Playstation a téma ma megint, folytatom a múltkori posztot. Könnyed kezdésnek két platformert gondoltam, szerintem ez a két játék a legjobb is ebben a műfajban, az egyik a Crash Bandicoot, a másik a Rayman. Utóbbit szerintem az ősidőkben még talán PC-n is játszottam, mármint az első részét, amiről most derült ki számomra a wikipediáról, hogy 1997-es.

A Rayman (ez a címszereplő neve is amúgy) eredetileg egy hagyományos, oldalnézetes platformjáték, amiben több ügyességi pályán áthaladva le kell győzni egy főgonoszt – nekem ennyi elég is, már megvettem � Lett aztán egy csomó része még, a 2D-ből is hamar 3D lett, de ezt a hibát aztán a Crash esetében is elkövették, mármint a plusz dimenzió bevezetését, legalábbis én ezeket már nem szerettem annyira, épp ezért (is) nagy kedvencem a Legends alcímmel futó része, ami nekünk is megvan. Sokak véleménye szerint ez a létező legjobb platformer evör, és nehéz lenne ezekkel vitatkozni: tele van viccel, ötlettel, érdekes felfedezendőkkel, jópofa pályákkal – és a 2D-t is meglehetősen szabadon értelmezték az alkotók, ugyanis sokszor mélységében is váltakoznak a pályák, ami plusz kihívásokat hoz. Más pályák meg híres zenékre vannak komponálva, eszméletlen jó játékélményt eredményezve. Nem csak én, hanem a két fiam is imádja, a nagyobbik ráadásul ebben sokkal ügyesebb nálam, pedig nem is olyan régen még én voltam az, akinek szólt, ha elakadt valahol, de most már ez fordítva van.

A Crash Bandicoot tehát a másik, ezen szocializálódtam még PS1-en, mármint a Warped alcímű harmadik részével. Ez és az első két rész felturbózott változata nekünk az N. Sane Trilogy kiadásban van meg. Ez már inkább 3D-érzetű, de igazából nem az, vagy legalábbis csak egy kicsit. Még PS2-n megvolt több olyan része is, ami tényleg 3D környezetben játszódott, de én ennek az esetében is a klasszikusabbat szeretem, nagyon jó kikapcsolódás – és persze itt is van jó sok poén, és persze nem kevés valódi ügyességi kihívás. Végigtoltuk már oda-vissza, de pár extra pályarész teljesítése még hátra van, ezekhez speckó kristályokat kellene beszerezni, amik viszont csak úgy jönnek, ha bizonyos pályákat elsőre, hibátlanul és hiánytalanul teljesít az ember, na, ilyen embert nem ismerek…

Demo formájában még volt a gépen pár Lego játék, mint Batman, Ninjago, Jurassic World és Star Wars, ezek is jópofák, ideig-óráig érdekesek, de úgy igazán egyikünk sem volt oda ezekért, így nem erőltettem a beszerzésüket. Innentől viszont pár olyan játékot említenék még, amikkel alig játszottam, csak beszereztem őket – mert az a menet nálunk, hogy ha elkezdünk valamivel játszani, és tetszik, akkor azt toljuk végig, és csak ezután nyissunk újabb frontot. Nyilván a Gran Turismo, a Battlefront kivételek, azokat bármikor elő lehet venni egy kis játékra, de a most következőket lényegében csak kipróbáltuk:

The Last of Us: erősen sztoriközpontú kalandjáték a zombiapokalipszis utáni világban, sok átvezető filmmel, de be tudja húzni az embert, nagyon jó a hangulata. A második része, ami a műfaj egyik csúcsa, még nincs meg, de majd egyszer szerintem azt is beszerezzük. Ezzel csak én játszottam még, nem is igazán többet, mint egy órát, de mindenképp szeretném végigjátszani egyszer.

Horizon Zero Dawn: Milán kapta a legutóbbi Karácsonyra, akció-kalandnak mondanám, ebben is egy elképzelt jövőben kell kalandozni, harcolni, de a főhős itt egy csaj. Érdekes az egésznek a koncepciója, jó a megvalósítás, szép a grafika, és elég szabad a játékmenet.

Witcher 3: na ezzel tényleg csak egy nagyon keveset játszottam még, viszont erről is azt olvastam több helyen, hogy ez az ilyen kalandozós-kardozós-varázslós típusú játékok atyja és csúcsa egyben, az előző kettőhöz hasonlóan ez is külső nézetes, ami nekem mindig is szimpatikusabb volt, mint a FP. Van egy fő csapásiránya a játéknak, de millió kisebb megbízást lehet elvállalni, amikkel extra pénzeket és felszerelést, ill. képességeket lehet szerezni, ráadásul a játékban felépített világ nagyon szabadon bejárható, felfedezhető. Nem mondanám nagyon pörgősnek, de a kb. fél óra alapján, amit a játékkal töltöttem, ez még nem jelent semmit, simán lehet, hogy fel fog ez pörögni rendesen. Azt olvastam róla, hogy nagyon sok (100+) órányi játékot kínál, szemben az előző posztban taglalt Uncharted-dal és Tomb Raiderrel, amik inkább 30-50 órásak csak inkább, már annak, aki komolyabban tolja, mint én, nekem azok is jóval több időbe kerülnek � Ezt a játékot nem lemezen vettem meg, hanem egy igen komoly leárazás során, töredékáron a Store-ból.

Sosem ismertem, sosem játszottam még a híres Assassin’s Creed sorozat egyik részével sem, de utánaolvastam, és úgy gondoltam, adok egy esélyt, megvettem egy három játékot magába foglaló gyűjteményes kiadást a vateráról: ez a The Ezio Collection. Ez a három állítólag a régebbi AC-játékok közül a három legjobb résznek HD remake-je: Assassin's Creed II, Brotherhood és Revelations, de multiplayer nélkül. Az újabban megjelent részek közül az Origins érdekelne még, no meg a Valhalla, ami a legújabb, de csak akkor jöhet szóba bármelyik, ha a trilógiát végigjátszottuk, és tetszett is. Főleg Milánnak.

Ja, az ő egyik legaktuálisabb kedvence a Just Cause 3, aminek persze azóta van egy negyedik része is, viszont ezt gombokért sikerült venni, szinte látatlanban (na jó, előtte azért elolvastam egy-két kritikát), és nem is bántuk meg: jópofa, laza, gondtalan lövöldözős szórakozás, komikus brutalitással, beszólásokkal, indokolatlan durvasággal és taplósággal, pont egy tízévesnek való � Nem, igazából nem való neki, pont azért nem vettem meg a GTA 5-öt, mert azt gondoltam, nem kéne neki ilyen típusú játékot játszani, nem való neki ez a fajta durvaság, de a JC annyira komolytalan, hogy mégsem érzem (annyira) károsnak.

Nekem egy titkos tippem még a szintén PS1-en megismert és megkedvelt Metal Gear Solid aktuális része, azaz inkább aktuális két része, egybe csomagolva, mert így sikerült megvennem valami 1500 forintért, nem is olyan régen. Lopakodós-beszivárgós kommandós játék, persze lehet benne lövöldözni is, de az izgalmat és a kihívást inkább az előbbi adja, nagyon élvezetes, csendes, nyugis taktikázás - de ha rá akarod adni a tüzet, úgy is lehet ;) Sajnos még ebben sem tudtam elmélyedni, de pár küldetést megcsináltam, nagyon tetszett:

Végül pedig megvan a FIFA18 is, bár én nem vagyok oda a fociért, Milán azonban jár is focizni, szereti is, szóval ezt még behúztuk tavaly. Mivel idén már a 21-es jelenik meg, ezt lényegében utánam dobták, nem volt nagy kockázat megvenni – mér csak azért sem, mert az egyik legnevesebb fejlesztő elég jól kiforrott portékájáról van szó, tehát olyan, mint a pizza vagy a szex, akkor is jó, ha szar. Egyedül nem túl élvezetes, de ketten jól el lehet csapni vele az időt, viszont érdemes lelkiismeretesen végigtolni a tutorialt, hogy legalább valamennyire megtanuljuk a millió gomb használatát, úgy mint passz, cselezés, sprint, lövés, beadás, mittomén. Én ehhez amúgy már öregnek érzem magam…

Hát ennyi most, ha lesz valami előrelépés, jelentkezem, de szerintem nem mostanában. Gyertek máskor is!