1983, Monaco GP. A linken található cikkben van egy beágyazott videó, na ott ki lehet szúrni mozgásban is a safety cart, ha jó a szemetek. (A sor végén megy.) Ez most akkor megvan már kicsiben is, mutatom:
Tavaly júliusban vettem egyébként a fenti piros változatot, ami a premier szín volt, nem sokkal később lett belőle fehér is, majd nem meglepő módon kijött belőle egy fekete-fehér rendőrségi verzió is, amit idén februárban húztam be:
Megjelent azóta egy kékes színű rendőr is a Countach-ból, de az nem tetszett, így nem vettem meg. De azt azért mindenképp megjegyezném, hogy ez az "új" casting szerintem nagyon rendben van. Nem tettem meg, de talán jó lett volna, hogy készítek pár közös képet a korábbi változatokkal - a lassan 10 éve mutatott, és számomra "klasszikus" MB-változathoz képest ez sokkal kisebb, filigránabb, de ezzel együtt kevésbé bumfordi, talán közelebb van az igazihoz. Nagyjából öt éve van meg a régebbi Matchbox, ami egy SF Countach, de az szerintem egy kicsit messze van a reális formától, arányoktól. 2010-ben szerepelt a blogon a fentinél eggyel korábbi HW- és Tomica-féle verzió, előbbi kicsit talán elnagyolt, de nem gáz, utóbbi viszont túl kecses, de egy szélesebb kerékkel pariban lenne a fentebb részletezett legfrissebb beszerzéssel. Mit gondoltok, melyik a nyerő?
Utolsó kommentek