Július vége felé volt egy komolyabb fuvarom a Mercivel, Szegedről kellett felköltöztetni egy teljes életművet. Az alább látható harmadik kép környékén kezdtem aggódni, hogy elférünk-e, de végül mindent sikerült bepakolni, igaz, a második üléssorban már egy pár dolgot ölben kellett tartani a hazaúton...

Ami érdekes volt, az az, hogy hazafelé bár ugyanúgy stabil 80-as tempót mentünk végig a pályán, mint odafelé, mégis egészen más volt a busz viselkedése a tetemes plusz teher hatására. Szerintem legalább 5-600 kiló plusz volt benne, no meg négyen utaztunk is benne, és olyan érzés volt, mintha egy teherhajót kellett volna irányítani, fejben előre kalkulálni a megnövekedett tehetetlenségi erővel, tehát pl. amikor az autópályán egy-egy minket előző kamion szele meglegyintett, a kilengések kordában tartásához nagyon észnél kellett lenni, többször lassítani is, mert ha elindult a hátulja, magától nagyon nem akart visszaállni. Viszont ami tetszett, hogy a pattogós rugózás, ami talán az egyik legnagyobb gondom a kocsival, teljesen kisimult, minden úthibát és kisebb fekvőrendőrt úgy vasaltunk ki, mintha légrugós lenne a batár. Még ugyanezen hó elején volt egy Ikeás fuvarunk is egy kedves ismerősnek, de az ehhez képest nagyon szellős volt. Az egy nap alatti Szeged oda-vissza viszont abszolút kibírható volt, 2 óra volt az út egy irányba, így Szlovénia is meglett volna simán, de most már mindegy. Főleg, hogy tegnap eladtam.