Mercedes-Benz W116 például Matchboxban már szerepelt itt a blogon, a börzén egy csere útján viszont szerváltam egy nagyobbat - egy 1:24-es méretarányú Bburago modellt. Ez a börze vége felé következett be, amikor már úgy voltam, hogy jobb, ha kevesebb cuccot kell hazacipelnem, egyébként még az is lehet, hogy nem mentem volna bele a cserébe. De nem bánom, mert az 1:24-es modellek többnyire tetszenek, helyben is még pont kezelhetőek otthon, illetve a régebbi darabok szerintem nagyon szépek is. Az igazi autó (rövidített) modelltörténetét lopom innen:

Az 1965-től 1972-ig gyártott felső kategóriás Mercedes-Benzek, azaz a 108-as és a 109-es konstrukciók helyére 1972 szeptemberében érkeztek meg az új W116-os modellek. Belőlük állt az úgynevezett S-osztály - egészen pontosan kezdetben a 280 S, 280 SE és 350 SE típusok alkották a kínálatot, majd nemsokára a 4,5 literes aggregátokkal felvértezett 450 SE és 450 SEL is a porondra lépett. Az L betű a tíz centivel hosszabb tengelytávot jelölte, ami hamarosan a kisebb motorokkal ellátott változatokban szintén megvetette a lábát: 1973 novemberében a 350 SEL, 1974 áprilisában pedig a 280 SEL is megjelent. A mérnökök szilárdabbá tették az utascellát, s feszesebbé varázsolták a tetőszerkezetet, tartóoszlopaival együtt. Sikerült növelniük a gyűrődési zónák energiaelnyelő képességét is. Az A-oszlopra az ablakok tisztán tartása végett szárnyvezető profilt helyeztek, belül kipárnázták a műszerfalat és a négyküllős kormánykereket; süllyesztett, illetve deformálódó kapcsolókat helyeztek el a műszerfalon. A jobb láthatóság érdekében az irányjelzőket oldalra is kivezették, hátul pedig nagy felületű, redőzött lámpákat alkalmaztak. 1975 májusában bemutatták az új csúcsmodellt, a 450 SEL 6,9-et, melynek 286 lóerős, 560 Nm forgatónyomatékkal rendelkező motorját a 300 SEL 6.3 típus 6,3 literes aggregátjából fejlesztették ki. A központi zárral, klímaberendezéssel és fényszórómosóval gazdagított jármű forradalmi jellemzőjének számított a vízszintszabályozó hidro-pneumatikus rugózás. 1975-76 fordulóján megváltoztak az európai környezetvédelmi szabályok, s ez ebben a szériában is az elektronikus Bosch D-Jetronic injektornak a K-Jetronicra való cseréjét hozta. A teljesítményszint általában véve csökkent, de csak időlegesen, mert 1978 tavaszán egy újabb módosítással visszatérhettek a régi erőviszonyok (ezt a folyamatot az SL modellek esetében is meg lehet figyelni). Ezen esztendő májusában jelent meg a 300 SD típusban az öthengeres dízelmotor - felső osztályos Mercedesben először. A középkategóriás 250 D 3.0 és 300 D modellekben már azelőtt is használatos hajtóműhöz ezúttal turbófeltöltőt kapcsoltak. A 115 lovacskát rejtegető kocsit kizárólag az USA és Kanada piacán értékesítették, mivel ott a kormány "flottafogyasztási" szabványrendszerének megfelelően ez az autó előnyös tulajdonsággal járult hozzá a kínálathoz. A furcsának tűnő fogalom szerint egy adott gyártó forgalmazott termékeinek összetett átlagfogyasztását tekintették mérvadónak, az alacsony éhségű dízelmodell bevezetése által pedig a Mercedes-Benz jóval a törvényben megjelölt limiten belül maradt (a kis fogyasztás jóval csökkentette az átlagértéket). Mielőtt leköszönt volna, az S osztály tartogatott még egy műszaki innovációt: 1978 őszétől a Robert Bosch GmbH-val közösen kifejlesztett, második generációs Anti-Blockier-Systemmel (ABS-szel), azaz blokkolásgátlóval szerelték fel őket. A típusverzióktól függően 1980 áprilisa és szeptembere között futott ki a sorozat, miközben 1979 őszén Frankfurtban már bemutatkozott az utód, a 126-os széria.

Mint írtam, ez a modell nagyon tetszik, bár szemben úszom az árral, az 1:24-es szekciót ugyanis épp sikeresen leépítettem, erre tessék. De valahogy ezeknek a régi olasz modelleknek van egy olyan bájuk, amit a játékboltok jelenlegi kínálatában igen nehéz megtalálni. Nincs itt túl sok értelme arányokról, élethűségről beszélni, bár pont ez a darab szerintem ilyen tekintetben is nagyjából rendben van, ez inkább egy érzést tud átadni, pont alkalmas arra, hogy egy ilyen játék tulajdonosa beleszeressen. Mutatom:

Az embléma a hűtőrácsról megvan, a csomagtartóban pihen, csak nem volt még érkezésem visszaragasztani. A beltér nem (vagy sem) túl részletes, így fekete színben nem is túl mutatós, egy világosbarna, drapp vagy vajszín talán szebb lenne, de én nem állok neki pingálni, az biztos. A nyitható ajtók és a felnyitható csomagtartófedél körüli illesztések meglepően szépek, talán egyedül a jobb ajtó kaphatott egy kicsit többet az idők folyamán, nem tudom, lehet, hogy taxinak használta az előző tulaj - az ilyen Merciknél ez nem lenne meglepő. Egyedül a külső tükröket hiányolom róla, azok sokat dobnának az összképen, de elnéző vagyok, a hasonló évjáratú Bburago-modellekre ez sosem volt jellemző. Mit szóltok hozzá? Kellemes hétfőt!