Normális poszt helyett játék, innen.

Dáváj! Spéntek.

Öt éves voltam ekkor:

Ma meg már csak múzeumban látni ilyesmit...

Balázs nem először, de nem is másodszor küld carspottingot:

A BX jópofa autó, egy volt főiskolás csoporttársaméknak volt ilyen, vittek is vele párszor ide-oda, és nekem nagyon bejött a 80-as évek űrdizájnja. Rendkívül kényelmes volt (ó, micsoda közhely, egy Citroen kényelmes...), és nem is ment rosszul. Gábornak és kedves családjának innen is tehát minden jót kívánok!

Rita most egy Maseratit lőtt nekünk:

Thanks a lot!

...szabad-e locsolni?

Mi a retro, ha nem ez?

Brabus G Merci Budaörsön:

Olyan hangja volt, hogy beleremegett a föld körülötte...

Határozott meggyőződésem, hogy sokaknak mondok újat azzal, hogy létezik Matchbox Skoda! És most a Matchbox itt konkrétan azt a gyártót jelenti, amelynek a nevére még gyerekkorunkból emlékszünk, és nem azt, hogy egyébként mecsbox, mint minden, ami tenyérnyi kisautó. A mai poszt alanyát azért így vezettem fel, mert mióta a szirszarjaim bekerült a Totalcar Külsőségbe, az olvasottság egészen pontosan a négyszeresére ugrott, és egyelőre úgy tűnik, sikerül többségeteket meg is tartanom, tehát mondhatni, az újak kedvéért ;) A "régiek" természetesen nem csak hogy tudják, hogy létezik ilyesmi, hanem van olyan is köztük, aki akár át is alakítja, ha úgy hozza kedve. Bár most egy kicsit utánapörgettem a témában született írásoknak, és elbizonytalanodtam, lehet, nem is mondok újat, de most már csak nem hagyom itt abba a gépelést. Szóval a Skoda 130 LR kicsinyített változatáról lesz szó, de előbb a szokásos kis összefoglaló:

A Skoda B csoportos versenyautójának alapja a sorozatgyártású, négyajtós 120 LS volt, ebből lett a 130 LR, ahol a 130-as jelzés akár a motor teljesítményére is utalhat, lóerőben. A mindössze 850 kilós gép maximális sebessége váltóáttételtől és kerékmérettől függően elérhette a 220 km/h-t is, és kategóriájának egyik legütőképesebb gépeként éveken keresztül uralta az 1300 ccm-es géposztályt az Opel, Fiat, Peugeot és más nyugati autók előtt. 1986 közepén a nemzetközi szövetség megtiltotta ezeknek a járműveknek a további fejlesztését, de még versenyezhettek, a 130 LR ebben a formában 1988-ban vonult vissza. Ekkor egyébként nem csak a B csoportos éra ért véget, hanem a farmotoros raliautók "aranykora" is, az A csoportos szabályok ugyanis nem teszik lehetővé a farmotoros autók homologizálását. A norvég John Haugland a brit világbajnoki futamon, Ladislav Krecek (CZ) szintén a RAC, valamint az Akropolisz és 1000 Tó ralikon szerzett kategóriagyőzelmet a típusnak, a hazánkban is jól ismert Pavel Sibera pedig a Lombard RAC Rally-n aratott kategóriagyőzelmet. (forrás)

Kicsiben elég jól sikerült darabról beszélünk, és ha a 8-dot kerék nem lenne elég árulkodó, hogy nem egy friss darabról van szó, a nyitható csomagtartó motorháztető alapján egyértelművé válik, manapság ugyanis már nem szaroznak ilyesmivel a gyártók. Sajnos. Persze a sokak számára a MB legerősebb korszakát jelentő 70-es, kora 80-as éveket a kis Skodával már elhagyta a gyártó, de az 1986-os dátummal az alján - ami praktikusan 1987-es bemutatást jelent - számomra még teljesen oké, én nagyon szeretem ezt az időszakát is a MB-nak, még ha ilyen dátummal már ki is vesztek a Made in England jelölések. Korrekt darab klassz festéssel, jó kiállással:

(Nem mostanában volt, amikor az Árkád parkolójában magam is fotóztam egyet, persze valószínűleg ez inkább csak optikai örökös...) Pontkopásoktól persze nem mentes, ez van, ha valamivel játszanak, én megbocsátó vagyok, cserébe nem is volt drága. A képek persze felnagyítják a hibákat, de összességében rendben van. Egy kicsit nagyobb méretben, 1:43-asban is van egy Skodám, amit a Retroautók sorozat negyedik próbaszámából szereztem meg, és valamikor 2011. novemberében már mutattam is, csak gondoltam, pont passzol ide. Ellentétben a fentebb taglalt versenyautóval ez sokkal visszafogottabb, hiszen egy utcai verzióról van szó, mondhatni arról az autóról, amely a hozzám hasonló korúaknak elsőre jut eszébe, ha a Skoda nevet hallja. Egy volt osztálytársamnak (nem mellesleg barátomnak) az első autója egyébként ilyen volt, főiskolásként így volt szerencsém utazni egy ilyenben párszor, és mindig gúnyos kacajjal nyugtáztam, hogy a hátsó ablakokat nem azért nem lehet letekerni, mert rosszak, hanem mert nem és kész, gyárilag :) Egyébként szerintem nem volt szar, elég jól ment, a kényelemmel sem volt gondunk (vigyázzunk, azért ez olyan 1995 környékén volt, nem mostanában!), főleg hogy a BKV-val konkurált, bár az ellen ugye egyébként sem nehéz nyerni...

Már csak méreténél fogva is egy jóval kimunkáltabb darabbal van dolgunk, amely szerintem a Retroautós sorozat egyik legjobban sikerült darabja. Nem csak a szín szerencsés, hanem úgy az egész összhatás: minden a helyén van, minden jó helyen van, kívül is, belül is, de még alul is. Nem nyílik semmije, nem is játékra vagy gurulásra szánták, de a polcon nagyon jól mutat a kis társai mellett. Ezt a variációt (DeAgostini) nem egyszerű már beszerezni, de ha valaki erősen rákívánna egy ilyesmire, javaslom, Abrex néven keresse. Hát nagyjából ennyi voltam mára, hangulatkép következik:

És egy érdekesség még a végére, de valószínűleg ez sem újdonság sokaknak: nem mondhatni, hogy a Matchbox nagy számban mintázta meg a keleti blokk gépjárműveit, annyira nem, hogy a Skoda mellett csak egyről van tudomásom, ami nem más, mint a magyar Ikarus! Minden jót!

Dubaiból már máskor is kaptam képeket, remélem, lesznek még később is:

Köszönet Áginak!

Ma a legújabb Hot Wheels szerzeményem mutatom. Képen már láttam korábban valamelyik fórumban, és kitaláltam, hogy ez nekem tetszik, részben a Gulf-festés miatt, de inkább a sportossága miatt, mondom, ez egy kuriózum. Aztán most, amikor meglett, derült ki, hogy mekkora kuriózum is, mert sehol széles e neten nem találni nyomát egy esetleges valódi megfelelőjének. Talán egy sosevolt Chevelle? Az ehhez nálam jobban értők szerint az autó úgy néz ki, mint egy 70-es évekbeli Trans America versenyautó, és nekem ez a megoldás végül is tetszik. Egyébként volt erre már szó a típusról, így most ezzel nem töltöm a sorokat, mutatom a kicsit:

A legnagyobb erénye a színösszeállításhoz kapcsolódik, ugyanis számomra újdonságként hat nem csak ez a menő kombináció, hanem az is, hogy a beltér is kétszínű - gondolom, a tervezők sem akartak telibe krómozni bent mindent, főleg az üléseket, így megoldották, hogy azok narancssárgák legyenek, de mégis jutott a krómból annyi, amennyi kell nem zavaró. További rokonszenves apróságok is kerültek az autóra, mint a szegecselt kerékívek, a szintén szegecselt oldalablakok, a bukócső, a hátsó diffuzor, a kilincs száműzése, szóval sikerült szerintem átadni a kőkemény verseny-feelinget. Jó alacsonyra ültették, szinte alig érnek le a kerekek - amelyek közül szerencsére mind egyforma méretű... Jó kis autó ez, na, még ha esetleg csak a képzelet szüleménye is. Bár ehhez így, ebben a formában komoly képzelet kell, de semmi sem lehetetlen. Minden jót!

Második rész - "Tiszta Amerika":

Ezek sem rosszak...

A mai delikvens járt már itt a blogon, de szó igazán nem esett róla. Pittlaren is mutatta a sajátját, de mivel mind közül ez a legkedvesebb kedvencem, szántam rá egy saját posztot. Mit is érdemes tudni a Mk2-es Ford Cortináról?

Angol családi autó, amelyet 1962-től egészen 1982-ig gyártottak, nem volt drága, így a 70-es években a legnagyobb eladott példányszámokkal büszkélkedhetett. Összesen öt generációt élt meg, és a végén a Sierra váltotta le. Az olasz síparadicsomról, Cortina d'Ampezzoról kapta a nevét, amelyet jórészt az 1956-os Téli Olimpia révén ismert meg a világ. A modell bemutatásakor több Cortinával is lehajtottak a bobpályán, ez volt a  Cortina Auto-Bobbing. De ma a második generáció a téma, így ugrok is rá: egy Roy Haynes nevű derék úriember tervezte és 1966. október 18-án mutatták be, tehát négy évvel az első után. Ez volt a szlogenje: "New Cortina is more Cortina" - amely egyrészt arra utalt, hogy bár az autó pár centivel rövidebb lett az elődjénél, a praktikusabb kialakítás miatt mégis több utasteret kínált a vásárlóinak. Emellett kisebb fordulókört, lágyabb felfüggesztést, modernebb technikát. 1200-astól felfelé többféle motorverzióval kínálták, még egy Lotus-verzió is készült belőle. A legelismertebb variáció mégis az 1600E-jelű modell volt. 1967-ben a legnépszerűbb autóvá vált Angliában.

Bár Matchboxban nem ez az egyetlen Cortinám, mert az újabb is megvan, mégis ezt szeretem mind közül a legjobban. Ennek egyszerű az oka: valami miatt gyerekkoromban is ez volt a kedvencem, így pár éve újra beszereztem. Anno valószínűleg azért szerethettem annyira, mert olyan finom kis műszer, jól rugózik, jól gurul, az ajtók patentok, de fontos ismérve az is, hogy klasszikus autóformájú autó:

Ugyanakkor sportos, főleg a rajzomon, hiszen egyébként csak kétajtós. Mutatom rendesen is:

Nem mondom, hogy tökéletes, de majdnem. Doboz persze nem járt hozzá, de nem is baj, az autó a lényeg úgyis. Ilyen állapotban egyébként már elég drágák ezek a Cortinák, de én már megvagyok, többet nem tervezek beszerezni. Meg hát ha valami drága, csak ki kell venni a falból a pénzt, nem? ;) Summa summarum, ha van valami a gyűjteményemben, amire bizton mondhatom, hogy soha nem lesz eladó, akkor az ez. Tízezer százalék. Mutatok még egy korabeli reklámfotót, egy klassz rendőrt és egy dögös versenyautót így a végére:

A legjobbakat, köszi, hogy olvastok!

Jelentem, hatalmas lépéseket tettem a Ventó újjáélesztése érdekében! (Nem is.) Ahogy írtam, a Golfot eladtam, és a korábbi tervek szerint az új jövevény kerekeivel ment el (szemtelenül lenyomott áron, de már mindegy), a jó kis BBS-eket emerre tartogattam. Az átszereléskor azonban sajnos ért pár kellemetlen meglepetés. Jó, nem pár, hanem egy, de az felért egy csomóval: a Vento bizony rohad alul. Még Bogaras koromban megtanultam, hogy ha autót veszünk, arra figyeljünk elsősorban, hogy a karosszéria legyen rendben, mert annak a javításához képest minden elenyésző tétel. Jelzem, ez főként Bogaras körökben volt jellemző, egy lényegesen modernebb konstrukció esetében már kevésbé, de bennem ez rögzült, ehhez tartottam tehát magam. Legalábbis ezt hittem. Egészen addig a pontig, amikor elkezdtem az autót emelni az utólagosan beszerzett gyári emelőjével. Mert hogy annak már a biztonságos rögzítése a küszöb alá is nehézségekbe ütközött, pontosabban rozsdába, de amikor elkezdtem tekerni, elkezdett hullani az áldás. Mutatom:

Persze mindenféle vastag fa tappancsokkal végül csak megoldottam a kerékcserét, de egyértelművé vált, hogy ez így bizony nem jó. Mivel a nepper erről egy szót sem szólt, simán visszavihetném, vagy reklamálhatnék, vagy kifizettethetném velük a javítást, de attól tartok, ők sokkal rutinosabbak az ilyen eljárásokban, és valószínűleg erősen elhúzódna a dolog, a lúzer megoldást választom, kussolok, és magamban morgok. Vettem két utángyártott küszöböt, és nekiálltam szerelőt keresni. Van ismerős szerelő ilyen is, olyan is, de inkább azt találtam ki, hogy egy olyat keresek, aki Volkswagenek talpra állításában nem csak hogy tapasztalt, hanem mondhatni, ez a fő profilja. Konkrétabban a VW Classicot választottam. Nagyon korrekt árajánlatot adtak egy rövid levelezést követően, de a munkákat végül két részletben fogom tőlük megrendelni: az első részletben jön az új kuplung, az új vezérlés, a biztonsági öv javítása, a kormány-, a duda- és a rádió-szerelés (volt benne valami ősrégi Sony CD, ezt kidobom ez megy a vaterára, vettem egy újabbat, amin már van előlapi USB-csati), illetve a klíma ellenőrzése, no és persze az említett olajfolyás felderítése és megszüntetése. Ez utóbbira természetesen nem tudtak látatlanban mit mondani, ez oké, de pont ezért halasztom el a második kört őszre, mert a leírtak (motorszerelés nélkül) kb. 110 ezerbe fájnak majd, a karosszériamunkák (incl. taposólemezek ill. belső küszöb merevítők javítása, ha szükséges, bár nincsenek illúzióim, no és fényezés), plusz a tetőablak motorjának javítása újabb 150-be, ami már tetemes. Mondjuk valahogy így kalkuláltam előre is, de mondom, a motorszerelés egyelőre még csak egy kurvanagy kérdőjel, simán beleszaladhatok egy nagyobb érvágásba, ha hengerfejet, hengereket kell felújítani, nem részletezem, leírni is rémisztő... És ha most egyben csináltatnék mindent, attól félek, hamarabb elfogyna a pénzem, mint a problémák, ami újabb problémákat eredményezne. Márpedig problémából amúgy is van bőven. A lényeg tehát, hogy kedden megy az autó a szereldébe, és reményeim szerint hamarosan már munkába is állhat. Szurkoljatok! ;)

Andris küldött egy pakkot, de ketté bontom, ez az első rész:

A motor, ha minden igaz, egy M5-ből származik. Korrekt. És egy bónusz:

Köszönet!

Hasonlóan a legutóbbi kisautós poszthoz ezúttal is egy olyan autót mutatok, amit már régen meg kellett volna mutassak. Vagy csak említettem, vagy csak egy képen mellékszereplőként jelentettem meg a Datsun 510-est, pedig ez a kis remekmű ennél jóval többet érdemel. Mi sem támasztja ezt jobban alá annál, amit odaát műveltek vele a srácok... A Memories posztját linkelve a típustörténettel sem kell bajlódnom, így jöhet a lényeg: íme a 2009-es premiermodell, a kék Datsun Bluebird, illetve a fekete, amely a sorban a második volt: 

Megdöbbentően jó kiállású kisautó ez a Hot Wheels-től, merészen fogalmazva egy újabb szög a Matchbox koporsójába - bár ne lenne igazam! Cseppet sem zavar, hogy a hátsó lámpákat nem festették ki, mint ahogy az sem, hogy műanyag az alja, nem rugózik és nem nyílik semmije. Kárpótol a sportosság, amit a sötét beltérben kissé elvesző bukócsövek erősít. A front kialakítása jól sikerült, az alváz műanyagjából formázták meg ugyanis a lámpákat és a rácsot, no és persze az alsó kis szoknyát. A sárvédők szélesítése csak hab a tortán. Jól néznek ki a dekorációk az autón, a fekete verzió csak a színhasználatban más, a motívumok ugyanazok (lásd még a bronz variációt, ott is ez a helyzet). Bár azon mintha selymesebb lenne az ezüst, amitől talán még egy fokkal jobban tetszik. Mára ez a kék egyébként már nem túl könnyen fellelhető darab. Kéne igaziban is, akár így, civilben:

De láthattuk a harmadik Transformers-filmben is, kicsit lepukkanva:

Sárga nekem is van. Na, legyetek jók, gyertek máskor is!

A mi utcánkban fotóztam, nagyon tetszik!

Mellette én is szívesen lettem volna anyós... (Jeff Gordon korábban a szirszarjaimon.)

Az egy dolog, hogy lett pápánk, még ha nem is úgy a mienk, ahogy biztos sokan szerették volna, illetve negyedik módosításunk, még ha úgy is, ahogy biztos sokan nem szerették volna, de a kis privát szférámat jelenleg ennél sokkal jobban befolyásolja egy másik újság, miszerint 3 közös év és kb. 26.000 közösen megtett kilométer után elment a Golf. Volt, nincs. A "beleszületett" kisebbik gyerekem emlékezni sem fog rá...

Egyelőre még ott tartok, hogy sajnálom, nem jó érzés úgy kinézni az ablakon, hogy nem áll ott a szokott helyén, de a Vento lábra állításáig nálam tartós-tesztelődő "apámszuzukija" is csak funkcionálisan pótolja, emocionálisan nem. Hétfőre kapok részletes árajánlatot az utód szerelésére, és ha az megfelelő lesz, onnantól durván két hét múlva - és hát anyagilag minden bizonnyal jelentősen megkönnyebbülve - újra Volkswagenezhetek. Ámen.

Pakolgattam a hétvégén a kisautóimat ide-oda (mert az ínséges idők folyamán mostanában ez gyakori foglalatosságommá vált), és a kezembe akadt a Matchbox Land Rover Ninety. Ez idáig nem túl izgalmas, de rájöttem, hogy még nem is posztoltam. Az ok valószínűleg az, hogy a kollégák már ezt régen megtették helyettem, de a mundér becsületét védendő megmutatom a saját példányom - ameddig még megvan, ugyanis annyi mindent adogatok el mostanában, hogy nagyon kevés kisautónak van fix helye a gyűjteményemben... Szóval hasonló témában Joe már megnyilvánult itt, porsche pedig itt, de hogy a francia kapcsolat se maradjon ki, nézzétek meg ezt is itt! Egyébként hazudok, mert volt már egy hosszú Landys posztom, de a mai delikvens csak egy árva fotó és egy mondat erejéig jelent meg benne, szóval igenis van létjogosultsága a mai írásnak. Na, ennyit gondoltam bevezetőnek, mutatom a 90-est:

Ahogy egyébként az említett saját posztban is írtam, nagyon szeretem ezeket az offroad-kerekeket. No nem mintha a Majorette kerekével gondom lenne, az érzelmi okokból áll közel hozzám. Egy kis vizuális összehasonlítás, avagy ikertornyok:

Hát a Matchbox szélesebb, de szinte milliméterre azonos magasságúak. Hosszban nem jellemző az eltérés, de összességében egyértelmű, hogy a kis francia egy másik kor "gyermeke": fém az alja, rugózik, nyitható a hátsó ajtó, meg úgy általában is robusztusabb konstrukció. A MB ezt a markáns vadráccsal próbálja ellensúlyozni, illetve a kreatívabb dekorációval. Az ilyen kisautóbuziknak, mint aminek magam is tartom, kis süti a MB alján feltűnő - és az első képen épphogy látható - DINKY felirat, amely márkanévről már értekeztem korábban. Valamelyest különleges darab hát a Matchbox is, még ha első blikkre nem is tűnik annak. A teteje meg műanyag, de kitekintő nélkül. Még egy jó kép a végére:

Kellemes napot!

Köszönet ezúttal is Ritának!

Újpesten lőttem tegnap, olyan kis helyes. Anno pont ugyanilyen felniket tettem a Kispolákomra.

Nagyautós poszt jön. 6-án, tegnapelőtt Gárdonyban jártunk az új Skoda Octavia megjelenése kapcsán, ugyanis a Porsche Hungaria terméktréninget tartott a kereskedőinek, és ezen mi is jelen lehettünk. Igazság szerint odakönyörögtem magunkat. A helyszín a Nautis volt, elég jó kis szálló a Velencei-tó partján. A kollégámmal még az előző nap megbeszéltük, hogy külön érkezünk, mert reggel neki dolga van, így a magam ura lehettem. Fél 9-re kellett leérni, illetve dehogy kellett, mondták, hogy aki addig odaér, még reggelit is kap. Naná, hogy siettem :) (Fotózgattam párat telefonnal, az albumba jutsz, bármelyik képre kattintasz.)

Ehhez egy 1.6-os Dual Octavia volt a partnerem, szintén a PoHu, illetve hát a kontaktom jóvoltából, akinek ezúton is köszönet az autóért! Attól Dual, hogy gázos, mutatom:

És volt benne ülésfűtés, az egyik kedvenc extrám...

Az első Octavia 1959-ben jelent meg, a 440-es modell nyomán, nyolcadikként a Popular modellsorozatban, innen ered a neve. 1964-ig gyártották, az 1000MB váltotta le. Első generációs Octaviaként ugyanakkor nem ezt ismerjük ám már manapság, hanem már a VW-csoport égisze alatt 1996-ban bemutatott autót. A személyautók között az egyik legnagyobb csomagteret kínáló Octavia a Golf IV padlólemezére épült, és ennek megfelelően egyrészt megdöbbentően sikeres lett, másrészt megdöbbentően kis hátsó lábtérrel rendelkezett. Két évvel később lett belőle kombi (amilyet egyébként én még most is szívesen elfogadnék), majd négykerék-meghajtású is. A 2004-ben bemutatott második generációval együtt több mint 3.4 millió Octaviát értékesítettek világszerte, ami nem rossz eredmény.

A terméktréning lényege, hogy a kereskedők, akiktől az importőr azt várja, hogy minél többet adjanak el az autóból, megtanulják a kocsit, az előnyeit, az érvrendszert, de ehhez az sem árt, ha testközeli tapasztalatokat szereznek mind az autó tudásáról, mind a konkurensekről. Na ez a rész érdekelt engem a leginkább, de vélhetően mindenki mást is, nem véletlenül ez tette ki az egész napos program legnagyobb részét. Az e-learning anyagból kölcsönöztem egy képet a versenytársak méreteiről:

És így akkor azt is látszik, kiket tekint az Octavia elsődleges versenytársnak: Astra, Megane, Focus, 308-as Pug és Hyundai i30 - de nem ennyire egyszerű a képlet, mert egyrészt a szegmensek közötti határok egyre inkább elmosódnak, nem is véletlenül, több gyártó erre törekszik is, másrészt a vásárlók nem annyira szegmensekben gondolkodnak, hanem inkább az igényeik és lehetőségeik mentén, tehát így simán besorolták a tágabb körbe a Corollát, az Avensist, a Mondeót, a Renault Fluence-t is, de még egy szép nagy Volvót és egy Insigniát is megcsodálhattunk kiállítva - ez utóbbiakat csak tapizni lehetett, vezetni nem.

Egy gyors fejtágítást követően, amelyben elmesélték rendesen, mi a Park Assist, a Lane Assist, a KESSY, a Drive Mode Selection, a proaktív utasvédelem, a Light Assist és a sok hasonló huncutság, két csoportra (konvojra) oszlottunk és elindultunk vezetni.

A terv az volt, hogy nagyjából 10 km-enként megáll a sor, és mindenki eggyel hátrébb ül, de a kollégámmal egymás közt is váltogattuk, hogy ki vezet és ki utazik.

Visszatérő téma szerencsére a blogon mind a lego, mind a Star Wars, de a legjobb, amikor ez a kettő egyben jön. A mai poszt tulajdonképpen a múltkori TIE-írás folytatása, ugyanis ebben is a SW-univerzumból ismerős hajókat mutatok, szám szerint kettőt, egy TIE Advanced-ot és egy felkelő Y-winget. Kezdem az utóbbival a kezdőkép is ebből származik, de gondolom, azt felismertétek...

Luke Skywalker így nyilatkozott a hajóról: "We're using Y-wings because of their greater firepower. But they move like a sleepy Hutt, so watch it." Oké, tehát tudjuk, hogy nagy tűzerővel rendelkeznek, cserébe viszont lomhák. Anakinnak is volt egy még a Klón Háborúkban, de az egy kicsit máshogy nézett ki - cserébe viszont az is elérhető legóból. Az enyém egy későbbi, annál talán kecsesebbnek mondható variáció, nevezetesen egy BTL Y-wing, amely tulajdonképpen egy taktikai vadászbombázó. Iker-lézerágyúkkal, iker-ionágyúkkal és természetesen iker-protontorpedóvetőkkel, erős pajzsokkal, asztromech-droid-foglalattal. Jó tudni, hogy később a B-wing szorította ki az Y-szárnyút, az modernebb, erősebb, tartósabb volt, és ez nagyjából a Yavini Csata után következett be. Az én lego-példányom a 7150-es készletből származik, 1999-ből - bár hozzám már doboz nélkül érkezett 2012-ben és így néz ki:

Tetszetős darab, szép nagy is (ezért nem készült közös kép a párjával), de egy kézzel még bőven tartható, tehát lehet vele játszani. Persze nálam ez is polcdísz lett, jól mutat a TIE mellett. A fülkeablak felnyitható, ebben ül fekszik a pilóta, mögötte pedig egy kis pirosas R5-ös egység utazik. Még mögöttük pedig egy kis kivehető ládikó, ami nem más, mint egy a Felkelők jelzésével ellátott lego postaláda. Ezt egyébként utólagosan pótoltam, mert hiányzott, de az angol ebayről pillanatok alatt meglett. Ugyancsak pótolnom kellett két olyan hosszú szürke rudat a hajtóműhöz, mert a kapott készletből az egyik hiányzott, a másik meg össze volt rágva. De most már okés. Nem gyári a két hajtómű elején található "kupola", ezek eredetileg fehérek voltak, nálam átlátszó sárgák, majd egyszer ezt is javítani kell, de nem sürgős. Három kis lábon áll, a tetején a lézerágyú forgatható. A Technic-illesztéseknek hála masszív, strapabíró darab, nem lötyög, nem nyekken, tényleg klassz darab. Van róla festmény is:

Mi csináltuk, én :) (De egy másik is készült, ez, amiben ráadásul szerepelek is...)

Ahogy mondtam:

Eladó. Osszátok, terjesszétek! (Ez meg vicces.)