Csere útján jutottam az alábbi három gépállathoz, három olyan kisautót adtam értük cserébe, amelyek másodpéldányok voltak, így igazi win-win üzlet volt. Utoljára mondom, hogy igyekszem visszafogni az 1:43-as szekciót, de ezeknek sehogy sem sikerült ellenállni. Mármint elsősorban a Toyotának. A Celicás posztban mutattam két CM’s gyártmányú kis versenygépet, és bár azok 1:64-esek, ugyanaz a világ: sok kis részlet, élethű mintázat, autentikus kiegészítők (felnik, ülések, bukócső, miegymás).

Tovább a tovább után!

Mivel az aljukra semmi nincs írva, amiből ki lehetne találni, ki gyártotta őket, ezért két dologra következtethetünk: 1) valami nevesebb gyártót koppintotta valaki, 2) ez a valaki az Altaya. Tény, hogy nem egy Ixo-minőségről beszélünk, de például a Retroautók újság mellékleteként megjelenő DeAgostinik (avagy IST-k) szintjét simán hozzák, sőt. SŐT. Nem mintha azzal bajom lenne, és itt egy harmadik sőt jön, ugyanis nemsokára (mondjuk, holnap) meg is mutatom a legújabbat a sorból, de ezek a kis aszfaltbetyárok teljesen elvarázsoltak.

A Toyotán Rallye Monte-Carlo címke látható, a hátsó ablakon pedig két név: C. Sainz és L. Moya. Ugye nem kell őket bemutatni? 12 évig alkottak egy párost! Ez konkrétan az 1998-as autójuk, de a korábbi Toyotájukkal (ami egy Celica volt) elért sikereket nem tudták vele megismételni. A három közül ez az egyetlen, amelynek a beltere is kapott festést, ugyanis a két ülésen is ugyanezek a nevek találhatók, persze ott már külön-külön – ezért az utolsó fotó.

Ugyancsak a Károly-hegyi verseny címkéjét kapta a Lancia Delta HF Integrale. Ez az első Lanciám, és mint ilyen, ennek egyértelműen Deltának kellett lennie! A jobb első és a bal hátsó kerekeken található festékmálláson kívül ez is abszolút makulátlan. Itt már Didier Auriol a sofőr (érdekes, hogy a linken pont egy előbbi Corollához hasonló autó látható), hiszen olasz autóba franciák kellenek! Olasz rendszámmal... 1989-ben ült át egyébként egy Sierra Cosworthből a Lanciába, és 1992-ig ki sem szállt belőle (a Corollás korszaka 1997-ben kezdődött, de az sem tartott túl sokáig). 1993-ban egyébként az előbbi Sainz is Lanciás volt – egy évig.

És végül egy nagy öreg: Stig Blomqvist és az 1979 óta vele versenyző Björn Cederberg (ha egyszer lesz egy jávorszarvasom, biztos Björn lesz a neve, csak mondom) 1984-es Audi Quattrója. Nem sikerült megismételni a 82-es diadalt, ugyanis a sanremói versenyt (hála Vatanennek) nem, de az 1984-es évet megnyerték, viszont két évvel később szétváltak. Blomqist egyébként még hillclimb versenyeket is indult (és jeleskedett), de ahhoz egy S1-es Audit használt, nem ezt a Sport Quattrót. Ezen német rendszámot láthatunk, plusz az összes kötelező szponzor-matricát. Az autó mai szemmel igen magasnak tűnik - innen a poszt címe, hiszen az idő előrehaladtával egyre csökken e versenyautók hasmagassága), ma már inkább csak terep-ralikon láthatunk ilyen beállítást. Ez a gép is tök rendben van, igényes, súlyos darab, a már említett részletekkel, minden a helyén.

Ezek a régi batárok valahogy jobban tetszenek, mint a mai kis méregzsákok, így rá is éheztem pár korábbi versenyautóra, olyanokra, mint amilyenek a valahol már korábban említett videóban szerepelnek: régi Celica, Ascona, Escort, stb...

Nyálcsorgatós videó a végére, hogy jól kezdődjön a hét:

Szép napot!