Nagyjából két és fél év telt el a FIAT 127-ről szóló posztom óta, amely mellesleg az egyik kedvenc írásom a blogról (sőt az egyik legnépszerűbb is, már amennyire a statisztikának hihetünk), ha lehet ilyet mondani, így talán ideje volt újból elővenni a témát. Ahogy pl. a Belsőség is megtette nem olyan régen,  na annak az írásnak tényleg kincs minden mondata. Túlzás lenne azt állítanom, hogy tudatosan alakítottam úgy, hogy előkerüljön még a Fityó, inkább a véletlennek köszönhető: mint azt közületek minden bizonnyal sokan tudják, voltam árulni a legutóbbi börzén, és ott a vége felé akadt egy érdeklődő egy könyvre, amit kivittem. Korábban emlékeim szerint 6 vagy 800 forintért vettem a bolhán, most pedig az érdeklődő azt kérdezte, csere mehet-e? Mondom, nézzük, miért. Odahívott az asztalához, ahol pár bontatlan Retroautó sorakozott. Kérdeztem, bármelyikre, egy-az-egyben? Mondta, igen. Hát kiválasztottam a zöld kisautót, pacsi, kalap-kabát. Így lettem egy újabb, ezúttal 1:43-as méretarányú FIAT büszke tulajdonosa:

A "szokásos" Retroautó-minőséget simán hozza, vannak rajta tehát elnagyolt vagy elügyetlenkedett részletek, de összességében rendben van, szép darab, nem játékra való. Magamtól nem vettem volna meg - mint ahogy nem is vettem meg a megjelenése után -, de így, cserébe szerintem jó deal volt. Ha már a börzén történő kiárusítás úgyis hatalmas bukó amúgy egészében, az ilyen apró kis sikerek részben feledtetik azt.

Apropó börze: itt is szeretnék megemlékezni a lelkes és segítőkész gyűjtőkollégákról, akik segédkeztek az egyébként igen fontos küldetéssé avanzsált börzés árusításomban, köszönet illeti Sam. Joe-t, Tommit és Andrist, akik bizony nem csak hogy ott voltak velem, hanem be is álltak a pult mögé, segítettek pakolni, árulni, sőt dicsérték is a portékát, ha arra volt szükség egy tétovázó kuncsaftnál. Nagyon jól esett, tényleg! Maga a börze egyébként elég húzós volt, jó sokan voltak és szerencsére jó sokat vásároltak, ami kellett is, ugyanis a Vento vételárát terveztem így kompenzálni. Jó, a cél eleve túlzó volt, nem is lett meg, de azért nem kellett olyan sok, ha az előzetesen értékesített ésvagy lefoglalt kontingenst is hozzászámolom. Szegény barátnőm jobban kiborult azon, mi mindent kivittem, vigasztalóan kérdezgeti azóta is, hogy nem sajnálom-e - és ilyenkor mindig megnyugtatom, hogy de. Viszont a sajnálat bizonyosan elmúlik majd, amikor a kész, minden porcikájában tökéletes új autóra nézhetek majd ki az erkélyről dohányzás közben...

Így végezetül következzen egy jól sikerült katalógus-borító abból az országból, ahol az út és az autó rossz oldalán vezetnek:

Köszönöm a figyelmet, kellemes hetet, gyertek máskor is!