Sajnos, mint azt már írtam, a kecskeméti repülőnapra végül nem jutottam el, de a beszámolókat azért szorgalmasan elolvastam. Meg is akartam emlékezni az egyik gépről, de elsodort az élet, így most pótolom. Semmi extra, csak meg akarok mutatni egy zseniális ötletet, amelyet szlovák barátaink alkalmaznak (a világon persze nem elsőként és nem egyedüliként), ha valaki eddig nem látta volna. Konkrétan egy igen speciális álcafestéssel ellátott Mig-29-est:

(A képek az indexről származnak.) A típusról olvashattok pittlarennél, a "digitális zaj" festésről pedig itt. Állat, nem? Óriási ötlet... Ugyanez videón:

Na szép napot, kárpótlásul este azért megnézzük a teszkógazdaságos műsort ;)

A klasszikus Trilógiában nemigen láttunk női karaktereket, leszámítva persze Leia hercegnőt. Az új részek eljövetelével azonban a feminista vonal is felerősödött, nem mellesleg a Clone Wars rajz- majd animációs filmeknek hála. Az EU-ban (nem a mi EU-nk, hanem az ún. expanded universe-ben) azért már korábban előfordultak szép számmal, az egyik kedvenc női főszereplős sztorimat például a Történetek Jabba palotájából című novellás könyvben olvastam, amely Ooláról, a twi'lek táncosnőről szólt. Ennek a fajnak a legismertebb jellemzője a két nagy fejnyúlvány, amiket még lekkunak is hívnak, részletek az utolsó linken. De hogy miért is írom ezeket? Hát mert tutuka segítségével megérkezett az a pár custom lego kiegészítő, amelyek segítségével saját twi'leket építhettem. Ráadásul nőt, nézzétek csak a csókos száját:

Az egyedi darabok gyártója az Arealight, én két torzót, egy fejet és egy fehér fejvédőt rendeltem. Ez utóbbi egy kicsit hibás, de nem zavaró. A torzókban a festésen kívül még az a különleges, hogy kimondottan női testet mintáznak, már amennyire lehet ugye, így a csípőjük vékonyabb. Alább ujjatlanban:

Mindkettő egyedi festést kapott, az egyikre női rohamosztagos minta került, a másik  (esetünkben piros) testszínű, a fejhez illő mintázattal és csábos bikinifelsővel. Tanga bikinialsót már én eszkábáltam hozzá meglévő alkatrészekből. Fejből azt a változatot választottam, amely a Darth Maul-nál megismert mintázattal készült, csináltam is közös képet vele:

A kockákról: minden elismerésem a gyártóé, majdnem olyan jók, mint az eredeti lego kockák. De csak majdnem. Az elemek mattabbak és mintha merevebbek lennének, talán ebből is adódhat, hogy a fejvédő egy picit megnyomódott. A fejen az egyik lekku festése máris kopik egy picit, ami egy vadiúj elem esetén nem túl pozitív, de ez van, ezt kell szeretni, a tény, hogy ilyenje nem sok embernek van, feledteti velem ezt a hibát.

Jó hosszú hétvégét!

A Tatra 613-as "arcáról" nekem gyerekkorom óta az a fajta (késő) XVIII. századi hajviselet ugrik be, amikor úgy a fülek előtt visszapondörítették a férfiak a hajukat, vagy hasonló parókát viseltek. Nem tudom pontosan, miért, talán a négy lámpa, esetleg a szélükre helyezett indexek miatt, de ez már nekem így marad:

Amúgy is könnyen lehet egy-egy autó elejét emberi archoz hasonlítani, a mai napig is morcosítókat, szemöldököket tuningolnak a verdákra, tehát ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Érdekes mellékszál: kezdetben a Verdák alkotói is abba az irányba indultak el, hogy az autók lámpái lesznek majd a szemek, de aztán valahogy rájöttek, hogy ha a szélvédőkre teszik azokat, sokkal több érzelmet tudnak megmutatni. No de legyen ennyi elég erről, térjünk a mai párosra, miszerint Tatra 603 és 613. Az autógyár a korábbi, 1895-ben alapított Nesselsdorfer Wagenbau-Fabriksgesellschaft utóda, ami a baráti Csehszlovákia létrejöttével Kopřivnická vozovka a.s. lett, és Tatra néven kezdte el (vagyis hát folytatta) az autók gyártását, a hegyek után természetesen. A típus ismertetését most át is ugrom, mert mostanában is aránylag sok cikk született a témában, példának okáért egy remek Totalcaros teszt, szóval. (Itt pedig egy videó.) Képeket mindenesetre kaptok, a hajtás után.

Van egy pajtim, akinek van egy cége, aminek ez a neve :)

Na, milyenek?

A Hot Wheels a 2010-es évi sorában megjelentette az Aston Martin DBS-t. Végre. Az autó a valóságban is egy álom, további részletek itt és itt, nem mellesleg már a szirszarjaimon is szerepelt a Shell-promós változata, így nem is ragozom, a lényeg:

Az összes Aston Marinom közül nekem ez tetszik a legjobban. Valahogy annyira jól eltalálták odaát az autó hosszát, laposságát és szélességét, hogy csak na - pedig ez úgy egyébként nem is szokásuk, egy-két üdítő kivételtől eltekintve. A színe természetesen ezüst, ez esetben ez nem is zavar, sőt.

Belül bordó, ahogy kell, a kormány a jó oldalon. A belteret egyébként nagyon szépen kidolgozták, kár, hogy pizzakormányt tettek bele, nem is értem. De a felniválasztás abszolút telitalálat, illetve még az is szimpi, hogy a lámpákat és az első emblémát is kifestették. Ennyi dekoráció elég is. Nem nyílik semmije, nem rugózik, de itt ezek most nem is nagyon hiányoznak. Kéne nagyban is:

Szép napot!

Khm...

:D

Idén a Siku is kihozta a Dodge Chargert rendőrfestéssel, és nagyon jól tette. Sikerült átmenteni az igazi robusztusságát, tekintélyét kicsibe. Sőt nem is annyira kicsibe, mert méretével már-már az 1:43-asok alsó határát surolja a gép.

Az első ajtók nyithatók, de az autón nekem nem ez az extra tetszik a legjobban, hanem az elején a dögtoló, az nagyon szerénytelen lett.

Továbbá klasszak a felnik, de a Matchbox verziói után talán egy fokkal jobb lenne ugyanez feketében. Annyi baj legyen. A lámpák és a fényhíd viszont hibátlanul sikerültek, a tükrök azonban túlméretezettek.

Az új garázsom azonban nem vált be, túl kicsi, majd megpróbálom kipótolni minden irányba, de széltében és felfelé mindenképp. Még a kisautóknak is kell a hely, na.

Valami készül... UPDATE: Végül megúsztuk. Alább pedig egy kollégám által, normális géppel (és nem telefonnal) készült fotó.

A különbség zongorázható...

Bizonyára minden kedves (és kedvtelen) olvasóm emlékszik, hogy már szerepelt itt Corgi Bogár, sőt az elvetemültebbek talán arra is, hogy még csak nem is egyszer.

De azt a fajta Corgi Bogarat, amit szerettem volna megszerezni, jó ideje sehogy sem sikerült, minduntalan nagyon kopott darabokat találtam csak. Pedig a portfólióból nagyon hiányzott a Whizzwheels. Azonban nem túl régen a vaterán belefutottam egy párosba, így ez is meglett. Az eladó egyébként ugyanaz volt, akitől a P1800-as Volvót vettem, korrekt srác. Két Bogár következik hát, egy civil és egy rendőr, amelyek közül az utóbbit szerettem volna jobban, de a párosban ez volt a rosszabb állapotú, viszont – talán ezért is – most már a piros tetszik jobban.

Érdekes egyébként, hogy nem csak funkciójában más a két autó, hanem a típusban is: a piros egy régebbi, a fehér egy újabb változat, jól látható módon különböznek a sárvédők, a lámpák, az ablakok és a lökhárítók. A piros ezek – és a felirat – alapján minden bizonnyal egy korai 1300-as, a fehér rendőr pedig ránézésre inkább egy 1302-es, bár a felirat ezen is 1300:

Egyik sem rugózik, egyiknek sem nyílik semmije. De ami miatt beleszerettem a pirosba, az nem más, mint a csomag a tetőn. Játékra termett, és ez igen kedves figyelmesség a gyártótól, hogy megpróbálta valamivel feldobni a kisautót.

Szép hetet!

Köszönet Andrew0807-nek, megint:

Tetszik, ezt is lájkolom. És ha már Merci:

Ex-tűzoltó lakóautóvá alakítva a Városligetből, saját találat. Még vissza Andrew-hoz egy szemkápráztató Fleetwood erejéig, Sam. Joe kedvenc korszakából:

(Kép még szemből és hátulról.)

Alább pedig a hab a tortán, ami első látásra egy sima Passat, de ha rákattintotok...

XD Még a rendszáma is: FAK(e) (Ezt már megint én lőttem a Hegyalján.)

Hétvégén nincs kisautó, zene van:

Lájkolom.

Hátteret tesztelek...

Ja, az autó is új, naná. Majd lesz róla poszt, meg az előzőről is, természetesen.

Első kémfotó így péntek 13-án:

Hamarosan összeragasztom, aztán meglátjuk...

Hármas BMW-t már mutattam a Majorette-től (és másoktól is), de E30-ast még nem. Úgyhogy akkor most. 1982-től 1994-ig gyártották ezt a típust, és számomra ez marad a BMW, a forma, ami a név hallatán először beugrik. Pedig hát egyértelműen nem ez a legkarakteresebb sziluett, de mivel akkoriban volt szerencsém egy ilyenhez egy siófoki barátom (apukájának) jóvoltából, amikor elkezdődött az életemben az autózós korszak, ez már nem fog változni. Igaziban:

Kicsiben pedig így fest a Majorette 328i verziója:

Nem rossz, nem rossz, de nem is az igazi. Pozitívum a színösszeállítás (bár a festés a megszokottnál jóval mattabb, szemcsésebb), az ezüst autók fekete belsővel mindig is tetszettek, illetve az orr részletessége, de a kis E30-as egyrészt jóval nagyobb, mint a többi Majorette, méretben a MB Abarth-hoz illik talán a legjobban, vagy a MB 205-öshöz. Vagy akár a HW E30-ashoz. A kerekek jól illenek ehhez az autóhoz, a rugózása a Majorette-nél megszokott módon lett megoldva, tehát teljesen jó, és belül is kábé rendben van. Az eleje ülhetne egy kicsit lejjebb, de ez (talán a HW termékein kívül) igen sok kisautóra igaz. Még valami: nem a fotók lettek torzak, hanem a kisautó valami egészen különleges módon keskenyedik felfelé, ami az alábbi fotón annak ellenére egyáltalán nem látható, hogy csak ennek a szemléltetésére készítettem:

Mindenesetre nekem bejön, érdekes színfoltja a BMW-soromnak, ráadásul sokáig kellett nézelődnöm annak idején, amíg sikerült megszereznem, mert szép állapotú darab hibátlanul nyíló ajtókkal nem túl sűrűn tűnik fel, legalábbis a rá szánt 1-2 dolláros kereten belül. Na, ez a darab ilyen volt :) A végére carspotting a melóhelyem mellől, valszeg tudhat valamit az autó, legalábbis az ülésekből következtetve...

Közben péntek lett, úgyhogy jó hétvégét!

Már olvashattatok nálam a Pontiac GP-ről Matchbox-viszonylatban, így most akkor nézzük meg, milyen újdonsággal szolgál a Hot Wheels e téren! A típus neve azt jelenti, Nagydíj, bár a sugallt sportosság a későbbi modellekre - legalábbis első ránézésre - nemigen jellemző. A mai főszereplőre sem, ami egy 1984-es Grand Prix:

Hát, mint látható, nem egy nagy eresztés. (Single frame, figyeled?) Mégis megtetszett a HW kisautója, mert egy kaszkadőrautót csináltak belőle. Odaát nagyon népszerű az a fajta show, amelyekben kiszuperált utcai autókkal csinálnak mindenféle eszement mutatványokat, ugrálnak, pörögnek, forognak, lángolnak, jómagam is láttam ilyen műsort vagy 20 éve a Balatonnál:

A show lényege a látvány, ezért feltűnő autók kellenek bele, így a festés élethűnek mondható, annyira csicsa, amennyire kell, a bal oldalon még a kis háló is megvan, amely ismerős lehet a Nascar-témájú filmekből. Emellett két kis figyelmesség kapott helyet az autón, a baloldalra kivezetett kipufogó, és a hátsó légterelő szegecselése - ezektől az apróságoktól nekem nagyon bejön az egész, örülök, hogy az életből vettek mintát, és nem valami fantáziamodell született...

Jók legyetek, mindjárt péntek megint!

A Porsche közel sem olyan gyakori vendég a szirszarjaimon, mint a szomszédban, de néha azért előfordul pár. Ebben a posztban például mindjárt négy, ugyanis eredetileg csak a Porsche 944-esről akartam írni, de rájöttem, hogy a Memories-on megjelent lexikális összeszedettségű poszthoz képest már úgysem tudnék semmi érdemlegest hozzátenni, így hát megmutatom még a 914-es új színverzióját és a legújabb Speed Machine példányomat is, a Cayman-t. Először tehát a 944-es ikrek, és mint azt már nyilván tudjátok, ezekben a színekben jelentek meg elsőként:

A 914-es új, sötétzöld színe bejön. Tetszett a korábbi is, így hát érdeklődve várom a következőt. Mivel rendkívül tehetségesen fotózom, ezért ti most ezt minden bizonnyal sötétszürkének vagy feketének látjátok, pedig tényleg sötétzöld. Olajzöld esetleg:

És akkor végül a sebességmasina, amelyet meg akartam ám venni már korábban is, csak nem sikerült, ellenben nemrég mégis. A Cayman nem más, mint egy tetős Boxster, ez ráadásul a különleges Porsche Design Edition 1, ami a valóságban ilyen:

Kicsiben pedig így fest, már amennyire a csomagolástól látható, mert ezt nem bontottam ki. Azt pedig majd meglátjuk, meddig marad így, de ha egyszer mégis kibontom, teszek fel pucér képeket is, ígérem:

Speckó kivitel, ennek megfelelően szép, igényes. A típus a Speed Machines sorozaton kívül is megvásárolható, de én valszeg lemaradtam a kis kajmánról... Búcsúzóul pedig:

"Hello, Papi, hogy ityeg...?"

Hát ennyit mára a tudomány és technika világából, legyetek jók!

Volvo is régen volt már, Corgi is. Így akkor kettő az egyben: egy csodás Corgi Volvo P1800 következik. Az igazi autóról olvashattok egy rövid, de összeszedett írást itt, vagy egy másikat nyolc évvel későbbről, sőt egy rekorderről is itt, illetve a carspotting rovatban is szerepelt már egy szép piros példány, így én egy(-két) kép után máris rátérhetek a kicsire.

És akkor íme a Corgi Whizzwheels Volvo:

Hát, nem egy mai darab, ez látszik is rajta. Főleg a kerekein. Azok valahogy az évek során sorjásra koptak, de nagyobb hibájuk nincs. Nemrég egy börzén alkudtam egy ennél romosabb példányra, azon valahogy lazábban álltak a kerekek, így külön örülök, hogy e vaterás példánnyal ilyen tekintetben minden rendben van. Az Angyal autója a Corginál létezik amúgy több variációban. Ez a piros egészen biztosan nem az Angyal autója (ellentétben a későbbi fehér Jaguárral), bár a Val Kilmer címszereplésével készült remake-ben már nem is fehér autója volt - cserébe újra Volvo.

A mattfeketére festett motorháztető nekem nagyon bejön, vagányabb, sportosabb lesz tőle a kis Volvo, de a vagányságot és a sportosságot ugyanakkor nagyon hirtelen lerombolja a hátulra applikált brutális vonóhorog. Kár érte. Egy ilyen autóval egyébként is ki az isten akarna bármit is vontatni??? Na mindegy, reklám a végére:

E rövid posztot nagy valószínűséggel majd még előveszem, ugyanis idén várható a Matchbox megoldása a témában. Tűkön ülök...

A hangzatos cím érdekében csaltam egy kicsit a számokkal, bevallom. Múlt szerdán két hét szabi után elérkezett a pillanat, hogy a teljesen kiürült hűtőt feltöltsük minden földi jóval, így ellátogattunk a budaörsi madarasteszkóba. A játékosztályon persze leragadtam, és sikerült is szerválnom egy újabb Hot Wheels hármas pakkot, amelyben kivételes módon nem csak egy normális kisautó volt, hanem három. Jó, ebből kettő megvolt korábban más színben, nevezetesen a Datsun (három színben is, ha talán emlékeztek, bár már érik nekik egy saját poszt) és a Cuda (ööö, szintén három színben, mindegy), de a Ford Falcon nekem új. Az autó nevével már találkozhattatok a Maverickes posztban, annak ez az elődje ugyanis. Amerikában. Ausztráliában viszont tovább élt a név. Amiről most szó van, az egy 1973-as Ford Falcon XB GT, amely idén debütált a HW kínálatában, ez itt az:

Mondhatnánk rá, hogy hm, oké, de semmi különös, de mégis van valami, ami miatt az autókedvelők szíve megdobban a Falcon név hallatán. Ez nem más, mint hogy Mel Gibson egy Ford Falcon alapjaira épített járgányt vezetett a Mad Max első és második részében, az Interceptort. Így már ugye mindjárt ismerős?

Van egy olyan érzésem, hogy itthon is többen Mad Max-járgányt fognak belőle kusztomizálni villámgyorsan, de nézzük azért, milyen is az alapautó:

Korrekt munka, azt kell mondjam. Magában sárgában is kapható volt, de nekem ez a szín jobban bejön. A Maverickhez hasonlóan a dekoráció rendben van, annyi, amennyi kell, nincs túlcsicsázva. Azonban a hátsó kerekek itt is nagyobbak az elsőknél, talán ezt nem kellett volna.

Viszont jó pont jár a HW tervezőinek a kis részletek kifestéséért és a kifestés nem elbaszásáért – kapott egy kis festéket a légterelő szárny, a kilincs és a benzintank sapkája is (jó, ez kicsit elcsúszott), de szép részletes lett a mocitető is. Az orr tagolása is működik, bár a valóságban azért egyszerűbb a helyzet. A kormány (ami egyébként pizza) a megfelelő oldalon van, ausztrál autóról lévén szó:

Összességében örülök ennek a kisautónak, kis túlzással akár hiánypótló darabnak is nevezhetném, mert szegről-végről filmes járgányról van szó, amely ebben a "normál" méretarányban eddig nem volt rendesen hozzáférhető.

Szép hetet!

Lassan most már tényleg érik egy mosás...

Nem sikerült igazán jól ez a kép, de a lényeg látszik:

Kéne.

Azért ez sem rossz:

A négyajtóst mondjuk jobban szeretem...

Egy régebbi posztban már hivatkoztam erre az autóra, miszerint sosem tetszett úgy igazán, és akkor még nem is volt meg. Azóta megvan persze, de a véleményem (amivel egyáltalán nem vagyok egyedül) nem változott, nem ez a legszebb lekicsinyítése az egyébként gyönyörű igazinak. A BMW 3.0 CSL-ről van szó, erről:

Sam. Joe két és fél éve mindent leírt már erről a kisautóról, javaslom tehát az ő posztját (is) elolvasni a témában, az én feladatom így mindössze annyi, hogy megmutassam az én példányomat:

Ugye, hogy mennyivel ügyesebben oldották meg a feladatot a franciák?

Egyébként rendőrben is elkészült ez a típus a Matchbox jóvoltából (a japánoknak), de azt emberi áron beszerezni szinte lehetetlen, így olyannal nem is rendelkezem - de ha szeretnétek látni egy szép fehéret, úgy pittlarenhez nézzetek be...

Na szép napot!

Vagy régebbi. Nemrég Sam. Joe már jól kivesézte a témát egy 99-es modell Matchbox-verziója kapcsán, ezért én a fehérben pompázó példányomat már nem is mutattam be külön, hanem helyette elétek tárom inkább a Hot Wheels-tesót.

Filigránabb, ez a jó szó. Ami egy brutális sportkocsinak általában nem válik előnyére, de azért nem vészes a helyzet. A két kisautó karaktere ennek ellenére nagyon hasonló, a kisebb HW talán egy fokkal sportosabb.

Ez mondjuk a festésnek is köszönhető a lángok sokat dobnak az összképen. No és a peresebb "gumik". Illetve a felnik is, a MB e virágmintás megoldása finoman szólva talán nem a legszerencsésebb választás, jobb lett volna a nyitottnál (ill. a Joe által bemutatott feketén is) alkalmazott csillagos...

A lámpák és egyéb részletek kifestésével nem fáradtak az alkotók, ami nekem leginkább elöl hiányzik. Hátul még magyarázható a fóliázott lámpákkal. Érdekes, hogy teljesen átlátszó ablakokat kapott, valami enyhe sötétítést el bírtam volna rajta viselni.

De hogy valami jót is mondjak: a motorháztetőn kialakított GT-légbeömlő mellett nagyon tetszik a színek harmóniája: fekete külső, rajta piros minta, hozzá piros belső - ebben a kombinációban igaziban is nagyon szívesen elfogadnám...

Minden jót!

Mercury Cougar már szerepelt itt, ráadásul igen régen. Most a Ford e márkájának egy olyan képviselője következik rövid bemutatásra, amelynek a Matchbox általi megvalósítása az egyik legszebben sikerült kisautót eredményezte – persze szigorúan szubjektíve. Ez nem más, mint a Cougar Villager, amely 1978-ban debütált a MB kínálatában MB-74-ként zöld színben, majd 3 évvel később kékben is elkészült. De nézzük mindenek előtt nagyban, hála Harald Mack Picasa albumának:

A valóságban a Mercury Cougar név 1967-től élt, és majdnem 3 évtizedig fenn is maradt. A Cougarok mind Ford-platformra épített autók voltak, és Dearbornban készültek, Michigan-ben, később pedig az ohiói Lorain-ben. 8 generációt ért meg a típus, a számunkra ezúttal érdekes 4. generációt 1977-től 1979-ig gyártották. 1974-ben váltottak a Mustang-féle pony car platformról új alapra, ekkorra a Cougar elérhető volt négyajtós limuzinként, négyajtós kombiként (station wagon) és persze kétajtós kupéként is, nyilván a hagyomány kedvéért.

A motorok választéka ekkoriban a 302 köbinches 134 lóerős V8-tól a 400 köbinches 173 lóerős V8-asig terjedt, és mindhez automata váltó járt. Ez az évjárat a kortárs Ford LTD II-vel és Thunderbird-del osztozott az alapokon.

A Cougar Villager azonban csak egy évig volt gyártásban, 1977-ben. Összesen közel 200.000 Cougar készült ebben az évben, az autók alapára 5000 dollár körül indult.

Az igazi autó európai szemmel óriási, ennek megfelelően a Matchbox-változata elég kicsi. Lefordítom: többször felmerült már témaként a Matchboxok egymás közötti méretarányossága illetve méretaránytalansága. Ez a kisautó azok közé tartozik, amelyek inkább az 1:70-1:80 környéki méretaránnyal bírnak, mint pl. a Plymouth Gran Fury, esetleg a Lincoln Continental.

A színe gyönyörű. Szerencsére egy szinte makulátlan állapotú darabot sikerült még régebben kifognom, ráadásul csak pár dollár volt. Doboz nem járt hozzá, de az autót kézbe fogva egyértelmű, hogy ezzel sosem játszott senki. Az ilyen rugózatlan kerekű MB-oknál ez egyszerűen érezhető, nem lötyög, nem zörög, finom szerkezet. A festetlen orron azért látszik, hogy nem mai darab, de ez a rész feljavítható.

Az autó különlegessége a hátsó traktusban található, a kombi hátsó ajtaja ugyanis nyitható. Azaz lehajtható. Nézegettem a neten, az igazinál inkább az oldalra nyitható ajtó volt a jellemző, de gondolom, lehetett kérni így is, úgy is. Az autónak ez a része is tökéletes, finoman mozog a műanyag ajtó, nem lötyög, nem lóg, fixen megmarad a bezárt pozícióban is. Érdekesség még, hogy nincs rajta vonóhorog, pedig a kis műanyag középrész arra enged következtetni, hogy eredetileg akartak rá ilyet a MB mérnökei. Aztán mégsem lett, talán zavarták volna egymás köreit a lenyíló ajtóval.

Összességében nagyon tetszik nekem ez a kisautó, pedig gyerekkoromban nem is volt meg. Azért mondom, hogy pedig, mert ez a tényező erősen szokta befolyásolni az ilyen viszonyaimat, de ebben az esetben egyáltalán nem játszott közre. A kéket még szeretném beszerezni belőle, nem drágán lehetőleg…

Na szép estét! (Ezt láttátok?)

Ezúttal régiségek:

Hamarosan lesz már "normális" poszt is, ígérem, csak próbálom utolérni magam...