Továbbra is az érdekességek mezején kalandozok - ezúttal egy iskolabuszt mutatok be. Mindannyiunk számára ismerős a látványa annak ellenére, hogy nálunk nem honosodott meg ez a fajta gyermek-transzportáció (pár kivétellel, hozzá kell tennem, a képért hála porsche/pman-nek) – nem véletlenül, tegyük hozzá. (És rendkívül népszerű is, mint itt láthatjátok.)

Egy kis történelem: a wikipedia szerint az első iskolabuszok 1827-ben álltak szolgálatba Londonban, ezek egészen pontosan egy lóerősek voltak és 25 gyereket szállítottak. Mi leginkább az amerikai filmekből ismerjük őket, Amerikában és Kanadában jellemzően kimondottan gyermekszállításra épített buszokat használnak, nálunk Európában és a világ egyéb részein „normál” buszokat alkalmaznak. Odaát ez egy ingyenes szolgáltatás, pedig úgy becsülik, évente 10 milliárd gyermekszállítás történik (kb. 440.000 db ilyen busszal, 4 milliárd kilométer távot letudva, 25 millió gyereket szállítva évente). Ezen buszok 54%-a sárga. Amerikában 1886 környékén honosodott meg ez a szolgáltatás, eleinte vidéken, érthető okokból. Ezelőtt még nem buszok voltak, hanem valószínűleg inkább csak padokkal ellátott ponyvás szekerek, vagy pad nélküliek, de a Wayne Works nevű vállalat (nem a Batmané) ez idő tájt elkészítette az első igazi, ablakos „buszokat”. A jellemző sárga festést 1939-ben kezdték alkalmazni, amikor a Columbia Egyetem egyik professzora elhatározta, hogy egységesíti az építési és felhasználási szokásokat: a kiválasztott sárga árnyalat oka az, hogy ezen olvasható a legjobban a fekete felirat pirkadattól napnyugtáig. Hét nap tanácskozás után 45 egységes szabályt hoztak, meghatározták például a méreteket is, és érdekes, hogy számos akkor szabály még ma is érvényben van.

1945 után az amerikai városok is rohamos növekedésbe kezdtek, így az igény is arányosan nőtt a városi iskolabuszok iránt. 5-10 évvel később be kellett vezetni a tranzitbuszokat is (farmotorral, D típusjelzéssel), de a klasszikus csőrös C-típust ezek sem szorították ki. Mára hat gyártó készít kimondottan iskolabuszokat, a Blue Bird, a Thomas Built Buses, a Collins, a Girardin, a Trans Tech és az IC. Ez utóbbi csak nagyokat gyárt, a megelőző három inkább csak kicsiket, az első kettő viszont mindenféle méretűt.

1946-tól használatosak a nagy piros lámpák hátul, amelyek a gyerekek fel- és leszállására, és így a fokozott veszélyre figyelmeztették az autósokat, az ötvenes évek elején pedig bevezették a kihajtható STOP-táblát is, ami mára törvényileg szabályozottan minimálisan 45 cm átmérővel kell rendelkezzen, fényvisszaverős kivitelben. Mára már a fedélzeti videokamera is az alapfelszereltséghez tartozik. A forgalomból kivont buszok általában Dél-Amerikában élednek újjá.

És akkor az én példányomról röviden, bár ez szerintem sokkal kevésbé érdekes, mint a fenti történelem: ez egy Thomas Freightliner, a Siku gyártotta 1:55-ös méretarányban, ami azt (is) jelenti, hogy a Matchboxok jó részéhez képest nagy, néhány Sikuhoz stimmel, de a fél híján 20 centis hossz mindenesetre elég impozáns.

Gumikerekes, példásan részletes: nyitható a hátsó és az oldalsó ajtó (utóbbi kétfelé), nyílik az egész eleje, kihajtható a fentebb is említett STOP-tábla,...

...szép a beltér (oké, van benne hátul egy drabális merevítő oszlop, de ennyi belefér), szép a festés, szépek a felnik, tök rendben van az egész! Müllerben rendszeresen látok ilyet a Siku-polcokon, én szerencsére a vaterán lőttem az én példányom, jóval kedvezőbb áron.

Végezetül videó, de most nem iskolabuszos (jó, az is van, na), hanem valami sokkal frenetikusabb!

Szép estét!