Pontosan 2023 nap és nagyjából 75-80.000 km használat után az van, hogy eladtam a Toyotát. Ha emlékeztek, itt írtam a megvásárlásáról, és azóta többször is erről-arról az autóval kapcsolatosan, de eljutottam arra a pontra, hogy nem akarok már több pénzt rákölteni, hanem inkább lecserélem valami kisebb benzinesre. Nagyon hosszan tudnám részletezni, mennyi minden felmerült utódként, nyilván elsősorban a japán vonalon maradva, de a shortlisten a következők szerepeltek: Corolla, Auris, Yaris, Civic, no és persze az Impreza. Igazság szerint nagyon rá voltam izgulva arra, hogy végre most összejöhetne egy Subaru, de végül, miután a kiszemelt darabról a JSZP-n látott fotókból kiderült, hogy csúnyán össze volt törve a hátulja, nagyon megsértődtem, és hagytam, hadd győzedelmeskedjen a józan ész, nekiindultam normálisabb autókat keresni.

Na jó, nem ússzátok meg, írok most is egy kicsit részletesebben arról, mit miért nem vettem: Corollám már volt, réges-régen egy 1.3 fapad, és nagyon jó autó volt, a legendás megbízhatóságról szóló véleményeket én is osztom, szóval egyértelmű volt, hogy ennek is a listán kell lennie. Na de hogy melyik évjárat? Hát, 2004-2005 körülieket néztem, mert ezek fértek volna bele a szűkös büdzsébe. A jelenleg szalonban kapható generáció egyébként nagyon tetszik, de nyilván az még bőven az elérhetetlen kategória. Szóval a 18 év körüli Corollák között találtam is számomra megfelelőt, egy nagyon megkímélt, a kiírás szerint mindösszesen 83.000 km-t futott darabot, ami Olaszországból honosult, úgyhogy ezzel kezdtem, azaz ez volt az első autó, amit megnéztem lehetséges utódként. A kevéske km ellenére a bal első ülés külső pereme eléggé megviselt volt, így elvesztettem a bizalmam és a lelkesedésem is, hiszen ennyi használat után szerintem ennek nem úgy kellett volna kinéznie, így végül nézelődtem tovább. Egy másik Corollát is megnéztem később, de majd odaérünk. "Becsületből" az Aurist is felvettem a listámra, de az igazat megvallva az egy kicsit kevésbé tetszik, no persze azért el bírnék vele járni, de nem találtam olyat, ami minden paraméterében jó lett volna - azaz persze nyilván lett volna megfelelő, mert tudjuk, hogy nem évjáratra vagy futásteljesítményre veszünk autót, hanem állapotra, viszont mivel úgy egyébként nemigen értek az autókhoz, csakis az évjárat és a futásteljesítmény az a két paraméter, amik alapján elő tudok szűrni. Szóval Auris off, de a vele egyidős (kettes?) Yaris tetszik, és az már méretben is eggyel élhetőbb az első picinél, szerintem megoldottuk volna az életünket egy olyannal is - anyáméknak volt a mostani előtt, szerintem jó kis kocsi. De rá kellett jönnöm, hogy a normál méretű csomagtartóra a hétköznapokban is szükségem lehet, nem járhatok folyton tetőbox-szal, így mentem tovább.

Az Impreza meg úgy jött képbe, hogy természetesen tök régóta szeretnék egy olyat, persze nem WRX-et, mert azt kemény lenne fenntartani, de egy 1.6-2.0 megoldást már a feleségemnek is "eladtam", hogy jó lenne nekünk, végre lehetne egy olyan autónk megint, amiért a praktikumon túl (vagy ahelyett) is tudnék lelkesedni, neki meg végülis a márka, a típus és a kivitel is szinte mindegy. Ennek némileg ellentmond, hogy amikor félig viccből bedobtam, hogy vegyünk egy cabrio 4-es Golfot, hallani sem akart róla, azt mondta, se Golfot, se cabriót nem akar. De miért? Hát mert hogy hogyan lehet rá feltenni a tetőboxot. Touché. Ja, és Forestert sem akar, mert az meg ronda. Szerinte.

Ezek mellett felmerült a Honda CRV és a Toyota RAV4 is, de 2 millió alatt csak hulladék van a nekem tetsző második generációkból, így elengedtem ezt az irányt, a Nissan X-traillel együtt. Logikus választás lehetett volna egy újabb Almera is, mármint a mi réginkhez képest újabb, tehát második generációs, egész szép és jól felszerelt darabok vannak kis pénzekért, de amikor egy kicsit jobban utánaolvastam, hogy vajon miért, elment tőle a kedvem...

A kisebbek közül még a Colt, a Jazz és a Mazda 2 jött szóba, hiszen pl. az említett kettes Yarisnál nem kisebbek, és az utóbbi kettőről csak jókat hallottam és olvastam. A Colt azért esett ki, mert sok vélemény szerint kényelmetlen az ülése, a Jazz-re már nem emlékszem, valószínűleg tudat alatt is távolodni akartam az egyterű jellegtől, a Mazda 2 pedig újfent a nagyon kicsi csomagtartója miatt. A Lancer akár még jó lehetett volna, de az előző generációból csak a kombi tetszik, azokból viszont csak lefingott darabokkal találkoztam, az újabb meg még drága nekem. Nem bírtam kikerülni, hogy a japán márkák mellett koreaiakban is gondolkodjak, valószínűleg egy korai Ceed is tudná mindazt, amire szükségünk lenne, de valahogy azok formailag még nem jönnek be, nem úgy, mint a maiak.

Ennyi kacskaringó és kitérő után értem vissza a Honda Civichez, mint a számomra most (talán) legjobb választáshoz, még egy csomó korabeli és újabb használtautó-tesztet is elolvasgattam, nem beszélve persze a Népítéletekről, amik hatására megerősödött bennem, hogy most ez fog kelleni. Szívem szerint simán vettem volna magamnak egy háromajtós békalámpást, vagy egy ugyanolyan angol kombit, mint amilyenem volt, de a feleségem kifejezett kérése volt, hogy ha megoldható, ne legyen az új autó régebbi, mint a régi, és az ajtók száma sem csökkenhet. Hát oké. 

A már bevált receptnél maradtam tehát, és egy Honda Civic mellett döntöttem. Senki nem mondhatja, hogy nem haladok a korral, a korábbi Civic után ugyanis ezúttal már egy 7. generációs darabot néztem ki magamnak, magunknak. Ezt a generációt szokták busz-Civicnek is hívni, amely bemutatásakor eléggé meglepte a típus rajongóit, szakított ugyanis a széles és lapos stílussal, az (akkor) új Civic arányai inkább a korabeli, még igen népszerű egyterűket idézték – persze a háromajtós változat megőrzött valamennyit az elődök sportos megjelenéséből, de nekem muszáj volt ötajtóst venni, a gyermekeim ugyanis valószínűleg utálták volna, ha a hátsó ablakokat nem tudnák lehúzni…

Érden találtam egy gyönyörű állapotú 1.4-est, amit le is foglalóztam. Belealkudtam egy vonóhorgot, de ennyi, többet nem engedtek, mert nagyon-nagyon kevés km volt benne. Mondom, oké, nekem most ez kell. Mondták, hogy kb. 3 hét, amíg elhozhatom, mert még kintről várnak valami papírt, ami kell a honosításhoz, jó, mindegy, ha a nyaralásig meglesz, az bőven jó, nem sürgős semmi. Aztán eltelt három hét, majd a negyedik is, érdeklődtem, jaj bocs, emberünk kint nyaral, oké, eltelt egy újabb hét és elég lett. Nincs harag, de nem várok tovább, oké, foglaló vissza, nézelődjünk tovább. (És hát de szeretnék egyszer öt héten át egybefüggően nyaralni...) A következő delikvensért egészen Pécsig mentünk, ugyanaz, mint fentebb, csak 1.6 benzin. A hirdetés és a fotók szerint is 100k alatti futással. Aha, az még akár stimmelhetett volna is (de inkább nem), viszont belül tiszta karc, alul tiszta rozsda. Osztrák import, kösz szépen. Két autó volt még a B-listámon, egy 1.6-os automata Corolla, szintén nevetségesen kevés km-rel, és egy titkos favorit, igen, egy Impreza kombi. A Székesfehérváron a kis családom társaságában megtekintett sötétzöld Toyota egyáltalán nem volt rossz, de az egésznek (és a gazdájának is) volt egy olyan kicsit kellemetlen lelakott érzése, plusz nem kevés rozsda az alján (igen, osztrák volt eredetileg ez is), így nem hoztuk el. 

Még aznap délután elmentünk Óbudára megnézni azt az autót, amit fejben már előre meg is vettem :) (Nem csoda, ilyen előzményekkel. Vagy nézzétek csak, mi az utolsó mondata ennek a 10+ éves posztnak!) És hát fasza volt. Lényegében. Az autó első tulajdonosa egy tényleg idős szentendrei bácsi volt, aki itthoni szalonban vette újonnan, és utána az autó minden oldalával lelkiismeretesen kipróbálta, mennyire strapabíró a kertkapu, a garázs oldala, vagy a többi autó az Aldi parkolójában, így a mindössze 97.000-es futás ellenére is kívül itt-ott karcos, horzsolt, pár leverődés is akad, de szerencsére az alján rozsda csak mutatóba van, legalábbis amennyire én meg tudtam állapítani, bár a bal első sárvédő már elkezdett alul egy kicsit felhólyagosodni, és ez látszik is. Na de mi ez ahhoz képest, hogy végre lehet egy igazi Subarum? :D

És lett. Sikerült pont annyira lealkudni, hogy épp beleférjen az előre meghatározott keretbe, így június 25-én elhoztuk. Óriási élmény volt már a hazaút is, a Verso után lent ülsz a földön a remek oldaltartású ülésben, cserébe viszont tök papás, ahogy megy. Belül elöl igen tágas, hátul már jóval kevésbé, de a leggyakrabban velünk utazó gyerekeim egyelőre gyerekméretűek, szóval jó lesz, de ha nem, akkor majd összehúzzák magukat - muszáj lesz nekik, ha velünk akarnak jönni. Az autó egy kombi, óppardon, Sportwagon, így hívják, szóval hátul nem vészesen kicsi a rakhely, mondhatni, élhető méretű. Lehajtott üléssel meg egyenesen óriási. Ráadásul ezt ugye alkalmanként a tetőbox lesz hivatott kibővíteni, évente talán kétszer-háromszor, de majd meglátjuk. Vonóhorog viszont sajnos nincs rajta, tehát kell valami új megoldás a bringaszállításra. Ez már intézés alatt van.

Az említett bácsi, majd a második (a kb. egy éves birtoklás okán, mondhatni, csak átmeneti) tulaj is nagyon szépen vigyázott rá belül, karc alig, a kárpit makulátlan, minden tiszta - ezt, félek, nem lesz könnyű fenntartani. Amúgy nem egy túlextrázott darab, persze a legfontosabbak benne vannak, mint a légzsákok, a klíma meg a motoros ablakok, de mondjuk tempomat már nincs, ahogy tetőablak és automata váltó sem, pedig ezeknek örültem volna. Majd talán a következőben. 

A megvásárlást még követi majd némi ráfordítás, a kötelező szervizkörön kívül kerül bele egy faszántos BT rádió, előbb-utóbb négy új négyévszakos gumi, illetve tervben van még rá egy alvázvédelem (aminek drasztikusan felment az ára az utóbbi öt-hat évben) és esetleg egy fóliázás az ablakokra, de ezt majd szép lassan, sorjában. Június 30-án át is írattam, és akkor már rögtön kértem rá vadiúj rendszámot is, egyszer élünk. Ja, és vettem az autóhoz passzoló rendszámkereteket is, mondom, egyszer élünk... Most egyelőre csak simán élvezem, és hát nagyon jó érzés kinézni az ablakon, és látni, hogy ott parkol a ház előtt a saját Subarum. Még mindig alig hiszem el. Az első személyes élmény óta eltelt 14 év során lényegében minden alkalommal, amikor láttam egy ilyen autót az utcán (vagy tesztben, bárhol), arra gondoltam, egyszer lesz egy ilyenem. 33 éves voltam akkor, most 47 - de látjátok, mindig van remény. Aztán hogy pénzem is lesz-e tankolni meg szervizelni, majd meglátjuk ;)