Az úgy volt, hogy mivel a Matchbox az utóbbi időben sokkal ritkábban hoz ki vállalható modelleket, mint vállalhatatlanokat, a vállalhatók iránt sokkal nagyobb a vágy. A most következő Dodge A100-as egy olyan darab, ami már akkor megtetszett, amikor még csak képet mutattak róla, de magában eddig nem tűnt fel itthon. Hetekkel, hónapokkal ezelőtt azonban láttam a teszkóban hármas pakkban, csakhogy a kis cellatársai nagyon bénák voltak, sajnáltam így kidobni két kisautó árát. Most nemrég azonban mégis megtettem, 1700 Ft volt a három kocsi, a másik kettőt pedig vagy Milánnak adom, vagy jók lesznek kerékdonornak... Ez a pénz még így is kevesebb, mint amennyiért külföldről be tudtam volna szerezni szólóban.
De mi fán terem az A100-as pickup? Ez egy csúnyácska amerikai kompakt kisteherautó, amelyet 1964 és 1970 között gyártott és forgalmazott Chrysler Corp. - Amerikában Dodge-ként, Kanadában Fargóként. A Chrysler a Ford Econoline és a Chevy Van ellenfeleként szánta, no és persze a VW T2 legyőzésére. A majd' orraesős feeling onnan jön, hogy ennek elöl van a motorja, és kvázi annak a tetején csücsül a vezető, ún. cab over. Valójában inkább az első tengely felett ül, a motor pedig inkább a vezető és utasa között van, ilyet káeurópai kisteherautókban is láttunk, de nem is olyan régen hasonlóan helyezték el a motort a Nissan Vanette Cargóban (vagy Serenában) is. A tengelytáv csak 2300 mm volt, de később kihoztak belőle egy hosszabbat A108 néven. Sokan kis lakóautót faragtak belőle, de nagyon népszerű volt Bill "Maverick" Golden "Little Red Wagon" nevű drag A100-asa is az 1960-astól a 2000-es évekig.
Na, mutatom akkor kicsiben, egy kis gyári hibával a bal első lámpán:
Nagyon helyes kis görcs ez a kocsi, és az autentikus festéssel szépen jön a 60-as évek érzése. Kellően részletes, bár a lámpákat nem festették ki, de biztos lesznek később még szebben dekorált verziók. Addig is megmutatom, nekem melyik filmes szereplése maradt meg leginkább:
Kellemes hetet!
Ez egy iroda. A számítógépen pedig, ha zöld lámpa ég, akkor működik, ha a piros, akkor sajnos lemerült :)





















A másik a Várkert, amire nagyon kíváncsi voltam már. Pont nemrég jártunk arra sétálni, mert szeretünk arra járni sétálni, a másik ilyen kedvenc sétálóhelyünk a Bazilika környéke, szóval pont mondtam, hogy most már igazán megnyithatnák, de ezúttal rendesen, és lám, 

A játszóteret a gyerekeseknek, a Várkertet mindenkinek ajánlom meglátogatásra, tényleg szép lett! Vagy lesz, vagy mi.
Groovebird legója jön ma is, folytatom tehát a múltkori posztot. Ahogy akkor írtam, ez nem classic space, hanem Star Wars, következzen hát a 7659-es készlet bemutatása:









Hát ez a kis szappantartó annyira édes, hogy nem lehetett otthagyni! Élőben szerintem sosem láttam ilyen gyöszt, és kicsiben is csak akkor, amikor a vaterán rábukkantam. Sem a típus, sem az ennyire régi Majorette kisautók rajongója nem vagyok, de bizony felcsillant a szemem e kisautó láttán:
Utolsó kommentek