Igazából nem mondhatom, hogy árgus szemekkel figyelném a különböző új modellek megjelenését bármelyik gyártó tekintetében, így gyakran előfordul az, ami most legutóbb is, hogy csak egy üzletben szembesülök valamelyikükkel. Most legutóbb például egy Hot Wheels Mercury Cyclone keveredett elém, ami így meg is lepett rendesen. Hát ez meg mi? Nem mondom, hogy a név ismeretlennek tűnt, szerepelt ugyanis már itt a blogon egy hasonló modell, de az egyrészt egy egy évvel későbbi darab volt, másrészt nem mainline. Mini modellismertető: A Ford Motor Company Mercury-divíziója által gyártott Cyclone 1964-től 1971-ig létezett, azaz jórészt a muscle car-érában. Eredetileg a Comet nevű modell sportosabb felszereltségű verzióját hívták így, de mint annyiszor (épp most legutóbb pl. a Volkswagen Passat CC, illetve Volkswagen CC esetében), itt is az történt, hogy a Cyclone önálló modellé lépett előre - 68-ban. Aztán 1971-ben a Mercury Montego nevű modellbe integrálták. Hát hirtelen ennyit akartam erről írni, aki szeretne egy kicsit jobban elmerülni a köbcentikben, lóerőkben, vagy hogy mi van a ruha alatt, annak jó szörfölést, mindenki másnak következzenek a képek a kicsiről:

Aztán itt van még két kép a másik, (a valóságban) egy évvel későbbi, klassz versenyfestéssel készült, némileg igényesebb kivitelű (igazi fém alj, gumikerék, emlékeztek?), de persze jóval drágább (na, erre viszont én emlékszem) Cyclone-nal együtt is:

Jól áll neki a narancs szín akkor is, ha egyedül van, és akkor is, ha a zölddel együtt szerepel - és ezzel nincs ám egyedül. Az alja persze műanyag, és mivel mind a front (a jellemző Mercury-domborítással a hűtőrács középső szakaszán), mind a hátulsó-alsó rész ugyanebből építkezik, a lámpafestéseket okosan megspórolhatták. Nem baj. Az pedig végképp nem baj, hogy négy egyforma kereket kapott (lásd még). A versenycsík az oldalán és a motorháztetőn autentikus, és jól is néz ki. Összességében szerintem nagyon jól sikerült darab, HW-szinten gyakorlatilag hibátlan, szerettem fotózni is:

Végezetül azt még elárulom, minek a rövidítése a CJ: Cobra Jet. Hiszen azért szegről-végről egy Fordról beszélünk...

Mindenkinek kellemes pénteket kívánok!

Tessék megnézni, meghallgatni, sírni...! '75, atyaúristen!!! Mi volt itt akkor? Basszus, nem most kell elmenni. Akkor kellett volna.

Már megint sikerült lekapnom az exemet, ezúttal a Kolosy téren:

Jó bőrben van még most is... (A képek minőségéért bocs, ennyit tud a régi Nokiám.)

Olyasmi, mint a mai dátum, egy darabig (értsd: közel ezer évig) nem lesz újra... Csak mondom.

Hosszú szenvedés után néhaivá vált a zénégytelenségem, a Matchbox már itthon is hozzáférhető viszonylag friss hullámában kijött ugyanis egy szép fekete darab, így most már nálam is ott figyel egy MB BMW Z4. Roadster. Halleluja. Modelltörténet egy mondatban: a BMW Z3-ast leváltó  dán Anders Warming tervezte, klasszikus elrendezésű (azaz motor elöl, hajtás hátul), 2-2.2-2.5-3 literes benzines motorokkal szerelt új modell gyártása 2002-ben kezdődött Amerikában, egyből elnyerve az Automobile Magazine "Az Év Formaterve" díjat, és egészen 2008-ig folyt, kisebb módosításokkal. Mutatom máris kicsiben:

Szépen kifestették a részleteket, ezt meg kell hagyni! A csodásan csillogó fekete fényezés is telitalálat, a felnik pedig szintén jól állnak neki. A beltér színe is tetszik, a kidolgozottság rendben, bár a kormány egy kicsit lefittyedt. Egyedül a bukókeretek elnagyoltsága nem szimpatikus, de a pozitívumok feledtetik. Sajnos a szélvédő az én példányomon az egyik sarkában jobban behajlik, mint a másikban, ez az ára az elegáns kialakításnak, remélem, egyszer majd kirúgja magát. El nem tudom, mennyire örülök, hogy egy ilyen visszafogott festéssel hozta ki a Z4-est a Matchbox, mostanában azért sok gusztustalanságot elkövettek dekoráció címén... A kivétel erősíti a szabályt, szerencsére. Na kellemes hetet kívánok! Már nincs sok hátra.

A német vonalon maradva ma egy Porsche Cayenne jön, egy Dickie/Welly-felmenőkkel rendelkező Majorette. Azért pároztatás, mert megvan hozzá a kiváló Realtoy Cayenne is, amit valami miatt - és ez a valami talán a linkelt Memories-poszt - még nem mutattam itt a szirszarjaimon. (Ami kimaradt: a Majorette X6-ossal is tanulságos lett volna egy közös kép, ez az új szerzemény ugyanis igen kicsi lett.) Oké, ez már nem saját fejlesztés, így nem meglepő módon nyomát sem találjuk a jól megszokott Majorette-kerekeknek és -felfüggesztésnek:

Mutatom még gyorsan a bevezetőben említett Realtoy-tesóval:

Emellett további összehasonlító képek itt, itt és itt. Azt kell mondjam, ennek (mármint a méretbeli alulmaradás) ellenére nem rossz! Még így is jól illik a kisautóim nagy átlagához, a hivatkozott X6-os inkább az, amelyik felfelé kilóg egy kicsit, szóval nincs baj. Ugyanott (fóti Cora Auchan) volt még új Beetle RS és valami szintén morcosított Citroen C2, de azok nem kellettek. Ezt azért vettem végül meg, mert ugye a Realtoy már megvolt, és egyébként érdekelt is, milyen egy új hullámos Majorette. Hát, annak ellenére, hogy nem gáz, az old school jobban bejött... Kicsit olcsóság-feeling, de hát erre tart a világ, de van benne egy adag "makettség" is, ezek a kerekek nem fogják bírni a tologatást, az sicher. Mondjuk, nálam ez a veszély nem is igen fenyegeti a Porschét. (A jobb első lámpa alatti kis basznak meg utánanézek, hogy mi az isten az, sorja vagy nemtommi, de zavaró, kár, hogy csak utólag vettem észre, de lustaság okán marad.) Jók legyetek!

Ez a második rész, a BMW után egy Mercedes következik Mikulásra. A legutóbbi SL-poszt, ha az SLR-t nem számítom, nem mostanában volt, de persze ez nem játszott közre az új beszerzésben. Ahonnan a BMW Z3 jött, onnan való az is, Templair kolléga szűkíti egy kicsit a gyűjteményét, így ezt a párost bevállaltam. Sajnos a szélvédője az egyik sarkán a hazautaztatás során egy kicsit megsérült, de az összképet ez kevéssé befolyásolja, ez bizony egy szépen sikerült kisautó. A dicséret persze csak részben illeti a Hot Wheelst, a kisautó eredetije egy Corgi, volt már erről szó korábban. (Volt a Corginál zárt is.)

A beltér nagyjából rendben van, bár ez a képeken annyira nem látszik, mint szerettem volna, viszont a kormány oké, és ez fontos. Nem rugózik (ez sem), viszont fém az alja (ennek is). Az külön öröm, hogy viszonylag normális kerekeket pakoltak alá, és nem valami gettócsillámot, és jó a színe is, a való világban is bejön a szürke. És persze az is, ha a hátsó lámpák pirosak... Na minden jót, nemsokára lesz még egy rész a Pároztatás-sorozatból, aztán meglátjuk, stay tuned!

Nem nézem ezt sem, azt sem, ezzel a FB-on futottam össze, de meg kellett osszam, nagyon ott van:

Részemről akkor azt mondom, bennük tényleg megvan az X-faktor...

Jó múltkor mutattam egy Matchbox BMW Z3-ast, amihez nemrég sikerült beszerezni egy Hot Wheels-tesót. Égető szükségem valójában nem volt rá, de ha már lehetett, megvettem hozzá ezt is. Az érdekessége a kis HW-nek, hogy fém az alja. Az ülések szépek, a kormány viszont gáz:

Filigránabb, keskenyebb darab, mint a Matchbox-féle Z3-as, de tetszik. A részletek nagyjából rendben vannak, de a MB részletei valahogy jobban bejönnek. Pedig ez talán élethűbb. És a HW mellett szól az ezüst szín is :) Kellemes keddet kívánok!

Ez most (már megint) egy különleges bejegyzés, ugyanis a mai főszereplő az egyik ügyfelemtől érkezett, és az autóból talán azt is kitalálhatjátok, melyiktől:

Igen, a szemetek nem csal, ez egy rendőrségi Skoda Yeti. Bár a nagy tendert az Opel nyerte, bizonyos szegmensekben azonban nem tudtak versenyezni a Porsche Hungaria ajánlatával... A Yetinek egyébként is jól áll a fehér szín, de így, egyenruhában sokkal jobban tetszik!

Ismét Rita küldött képeket:

De ezek most nem olyan szépek :) (Külön figyelmet érdemel a CTS seggén az igényes ducktape-megoldás.)

Azt hiszem, pittlaren után sok újat nem fogok tudni elmondani a legújabb szerzeményemről, hacsak azt nem, hogy végre nekem is lett egy. Mint azt lejjebb látni fogjátok, a szokásomhoz hűen megint csak nem egy makulátlan példányra tettem szert, azok igen drágán forognak, ez még épp a tűréshatáron innen tanyázott, szóval meglettünk egymásnak. Utánanéztem az igazinak, elétek tárok hát egy hevenyészett modelltörténetet:

A Ford Zodiac az 1951-ben a legnagyobb angol Fordként bemutatott Zephyrnek a két évvel későbbi luxus-variációja. Kezdetben többek között a kétszínű fényezés, az ablaktörlők és a fehér falú gumiabroncsok különböztették meg a mezei modelltől, no és persze az erősebb motor. 1956-ig tartott az első generáció, majd 1962-ig a második, a harmadikat pedig 1966-ig gyártották. De már öt évvel korábban elkezdődött az ún. Panda Project, aminek a jegyében  teljesen átalakították az autót. A Zephyr korábbi soros erőforrását az új, V-elrendezésű motor váltotta, így viszont ott álltak egy hosszú motorházzal, amiben csak lötyögött az új motor. Harley Copp tervezőmérnök találta ki, hogy a nagyobb utas- és csomagtér érdekében tegyék a pótkereket előre. Így is lett. Az új V4-es 2000, a V6-os 2500 köbcentis volt, de exportra készül 3 literes verzió is - ezt a vidéki angliai vevők sajnálták is rendesen, ők ugyanis a gyakori utánfutózás miatt erőtlennek érezték még a 2500-as modellt is, ennek ellenére sikeres autó lett a Mk4-es Zephyr/Zodiac, összesen nem kevesebb, mint 102.417 darabot gyártottak belőlük. A Ford Zodiac egyébként már alapban 3 literes volt, és a négy első fényszóróról lehetett a legkönnyebben megkülönböztetni. A nagyobb motor 136 lóerős volt, és míg a  Zephyrben csak dinamó volt, ebben már generátor. 160-as maximális sebességre volt képes a Zodiac, ehhez 13 mp-es gyorsulás és 16 és fél literes fogyasztás párosult - amely adatok a maguk idejében igen jónak számítottak.

Apró érdekesség egyébként, hogy a Zodiákus-gyilkosról készült szerintem kiváló film egyik főszereplője szintén a tegnapelőtt is mutatott Robert Downey Jr. A másik Zodiákus viszont Matchboxként pedig így néz ki:

Valami miatt a motorháztető egy pettyet szorul, tehát nehéz teljesen jól lezárni, cserébe viszont felnyitva nem áll meg a legfelső pontján. Egy szembetűnőbb hiba még van az első szélvédőn, de egyébként rendben van, mármint állapot tekintetében. Tervezésileg azonban azt kell mondjam, nem hibátlan: az extrém keskeny tengelytáv nem áll jól neki, nézzétek csak meg jól a pont szemből készített fotót! Ugye? Később árulták egyébként ezt a kisautót vastagabb Superfast kerekekkel is, és az világoszöld festéssel párosítva ma már olyan drága, hogy csak na. Én természetesen beérem ezzel, jó sok ideje vártam már, hogy lecsaphassak egy nem túl drága példányra - igaz, pittlaren zsibis beszerzésével nem versenyezhetek, az ár-érték győzelem mindenképp ott van... 

Mindenkinek kellemes pénteket kívánok, legyetek jók, és jó hétvégét is! Aztán meg most már jó decembert is!

Imádom Vasembert. (Ezt persze nem csak én tudom, így életem párja a minap vásárolt is nekem egy official  Iron Man alsógatyát a H&M-ből, de azt nem posztolom, csak ő láthatja.) A felnőtt lét, amit lassan 20 éve gyakorlok, egyik legjobb hozadéka, hogy minden hülyeséget anélkül megvehetek, hogy azzal el kellene számolnom bárki felé. Részben ez megvolt korábban is, de akkor az anyagi keretek nemigen voltak ehhez adottak, mára már szerencsére e téren is jóval kevesebb a korlát. Nem mondom, hogy teljesen oda minden kontroll, de az elmúltnyócév elmúlt 4 év blogolásának eredményeként Ti is láthatjátok, hogy ez az egész hobbi nem is igen szól másról, mint a gyerekkor egyfajta újraéléséről, hiánypótlásról, nosztalgiáról. Aminek úgy egyébként igazi értelme nincs, főleg nem üzletileg. De a mindennapok mókuskerekének hajtásából kiszállva néha azért jól esik az értelmetlenül elköltött forintok gyümölcsét körbeforgatni, megtapogatni, vagy csak egyszerűen nézegetni a polcon. Be is szereztem hát egy lego Vasembert! De előbb pár klassz promókép:

Na, innentől az én legóm:

Ez a figura már a második rész Vasemberét mintázza, ami a mellkasán látható mintázatból derül ki - korábban ugyanis egy kör alakú izét viselt ott Tony Stark, de aztán feltalált valami új elemet megboldogult apukája poszthumusz segítségével, és átháromszögesítette a védjegyét. A minifig szerintem nagyon klassz, de a sapkája túl nagy lett - ez nem komoly panasz, inkább lego-sajátosság, így lehetett csak megoldani, hogy normálisan a fejre húzható, illetve felnyitható legyen. Tony arcát duplázták, így lehet fejcsere nélkül ravasz-mosolykás vagy mérges-vicsorgós. A kék átlátszó elemek pedig a sugárhajtóművek működését jelzik. Tetszik? Nekem nagyon. A végére is egy idézet következik: "A világ tökéletlen, de csak ez az egy van belőle. Ha majd nem kell fegyverrel őrizni a békét, téglát fogok gyártani babakórházaknak." Ámen.

Mercedes-Benz W116 például Matchboxban már szerepelt itt a blogon, a börzén egy csere útján viszont szerváltam egy nagyobbat - egy 1:24-es méretarányú Bburago modellt. Ez a börze vége felé következett be, amikor már úgy voltam, hogy jobb, ha kevesebb cuccot kell hazacipelnem, egyébként még az is lehet, hogy nem mentem volna bele a cserébe. De nem bánom, mert az 1:24-es modellek többnyire tetszenek, helyben is még pont kezelhetőek otthon, illetve a régebbi darabok szerintem nagyon szépek is. Az igazi autó (rövidített) modelltörténetét lopom innen:

Az 1965-től 1972-ig gyártott felső kategóriás Mercedes-Benzek, azaz a 108-as és a 109-es konstrukciók helyére 1972 szeptemberében érkeztek meg az új W116-os modellek. Belőlük állt az úgynevezett S-osztály - egészen pontosan kezdetben a 280 S, 280 SE és 350 SE típusok alkották a kínálatot, majd nemsokára a 4,5 literes aggregátokkal felvértezett 450 SE és 450 SEL is a porondra lépett. Az L betű a tíz centivel hosszabb tengelytávot jelölte, ami hamarosan a kisebb motorokkal ellátott változatokban szintén megvetette a lábát: 1973 novemberében a 350 SEL, 1974 áprilisában pedig a 280 SEL is megjelent. A mérnökök szilárdabbá tették az utascellát, s feszesebbé varázsolták a tetőszerkezetet, tartóoszlopaival együtt. Sikerült növelniük a gyűrődési zónák energiaelnyelő képességét is. Az A-oszlopra az ablakok tisztán tartása végett szárnyvezető profilt helyeztek, belül kipárnázták a műszerfalat és a négyküllős kormánykereket; süllyesztett, illetve deformálódó kapcsolókat helyeztek el a műszerfalon. A jobb láthatóság érdekében az irányjelzőket oldalra is kivezették, hátul pedig nagy felületű, redőzött lámpákat alkalmaztak. 1975 májusában bemutatták az új csúcsmodellt, a 450 SEL 6,9-et, melynek 286 lóerős, 560 Nm forgatónyomatékkal rendelkező motorját a 300 SEL 6.3 típus 6,3 literes aggregátjából fejlesztették ki. A központi zárral, klímaberendezéssel és fényszórómosóval gazdagított jármű forradalmi jellemzőjének számított a vízszintszabályozó hidro-pneumatikus rugózás. 1975-76 fordulóján megváltoztak az európai környezetvédelmi szabályok, s ez ebben a szériában is az elektronikus Bosch D-Jetronic injektornak a K-Jetronicra való cseréjét hozta. A teljesítményszint általában véve csökkent, de csak időlegesen, mert 1978 tavaszán egy újabb módosítással visszatérhettek a régi erőviszonyok (ezt a folyamatot az SL modellek esetében is meg lehet figyelni). Ezen esztendő májusában jelent meg a 300 SD típusban az öthengeres dízelmotor - felső osztályos Mercedesben először. A középkategóriás 250 D 3.0 és 300 D modellekben már azelőtt is használatos hajtóműhöz ezúttal turbófeltöltőt kapcsoltak. A 115 lovacskát rejtegető kocsit kizárólag az USA és Kanada piacán értékesítették, mivel ott a kormány "flottafogyasztási" szabványrendszerének megfelelően ez az autó előnyös tulajdonsággal járult hozzá a kínálathoz. A furcsának tűnő fogalom szerint egy adott gyártó forgalmazott termékeinek összetett átlagfogyasztását tekintették mérvadónak, az alacsony éhségű dízelmodell bevezetése által pedig a Mercedes-Benz jóval a törvényben megjelölt limiten belül maradt (a kis fogyasztás jóval csökkentette az átlagértéket). Mielőtt leköszönt volna, az S osztály tartogatott még egy műszaki innovációt: 1978 őszétől a Robert Bosch GmbH-val közösen kifejlesztett, második generációs Anti-Blockier-Systemmel (ABS-szel), azaz blokkolásgátlóval szerelték fel őket. A típusverzióktól függően 1980 áprilisa és szeptembere között futott ki a sorozat, miközben 1979 őszén Frankfurtban már bemutatkozott az utód, a 126-os széria.

Mint írtam, ez a modell nagyon tetszik, bár szemben úszom az árral, az 1:24-es szekciót ugyanis épp sikeresen leépítettem, erre tessék. De valahogy ezeknek a régi olasz modelleknek van egy olyan bájuk, amit a játékboltok jelenlegi kínálatában igen nehéz megtalálni. Nincs itt túl sok értelme arányokról, élethűségről beszélni, bár pont ez a darab szerintem ilyen tekintetben is nagyjából rendben van, ez inkább egy érzést tud átadni, pont alkalmas arra, hogy egy ilyen játék tulajdonosa beleszeressen. Mutatom:

Az embléma a hűtőrácsról megvan, a csomagtartóban pihen, csak nem volt még érkezésem visszaragasztani. A beltér nem (vagy sem) túl részletes, így fekete színben nem is túl mutatós, egy világosbarna, drapp vagy vajszín talán szebb lenne, de én nem állok neki pingálni, az biztos. A nyitható ajtók és a felnyitható csomagtartófedél körüli illesztések meglepően szépek, talán egyedül a jobb ajtó kaphatott egy kicsit többet az idők folyamán, nem tudom, lehet, hogy taxinak használta az előző tulaj - az ilyen Merciknél ez nem lenne meglepő. Egyedül a külső tükröket hiányolom róla, azok sokat dobnának az összképen, de elnéző vagyok, a hasonló évjáratú Bburago-modellekre ez sosem volt jellemző. Mit szóltok hozzá? Kellemes hétfőt!

Így mondja Milán fiam a labdát :) Egyébként meg közeledik a karácsony:

Ez biztos tetszene neki :) (Itt találtam.)

A mai főszereplő egyszer már megvolt, de aztán eladtam, most viszont újra megvettem. Az igazsághoz tartozik, hogy az én korábbi példányom egy makulátlan, bliszteres darab volt, ez meg távolról sem az, viszont az áraik sem összehasonlíthatók. Ez, ha jól tévedek, öccá volt. Annyiért nekem megérte, hogy meglegyen, mert nem egy túl gyakori darab. És igen, ismerős lehet még onnan is, hogy a Matchbox is megmintázta - szvsz egy kicsit szebben. Na jó, sokkal szebben. Íme a Hot Wheels Peugeot 205 Rallye:

1989-ben hozta ki a HW ezt a kisautót, és megmondom őszintén, nekem nem is a felnyitható hátsó fertály tetszik a legjobban, hanem az elején található 3 db (a fém alvázból kialakított) ködlámpa. Vagy távfény, nem tudom. Ennek talán az is lehet oka, hogy hátul nem annyira passzontos már a cucc, mint kellene, cserébe viszont jól néz ki a bukócső és a motor. A kisautó arányait szerintem egy kicsit elrajzolták, a MB talán ebből a szempontból (is) szerencsésebb, de nem gondolnám, hogy ez a célcsoportot, azaz a brümmögve játszó kisfiúkat, főleg Amerikában nagyon zavarta volna.

Így akkor engem sem fog. Itt a vége, minden jót!

Vének, mint az országút, de ez nem lett rossz:

Itt még további részletek, Semjén ettől valszeg tényleg berosálna...

A keddi poszt ismétlése folytatása következi. A mai delikvens is piros, viszont más ligában játszik, minden tekintetben. Ja, nem, a beszerzési ár tekintetében ikertesók. Ez már Guisval, és nem Tomica, viszont egy japán típus, a Toyota Hi-lux adta a mintát a spanyol gyártónak. Az Indiana felirat a kisautó oldalán így akár megtévesztő is lehetne, de ha az amerikai piacon elért sikerekre utal, akkor oké. Jó nagy (MB-os hatású) kerekeket kapott és olyan vastag bukócsöveket a platóra, amilyeneket én még nem is láttam:

A vastag (egyébként természetesen műanyag) csövek ellenére nem túl robusztus a kisautó, de játékra nyilván teljesen alkalmas. Ez nem rugózik, nem is nyílik semmije, cserébe viszont egy olyan típus, amit szeretek - a Majorette-verziókat is ezért gyűjtöttem be korábban. Érdekes ötlet rajta, hogy három lámpa került a bukócsőre, eddig ilyesmit inkább csak páros kiosztásban láthattunk, illetve hátul a lökös alatti fém rögzítőfülek a piros színnek köszönhetően simán elmennének hátsó ködlámpákként... A piros szín egyébként köszöni, nagyjából megvan, az ezüstös dekorációt azonban jobban megviselték az évek, az itt-ott már fel is adta. De, ahogy a keddi Ferkónál is írtam, összességében tök oké. Az igazi Toyota pickup amerikai népszerűségéhez még egy adalék:

Emlékszünk, ugye? Hill Valley Toyota-kereskedőjét hívták Statlernek, Marty McFly 1985-ös verdája innen származott.  1985A-ban, azaz a Biff-féle alternatív 1985-ben egy könyvesbolt székelt a helyén, ha nem tudtátok volna. Egyébként ha megnézitek, a kisautó inkább Marty autójára hasonlít, nem a posztot felvezető képen szereplőre, ugyanis annak más a motorházteteje, más a kerékív, emennek pedig ugyanolyan. A felső képen viszont a legrövidebb kabin látható, hogy valami stimmeljen - a színén kívül. 

Van új reklámunk megint:

Ha a UPC problémás ügyfélleveleivel kapcsolatos kérdésetek vagy megjegyzésetek lenne, akkor azokat ne itt, ne velem osszátok meg! ;) Minden más welcome...

A november 11-i börzére kimentem árulni. Nem volt túl nagy a forgalom, igaz, nem is vittem túl sok cuccot, otthon előtte ugyanis már elég nehezen sikerült összeállítanom a készletet úgy, hogy ne fájjon, az előző pár alkalommal már gyakorlatilag mindent eladtam, amit el akartam. Azért vittem egy nagy ikeás zsáknyit, és nem is panaszkodom, szépen fogyogatott a cucc. No de amiről írni akartam, az nem ez, hanem hogy ha már ott voltam, tettem azért egy-két kört én is, hátha akad valami. Azt vettem észre, hogy ha sok felesleges pénzem van, könnyen találok olyan érdekességeket, amik iránt egyből elfog a birtoklási vágy - ha viszont acélosan megedzett önkontrollal megyek körbe, akkor sokkal nehezebb. Valóban szükség van az adott kisautóra? Indokolja-e az állapota, az ára és az érdekessége a megvásárlást, illetve bele is fér a büdzsébe? A három bonyolultabb kérdésen általában már nem is jutok túl, valahol szinte mindig megdől a terv, a büdzséig el sem kell jutnom a gondolkodásban. Aztán máskor meg az van, hogy elém ugrik egy kisautó, ami egyszerűen annyira olcsó, hogy nem lehet otthagyni. Na, egy ilyet mutatok ma:

Igen, ez egy Tomica Ferrari, ha valaki nem ismerte volna fel a kerekéről. Egy lapos dobozban vettem észre, ami gyakorlatilag egy turkáló volt, és első blikkre nem is annak tűnt, ami. Mert hogy Tomica Ferrarira épp nem volt szükségem, egy Corgi Mercedes C111-re viszont annál inkább. Ó, mondtam, te velem jössz! Kézbe fogva vettem észre, hogy jé, ez nem is az. Hanem egy Ferrari BB 512. Mennyibe kerül?, kérdeztem. 400 forintba. Nem álltam le alkudni, pedig egy ötvenest biztosan le lehetett volna faragni ;) Egyetlen szembetűnő pontkopással szerintem ez méltányolható ár, az üzlet meg is köttetett. A kisautó hátsó fertálya felnyitható, amely alól kitűnik a fehér motortér - ezt a képen egy nagyobbacska fehér folt illusztrálja. A beltér egy picit elnagyolt. Létezik ez egyébként széles kerekű kivitelben, az jobban néz ki. A kis Ferrari gurulása első osztályú, rugózik is egy keveset, összességében teljesen rendben van. Ilyen az igazi:

Decemberben még lesz börze, gyertek kis jó sokan! Na, minden jót! Fizetett PR-hirdetésünket olvastátok. (Nem. Viszont ma van a szülinapom.)

Buick rendőrautókról már volt itt szó korábban, nem is egyszer. Azonban az a jó dolog történt, hogy a Matchbox hosszú idő után egy újabb kívánatos kisautót jelentetett meg, mégpedig egy 1956-os Buick Century rendőrautó formájában. Az igazi autó történetéről itt olvashattok, én csak egy tömör összefoglalót ollóztam a Veteránpark weboldaláról:

A David Dunbar Buick által alapított Buick mindössze egy évig volt önálló, 1904-ben vásárolta fel a General Motors. A cég a General Motors tőkeinjekciójának köszönhetően gyors virágzásnak indult, bár az autókat alapvetően csak a belső piacon tudták eladni, az export minimális volt. A Buick számos kényelmi extrát mutatott be, 1919-ben megjelenő Bucik B55 modellje például elektromos indítású volt, a sofőr látását szürkületkor pedig elektromos lámpa segítette. A Buick Century név először 1936-ban tűnt fel egy Buick autón. Akkor is, később is a Century receptje egyszerű volt: egy rövidített alvázat és egy brutálisan erős V8-as motort házasítottak össze. A Century első generációja egészen 1942-ig maradt a piacon. A típus visszatérésére egészen 1954-ig kellett várni. A kisméretű, könnyű Buick Special 5,3 literes V8-as motort kapott, s ez lett az új Century. 1957-re a Century motorjának hengerűrtartalma 364 köbincsre, azaz hat literre, teljesítménye 300 lóerőre növekedett. "Kipróbálta már az 1957-es Buick Century-t? Wow! Képzelje csak el, hogy ott áll az Ön garázsfelhajtóján! Mintha csak egymillió dollárt kapott volna adómentesen..." - a korabeli reklám nem is nagyon túlzott. A típus vonzerejét növelte, hogy a Highway Patrol azaz Országúti Rendőrség című TV-sorozat első évadjában a főszereplő ilyen járművel furikázott (ennek a főcíme látható legalul). Megjelenésének évében, 1954-ben a Century 5,24 méter hosszú volt. Az egyre több díszítés és az egyre csicsásabb farrész miatt 1957-re a jármű teljes hossza 5,29 méterre növekedett. A kabrió a Century-széria legritkább tagja: 1957-ben 26600 szedán, 17000 kupé és alig 4000 kabrió azaz amerikai szóhasználattal convertible készült. A Century pályafutása 1958-ban ért véget, s csak a hetvenes években indult újra.

Ha a Matchbox vadonatúj kisautóját az első fotóval történő összehasonlításban vizsgáljuk, mondhatjuk, szép, jó arányú. A keretesbe illesztett kép azonban kibújtatja a szöget a zsákból, a kis Buick bizony túl tömzsi lett, az igazi ennél jóval hosszúkásabb, így kecsesebb is. Félreértés ne essék, tetszik ez nekem így is, nem is kicsit, de azért ezt meg kellett jegyeznem. Úgy egyébként nem túlzás azt állítanom, hogy az 1956-os évjárat autós témában nem a kedvenc időszakom, ez inkább Joe "szakterülete", de mondom, tényleg örülök ennek a kis klasszikusnak. Íme:

Megjelenését illetően nem lehet okunk panaszra, a kisautó ezer mérföldről is annak látszik, ami, egy országúti járőrnek - tekintélyt parancsol. A fekete-fehér festés rendben van, és van díszítés is gazdagon - igaz, ebben a méretben bizonyára nehéz nem ilyen vastagon megcsinálni, így nem is mutat olyan jól, mintha kétszer ilyen jól mutatna, de nekem bejön :) Van belseje is, amit a jól átlátható ablakoknak hála valamennyire látni is, cserébe a villogó olyan semmilyen színű lett, de legalább van - nézzétek csak a képeket az igaziról! A keresőlámpákat jelző kis dudorok jelenléte is pozitív. Érdekes, de az igazi autóról készült fotókon én oldalanként négy "kopoltyút" számoltam, ide egy párral kevesebb jutott, nem tudom, van-e jelentősége - lehet, hogy ez hathengeres, majd a szakik megmondják... Közepesen gurul, cseppet sem rugózik, viszont nem nyílik semmije. Mindegy is, nálam nem is fog vele játszani senki. Még egy pár évig...

Kellemes további napot, jók legyetek!

Rita, ez a kedves lány, nem feledkezett meg a blogról, ritkán, de kitartóan küldi az autós képeket a nagy Ámerikából, ezúttal egy Sandyt túlélt Fisker Karmát:

Hogyaszongya: "Tegnap a Harvardon vártam az Uramra, akkor találtam neked egy menő verdát. Igazából nem tudom, hogy menő-e, életemben nem hallottam erről a márkáról, de azért készítettem pár képet, hátha te vágod. A háttérben egyébként a szürke épület a Harvard közgáz tanszékének épülete, erős versenyben van a legrusnyább épület címért, de azért Peti szeret ide járni:). Gondolom ez az autó is vmelyik prof.-é, mert szinte mindig itt parkol." Az utolsó képre még magát is sikerült rákomponálnia ;) Köszi szépen!

Újabb visszatérő kisautó, de ez más értelemben is visszatérő, a legutóbbi témába vágó poszt előtt mutatott Tomica Honda NSX-et ugyanis egy gyenge pillanatomban (nyilván pénzszűke okán) eladtam, de szinte rögtön meg is bántam. Nemrég azonban megtaláltam a gyógyírt egy attól eltérő festésű, de szerencsére szintén rendőr darab formájában:

A japán rendőrhöz hasonlóan ez is vietnámi gyártású Tomica, itt azonban már a fényhíd is más, illetve a hátsó lámpára került egy rendőrségi felirat, ami jó, de szerintem nem kellett volna. Mindenesetre a festése szép, igényes, kedvencem az orrán a Honda-embléma. Amúgy szerintem az olasz rendőrség kötelékében nincs NSX, legalábbis a neten én ilyesminek nem találtam nyomát. (Ilyen és ilyen viszont volt, ja és hát persze ilyen.) E kisautó dobozán is megjelenik az Apita felirat, ami azt jelenti, hogy Japán negyedik legnagyobb áruházlánca számára készült a modell, exkluzívan. Több ilyenem is van, de ez az exkluzivitás árban szerencsére nem, vagy nem jellemzően jelentkezik. Átszámítva a kis Honda ára 3000 Ft volt, ami nem kevés, de mivel pont ennyiért adtam el az elődjét is, nem bántam. Kellemes napot, jó hétvégét nemsokára!

Sam. Joe mester lőtte, és mondta, hogy dubai rendszám van rajta.

Akinek nem tűnt volna eddig fel, mondom, hogy szeretem a lakóautókat. Kicsiben is, nagyban is, egyedülállóként és utánfutóként is, szóval mindenhogy. Igazán nagyban valószínűleg nehézkes lenne gyűjteni őket, ezért maradnak a kicsik. A legújabb szerzeményemet tárom most elétek, a változatosság kedvéért egy új HW a Hot Ones sorozatból. Az utóbb mutatottaktól abban tér el, hogy ez a Sunagonhoz hasonlóan egy remake, a Larry Wood tervezte eredeti 1975-től 1977-ig volt kinn, tehát 35 év után vették elő a régi szerszámot. A festés új, de a design mégis retro, és azt kell mondjam, nagyon jól áll neki ez a metálzöld. A puttony egyszerűen lepattintható, így feltárhatjuk a lakórészt, amiben gyakorlatilag nincs semmi említésre méltó. Nem rugózik, de jól gurul. És hát fantázia-modell, ehhez csak hasonlókat találunk a hetvenes évek pickup-piacán, ugyanilyet - azaz ugyanilyen bamba tekintetű darabot - nem:

Mindenezek ellenére szerintem kiváló portéka, masszív és súlyos darab, és ha nem félteném, azt mondanám, játékra tökéletesen alkalmas. De nem ez, mert megy a polcra pihenni, elég megpróbáltatás volt neki az is, hogy kibontottam a bliszteréből... A minden jót!