Kedves jó reggelt és boldog 2013-at mindenkinek! Amit írtam, hogy egy kis szünet jön, komolyan is gondoltam, de majd csak 7.-étől pihenünk, addig kiszórom, ami még maradt tavalyról... Elsőre azt találtam ki, csinálok egy összegzést 2012-ről, szigorúan persze kisautós szemszögből, mégpedig a saját, 2012-es beszerzéseim közül szemezgetve. (szubjektívebb válogatás ez, mint tegnap a szomszédban.) Mit ne mondjak, nem volt túl nehéz dolgom, mert bár sok (280) poszt született tavaly a szirszarjaimon, de csak kisebb részük volt kisautós. Ez van. 10 kedvencet összevadászni azért melós volt, főleg hogy arra is figyeltem, hogy a MB és a HW lehetőleg egyenlő arányban képviseltesse magát a listán, így lett az arányuk 4-4, míg 1-1 más is felkerült. Ha erre nem figyelek, bizony erősen a HW felé billent volna a képzeletbeli mérleg képzeletbeli nyelve. És viszonylag beszédes szám az is, hogy a Hot Wheels 4 darabja mind új, a Matchbox 4 darabja mind régi - ez persze nem csak azt jelenti, hogy a MB nem vagy sajnos csak ritkán hoz ki klassz új darabokat, hanem azt is, hogy a régebbi HW-ekre nem vagyok úgy ráállva. Haladjunk!
10. helyezett: Subaru Impreza WRX
Annyira szeretem a Subarukat, hogy igyekszem lehetőség szerint az összes MB-méretű típusát beszerezni - és ebben kiváló partner lett a Hot Wheels, mert kihozta ezt a gömbölyűt is, ráadásul bordóban és fehérben is hozzáférhető már. Egyszer majd igaziban is szeretnék ilyet. Vagy másmilyet. Reálisan valami legrégebbi Legacyt vagy Forestert.
9. helyezett: Ford Mustang Boss
Ezt bár új Hot Wheels-ként mutattam be, illetve került most is a listára, de tudjuk, írtam, hogy ez egy régebbi casting, csak újra kihozták. Szerencsére. Jól kidolgozott, jó méretű, jó arányú kisautó lett, és a színe is vadállat.
8. helyezett: Volkswagen Bogár Cabrio
Nem túl gyakori vendég a blogon a Tomica, és sajnos még ritkább, amikor egy régebbi fajtát sikerül bemutatnom. Üdítő kivételnek számított így ez a Bogár Cabrio, amit tavaly februárban mutattam, azóta is kitüntetett helye van a polcon, nagy becsben tartott kisautó a gyűjteményemben. És olyan szép...
7. helyezett: Mercury Commuter
Az októberi börzén szereztem a lista 7. helyét megszerző kombi Mercuryt, az elődjét, a rendőrségi, vastagkerekűt pedig eladtam, mert nekem ez kellett. Gyerekkoromban nem volt meg, egyszerűen csak vágytam rá, mert csak. A csomagtartóból kifigyelő blökik miatt talán.
6. helyezett: KITT
Áradoztam már egy pár sort itt a Hot Wheels filmes autóiról, ezek közül volt a tavalyi év nagy dobása K.I.T.T. Mint látjátok, egész jól mutat a sorban, amihez még a Mystery Machine-t lehetne beállítani, de ahogy Joe is mindig elsóhajtozza, a Mad Max-járgányok hiánya szinte már fáj...
5. helyezett: Ford Zodiac
Ezt a szép régi Matchboxot nem olyan régen mutattam, még biztosan emlékeztek. Ez sem volt meg gyerekkoromban, akkoriban nem is ismertem, így nem is vágytam rá - ellenben felnőttfejjel, miután elkapott a gépszíj, már nem hagyhattam ki. Sokáig kerestem, de végül szerencsére meglett, nagyon öröltem, és azóta is örülök neki.
4. helyezett: Ford Ranger
Teljesen más típusú volt a sárga Ford esetében a motiváció, ez ugyanis egy klasszikus kedvenc! A mechanikus forgató-funkciója soha nem volt a szívem csücske, de felnőtt fejjel már megtanultam értékelni az ilyen nüanszokat - ez a kisautó úgy tökéletes, ahogy van. A korra jellemző relikvia, jól mutatja, mit gondolt akkoriban a MB arról, mi kell a fiúgyerekeknek a jó játékhoz.
3. helyezett: BMW 2002
A kis BMW szerintem 2012-ben mindenkinek elrabolta a szívét, annyira jól eltalált kisautó lett, hogy csak na. A túlzásai ellenére. A kifestetlen front ellenére. Minden ellenére. Még sok ilyet kellene kihozniuk, a lehetőségek tárháza végtelen!
2. helyezett: MG 1100
Az MG szinte mindenben szöges ellentéte a narancs BMW-nek, amely mögötte végzett a listán, mégis csak egy hely a különbség kettejük között. Ez a szép az ilyen szubjektív listákban ;) Kommersz utcai autó, Átlag János vezeti, még felesége sincs, csak egy kutyája, de az is inkább kifelé néz, mintsem hogy Jánossal kelljen egy levegőt szívnia. Szar élet, szar autó - de kicsiben egy műremek!
1. helyezett: Saab 900 Turbo
Tényleg nem azért a Saab nyert, mert a legnagyobb. Hanem mert annyira tökéletes játék. Tologatni való, de jól felismerhető és részletes. Igénytelen, de mégis szemmel láthatóan odafigyeléssel összerakott. Örök kedvenc. Remélem, 2013-ban találok még hozzá háromajtóst és kombi Mercit... Legyen szerencsés évetek 2013-ban!
Utolsó kommentek