Nem, nem vettem meg a Hot Wheels Frédi-Béni-autóját, mert nem tetszik - a legnagyobb hibája szerintem az, hogy nincs benne a két főszereplő, így szerintem tök értelmetlen játék... Hanem az van, hogy a Ventóról mutatok egy friss képet, amelyen immár a bal oldali munkálatok láthatók:
A kép kedd kora reggel készült, azóta már kevésbé lehangoló a helyzet, többek között az első sárvédő hátsó-alsó részén éktelenkedő lyukat is sikerült felszámolni, de ott nem bíztam a lakatosra a szobrászkodást, hanem beszereztem inkább egy ide passzoló javítóelemet, amire szinte véletlenül akadtam - de ő is mondta, hogy ez így profibb, jól tettem. Az új (persze szintén utángyártott) külső küszöbök már régóta megvoltak, azokat felrakni a legkisebb munka volt. Majd nemsokára mutatom a végeredményt!
Ezúttal egy Corgi, Matchboxvolt már (sárgában is) - sőt az igazi modell a totalcaron nem is olyan régen szerepelt egy szép hosszú bemutatóban is, ajánlom a cikket elolvasásra. Természetesen a gyerekkori emlékek okán a MB a kedvenc, de szerintem ennek a kisautónak sem igen van miért szégyenkeznie. Írtam korábban, hogy a mérete miatt nekem ez nem tetszik annyira, túl kicsi ugyanis megítélésem szerint, de mintha mára kibékültem volna e ténnyel, nem is olyan rossz:
Ez is a bolháról származik, és szintén 400 forint volt. Ahhoz képest tökéletes, magához képest pedig majdnem. Jó, utánfutót ez már nem fog húzni soha, de összességében tényleg rendben van, és a hátsó ablak is klasszul működik, minden erőltetés nélkül simán felnyitható, szóval abszolút elégedett vagyok. (A csomagtér alsó ajtaja szintén működik, az lefelé nyílik, ahogy a MB-verzióé, csak erről valami miatt nem csináltam most képet.) Többször írtam már, ezeket a Corgi-kerekeket szeretem a legjobban, noha ez a kis Rancho létezik még újabbakkal is. Sőt hasonlóan a Matchbox-hoz a Corgi is megcsinálta ezt nagyobb méretben is, de hogy ha ez már létezett a konkurenciánál SuperKings-ként, nem értem, hogy miért nem valami másra esett a választásuk...? Mindegy is már. Ha valaki rákívánna egy ilyenre, javaslom Tsza turkálóját a börzén, ott nagy eséllyel talál hasonlót pár fityingért. Szép napot!
Biztosan nem emlékeztek már, mert igazából én sem nagyon, de nagyjából pont három éve írtam róla, hogy szeretnék egy pedálos Moszkvicsot karácsonyra. A kérésem bizonyára elkallódhatott valahol, mert csak most hozta meg a Jézuska, és most is késve, január elsején, ráadásul elég szar állapotban:
Milánnak szándékozom megcsinálni, megcsináltatni, nem magamnak, én már kevéssé tudnám élvezni. Egyébként nem látszik rajta, mert kívül egy gramm festék sincs már rajta, de alulról/belülről igen, hogy pont ugyanolyan zöld (türkiz?) színű, mint amilyen nekem is volt egy olyan 35 éve. Nem akarom eredeti állapotúra restaurálni, használható kis járgányt tervezek belőle összehozni. A kisember már próbált ilyesmit korábban, és nagyon bejött neki:
Remélem, összejön, és akinek van jó fej karosszérialakatosa és fényező ismerőse (bár rokon jobb lenne), az jelentkezzen! ;)
Pont akkor érkeztek a T3-asok, amikor mi is, így megszámoltuk őket, 24-en jöttek konvojban. Később láttuk őket ott bográcsozni ;) Aztán este (de inkább késő délután) elvittük a kölköket kicsit "bujizni" a Belvárosba, ahol a Gozsdu udvarban további szépségeket sikerült fényképezni - ezek az album vége felé találhatók...
Ezúttal a Vento került kés (lángvágó) alá, nagy levegőt vettem, és elvittem, hogy befoltozzák rajta a lyukakat. Amikor jó múltkor ugye kereket cseréltem rajta, írtam, hogy alul komoly gondok lehetnek, hát most nekiláttunk ezeket felszámolni. A partnerem ezúttal a Z-Team Szerviz, mert szerintem árban jobb lesz, mint a múltkori csapat, akiktől erre a munkára is van egy részletes ajánlatom. Majd meglátjuk, jó döntés volt-e ide hoznom a munkát - ha igen, elárulom, mit jelent a nevükben a Z betű (nem Zorrót). Szóval első lépésként a jobb oldal rendberakása kezdődött el:
A bal oldal a jövő héten következik. Futómű-felújítás pedig majd csak akkor, ha ezen túl vagyok, és maradt még pénz kenyérre és vízre... Pedig azt sem kéne nagyon halogatni. Jelentkezem még a fejleményekkel.
Jó, kis csalással 50, mert 1964 a casting éve volt, és tudjuk, ez mit jelent, forgalomba csak 1965-ben került a Matchbox Studebaker Lark Wagonaire, de úgy nem lenne ilyen frappáns a cím. A kora egyébként nem indokolná, hogy ilyen kopott legyen, valaki erre valamikor nagyon nem vigyázott, cserébe viszont csak 400 forintot kellett érte adnom december utolsó vasárnapján a PeCsa bolhapiacán. Vettem mellé mást is, majd azokról is lesz poszt, illetve nem mindről, erről az 500 forintos Siku Jeep-ről pl. nem, mert már szerepelt a blogon. Na vissza a Studebakerhez.
Az autó hatszemélyes volt, de ha valaki az első ülések helyére is kanapét kért, akkor csak öt. Viszont akár nyolc is, ha kértek bele plusz felszereltségként egy harmadik üléssort, amelyet a menetiránynak háttal szereltek bele - ilyen megoldásokat még nem is olyan régen alkalmazott mind a Mercedes, mind a Volvo bizonyos kombi modelljeinél. A harmadik üléssorral rendelt Studebakereket speciális "Captive-Air" (defekttűrő) gumikkal szállították, mert nem maradt bennük hely pótkeréknek. Kezdetben sok vásárló panaszkodott a beázó tetőre, de a gyár nem szívesen vállalta be az utólagos javítást, e helyett inkább rendelhetővé tette a fix tetős kombikat, 'Nesztek, finnyás parasztok!' felkiáltással. És nagyvonalúan 100 dolcsival olcsóbban adták ezt a visszabutított változatot. Eleinte csak Indianában gyártották, később Kanadában is, majd az amerikai gyártás leállítása után csak ott. Az Avanti és Hawk modellek is itt készültek, igaz, nem olyan sokáig, mint a Wagonaire.
És akkor mutatom az én kis kopottkámat:
Újabban nem szokásom ilyen lepattant dolgokat venni, de egyszer-egyszer azért elgyengülök, és nem tudok ellenállni a késztetésnek. Mentségemre szóljon, hogy ha már engem nem is áldott meg komoly kézügyességgel a sors, a kisautós baráti körben azért vannak páran, akik nagy szakértelemmel és lelkesedéssel állnak neki a sírból visszahozni hasonló darabokat, és ha minden jól megy, e blogon is lesz szerencsém bemutatni Nektek olyan kisautókat, amelyeket pont ilyen céllal szereztem be - majd adtam tovább nálam sokkal ügyesebb embereknek. Igazság szerint ezzel is van ilyen tervem... Hátul, mint a fotókon látható, még mindig tökéletesen működik az elhúzható tetőrész, ami ennek a kombinak a különlegessége, lásd még ugyanezt a Husky-változatnál, de a Corgit is említhetném. A kisautó frontja bár szép és részletes, elnagyoltabb lett, mint a valóság, igaziban sokkal tagoltabb a hűtőrács és a lámpák viszonya, csak hogy valami negatívumot is mondjak, illetve a hajdani vonóhorog is sajnos már az enyészeté lett, de ezeket nagyvonalúan elnézem. Ahogy szívesen elnézem ezt a korabeli tévéreklámot is, zseniálisak benne az animációk:
Végezetül pedig egy a lényeget jól összefoglaló sajtóhirdetést mutatok az autótól:
Nemrég írtam az X6-osnál, hogy jó lenne bővíteni a Realtoy Merciksorát, és lám, sikerült is! Szép fehéret sikerült szerezni, ahogy a Toyota kisbuszból is, amikhez jól illik a vitorlázás, legalábbis az imidzs-fotók sugallata alapján:
Ma megint ismétlés jön, mert szerepelt már a blogon Citroen Acadiane a Majorette-től, de nem pont ilyen (fenti kép forrása: flickr). A mai kopottabb, mint az anno mutatott szép kék darab, amely azóta nem az én gyűjteményemet gazdagítja, de valahogy visszavágytam egyet, így a december eleji börzén adtam érte egy ezrest:
Pontkopások vannak rajta, de nem vészes, sokkal zavaróbb, hogy a postai emblémát valaki egy kicsit felpimpelte golyóstollal, érdemes lenne ezt valahogy átragasztanom, majd egyszer talán. A motorháztetőn és a két ajtón oldalt matricák nyomai voltak, de amikor a Mercury-t lebenzineztem, ez sem maradt ki, és ezek a részek már rendben vannak. Különösen annak a fényében volt vicces ezekre a gyengeségekre rámutatnom az eladónak a börzén, hogy ő ezt bontatlan, játszatlan darabként árulta 1500-ért :) A végül kialkudott vételárban benne volt egy használhatatlan "talpas" doboz is, de azt itthon egyből iktattam a kukába. A kék verziónál megénekelt (pl. formai) erényei a kisautónak ugyanúgy megvannak itt is, egy-két leverődéssel kiegészítve, de összességében megint azt kell mondjam, hogy bőven megérte az árát, ennyiért jó esetben két bliszteres kisautót lehet kapni az üzletben, amelyek nem rugóznak, nem nyílik semmijük és nem fém az alvázuk. És sokszor jóval kevésbé részletgazdagok, nem beszélve az ehhez hasonló modellek patinájáról, vagy bizonyos esetekben az érzelmi faktorról, ha valakinek volt hasonló gyerekkorában. Nekem speciel ilyenem nem volt, de nem bántam volna... Figyelem, holnap szilveszter, el ne felejtsétek! Most szólok, hogy január elején jön egy kis szünet, de szokás szerint igyekszem majd ilyen-olyan alibi-posztokkal fenntartani a figyelmet ;) Halihó!
Kaptam egy ilyet, mert jó voltam. Megmondom az őszintét, tudtam, hogy létezik ilyen holmi, de nem gondoltam, hogy ez ekkora jóság:
Kap benne az ember egy korrekt kis készletet egy ritka minifiggel, és a szokásosnál sokkal több összeépítési rajzot, lehetőséget, ötletet. Továbbá albumszerűen ismertetik is az összeépíthető járműveket és szereplőket, sőt több kis képregényt is beletettek a "könyvbe", nagyon kerek ez így együtt, örülök neki! Ha jövőre egy hozzám hasonló gyermeklelkű felnőttnek kerestek ajándékot, javaslom, nézzétek meg, milyen építőkönyvek vannak, létezik mindenféle témában, van rendőrös, lovagos, csajos, munkagépes, szerintem ezzel nehéz melléfogni... Minden jót, a maradék halászlét pedig lassan most már dobjátok ki!
Nem volt olyan régen, hogy szerepelt itt a Realtoy-verzió, de az üzletekben már elérhető a Hot Wheels megoldása is, így ezt is beszereztem. Persze az lett volna az igazi, ha a MB-változattal párosítva tudtam volna megmutatni, de az valamelyik doboz legmélyén tanyázik, így ez most nem jött össze. A HW-nek viszont szerintem elég jól összejött:
Leginkább a hátsó szárny és a kötények különböztetik meg a legutóbb mutatott, illetve a Matchbox Porsche Panamerájától. Mivel az utóbbit a műanyag alvázból alakították ki, az összhatás sportosabb lett a kelleténél, a kilógások egy kicsit túlzóak, de ilyenkor mindig azt mondom magamnak, hogy ácsi, ez egy Hát Vílsz 2013-ból, nem Kyosho, ez nem nekünk, gyűjtőknek készült, így hát Titeket is arra intelek, ne legyetek telhetetlenek! Kapunk cserébe szép metálkék színt (tényleg szép), kifestett lámpatesteket és emblémát elöl, feliratokat és díszcsíkot hátul, no és az elején említett szárnyat, amely motorral nyílik és csukódik az igazin, a sebesség függvényében. Ez tehát itt most épp száguld, értem? A külső visszapillantóit meg valahol elhagyta, oké? ;)
A kombi rendőrautó után csillapíthatatlan szükségem volt egy ilyen limuzinra is, szerencsésebb lett volna ebből is rendőr, de az embernek a 7-800 forintos kategóriában ne legyenek ilyen elvárásai... A két oldalsó matrica közül a bal megvolt, a jobb oldali helyén csak egy ragacsos paca éktelenkedett, így a szimmetria jegyében nem csak a ragacsot távolítottam el némi sebbenzin segítségével, hanem a maradék matricát is, de a motorháztető lévő sértetlen volt, így az megúszta. Fire Chief. Egy ennél lényegesen szebb darabot már megcsodálhattatok a szomszédban, de ez semmi, Sam. Joe barátom jó részletesen le is írt mindent, amit tudni érdemes az autótól, így ezzel nekem már nem kell guglikeresőt és az ujjbegyeimet terhelni. A két fószer benne a kedvencem, az, hogy ők megvannak és szolgálatra készen feszítenek, kárpótol a kis hibákért, mint amilyen pl. a kék villogó állapota. Joe hívta fel a figyelmem arra a jópofa megoldásra is, hogy valójában ők szolgáltatják az említett villogót tartó konzol alátámasztását is. Örülök ennek a példánynak, és jórészt a nagyon kellemes ára miatt: 5-600 forintokat kérnek ma már szinte mindenhol a mai Matchboxokért, és hát lássuk be, ez más világ, 800 forintért ajándék volt! Na minden jót, és jó étvágyat a maradék halászléhez!
Hasonlóan a Matchbox Chevy Van-jéhez a Corgi megoldása is kismillió színben készült, amelyek közül a legmenőbb talán az adidas-festésű, a legvisszafogottabb viszont minden bizonnyal ez:
Tsza dobozából túrtam a nyolcadiki börzén 250 forintért, ennyiért papírnehezéknek is megérte... De szerintem nem ez volt a legnagyobb fogásom, hanem egy sárga Matchbox, amit viszont majd csak egy kicsit később mutatok. Várjátok már Jézuskát? ;)
Budán találtam ugyanott, ahol azt a régi Toyotát. Egyébként pedig a korábban lőtt R8-asokat itt, itt, itt, itt és itt találjátok, a Matchbox- és Hot Wheels-verziót pedig emitt.
Barbie-léptékű, azaz megdöbbentően nagy, 1:8-as talán (50 centi hosszú). Remélem, bejön majd... Ahogyan az alábbi, némileg kisebb (40 centi, tehát tippre olyan 1:10-es) Harry Potter-autótól is ezt várom, csak ez Miláné lesz:
A Ford Angliára (szintén általam) került dekoráció már Bogyó és Babócás ;) Mindkét autót a vatin vettem nagyon kedvező áron, persze egyik sem hibátlan, de nagyjából egyben vannak, ha pár hétig tologatják őket a gyerekek, már megérték az árukat. Plusz a matricákét ;)
Nem annyira régi és értékes, mint a kb. 10 napja publikált V-szériás Siku, de mindenképp be kellett szereznem a legújabb Matchbox Volkswagen Karmann Ghia-értelmezését is, hiszen VW. Azt mondjuk nem teljesen értem, miért kellett ezt is nyitott verzióban megcsinálni, hiszen a másik MB Karmann is nyitott, a változatosság pedig köztudottan gyönyörködtet, de nyilván megvan az oka a döntésnek. Ez a premier szín sem a legszerencsésebb talán, de nyilván lesz még belőle ezer variáció, szóval mindegy is. Igyekeztem egy kicsit retróba hajló képeket csinálni megint:
Elsőre a keskeny nyomtáv tűnik fel, illetve hogy mennyire "leültették" a kisautót, ez főleg a bevezető képpel összehasonlítva látványos, de más bajom nem nagyon van vele. A beltér oké, leszámítva a pizzakormányt, a részletek kifestése megvan, összességében akár hiánypótló kiadásnak is nevezhetném, szóval örülök neki, és remélem, előveszik egyszer még a Typ3-ast is, mert ugye tudjuk, hogy abból Fastbackvolt már annak idején. Katalógus-részlet:
Kis híján 3 éve írtam a ma idézett posztot, akkor találtam ugyanis gyerekkorom mára ikonikussá vált kvarcjátékainak egy remek gyűjtőoldalát, amit persze egyből meg is osztottam itt. A címadó játék megvolt, sőt volt egy pár másik is később, de ez maradt számomra "A" kvarcjáték. Az utolsó előtti börzén sikerült megvennem, ráadásul eredeti dobozával, működőképes állapotban:
Tettem bele otthon is elemet és eltöltöttem vele pár kellemes, múltidéző órát. Nem tervezek hipszterré válni, de azért el tudom képzelni azokat az arcokat, amik körülvennének, ha a metrón utazva rázendítenék egy jó kis kvarcjátékra... (Megjegyzem, ez a játék is kiváló érv a börzére látogatás mellett, ugyanakkor és ugyanott valami legós izéket is vettem a gyereknek, szóval akit a kisautókon kívül más is érdekel, nyugodtan jöjjön, biztos talál ezt-azt, ami érdekli. Pl. régi autós katalógusokat, vettem is Ventósat, majd megmutatom.)
Szerintem Andrew0807 jóvoltából láthattam először ezt a kisautót, mármint itthon, de ő egyből kezelésbe vette, pedig eredetileg sem volt rossz. Az én példányomat nem bántottam, így meg tudom mutatni nektek, milyen a Hot Wheels Scion FR-S, ami nagyban másként Toyota GT86-ként vagy Subaru BRZ-ként is ismert, amikor nincs széttuningolva. Ilyen:
Kicsiben is, nagyban is tetszik, ez az autó szinte tökéletes, ha nyerek egyszer a lottón, tuti veszek egyet.
Utolsó kommentek