Várj, bombázó! :) Régen szerettem volna már rátenni egyre a mancsom, és nemrég sikerült: lett egy Lego TIE Bomberem!!! Csak úgy jött, nem is tehetek róla. Na jó, de, a vaterán botlottam bele, 5500-as villámáron volt, már ennyiért is megvettem volna, de azért a becsület kedvéért alkudtam 500 forintot, és személyesen vettem át egy este a Blahán munkából hazamenet. Boldog vagyok ezzel nagyon, mert az 5000 Ft-os lélektani határ alatt újonnan nem hogy ezt, de már szinte semmilyen normális készletet nem lehet kapni. Szóval meglett a Bomber, és ha a nevéből nem derült volna ki, ez a TIE Fighter (de még inkább a TIE Advanced) bombázóvá átalakított változata, ilyen:
Még egy ilyet is találtam, megmutatja, mi micsoda, nem nekem kell kitalálni:
Ugyanez Legóban a következőképp néz ki:







Azt tudja, amit a két társa, tehát felnyitható a pilótafülke ablaka, de még mást is: a fülke mellett elhelyezett második "cső" elölről nyitható, és egy nagy óriási rakétát rejt, ami egy kis pöcök segítségével, ami a "cső" tetején található, kilőhető - ráadásul jó messze. A vezető mögötti résszel pedig úgy lehet bombázni, hogy a hátulját kihúzzuk, így kipotyog a bombatér teljes tartalma - jó móka... Meglehetősen széles darab, alig találtam neki helyet a polcon, de aztán megoldottam. Ha valakinek még a sok leírás ellenére sem ugrott volna be, a film melyik részén láthattunk ilyen szerkezetet, megmutatom:
A rövid filmrészleten azok a TIE Bomberek láthatók bevetés közben, amelyek az elbújt Han Solóékat keresik az aszteroida-mezőben. Na, így már megvan? (Ha valaki lát használtan olcsó TIE Interceptort vagy TIE Defendert, szóljon már léci, ezeket még szeretném... Köszi!)











"Nem szokásom hinni a csodákban, de a részletek: új típusú Opel Corsa (Corsa D), a rendszáma: KXB-607, háromajtós, ezüst színű. Ismertetőjegyek: a hátsó ablakok és a csomagtérajtó ablaka feketére van lefóliázva. A bal oldalon végig van karcolva kulccsal, az ajtó igen feltűnően. A jobb oldali, hátsó kerékjárati ív felett sérülés. A XIII. kerület, Népfürdő utca 37/b parkolójából tűnt el, 2014.10.07.-én, hajnali öt és reggel kilenc óra között.
Jó lenne, ha meglenne, osztani ér! Köszi!
Toyota, bitch!
A 27-i Golf-talin készült a legújabb celebspotting. KAP nyilván nem ismert fel, de ültünk mi már közös meetingen reklámügynökségileg egy olyan 6-7 éve...
Hát így nem lesz megint egy darabig pótdobozkám :( Egyébként a kis kék izé a maradványok között egy izzítórelé, mert azt is ki kellene cserélnem.
Ma megint Technic Lego a téma. Nagy örömömre előfordul, hogy nem pénzért jutok szirszarokhoz, hanem csak úgy az ölembe pottyannak. Ahogy a címben említett két készlet is. Lili lányom a nyarat Debrecenben töltötte a mamájánál, és épp a nagybátyja gyerekkori Lego-készleteit dézsmálgatta, amikor a kezébe akadt pár olyan lyukacsos darab, amiről tudja, hogy apának valók, nem neki. Egy zacskóban el is hozta nekem mind, és a kupacból végül két készlet állt össze, majdnem hiánytalanul. (A legtöbb időm valójában azzal ment el, amíg a rendelkezésre álló alkatrészhalmot beazonosítottam, gugli képkereső, lego wiki, minden volt, de meglett az eredmény. Nehezítésként minden piros volt ugye, elsőre azt sem vágtam, hogy hány készlet van szétszórva.) A
Mentek a polcra ezek is a többi közé:


Persze fehér is van a kisautós sorozatban, de nekem a sárga jutott... Egye fene! ;) Ugyanis ekkora méretben a típust senki más nem készítette el, csak a RC, aztán létezik még 1:43-as Schabak kiadásban is, de az még ennél is ritkább - és főleg drágább cucc. 








Hogy ne csak más készleteiről legyen szó, mutatok végre valami sajátot is. Amikor arról írtam, hogy milyen klassz volt megszerezni egy gyerekkori
(Majdnem fullos, a függőleges vezérsík nem teljesen gyári, de ez már bagatell.) A fenti képből kitalálhattátok, hogy végül megvettem, és szállítással együtt fizettem a csomagért 8000 forintot, ami bár nem kevés, elég sokat is kaptam érte cserébe: a két picit hiányos Technic-szett mellett két darab szinte hiánytalan 6368-as repülő (Jet Airliner) is volt benne, aminek - miután a bolhán beszereztem a hiányzó összesen 6 db elemet - a gyerekek örültek nagyon. Praktikus okokból (értsd: Milánnak még jobban megy a szétszedés, mint az összerakás) a lányomhoz került darabot tudom megmutatni, először
A repcsiket darabokra szedve áztattam és mostam át, az autónál azonban elfogyott a türelmem, azt egyben hajítottam be a fürdőbe, ki kellett ugyanis használnom a ritka alkalmat, hogy a gyermek valami fontos mesét nézett, és hagyta apát a saját legóival foglalkozni. Íme az eredmény (ami még nem végeredmény, de majd mondom):
Nem rossz a B-modellként összerakható teherautó sem a kép alapján, de maradok a fő csapáson. Igazából ahogy a poszt elején is írtam, nem nagyon vágyom további klasszikus Technic-készletekre, a végére értem a bevásárlólistámnak, bár ha egy
Az úgy volt, hogy mivel a Matchbox az utóbbi időben sokkal ritkábban hoz ki vállalható modelleket, mint vállalhatatlanokat, a vállalhatók iránt sokkal nagyobb a vágy. A most következő Dodge A100-as egy olyan darab, ami már akkor megtetszett, amikor még csak képet mutattak róla, de magában eddig nem tűnt fel itthon. Hetekkel, hónapokkal ezelőtt azonban láttam a teszkóban hármas pakkban, csakhogy a kis cellatársai nagyon bénák voltak, sajnáltam így kidobni két kisautó árát. Most nemrég azonban mégis megtettem, 1700 Ft volt a három kocsi, a másik kettőt pedig vagy Milánnak adom, vagy jók lesznek kerékdonornak... Ez a pénz még így is kevesebb, mint amennyiért külföldről be tudtam volna szerezni szólóban.
Kellemes hetet!
Ez egy iroda. A számítógépen pedig, ha zöld lámpa ég, akkor működik, ha a piros, akkor sajnos lemerült :)







Utolsó kommentek