Sajnos a címet már ellőttem kicsit korábban, ezért a sorszám utána. A Retroautók a keleti blokkból című „újság” legújabb száma megint egy Volgát tartalmazott, amit faterom segítségével bezsákolhattam. A Volga M24-est ezúttal. Így már otthon is simán rendezhetek Volga-találkozót, igaz, csak két résztvevővel. (Ja, nem, három, mert van egy kis Grell Volgám is, rendőrben, egy M21-es.)

A Volga eredetileg egyébként egy folyó, nem is akármilyen, Európa leghosszabb (3690 km) és legbővizűbb (8000 köbméter/sec) folyója, de ezzel be is fejezem a típus történeti áttekintését, ennél jobban ugyanis biztos nem tudnám összeszedni. Ehelyett inkább idézek Eszterváry Ervin „Autózás a hatvanas években” című cikkéből, amely az Autóséletben jelent meg, hangulatfestésnek:

1963-ban húszezer személygépkocsi volt az országban. Új kocsira, előzetes befizetéssel 4-6 évet kellett várni. Ezt inkább elosztásnak nevezhetjük, nem pedig eladásnak. A használt járművek értékesítése, adás-vétele az Albertirsai úton, az Ecseri úton és egyéb piacokon történt. A használt gépkocsik hivatalos értékesítése az Autóker telepein, a Jász utcában, az Öv utcában és a Röppentyű utcában zajlott. Elég „érdekes”, mondhatni, rendhagyó módon. Az érdeklődők a hét közben a telepekre szállított kocsikat a kerítésen keresztül megleshették, majd a pénteki nyitáskor a kinézett autóra rátehették a személyi igazolványukat. Ekkor az eladó odajött két kosárral, és annyi fehér pingponglabdát öntött az első kosárba – amelyben már egy piros labda volt – amennyi igazolványt talált a motorháztetőn. Ekkor az igazolványok sor szerint, a lefedett kosárba nyúlva elkezdődött a húzás. Aki a pirosat húzta, azé lett az autó, amelyet az irodában történő szerződéskötés és fizetés után elvihetett. A Röppentyű utcai telepen futással döntötték el, kié lesz az autó. Aki a kocsira előbb tette rá a kezét, az vihette haza. Volt, aki sprinter futót kért fel segítségül, hogy fusson rá a kocsira, ezt neki kellett megvenni és a felkérőnek ismét eladni, azonban ezt az árat még egy átírás is drágította.

Egy gyors kép az igaziról:

A Retroautós IST-modell természetesen fekete színben pompázik.

A korábbiakhoz hasonlóan ez is teljesen rendben van mind a részletek, mind a minőség tekintetében, arányos, szemre való kisautó.

Egyedül az első indexek körül látható némi hiba, ugyanis a ragasztó egy kicsit megfolyt, de azóta egy kevés kapirgálással kármentesítettem a területet.

Még esetleg annyi, hogy a dísztárcsák túl kitüremkednek, ezt egy szélesebb gumi vagy felni talán megoldotta volna, de ez legyen a legnagyobb bajom :)

Ez most egy ilyen kis rövid poszt volt, de azért jár egy kis szalon-videó:

Illetve egy az enyémnél lényegesebben jobb cikk a témában. Szép napot!