Sikerült a tavaly november eleji börzén behúznom egy újabb Corvette-et a gyűjteményembe, pedig ez tényleg nem szokásom. Ez az akkori legfrissebb kiadása a kisautónak, bár régebb óta megtalálható a HW portfoliójában, igaz, nem olyan nagyon régen. Mindenesetre nagyon szép darabról van szó, akár az igazit nézzük, akár a lekicsinyített mását:
Annak ellenére, hogy cabriolet (nálam a roadster is az, elnézést, ez az én szegénységem), a kormány környékét ellustálkodták, de ez messziről szerencsére nem látszik, a többi rész belül meg rendben van. Jut eszembe, ha szeretnétek visszaolvasni a blogon eddig megjelent Corvette-es bejegyzéseket, segítek, kigyűjtöttem ugyanis Nektek: első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik. A típus sokszor, sok filmben szerepelt, találtam is egy jó kis cikket, amelyben a legfontosabbakat összeszedték, ez itt az, én most csak egyet emelnék ki: alant egy képkocka a Kiss Me Deadly című 1955-ös amerikai filmből, ahol pont ugyanez a kocsi látható - a képre kattintva megnézhetitek további képeken is a filmből:
Itt az imcdb-n olvastam, hogy a fekete volt a legritkább szín, amiben gyártották az autót, az első évben mindössze négy készült ebből a változatból. Valószínűleg én is inkább pirosat választanék magamnak, ha egyszer úgy adódna, de nem fog.
Utolsó kommentek