Kislányom jó múltkor elsírta bánatát, hogy az oviban épített valami lakókocsit, és fél, hogy az Eszter (vagy ki) szét fogja szedni. Azzal tudtam csak megnyugtatni, hogy majd nálunk építünk egy sokkal jobbat, amit senki nem szedhet szét, csak ő. Na, ez lett az:
Ami nem látszik, az az, hogy belül van egy sarok-ülőgarnítúra és egy emeletes ágy - egyedi megrendelés alapján :) Azóta persze szétszedtük, és építettünk egy plázát...
Tegnapelőtt érkezett a céges Jézuska (még szerencse, mert ha most jött volna, a hóviharban tuti befagyott volna mindene), és a kedves kolléganőm, aki engem húzott, ezzel lepett meg. Hát mit mondjak, _nagyon_ eltalálta:
Ráadásul Vader hörgő légzésével ébreszt... (Mármint az óra.) Hála és köszönet!
Kétszeresen, a Hot Wheels-től:
Mindkettő már a 2010-es sorozatból való. Ez a Hot Wheels igazi pályája, az ilyen izomautókat nagyon értik... Bónuszkép:
És bónuszvideó:
Jó hétvégét!
A Halálfutam kapcsán mutattam múltkor pár játékot a régmúltból, de most valami miatt beleakadtam a Death Rally nevű 1995-ös játékba, amivel óhatatlanul elkezdtem egy kicsit játszani. Innen letölthető.
Annak idején nagyon szerettem ezt, mára már persze egy cseppet megkopott a fénye, túl nagyok a kocekák, de még mindig rendkívül élvezetes játék. A sztori egyszerű: halálos autóversenyeken vehetünk részt, ha nyerünk, pénzt keresünk, amit hol a saját autónk fejlesztésére fordíthatunk, hol az ellenfelek orra alá törhetünk belőle borsot, és ahogy haladunk felfelé a ranglétrán, úgy nyílnak meg újabb és nehezebb pályák. Érdekesség, hogy egy VW Bogárral kezdünk :)
Az irányítás is egyszerű és jó, a hangulat kiváló, a zene felejthető, az effektek azonban rendben vannak, az élvezet-faktor csúcs. Lehet driftelni, gyalogosokat kilapítani, a többi versenyzőt szétlőni, power-up-okat felszedegetni, azaz mindent, ami egy kisfiút lázba hozhat... Pár kép a játékból:
Jó hétvégét, jó játékot, öltözzetek melegen!
De tényleg.
VW megint.
Állat...
Egy ősrégi poszt folytatása jön most, mentős téma. Kevés szöveggel, update-jelleggel, kattintható gigantposzterekkel.
Még több nénó a tovább után...
A hétvégén megnéztem. Ez a film egy állat. A címszereplő egy állat. A főgonosz egy állat. Kábé ennyit érdemes tudni a filmről. A Megtorló egy volt zsaru, akinek a családját a maffia megölte, ő azóta megtorol. Láttuk már Dolph Lundgrent a 90-es évek elején ugyanebben a szerepben, Thomas Jane-t is pár éve, illetve majdnem minden amerikai férfi akciósztárt hasonló háttér előtt.
Ami ebben tetszett, az az volt, hogy itt nem szarral gurítottak: beletettek minden brutalitást, ami belefért, csillárról lógva körbekaszát géppisztollyal, széklábat az arcba, kést a koponyába, nyaktöréseket vagy hat módon, yamakasi-fickó szétrobbantását rakétavetővel, röptében, sőt arclékelést is, puszta ököllel... Ez kell a népnek. Mint egy videójáték, komolyan. Nem, nem komolyan, ugyanis a sztori csak egy halvány keret, ami komoly, az az akció és a főszereplő arcéle. Apropó, főszereplő: Ray Stevensont imádtam, mint Pullo a Rómában, az Outpostot még nem láttam, de majd bepótolom, és nagyon várom az Eli könyvét. Szimpatikus arc, olyan, akire szívesen bíznék egy kölyökkutyát, ugyanakkor kemény is, tehát jó választás volt erre a szerepre, abszolút hiteles. Jó, a színészi kvalitásai talán (még) nem igazán kiforrottak, de volt olyan rész a filmben, amikor elmosolyodott (oké, félig), és ott megmutatkozott, hogy máris eggyel több arca van, mint Seagalnak.
Tetszett egyébként a casting úgy általában is. Például az eleinte-nembarát-aztán-jóbarát ügynök (Colin Salmon) jó választás volt, az ordító klisé ellenére is hozott egy kis színt a filmbe (nem, nem azért, mert - kötelező - néger), a Halálsoron köcsög börtönőreként hírnevet szerzett Doug Hutchinson (a képen aki ül) pedig egyenesen telitalálat volt a főgonosz kattant öccsének.
De a főgonosszal (Dominic West, a képen aki áll) nem vagyok maradéktalanul elégedett. Az „átalakulás” előtt kellően tenyérbemászó volt, volt egy kis tere játszani is, de utána már túl Jokeres lett, ráadásul az arca miatt eredetiben abszolút releváns Puzzle/Kirakó nevet valami miatt a magyar szinkron Fűrésznek fordította (Jigsaw, érted), ez simán hiba volt. Az Elemi ösztönből és a Jurassic Parkből ismerős Wayne Knight-nak is örültem, de sajnos csak kis szerep jutott neki.
Összességében – és az eredeti képregényt nem ismerve – azt mondom, hogy egy üdítően brutális, de rendkívül egyszerű, kliséktől cseppet sem mentes, ugyanakkor azokkal ügyesen (de legalábbis nem zavaróan) operáló akciófilmet kaptam, aminél egy cseppet sem vártam többet. Remélem, lesz folytatása, egy nyugalmas vasárnap délutánra kevés jobb szórakozást tudok elképzelni... (Itt van amúgy a filmbuzi kritikája, itt pedig a filmpontté.)
A filmplakátokról pedig lehet szavazni a tovább után.
Mielőtt a blogon átveszik a hatalmat a Hot Wheels alkotásai, gyorsan mutatok megint egy Matchboxot. (Aztán rögtön egy HW-t is.) Gyerekkoromban volt egy csodás narancssárga Challengerem kék tetővel, mára már sajna ki tudja, hol leledzik, így mindenképp szükségesnek éreztem e típus (a valóságban valószínűleg az 1974-es) pótlását. Az újakat már egy ideje beszereztem (mutattam itt és itt, illetve pótoltam képet a Maistóról is, ami korábban elmaradt), továbbá a Hot Wheels Dixie-jéből is eltettem kettőt, mert tetszenek, de mégiscsak ez az igazi:
Na, menjünk tovább!
Egy kis teaser a holnapi poszthoz:
.jpg)
Hm? :)
Sam.Joe blogját olyan rég' linkeltem, hogy már nem is emlékszem, ezért most megint. Merthogy ő már írt sok szépet az alábbi gépezetről, így én ezt ezúttal is megspórolom. Mindössze annyit tennék hozzá, hogy az én példányom nem szerepel Areh verziói között, és a színe miatt immár szinte semmi köze az Orange Peel névhez. Hacsak az nem, hogy ez az autó is "meghámozható", mint a Dragon Wheels Volkswagen - felhajtva a dragster-kasznit előtűnik a csupasz technika, a krómhegyek. (És újra kattinthatók a képek!)
Nem mondom, hogy jobban tetszik, mint a fehér-narancs verzió, de a kígyósnál mindenképp. Szerencsére nagyon jó állapotban sikerült kifognom, és szerencsére nagyon jó áron - mint annyiszor, most is Lornnak tartozom hálával érte... A Matchbox vajon miért nem csinál 'normális' verziót a klasszikus Chargerből végre? (Jó, tudom, King Size-ban volt egy nagy dobásuk, de most már erősen igénylem az 1:64 körüli megoldásukat is...)
Nem gondolnám, h létezik ember, aki ezt a blogot olvassa, és a Matchbox Memories-t nem (jó, talán mondjuk anyámon kívül), de ha mégis, akkor neki szól a következő kedvcsináló: íme. Jómagam még nem jutottam el a cikkben méltatott kiállításra, de be van írva a naptáramba. Gyerekes programként. Jó hetet!
Mint az imént írtam kommentben, webtörténelmi jelentőségű esemény, hogy a Szirszarjaim kikerült az előző poszttal az index címlapjára. Oké, álmos téli vasárnap van, a fél ország a plázákban költi a pénzt, de akkor is, nagy lépés ez nekem. Íme:
Hipphipp...
UPDATE: a statisztika csak mára készült el, tessék:
A tegnapi nap jól kilapította az éves görbémet :(
Elgondolkodott már valaki azon, hogy Brown doki miért pont egy DMC DeLoreant választott az időmasinájának alapjául??? Miért nem egy Chevy Corvette-et vagy Firebird-öt? Vagy szempont volt innovatív külső? (UPDATE: válasz a kommentek között, ezúton is köszi!)
Mit is beszélek, a DeLorean egyáltalán innovatív külsőleg? Hát annyira nem. Bár Guigiaro tervezte, láttunk már hasonlót - igaz, a forma nagyon betalált, így utólag azt is mondhatnám, jól tükrözi az autó időtállóságát. A történeti áttekintést most azért hagyom ki, mert az autónak van klassz magyar kluboldala, azon belül blog, szóval tessék ezeket olvasni, tartalmasak. A kluboldal Hírek rovatában például ezen olyan jót derültem: "2009. november 7. Bográcsos klubtalálkozó Tinnyén, most már 2 DeLorean-el. :)" Ugyanakkor jó hír, hogy sokasodnak...
2010-re a Hot Wheels kihozta a sima verziót, aminek végtelenül örülök. Komolyan, régen csináltak ilyen szépet mainline-ban. Gondolom, egy külön stáb felügyelte házon belül a munkálatokat, hogy el ne basszák valami csicsafelnivel vagy hupilila színnel - mert úgy egyébként simán képesek rá, láttunk példát eleget... Egyébként a DeLoreant nem először készítette el a HW, itt látható egy korábbi változata, amit még egyszer azért jó lenne beszerezni. Vissza: szóval az aktuális darab nekem tökéletes, jó a mérete, jók az arányok, jók a felnik, jó a színe, a hátulja ráadásul nyitható. (Már amelyiké, az enyém egy cseppet szorul, így inkább nem feszegettem, nem is bánom.) Nem áradozom tovább, tessék megnézni az alábbi (megint low res) képeken:
A linkelt blogposzt másik szereplője a Johnny Lightning filmsztárja, ami nálam is otthon parkol, de nem bontottam ki. Esetleg ha valahol egyszer belefutok olcsón egy másodpéldányba, talán majd akkor. A JL-minőség itt is adott, gumikerék, festett részletek, miegymás, a kartonon releváns mintázat - tökéletes.
(Itt egy élesebb, közeli kép a kisautóról.) A végére a Double Back a ZZ Top-tól:
Szép vasárnapot!
Jön Darthapó és akkor annyi a kis padawanoknak!
Az alkotó sajnos nem én voltam.
Mert ezek nagyon tetszenek:
Na, mára ennyi, az Erő legyen veletek!
Kalifornia, Los Angeles, Westside. A dombokon itt található Bel Air, egy idilli kis kertváros. 1923-tól ismert ezen a néven, többek között a hasonló nevű szállodáról. Az itt található házak nem nagyon látszanak az útról, magas sövénykerítések mögé bújnak. Társasházakat itt nem találunk, mint ahogyan járdákat sem nagyon, ezt a közösség saját szabályozása így alakította ki. Itt lakott például Ronald Reagan is, Nancy pedig azóta is. Itt forgatták a Szóljatok a köpcösnek külső jeleneteit is.
Na, innen a név. A Chevrolet 1950-ben mutatta be a Bel Air-t, mint a legújabb prémium-modellt. Ez a forma határozta meg kvázi utána az amerikai autógyártást évtizedeken át, és ez vitte sikerre a hard-top koncepciót. És persze a krómot. (A nemrég mutatott Volga eredetije ugye egy Ford, de nem kell sokáig meresztenünk a szemünket, ha fel szeretnénk fedezni a hasonlóságokat... Nem beszélve a Csajkáról.) Olvassatok róla többet itt!
A Hot Wheels kisautója az 1957-es Bel Air-t mintázza, ez már a második generáció, annak is az utolsó éves szériája. Ez a generáció már V8-asokkal is rendelhető volt, alapban 162, maximum 195 lóerővel. Az Edelbrock színeiben feszítő versenyautó igen pofás, 2010-es darab. Az ilyen típusú autók mutatják meg leginkább, miben jó a Hot Wheels: vagány, sportos, de egyszerű járgány, minden gyerek ilyet akar. Fel lehet fedezni rajta a korabeli vadászrepülők pár ismertetőjegyét, ez a tervezői törekvés talán az első hűtőrácson érhető tetten leginkább – ha a fecskefarkat nem számítjuk... Tetszenek a pirosra festett felnik, jól harmonizálnak a rajtszám színével. Állat egy dög.
Ez itt alább pedig egy ’55-ös Chevy, „Taxi Rod”. Szép páros.
A végére egy kis nyári hangulat a The Fresh Prince of Bel Air címszereplőjétől:
És végre péntek!
Tegnap megnéztük a Zombieland-et. Olvastam róla jót is, rosszat is, de nekem, nekünk _nagyon_ bejött! Nehéz nem a Haláli hullák hajnalával összehasonlítani, de azért megpróbálom: számomra inkább a (remake) Holtak hajnalát idézte a film a hangulatával, humorával. Itt is gyorsan futnak az élőholtak, ami ugye a 28 nappal később óta nem annyira meglepő, nagyjából kiszámíthatók a fordulópontok, sőt a vége is, vannak benne sztárok, de nem sok, és itt is tetszett, ami már ott is, hogy a zombik kinyírásából sportot csinálnak.
A poszt címében már ellőttem, hogy van a filmben egy fontos cameo is, ami egyrészt nagyon meglepett, másrészt nagyon tetszett. A főszereplők egyébként is jók voltak, Woody Harrelson már nem először hozza ezt a kissé zakkant karaktert (lásd még: 2012, Wag the Dog), a srác pedig számomra egyáltalán nem volt idegesítő. Inkább az, hogy a csajok többször is kibabráltak velük... A sztorit most nem mesélem el, elég annyi, hogy már minden tiszta zombi, épeszű embert alig találni, nincs remény, nincs semmi. Persze, vannak hírek, hogy erre vagy arra nincsenek zombik, menjünk Mexikóba, vagy akárhova, de a film végére kialakult (talán csak bennem?) egy olyan gondolat, hogy a túlélőknek a tét már nem is igazán a további túlélés, hanem inkább a fennmaradó idő minél jobb eltöltése. Nem ragozom, a film pár - szerencsére rövid - drámaibb jelenetet leszámítva folyamatos hent, itt-ott kicsit road-movie, nagyon szórakoztató (már-már tarantinói) dialógusokkal. A főszereplő kommentárja szerintem jó ötlet volt, a képi magyarázatokkal különösen egyedivé tették a filmet.
Mit mondjak még, tessék jól megnézni! Szép napot! (Nemsokára péntek...)
A Kisfilmek a nagyszobából sorozat újabb része készült el. (Az első itt, a második itt tekinthető meg.) Ezúttal a főszereplő az új könyvespolc (duplán) és a dobozokból végre kiszabadult gyűjteményem. Ezt hozta a Jézuska egyébként. Régóta terveztem, hogy a kisautóimnak legyen egy olyan hely, ahol egyrészt jól elférnek, másrészt jól láthatók is, de ilyen célra vitrint vagy valami hasonlót csináltatni nem volt pénzem (és ha jól sejtem, egy darabig nem is lesz), így egy jóval olcsóbb és egyszerűbb megoldást választottam. Igaz, üvegajtó nem járt ezekhez a polcokhoz, de még agyalok valami utólagos megoldáson, hogy ne porosodjanak annyira...
A kisfilm amúgy a legutóbb is alkalmazott (stop-motion) technikával készült, kb. 470 képből (tehát nem vagyok még Tim Burton), amit három estén át fotóztam. Meglett volna ez hamarabb is, csak kétszer lemerült közben a fényképező... Itt van azért egy fotó is:
Szép napot!
Nem az összes, de 15 darab, itt. Többek között:
Ha valami kéne, és még nem érkezett rá licit, szólj itt, korrekt ajánlat esetén leveszem. Aztán vigyázzunk a lépcsőn!
A Repülő élőhalottak nyomán ezúttal idegen forrásból, a sportgézáról kölcsönöztem az alábbi, MTI által készített hihetetlen képet a Mi Autónkról:
Szerencsére a pilóta és a légikísérő is egyben maradt, megúszták a kényszerfelszállást.
Hát ez nagyon jó móka! A kaszni már majdnem kész. Katt!
Utána már gyerekjáték :)
Egy édes kis teszt a dailybest.hu-ról:
Oh, The Temptation from Steve V on Vimeo.
Én is tuti kibírtam volna. (Persze.)
Temérdek helyen jártunk ma, például itt is, de az alábbi képek vajon hol készültek?
A megfejtéseket kommentben várom.
Béemvés:
Mára ennyi voltam.
Utolsó kommentek