A gyors kocsikat bemutató minisorozatom utolsó előtti darabja következik ma. Érdekes módon csak 3 év elteltével lett meg nekem a Ferrari Enzo, hiszen a Hot Wheels 2013-ban mutatta be a valóságban egy évvel korábban debutált szupersportkocsit. (Utólagos megjegyzés: hazudtam, elnézést, egy régebbi Ferrari GT ötöspakk részeként bizony már egy ideje ott figyel valamelyik szekrény alján, tehát módosítok, bontottan valóban ez az első példányom belőle.) A Ken Okuyama által tervezett autóból 349 darabot készítettek, és mind el is kelt még azelőtt, hogy egyáltalán legyártották volna őket. Aztán közkívánatra még 50 darabot készítettek belőle. A Charlie angyalai remake második részében is szerepelt, és ebben a sztoriban az az érdekes, hogy Amerikában még nem volt Enzo a film készítésekor, úgyhogy átvittek egyet kölcsönbe, Demi Moore egy kicsit megvezetgette, aztán indult is a kocsi vissza Európába... Szóval akkor tessék, itt van kicsiben:

A Hot Wheels nem szokott nagyot hibázni, ha Ferrarit kell lekicsinyíteniük, nyilván a szokásos csalásokat el kellett követni, de a végeredmény abszolút vállalható, felismerhető, jellegzetes. Nagyon sajnálom is, hogy a licenc átkerült a Buragóhoz, mert bár kihoztak már egy csomó olasz sportkocsit, valahogy azok sehogysem jönnek be, egyrészt bumszlik mind, másrészt gagyi kerekeket kaptak egytől egyig. Ez az esetünkben nem igaz, a már klasszikusnak mondható ötágú HW-felnik jól állnak az autónak, a piros szín nyilván autentikus, a feketes belső is oké. Van egy kis festés a lámpákon, én azt mondom, ennél nem is kell több. Jut eszembe, van belőle egy egyszerűbb kivitelű példányunk is, igaz, azzal a másfél éves fiam szokott játszani:

Viszlát holnapután. És ne feledjétek, nőnap lesz!