Egy édes kis teszt a dailybest.hu-ról:

Oh, The Temptation from Steve V on Vimeo.

Én is tuti kibírtam volna. (Persze.)

Temérdek helyen jártunk ma, például itt is, de az alábbi képek vajon hol készültek?

A megfejtéseket kommentben várom.

Egy négyajtós:

Naná, a negyedszázadik megint egy olasz...

Az előzmény

Gyermekkorom egyik erősen vágyott Lego-készlete volt a 8860-as, ami nem más, mint egy nagy autó, no nem egy teljes autó, hanem inkább csak egy váz. Direkt nem írtam alvázat, mert annál azért több, pedig hivatalosan ez a neve.

Óriási. 45 cm hosszú, ami azt jelenti, hogy ha egy Bogárhoz (4080 mm) viszonyítom (nem véletlenül, de erről majd később), akkor ez kábé 1:9-et jelent. Pár hete megvettem. Az Indiana Jones-figura csak azért került fel rá, hogy lássátok, mekkora...

Az autó

Az első kerekek kormányozhatók, a hátsók rugóznak, a (far)motor négyhengeres boxer (!) működő dugattyúkkal (!!!), van benne működő váltó (3 sebességgel) és diffi, továbbá az ülések előre-hátra tolhatók és dönthetők. Ezt tudja. Úgy, hogy 1980-ban kezdték gyártani. Őrület.

Mintegy 3-3.5 óra alatt raktam össze, közben néztük a Vörös Sárkányt, de az előző nap csináltam egy teljes alkatrész-leltárt, hogy biztosan érdemes-e nekikezdenem. Szerencsére minden kocka (és egyéb) megvolt. Nem mai darab, le kellett volna pucolnom előtte legalább a nagyobb elemeket, de nem volt türelmem, építeni akartam. Így a tényleg nagyon retkes darabokat utólag keféltem le.

A háttér

Egy kis Lego „nagyautólógia” olvasható a remek kockák.hu-n, itt, ha valakit érdekel a téma, erősen ajánlom. A működését pedig az alábbi videó mutatja meg csodásan, valaki vette a fáradtságot, és az egészet felépítette, összerakta, majd aztán jól megmozgatta 3D-ben, le a kalappal:

A terv

A terv az, hogy egyrészt készül róla egy olyan kis szösszenet, mint legutóbb a 8845-ösről, csak szebb, jobb, nagyobb, ötletesebb, másrészt a fejembe vettem, hogy kap majd karosszériát. Egy Bogár lesz belőle. Az ihletet ugye egyrészt a nemrég mutatott kék Lego-alkotás adta, másrészt pedig a farmotor-boxer kombó egyszerűen tényleg a Bogárért kiált. Ahhoz sajnos nincs elég elemem, hogy csak úgy elkezdjek építeni, próbálgatni, ezért a Lego Digital Designerhez fordultam segítségért. Ez az okosság nagyon hasznos, az összes forgalomban lévő elemet tartalmazza és egy helyes kis virtuális térben lehet legózni vele. Olyat is tud, hogy ha összeáll egy alkotás, beárazza, generál hozzá egy összerakási útmutatót és akár rajta keresztül meg is lehet rendelni a testre szabott készletet. No én nem így tervezem, hanem hogy megtervezem a karosszériát, és a szükséges elemeket beszerzem innen-onnan, mert a fent vázolt megoldás egy kicsit drága.

Az első lépés az volt, hogy le kellett mérni az alvázat. Nem centiben, hanem bütyökben, a Lego is így számol. Nyilván nem tudok majd olyan pontosan tervezni virtuálisan, hogy majdan az összerakásnál minden stimmeljen, de szerintem így is nagyon sok időt és energiát spórolok. Nem mintha nem élvezném a próbálgatást offline, de itt tényleg arról van szó, hogy a rendelkezésemre álló készletet tekintve teljesen felesleges nekiállnom. Így viszont számos verziót kipróbálhatok, mielőtt „élesíteném” a tervet. Aztán jött a megfelelő ívek kialakítása, más előre és más hátra, nem egyszerű. Múlt héten elkezdtem az elejét, most lassan haladok felfelé, hamarosan jön a hátsó traktus. Na, itt tartok most, az Alváz kész, a kaszni is tervezés alatt, szólok, ha lesz fejlemény, de az elmúlt napok eseményeit számba véve ez nem lesz egyhamar...

(Ha valakit érdekel egy ilyen készlet, a vaterán most is van egy 20 rongy körül, az enyém sem volt olcsóbb.)

ÉS VÉGRE PÉNTEK!!!

Tegnapelőtt sikerült megnézni az idei év legrosszabb filmjét. Ami valójában 2007-es, de mindegy. Plane Dead aka Flight of the Dead aka Living Dead: Outbreak on a Plane. A filmattakon már született róla egy kritika, de ez nem tántorít el, hogy én is leírjam ezt az élményt. (A plakátja is különösen jól sikerült.)

Úgy vagyok a zs-filmekkel, hogy egyszer-egyszer kell, mint a limonádé – megkívánja néha az ember, hogy felfrissüljön, de túl sokat fogyasztani belőle nem egészséges. Jó múltkor megnéztük a Majd meghalnak Mandy Lane-ért című alkotást, akkor azt gondoltam, ennél rosszabbat idén biztos nem látok, de sikerült alulmúlni. Ráadásul az nem is zs-nek készült...

A rendező Scott Thomas, akit nem ismer senki, sem a filmjeit. Az egyik főszereplő David Chisum, aki eddig jobbára sorozatokban szerepelt, például mentős volt a Sliders egyik részében, vagy riporter a 24-ben. Hipersztár. A másik főszereplő arca tök ismerős volt, kicsit Tom Berenger (A szakasz), kicsit Martin Kove (Rambo II), egyik sem nyert, ő valójában Richard Tyson. A legismertebb arc a filmben mégis talán Erick Avari, ő volt Dr. Chandra Suresh a Hősökben, a jóképű indiai srác faterja, de akár a Múmia első részéből is ismerős lehet a képe. Na mindegy, nem is vártam Tom Cruise-t.

Lesz spoiler, de ez senkit nem fog zavarni: szóval a sztori az, hogy élőhalottak tűnnek fel egy utasszállítón. Az első pilóta egy öreg róka, ez az utolsó útja, reméli, minden rendben lesz (klisé 1). Nem lesz. Erős viharba kerülnek (klisé 2). A raktérben valami rejtélyes doboz, az utasok között rejtélyes tudósok. Idegesek, aggódnak. Az utasok között mindenféle figura, összeveszős párok (klisé 3), egy friss és gazdag házaspár, kötelező fekák (klisé 4), összebilincselt zsaru+bűnöző (klisé 5), satöbbi. A raktérből egy újraélesztett nő kitör, a rá vigyázó biztonsági őr lelövi, aki előtte egy légörvény miatt nyílt törést szenvedett (klisé 6), amaz feltámad, immár furcsán ordít és sárga a szeme, továbbá véres az arca. Elkezdi levadászni az arra tévedő utasokat, akik ezután mind zombik lesznek. Mindenki szép lassan (vagy gyorsan) meghalódik, egy kis csapat verődik össze a végére (klisé 7), de aztán azok is szépen megritkulnak, talán ha ketten maradnak a végére. A legjobb karakter egy japán üzletember volt, Takashi Masunaga, akinek a szerepe (első és egyetlen filmes szerepe, vigyázzunk!) mindössze annyi volt, hogy miután megharapták, nem tudta kikapcsolni magát az ülésből, és végig ott hörgött! Többször visszatért rá a kamera, szerintem ez a vágó easter egg-je volt. Ő az itt baloldalt.

A színészek nagyon rosszak, a sztori ugye magáért beszél (ráadásul kurva lassan indul be), a díszlet egy stúdió, a repülő egy béna makett, a sound design gyötrelmesen rossz, a maszkok szintén, egy borzalom az egész, de ezúttal nem a zombifilmekhez egyébként szükséges értelemben, hanem az a kínosan röhögős fajta. A végén csattanó, mert az egyik szereplő, aki véletlenül egy picit tud repcsit vezetni (klisé 8), nagy nehezen leteszi (klisé 9) valahová a sivatagba, de a zombik, akik korábban kiestek a repülőből, „túlélik” az egészet és szép lassan elindulnak a maradék emberpár felé, akik nagy nevetve a naplementébe távoztak (klisé 10).

Ajánlom hát a fentiek ellenére minden kedves olvasómnak, nézze meg ezt a filmet, mert ilyet nem lát minden nap, maximum a Film+-on. Előzetes:

Szép napot!

Egy lószállító a remek Majorette Ford Caprihoz, amit csak azért szereztem be, mert színben passzentos:

Szépek együtt, na.

Sajnos a sors (és az elmü) kegyetlen játéka folytán eladó lett pár autóm, de ha már így beleestem a low budget témakörébe, mutatok is gyorsan négy Tesco Gazdaságos Mercit, csak úgy:

A világoskék egy E55 AMG, a sötétkék egy CLK Coupé, az arany (vagy milyen) színű pedig egy C-Classe, végül a piros egy SL Coupé. Mind teljesen rendben van, élethűek, részletesek, egymáshoz képest is nagyjából méretarányosak, és az AMG a kedvencem közülük. Még egy SLR jó lenne ebből a sorból, de nem sürgős. Válság van, a posztok is rövidebbek :P

A késő hetvenes évektől a DRM-ben (Deutsche Rennsport Meisterschaft, a DTM elődje) a Ford hivatalosan Zakspeed néven képviseltette magát. Leginkább a Group 5-ös Capri vált ismertté ebből a korszakból, amely az Mk3-as verzióra épült.

A Zakspeed ekkortájt igen jól teljesített, számos győzelem után 1981-ben Klaus Ludwiggal a volán mögött meg is nyerték a bajnokságot. Nem terhellek a további részletekkel, olvassátok el szépen az egész sztorit itt.

A Zakspeed Capri 1:64-es változatáért a Corgi felel. Nagyon marcona kis gép, hozzám eredeti dobozában érkezett, gyakorlatilag bagóért – valójában nem egy nehezen fellelhető darab. (Nem úgy, mint a börzés posztban mutatott Majorette Capri.) Létezik egyébként belőle utcai változat is a Corgitól, amit egy felújítós projekt keretében Bog Zoo-nál láthattatok is, no az még nincs meg nekem, de majd idővel.

Oldalán a Homefire reklámjával jól néz ki az autó, bár ha már egyszer fekete-arany színkombinációról beszélünk, egy John Player Special nekem jobban bejönne. De szerencsére a számomra legszebb Corgi-kerekeket kapta.

Maga az autó azért nem annyira brutális, mint a valódi, finomodtak a vonalak a lekicsinyítés során, visszavettek a szélesítésből és a szoknyából is, továbbá nem ültették porig, de azért még jól látszik, hogy ez egy igazi aszfaltszaggató versenygép.

A szárny mérete tetszik, és remekül sikerült a hátsó traktust egy csodás téglalapba rendezni, ez különösen jól néz ki. Ha van egy jó Caprid, némi pénzösszegért te is hozzájuthatsz a Zakspeed bodykithez:

Ha nincs, akkor olvass tesztet!

Itt pedig egy kis korabeli videó az autóról és pályatársairól:

Szép napot!

Igen rosszak a képek, de igen jó az autó!

Elölről nem sikerült lefotóznom :D

Akkor most hosszú idő óta újra egy „rendes” poszt jön. Az alany egy az 1:64 körüli méretarányban nagyon gyéren képviselt autó, a Honda CR-V.

Abból is a Tomica által készített második generáció. 2002-ben olvashattunk róla egy szép hosszú tesztet a Totalcaron Winkler Róbert jóvoltából, ebből most idéznék pár gondolatot:

• Az egyik a legjobb hobbiterepjáró. Sőt, könnyen lehet, hogy a legjobb.
  
• Honda egyértelműen a HR-V-t pozícionálta női hobbiterepjárónak, a CR-V-t pedig a heteroszexuális férfi közönségnek. A CR-V dizájnjában ennek megfelelően férfiasan bumburnyák vonások uralkodtak, kevéske agresszivitás, nem úgy, mint egyik-másik terepjáróban. Inkább afféle Krokodil Dundee-szerű, magának való, markáns, magabiztos esetlenség.
  
• A CR-V jelentősen megnőtt, ennek ellenére sokat finomodtak a vonásai. Ez a mű-csörlő utalás az orrán mondjuk elég gyenge, így jár a japán dizájner, ha nem a funkciót nézi, és nem a saját ízlése után megy, hanem a kritikusoknak akar kedvezni.

A modell történetén gyorsan azért fussunk át:

1996-ban kezdték gyártani, ugyanis a piacon erős igény mutatkozott egy H-emblémás SUV-ra is. Az autó alapján a Civicnél kell keresnünk, de ez a rokonság szemmel aligha látható. A névről megoszlanak a vélemények, Angliában eredetileg a Compact Recreational Vehicle megnevezés terjedt el, a japán Fact Book és a Honda Worldwide pedig úgy hivatkozik rá, mint Comfortable Runabout Vehicle. Kényelmes 'rohangálós' járgány, ez édes. Mások az unikális króm-vanádiumos acélötvözetet olvassák ki belőle, de nekem jó lesz a rohangálós... Alapvetően összkerékhajtással gyártották (Japánban és Angliában, később Amerikában és Kínában is, majd Mexikóban) és forgalmazták, de fronthajtással is megvásárolható volt. Vissza 1996-ba: a CR-V volt a Honda első házon belül tervezett SUV-ja, amit eredetileg csak rétegmodellnek szántak, de a RAV4 és a Subaru Forester sikerén és a chicagói bemutató sikerén felbátorodva módosították a terveket. 2001-ig gyártották az első generációt, kizárólag 2 literes benzines motorral, amely alapja egyébként az Integrából jött. 2000-ben Ausztráliában az eladásokat tekintve lenyomta a RAV4-et.

A második generációt 2002-től gyártották 2006-ig, már Thaiföldön is. Ebben a 2 literes benzines mellett bemutatkozott a 2.4-es motor is, illetve a 2.2-es turbódízel. Erősen megújult kívül-belül, szerintem előnyére. Cicásabb lett, ez tény, de akkor ez volt a trend, lásd hetedik generációs Civic, de emellett erősebbé is vált. Az i-VTEC rendszernek köszönhetően azonban megmaradt az egyik legfőbb korábbi erénye, miszerint nem fogyasztott sokat – ami lássuk be, Amerikában is egyre előkelőbb választási faktor lett az évek során. 2002-ben elnyerte a Car and Drive magazin Legjobb Kis SUV-címét, majd 2003-ban ismét. A sikerén felbuzdulva készítette el a Honda a kistesóját, az Elementet egyébként.

2007 óta gyártják a harmadik generációt, amely már ránézésre inkább személyautó, mint SUV. Eltűnt róla hátulról a pótkerék, alacsonyabb, szélesebb és rövidebb lett – de így is kéne... Nem vagyok ezzel egyedül, ugyanis Amerikában elhódította a legkelendőbb SUV címet az azt előtte 15 évig birtokló Ford Explorertől. Reklám.

Nézzük a Tomicát:

Annyira jól eltalálták a színét, hogy meg sem tudom mondani, milyen. Valamiféle sötétes-zöldes-szürkés. Hasonló a Realtoy ML-éhez, de olivásabb.

A hűtőrács az elején ezüst, az első lámpák pedig krómozottak, ezt módszert a Tomica nem először alkalmazza, gondolom, nem véletlenül, határozottan jól áll az autónak.

Hátul a magasra futó lámpák kétszínű festést kaptak, a pótkerék borítása pedig egy közepesen szerénytelen HONDA-feliratot. Hibátlan.

Az első ajtók nyithatók, és mint (szinte) minden Tomica-modell esetében, ezen is tökéletesen, azaz nincs Grand Canyon méretű hézag, finoman, de pontosan mozog, kellő erővel húzódik vissza, pöpec tehát ez is. A beltér egyszerű és fekete, a műszerfal teljes kidolgozatlanságát egy kicsit azért sajnálom. A kormány a rossz oldalra került, de ha fordítva lenne, a japánok hőzöngenének.

Az alap Tomica-kerekeket kapta, nem is lenne rá való más. Klasszul rugózik, hangtalanul gurul, és szépen oldották meg azt is, ahogy a (matt)fekete alváz oldalt, elöl és hátul felfut – pont, mint az igazinál. És a mérete is pont jó. Összességében csillagos ötös.

Mérsékelten vicces reklám a végére:

Szép napot!

A kimeríthetetlen NAVA-forrásból egy újabb kincs:

Kicsit mintha gyorsak lennének azok a vonatok ;)

Nemrég összeszedtem, hogy mikre fáj még a fogam, most akkor egy újabb update, hogy azóta mit sikerült beszerezni. A Mitsubishi és az arany DS neve mellé ugye már korábban pipa került, most végre a kék-fehér Monaco és a piros-fehér Toyota is megérkezett.

A Dodge Monaco - a felirat alapján 2008-as casting - szerintem (ezúttal is) nagyon jól sikerült, ránézésre tipikus vidéki rendőr Tahófalváról, mint ahogy azt megannyi filmben láthattuk, de ez már a State Police feliratot viseli, ami már magasabb szint, ahogy azt Sam. Joe kommentelte. A festés minősége aránylag oké, az egyetlen gondom az vele, hogy jutott némi fehér a tükrökre is, de azért nem küldöm vissza... A fényhíd is lehetne egy cseppet autentikusabb, de nem szídom tovább, mert még úgy tűnne, nem tetszik. Pedig dehogynem, nagyon is!

Pont úgy, ahogy az új Land Cruiserem! Az első sárga és a második kék mellé itt van a piros is, a harmadik változat. A kerekei ezúttal ezüst színt kaptak. Mit mondjak róla, amit eddig még nem mondtam volna? Szép, tetszik. (A fehér festék itt is megcsúszott a tető pereménél, de ez sem fáj.) Jól mutat a három együtt, ezért is csináltam róluk sok képet :)

Na jó napot!

Elég jó videó:

Részletek itt.

Volt itt múltkor egy Astonos poszt (meg aztán egy másik), de az alábbi kis csoda abba lapzárta miatt nem fért bele. Hát akkor most. Beczl hiánypótló munkája a különböző kisautók történetéről bennem is megmozdított valamit, ugyanis a Husky modelleket bemutató sorozatának a hatására szereztem be életem első ilyen járgányát. Persze nem csak én estem így bűnbe, ami azért megnyugtató. A kiválasztott egy Aston Martin DB6-os lett, nevezetesen James Bond járgánya.

Itt érződik némi ellentmondás, mert ugye JB egy DB5-öst hajtott a Goldfingerben, sehol sincs szó hatosról, illetve a gyártó sem szofisztikálta túl a típus meghatározását sem a csomagoláson, sem az autó alján, egyszerűen James Bond Aston Martinnak nevezi. Hadd legyek hát én is nagyvonalú, hagyjuk most ezt...

Ebben szerepe volt Tommi írásának is a "nagy testvérről", ugyanis már ott is elámultam, hogy milyen csodákat tudtak tenni a korabeli mérnökök 1:36 körüli méretben, de amikor láttam, hogy a Husky japánokat megszégyenítő (igen, túlzok, bocs) módon miniatürizálta a Bond-gép egyik legmenőbb képességét MB-méretre, ráadásul 40 éve, nem volt visszaút. Először a legutóbbi börzén szemeztem egy ilyennel, de a 3000 forintos fix ár eltántorított. Nem sokkal később az ebayen ráakadtam egy szemrevaló példányra, szállítással együtt kértek érte 5 fontot, ami azért már barátibb ajánlat volt. Megvettem hát. Íme:

Az anyósülés (és így az anyós) égbe lövéséért felelős kis piros pöcök sajnos az út során letört, de már visszaragasztottam azóta, majd meglátjuk, mennyire sikerült tartósan megoldanom, de végtére csukott állapotban úgyis jobban tetszik. Az idők során az utas is elveszett valahol, ha egyszer találok belevaló embert, majd megmutatom.

A kisgépen sajnos látszik az idő, a karosszéria még úgy-ahogy elmegy, de a műanyagok sárgába kopása nem áll neki olyan jól. Szerencsére ezzel is az van, hogy a képek erősen felnagyítják ezeket a hibákat, kézbe véve, szabad szemmel semmi súlyos nem látszik.

A sofőr (azaz Bond, nyilván) a jobb oldalon vezet, ez természetes, viszont a kormányt valahogy furcsán magasan fogja, erre nem találtam frappáns magyarázatot, de megnyugodva láttam, hogy beczl példányánál is így vezet. Az övével szemben az enyémen nem teljesen feketék a kerekek, hanem ezüst dísztárcsát kaptak. Autentikus.

Kábé 40 éves tehát ez a csodás kisautó, mindenképp megbecsült darabja lesz a gyűjteményemnek, nagyon örülök neki!

Szép hetet!

A fehéret vagy a feketét? Nem ez az égető kérdés, nyilván a hosszabbat! :D

Hanem hogy a Fradi-pályánál a felüljárón mit keres egy tányérantenna???

Aki elküldi a helyes választ, kap egy 2X1 centis kinyomtatható Matchbox-matricát!

A Vörösmarty térről. Én még ilyet nem láttam:

De az ötlet nem rossz. Ha minden budapesti szobrot így beöltöztetnének buboréksrácnak, előbb-utóbb ezért sereglenének ide a japó turisták...

A Ferrari mai, a Porsche tegnapi találat:

Sajnos - szokás szerint - megint csak teló volt nálam, ráadásul mindkét hely sötét volt, így nem nevezem a képeket a NatGeóba, de a lényeg azért látszik. A Porschéban ugye az a pláne, hogy mattfekete, vaze. A Ferrariban pedig - annyi minden más mellett - az, hogy bezony magyar a rendszáma :-O

Merthogy a törökbálinti Corába vitt utam tegnap, és végre meglett a fekete Majorette Impreza is a többiek mellé. És ha már ott voltam, egy francia rendőrt is betettem mellé, továbbá áttúrtam a HW-hengereket is, minek eredményeképp a nemrég itt szerepelt bitang LM kapott egy metálkék párt, illetve elhoztam egy T-Hunt$ Bone Shakert is, ez utóbbit jövendőbeli cserealapnak. Íme mind:

A Subaru továbbra is nagyon tetszik a Majorette-től, nagyon jól eltalált modell. A bal hátsó kerekén nem hiba van, hanem csak valami szösz, szerencsére. A hátsó lámpa kifestésére viszont nincs mentség, pont olyan, mintha én csináltam volna... A Megane jól fog mutatni a börzés Norev mellett, bár nem annyira vagány - viszont nyithatók az ajtajai. A Fordot a szép színe miatt zsákoltam be, az utolsót pedig próbálom megszeretni, de nem megy... Legközelebb megmutatom az első Husky kisautómat!

(Mert ezt jelenti a neve.)

A Chevy Caprice-ról már volt szó itt korábban, és ha figyelmesen olvastátok, akkor emlékezhettek, hogy a negyedik generáció a kedvencem közülük. De a harmadik is nagyon tetszik, sikerült is beszereznem egy pofás példányt, egy Maistót.

Metálkék fényezés, krómfelnik, és rajtuk igazi gumik jellemzik ezt a modellt. A stílus - mint a RED sorozat tagjai esetében általában is - a Custom Shop-os járgányok világát idézi, de akár a nemrég mutatott Undercover Chargert is említhetném viszonyításnak. Sofőrnek, utasnak csak valami mutogatós fekát, latínót tudnék bele elképzelni :D

Sok részletet kifestettek, az összhatás hibátlan, még úgy is, hogy az egyik hátsó lámpánál valami elcsúszott. Létezik ebből egyébként egy piros-fehér rendőr-verzió is, tervezem azt is beszerezni, ha meglesz, szólok. És végre megint péntek!!!

Először egy plüssmániás édibédi:

Aztán két sokkal kevésbé kedves autóstársunk a reggeli és az esti Csap utcából:

Hát így.

Megbízható, hatékony, gyors és cool. Pont, mint a hihetetlenül nagyszerű gazdája, Mr. Wolf a Ponyvaregényben. Még egy magyar tesztet is találtam róla, és ha minden igaz ugye, jövőre talán jön az utódja. Addig is pár részlet az aktuálisról, uncsi történelmi visszatekintéssel ezúttal sem fárasztalak titeket, mindössze két apró érdekességet jegyeznék meg: az egyik, hogy az NSX New Sportscar eXperimentalt jelent, a másik, hogy a prototípust Ayrton Senna tesztelte. Íme egy kép a valóságból:

És a Tomica kisautójáról:

Nem akarok kötekedni, de az igazi rendőrautó fotóján mintha más lenne a felirat az ajtókon :P Mindegy is, a lényeg, hogy a Tomica e modell esetében is hozta a formáját, szépet alkotott. A 2002-es modellfrissítés utáni verziót készítették el a szorgos vietnámi (!) kezek, amelyet leginkább arról lehet felismerni, hogy már (sajnos) nem bukólámpái vannak. Nem nyílik a kisautón semmi, de szerencsére az egyik (vagy talán inkább megmaradt) legjellemzőbb részletét, a teljes szélességű hátsó lámpát ügyesen oldották meg. Ez is a szélesebb kerekeket kapta, amik igen jól állnak neki. A rendőrös festés pedig szerintem majdnem mindennek jól áll...

NSX-ből van egy kevésbé szerencsés színű NSX-em is, még régebbről, íme:

Ez még, mint látható, bukólámpás, de jóval kevésbé kimunkált. Ennek ellenére nem rossz egyáltalán, főleg ha az Asia Centeres turkálós Majorette-henger árszínvonalát is figyelembe veszem, de egy kicsit több ráfordítással sokkal jobb autót készíthettek volna a franciák (vagy kínaiak, vagy kik). A zöld színről pedig azok a szegény bolgár Matchboxok jutnak eszembe, amelyek néha azért kaptak valami eszement színt, mert épp csak olyan festék volt az országban. No, ez is mindegy. (Létezik belőle egyébként normális(abb) színű verzió is.)

Szép napot!

A hétvégén ünnepeltük faterom nyolcvanadik szülinapját, és mivel kellett a hely a fényképező memóriakártyáján, visszaállítottam a minőséget 640x480-ra. A gond az, hogy azon is hagytam, így az aktuális képek ilyenek lettek, amilyenek. Először is nagy örömömre és megnyugvásomra sikerült pótolni a hiányzó HW kombi Chevelle-t, ez ugyanis talán a legszebb festése, nem mintha a sárgával vagy a kékkel bajom lett volna.

Ford-fronton pedig az alábbi kettővel bővült a gyűjtemény - surprise-surprise, egyik sem Mustang! A felső egy 1966-os Ford Fairlane, tehát nem az, ami a hasonló nevű filmből ismerős, hanem egy jóval későbbi évjárat. A valóságban ilyen.

Emez pedig egy Ford GT LM. Egy rendkívül pofás fantáziamodell, amely az általam erősen kedvelt Gran Turismo nevű PS-játékban tűnt fel, de a modellek között is szép karriert futott be, érdemes pl. egy pillantást vetni az AutoArt megoldására, nem semmi. A Hot Wheels is szépen oldotta meg a feladatot, átjön az aszfaltbetyár-feeling:

Mára ennyi voltam, este visszaállítom a gépet normális felbontásra, így a következő, Honda NSX-es posztban megint lesznek majd kattintható képek...

Hát igen, kéne.

Szép napot!

Ezúttal (is) Maisto, az alább mutatott Charger szöges ellenéte több szempontból is: egyrészt a Fresh Metal, azaz az ócó szériából való, amihez képest nem is rossz, sőt, másrészt aránylag élethű lett. A kerekek kiválasztása talán nem a legszerencsésebb, továbbá elfért volna némi festés is a lámpákra, de ebben a sorozatban néha már az is nagy szó, ha egyáltalán felismerhető, mit is akartak megformázni.

Beltér nem jutott, ezért a durva sötétítés...

Szép napot!

A múltkor mutatott Nissan mellé meglett a Charger is a játék alapján. Íme:

Túlzásoktól nem mentes tehát. De a színek nagyon jók! És a kötelező életlen kép:

Jó maradék hétvégét!