. Ez utóbbi amennyivel kopottabb, annyival – sőt sokkal – ritkább példány. Ahogy már említettem, ezt 5000-esnek hívják, ezért talán stílszerűbb lett volna a sátán száma helyett ezt felhasználni a dekorációban is, de így járt szegény, most már nincs mit tenni.

Az idő tehát elbánt vele rendesen, de mint annyiszor, most is az van, hogy kézben szemlélve nem annyira vészes a helyzet, mint ahogy a jó közelről készített fotókról látszik. Mindenesetre ez a leggyatrább állapotú Tomicám mind közül, de az esély arra, hogy ebből valaha is normális állapotút szerezzek elfogadható áron, minimális. (Ez pl. 50 dollár.) Az ajtaja nyílik ennek is, remekül rugózik és szépen gurul – ráadásul a vagányabb felniken, nem a virsliken. Az alja műanyag, de ami jó benne, az az, hogy Made in Japan feliratot visel alul. Itt jól látszik megint, hogy melyik mekkora:

Az igazival kapcsolatban még annyit jegyeznék meg, hogy legjelentősebb filmes feltűnése egy Depardieu-filmben volt a típusnak, íme egy kép belőle:

No és persze két korabeli sajtóhirdetés:

Köszönöm a figyelmet, két nőnemű olvasómnak ezúton is boldog nőnapot, és mindenki másnak is szép napot, jó munkát!