Nem volt olyan régen, amikor egy csodásan szép Ford kisteherautót mutattam, amit azóta egyébként már eladtam egy gyenge pillanatomban. De már akkor is tudtam, hogy ebcsont beforr, főleg ha sikerül a vákuumot egy másikkal kitölteni, amelyhez ráadásul gyerekkori szálak is fűznek - bizony, a klasszikus sárga Wild Life Truck a mai delikvens, aminek egy kopottabb testvérét gyerekkoromban igen sokat tologattam. A modellről egyébként a szomszédban már olvashattatok egy részletes bemutatót, ezért én ezt most el tudom linkelni, sőt ugyanott egy kicsit későbbről egy könnyfakasztóan szép átalakítással is találkozhattatok, azt is érdemes átismételni. Ugyanennek a - vélhetően 1967 és 1973 közötti, azaz 5. generációs F-100/150/250-es típusú (ugye emlékszünk, az 1. és a 2. generáció már járt errefelé) - Fordnak a kutyás változata is tetszik, egyszer majd talán olyanom is lesz, de a (számomra) legfontosabb darab már megvan a sorból, innentől minden más már csak hab lesz a tortán. Mutiból készültek tehát a következő fotók:
Szerintem egyébként zavaróan kicsi a platóra helyezett forgószínpadon az oroszlán. Nézzétek csak meg ezen a kis képen, hogy egy Landy mellett hogy mutatnak a nagymacskák! Ugye? No nem tragédia, a Matchbox gyakran hiányzó arányérzékén már régen nem kesergek, de határozottan emlékszem rá a gyerekkoromból, hogy ez már akkor is bántotta a szemem... A kisautó az állapotát tekintve nem mondható makulátlannak, de ezért a hiányosságért elégtételt jelentett a mindössze 5 egész angol fontos ára - szerintem bőven megérte. Mesélek még egy érdekességet: kicsiként nyilván fogalmam sem volt, hogy mit és mennyire számít, hogy egy Matchbox mikori gyártású, mi fán terem a Superfast-kerék, mi a transitional, kis túlzással egyedül az érdekelt, hogy jól guruljon és jól rugózzon a kisautó, és kész. (Oké, azt tudtam, hogy az angol az jobb, mint a Made in Macau). Ez a darab ezen szempontok miatt sosem volt a kedvencem, mert valószínűleg egy szerencsétlen rálépés következtében elgörbült valamelyik tengelye, így a rollamatika sokkal kevesebb örömet okozott, mint kellett volna, és lényegében akkoriban az ilyen kerekű medzsókat el is könyveltem szarnak. Vékony Superfast-kerékkel szerelt autóm nem volt nagyon, a kék Cortinára emlékszem egyedül, de azzal nem volt ilyen gondom, sőt. Most, ahogy írom, felrémlett az is, hogy a szintén forgó villogóval rendelkező Range Rovert sem szerettem annyira... Szóval kellett hozzá jó néhány év, hogy felismerjem, nem a konstrukcióval volt a baj, hanem velem :) Bár a színe ma sem a kedvencem, ennek ellenére e darab nélkül sosem lehetett volna teljes a gyűjteményem.
Ezzel kívánok mindenkinek kellemes hetet, és kitartást is egyben, nemsokára ugyanis vége az évnek! (És végül platós témában - akár szorgalmi feladatnak - még ajánlom ezt az építményt!)
Utolsó kommentek