Azért a hetes sorszám, mert már volt pár ilyen című poszt, amelyekben a Grell kelet-németországi rendőrautóit dolgoztam fel. Most az abban negyedikként bemutatott Trabinak a nagyobb tesója következik, az újságos rendőrautós sorozatból. A novemberi börzén került hozzám, de Játékdoki már sok héttel ezelőtt beszerezte nekem, amiért ezúton is köszönet! Nagyon szép, részletes darab, simán megállja a helyét a többi 1:43-as Retroautóm között, bár a csomagtartón a fehér és a zöld szín találkozása nem tökéletes.

Na igen, itt látszik a festés kis bénasága, de ezt leszámítva semmi bajom a kis semmire sem jó rendőrségi Trabival. Belül is minden a helyén, forma, arányok rendben vannak, egyetlen kis kiegészítő biszbasz sem tört róla le, és rendesen forognak a kerekei is, nem esik le egyikről sem a gumi, teljesen elégedett vagyok vele. A sorozatból még egy darabot szeretnék beszerezni, a Land Cruisert, remélem, majd sikerül, és ha tényleg így lesz, meg is írom. Auf wiedersehen!

Az a jó ezekben a filmekben, hogy nem kell rajtuk semennyit sem gondolkodni, így tökéletesen igaz rájuk az a leírás, hogy a szem rágógumijai. Őrült akciók, őrült autók, és ez utóbbiak kiváló alapot kínálnak a merchandisingnak, amit persze ki is használnak, kíméletlenül. Mi, egyszerű halandók pedig bújjuk a játékboltokat, Müllereket, szállítási költségeket mérlegelünk - vagy megvesszük egyszerűen a börzén, drágábbért. Ezt a darabot online vettem egy itthoni boltból, és mivel pakoltam mellé vagy még 4-5 darabot, a darabra elosztható járulékos költség nem lett végül magas, bevállaltam tehát. Anno mutattam már olyan Chargert, amilyenhez hasonló volt valamelyik Halálos iramban filmben, persze később meglett annak a "hivatalos" filmes változata is, és már csak ezért sem akartam ezt a verziót kihagyni. Merthogy milyen már...? :)

Elcsépelt jelző a brutális, de erre ezer százalékig igaz... Valószínűleg a színe miatt, mert pl. a nemrég tárgyalt nagykerekű Mustang esetében fel sem merült. A Fastandfurious wikia azt írja a filmben látott autóról, hogy egy Pro-2 alvázra tettek egy Dodge Charger karosszériát, és cél volt, hogy egy kicsit emlékeztessen a régi Mad Max-filmekben látható Falconra. A filmhez 11 darabot építettek, de ezek egy része inkább csak egy váz volt, a többit viszont a GM-féle LS-smallblock- és SRT motorok hajtották. A kisautó szempontjából ennek nincs igazán jelentősége, annak azonban annál inkább, hogy viszonylag "élethűen" sikerült lemásolni a filmszereplő autó főbb tulajdonságait. Amit a legérdekesebbnek találtam, hogy ezek a kerekek valódi rugózást adnak a kisautónak, és ilyet egy Hot Wheels esetében, főleg manapság baromi ritkán lehet tapasztalni. Oké, a csomagtartóba bepakolt tartalékkerekeknek sem méretre, sem formára semmi köze nincs a gyönyörű, piros peremes papucsokhoz, de ez legyen vele a legnagyobb baj... Ja, tényleg kábé ez vele a legnagyobb baj :) Egy bontatlan példányt is eltettem belőle.

Na, megvolt az Egyes is, amit már nagyon vártam. Annyira bejött, hogy kétszer is megnéztem, és a második alkalommal már Zsivány menüt is kértünk a jegy mellé, hogy oda tudjam tenni a poharat a Rey-es mellé:

Szerintem nagyon jó film, és nagyon jó Star Wars-film is, aki még nem látta, mindenképp nézze meg, de ne költsön feltétlenül több pénzt a 3D-re, semmi értelme. Mondjuk IMAX-ben még jó lehet, az most kimaradt.

Ilyet is mutattam már, de akkor még (2009-ben) bontatlanul. A novemberi börzén a már sok éve eladott darabomat sikerült jól visszapótolni, ezúttal egy bontott, így jobban körüljárható példánnyal:

Gyakorlatilag teljesen hibátlan darab, sehol semmi leverődés vagy kopás, ami szuper hír. Ellenben hiányzik melőle a két betegszállító és a hordágyon agonizáló beteg, no meg az antenna a tetejéről. Ugyan már... :)

Egy kis antennás adalék: nem Volvós, hanem Hondás témában be tudok számolni egy kis újításról, ugyanis a Civicről hiányzott a tetőantenna, amióta megvettem. A kis töve megvolt, és fogta is nagyjából az adókat, de pont a gyatrább vételű helyeken nem funkcionált igazán jól. Úgy sikerült pótolnom, hogy nem is terveztem. Az angol civices fb-csoportban valaki feldobott egy angiliai kocsit, amit bontásra hozott haza, és lecsaptam négy kerékőrös kerékcsavarra. Egy ezresért. Egy kellemesen hideg szombat reggel ki is kocsiztam értük a 17-be. És ott állva a már szinte üres kaszni mellett isteni sugallatra rákérdeztem, hogy véletlenül nincs-e egy megmaradt antennája? De volt, viszont csak kompletten adta, hiába nekem csak a rátekerős fém pálcára volt szükségem. Viszont ezt is csak egy ezresért, úgyhogy természetesen azonnal megvettem. Most már aztán minden körülmények között szuperül szól a rádió. A kis biznisz után még átugrottam a sráctól nem messze fekvő Bakancsos úti használtcikk-piacra, amit minden magamfajta őrültnek erősen tudok ajánlani, mert vannak érdekességek bőven. Hosszasan tudnám sorolni, mi minden csodát nem vettem meg, amire rákívánt a szemem, de ez most nem fontos. Ha valaki viszont szeretne felújítandó, ámde nagyon kevés pénzért hirdetett Csepel Tacskó bringákat venni, vagy netán 20 literes marmonkannákat, csakis ide látogasson ki! ;)

A november eleji börzén vettem szemérmetlenül olcsón, az eladó pedig egy volt mentős ember volt, aki csupa ilyesmit árult, volt még két ritka kivitelű, szintén Superkings Dodge mentőautója is, de végül csak ezt hoztam el tőle. Ja, nem, egy kék  MB Karmannt is, de ez most mindegy. 

Érdekes módon nem nagyon találtam a neten az ilyen sima kivitelű Volvo mentőről képet, mert a fent lévő fotók többségén egy sokkal nagyobb változat szerepel, ez meg ugye simán csak egy magasított kombi - ennek megfelelően nyilván a hasznossága is korlátozottabb, mint az inkább egy emeletes buszra emlékeztető verzióé. Igaziban kéne ez is, az is. Nagyon örülök egyébként ennek, már csak azért is, mert így lényegében megvan az összes verzió, a sima megvolt ugye korábbról, a rallye-páros nem annyira régóta, most meg ez. Boldogság.

Egy újabb darab következik ma a rendőrautós újság mellékletei közül, értelemszerűen megint csak 1:43-as méretarányban: egy T2-es VW busz. Lényegében erre a darabra vágytam a legjobban (oké, a Volvóra is, ami eleddig nem lett meg), és Játékdoki Marci segedelmével ez teljesült is, utánajárt, és beszerezte nekem, november elején pedig már bontogathattam is... Ezt is a sorozat jobban sikerült darabjai közé sorolom, bár a modellgyártóknak szerencséjük van a Transporterekkel, ha nagyon el is bakják az arányokat, az emberek akkor is felismerik, a gyűjtők akkor is megveszik. Itt nem látok ilyen problémát, ráadásul a holland festéssel sikerült egy kis különlegességet is belevinni a sztoriba, fehér-zöld Polizei dekorral már láttuk sokszor, sok helyen - sőt elárulom, e poszt végén is feltűnik egy német rendőrnek festett példány.

Amint a bevezető képen látható, az autót a valóságban nem üldözésre használták, ott inkább egyfajta mobil iroda vagy elemzőműhely szerepet kapott a T2-es, esetleg parancsnoki vagy kommunikációs központként is funkcionálhatott, nem tudom, nem néztem utána. A modell beltere ilyesmire nem utal, valószínűleg ez csak egy mezei csapatszállító. Nem meglepő módon nem nyílik semmije, nem is rugózik, ellenben gurul, ami jó, bár szüksége nem lesz rá. Mint írtam, elsősorban a dekoráció az erőssége, és a szintén említett német rendőrségi festéshez képest tényleg sokkal frissebben hat, mutatom is az ellenpólust, amit ugyanazon a börzén vásároltam:

Nem vágom annyira a spanyolt, de vélhetően ez is egy rendőrautókat feldolgozó sorozat tagja, csak egy fokkal talán gyengébb kivitelben, bár megtapogatni nem tudtam, mert nem akartam felbontani a csomagolást - de a festés ránézésre is egy picit igénytelenebb, tükör sem került rá, illetve a kerekek kidolgozása is egyszerűbb. Nem baj, valamire jó lesz ez is... Gyertek máskor is, mert lesznek még hasonló Legendás rendőrautók nemsokára!

Nem mondhatnám, hogy nagy Welly-gyűjtó lennék, de néha bizony "muszáj" venni tőlük kisautót, mert nagyon jól is el tud sülni a kezük. A kis kínai munkásoknak, úgy értem. Például a most következő fekete szépség esetében is ez történt - a sok fehér kis pötty nem kosz, nem leverődés, hanem fénytörés:

Oké, méretben egy hangyányit alulmarad a Matchboxtól, de magában nézve nem zavaróan kicsi. Kézbe fogva persze kibújik a szög a zsákból, érezni, hogy ez olcsóbb portéka, cserébe viszont tényleg nagyon szép az öntvény, minden részlet a helyén, és még a felnik is teljesen elfogadhatók, sőt.

Akárki akarja, itt elolvashatja a kis Datsun roadsterek pontos történetét, én megtettem helyettetek is, nincs benne semmi érdekes :) Van wikipediás linkem is, az sem túl izgi, de abból azért jól kiszedtem pár sort: 1967-ben mutatták be a Datsun 2000 Roadster SR(L) 311-est, ikerkarbikkal és 135 lóerővel, de Mikuni Solexekkel már 150-et tudott, ez opcióként volt megvásárolható. Egészen 1970-ig gyártották, amikor a Z leváltotta. Az 1600-asokkal és a 2000-esekkel 10 SCCA bajnokságot megnyertek Amerikában (Sports Car Club of America). Sokkal érdekesebb olvasmány tehát ez, szintén wiki, de Datsun Sport keresőszóra. Nem is húzom tovább az időt, itthonról származik, webshopból, mert offline helyen nem futottam még bele, viszont nagyon tetszik, mert édi: 

Nyilván nagyon szeretjük a Hot Wheelst, mert az a kínálat, amit amerikai izomautók terén produkál, lenyűgöző. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy az utóbbi pár év egyik legnagyobb menősége a részükről (a temérdek filmes vonatkozású kisautó sima- és díszkiadása mellett), hogy így felkarolták ezt a retro japán vonalat, aminek szemlátomást nagyon-nagyon sokan örülünk. Én a valóságban is japán-bérenc vagyok, alapvetően Hondám van ugye és Suzukink (az egyik angol, a másik indiai, mindegy), szóval nem meglepő, hogy kicsiben is oda vagyok a japán cuccokért. Külön jó, hogy négy egyforma kereket kapott a kisautó, és jó színt is választottak hozzá. A festése, "matricázása" autentikusnak tűnik, igyekeztem valami hasonlót választani a poszt bevezető képének is, persze nem teljesen ugyanazt sikerült, de hasonlítanak. A Hot Wheels azért az azon látható autóéhoz képest komolyabb szélesítésekkel élt, az ültetés is drasztikusabb, de ilyen képekből sincs hiány a neten, teljesen életszerű lett a végeredmény, mármint HW-viszonylatban. Nektek hogy tetszik?

Csikós Zsolti legújabb járós autója, egy Alfa 33-as, természetesen Zuglóból. És ha már itt tartunk, még kettő a kerületemből:

Ez egy GMC Sierra, ha valaki nem ismerte volna fel. Ez meg egy VR4-es Mitsubishi Legnum, amit itthon inkább Galantként ismerünk:

Látszik is rajta, de a VR4-feliratból egyértelmű, hogy nem egy belépőmodell, itt olvashattok még róla, ha szeretnétek. És így egész jól összeállt a mai posztra egy olasz-amerikai-japán trió, na nem mintha ez olyan érdekes lenne. Melyik kéne?

Boba Fett legendás hajója, a Slave I került a birtokomba egy szerencsés bolhapiaci portya során még a nyáron, vagy kora ősszel. Doboz és minden nélkül, viszont nagyon jutányos áron. Az "igaziról" azt érdemes tudni, hogy ez egy módosított Firespray-31-osztályú járőr- és támadóhajó, amely a Klónháborúk idején még Jangóé volt, tőle örökölte meg fia, Boba, de közben egy kis ideig még a Hondo Ohnaka nevű fűszerkalóz is tulajdonolta. Jango idejében még kék-ezüst volt, az új színét Ohnaka keze alatt kapta meg. Legtöbben a Birodalom visszavágból ismerhetjük, a retteget fejvadász ezzel szállította a széntömbbe fagyasztott Han Solót megrendelőjéhez, Jabbához. Az űrhajót több változatban is feldolgozta a Lego, az enyém a 2010-ben bemutatott 8097-es, ami egyébként szerintem az egyik legjobb változat (de az újabbat is elfogadnám, egyedül a legkorábbi nem jön be):

A meglehetősen komplex és méretes hajón van jó néhány felnyitható, kihajtható kis biszbasz, a pilótafülke ablaka is leválasztható, hogy elhelyezzük benne Fettet, ezek jópofák. Az űrhajó alján lévő dupla ikerágyúk közül az egyik oldali a megvételkor hiányzott, ezt megpróbáltam úgy-ahogy pótolni, de megfelelő alkatrészek híján tényleg csak érzetre van meg a szimmetria (kicsit feljebb menve viszont pont az láthatjuk, hogy mennyire nem is szimmetrikus a kialakítás), ezzel még lesz dolgom. Eredetileg járt volna hozzá egyébként egy Boba Fett minifig is, ami nekem megvolt már külön, egy Bossk, aki szintén fejvadász, és láthattuk is őt Vader előtt felsorakozva, egyébiránt semmi köze sem a hajóhoz, sem Fetthez, egy fehéringes Solo és egy lefagyasztott Solo. 

Bossk nem érdekelt, sima Han Solóm volt, de az utóbbit beszereztem egy FB-csoportból külön, mert elég speciális darab (és nagyobb, részletesebb, mint a korábbi mirelit-csempész). És így tárolom egyébként ezt a darabot, mert a polcon már elfogyott a hely - meg nem is néz ki rosszul a falon:

Még egy belső kép a végére:

Kezd kiteljesedni a Star Warsos Lego űrhajóim sora, mutattam már ugye pár éve Luke X-szárnyúját, egy mezei TIE-vadászt, egy TIE Bombert és Vader saját TIE X1-esét egy Y-szárnyú társaságában, sőt a klasszikus trilógián túl is van pár darabom, egy Jedi Starfighter és egy Republic Gunship, de a Millenium Falcon még nagyon hiányzik, sőt egyszer egy AT-AT lépegetőt is be fogok szerezni... 

A mai delikvens egy Ford Crown Victoria rendőrautó, oldalán a NYPD-felirattal, tehát new yorki zsaru. És mint ilyen, nem is az első 1:43-ban, mert 2009-ben sorra vettem az Amercomos rendőrautóimat, és azok között is volt egy Crown Vic, de a mostaninál gyengébb kivitelben. Kisebb méretben már szerepelt a típus a blogon egy párszor, például itt, itt és itt is, ebből is látszik, hogy kedvelem ezt a böhöm Fordot, és ez igaz a most következő DeAgostini modellre is:

Teljesen vállalható. Igazándiból egy egészen picit megbántam, hogy nem álltam neki a sorozatban megjelent összes rendőrautó beszerzésének, és jó előre meghatároztam, hogy 10 darabnál több nem fog kelleni közülük. Ez a darab kimondottan jól sikerült, pedig nincs benne semmi extra. Talán pont ezért... Jó, egy dögtoló az elejére még elfért volna, de ha elfogadjuk, amit a felirat ír rajta, hogy ez tényleg egy Patrol Supervisor, akkor talán nem is kell ilyet tudnia hivatalból. A sorozatban megjelent autók egymáshoz viszonyított mérete nagyjából rendben van, ennek megfelelően a Crown Vic meglehetősen nagy lett, ami nagyon helyes - ezek a dolgok mindig is tudtak zavarni, ha nem figyeltek rájuk a gyártók. Minden felirat, minden részlet autentikusnak mondható, de a beltérbe én még pakoltam volna pár extrát, mondjuk egy shotgunt vagy egy fánkos dobozt, amire ugye már láttunk példát...

Egy Caddy egyenesen Szilvásváradról, ahol nemrég eltöltöttünk pár nagyon kellemes napot. Ha valakit érdekel, mutatok még néhány képet a környékről:

Aki még nem volt, menjen, az ország egyik legszebb kirándulóhelye!

Nem mostanában volt, hogy mutattam egy majdnem minden szempontból lenyűgöző Lancert a Tomicától, és azt kell mondjam, azóta is gyakran felsírok álmomból, hogy eladtam. Mert bizony ez lett a sorsa. De meg tudom magyarázni - kellett a pénz :) Na, pénz most is mindig kell, de sikerült úgy félretennem a zsebpénzemből, hogy tudtam pótolni a kisautót, viszont direkt nem ugyanazt a változatot vettem meg másodjára, mert annál egy hangyányit zavartak a virsli kerekek, még ha akkor ezt nem is vallottam be, magamnak sem. De ennél az újnál ez már teljesen rendben van, mutatom:

Mint látható, nem csak a kerekeiben különbözik a full extrás korábbi verziótól, ez egy jóval egyszerűbb kivitelű kisautó, a doboza pedig minden eddiginél puritánabb. A részleteit egyáltalán nem is festették ki, de a karosszéria festése is le van egyszerűsítve, de az első ajtók szerencsére megmaradtak nyithatónak, illetve továbbra is van rugózása. Valamiért tetszenek ezek a régi Lancerek, és ha a durva Evo-változatokat nem számolom, ezen kívül talán csak az épp kurrens darab jön be ennyire, a köztesek nem annyira. Bár az előző generációból a kombi még elmegy. Nem túl sokkal ezelőtt a hahun volt két eladó is, közülük a drágábbik (az sem volt 2 kilónál több) nagyon tetszett, és szerintem az volt az az esély, amit sokáig bánni fogok, hogy nem éltem vele... Nem baj, itt van kicsiben.

Ez a kérdés mostanában egyre gyakrabban megtalált, és már egyre jobban zavart, hogy nem tudtam mást válaszolni, mint hogy egyrészt semmi, másrészt nem tudom. Másfél évig volt a "szerelőnél", aki gyakorlatilag pont másfél éve húzta az időt, mellébeszélt, és többnyire nem volt elérhető, sőt nem is hívott vagy írt vissza. Mivel a Volvo a prioritáslistámon meglehetősen hátul szerepelt, ez jó darabig nem is zavart nagyon, volt közben gyerekszületés, fürdőszobafelújítás, nyaralás, munkahelyváltás, faterom is lehúzott egy pár hónapot kórházban, szóval egy nagy csomó minden közbejött, de miután ezek a dolgok úgy-ahogy rendeződtek, egy kicsit kezdett felbaszni, hogy közben ugyan miért nem készült már (el) a kocsi? Más már nyilván odament volna pár nagyobb darab haverjával, és "rendezte" volna az ügyet, de ez nekem nem a stílusom, másrészt a munka, a család és minden egyéb ezen a tengelyen adott bőven annyi elfoglaltságot, hogy ne induljak el akármelyik szombaton (mert hát mikor máskor?) potyára Tatára az ember műhelyébe, mert ha nincs ott (emlékeztek, nem elérhető, nem is hív vissza), akkor az orromat lógatva indulhatok is vissza, némi plusz költséget is hozzáírva az idegességlistához... Persze neki is nyilván megvolt, megvan rá az oka, hogy miért linkült el, hallottam tőle is, mástól is ezt-azt, ami most nem tartozik a nyilvánosságra, de a lényegen ez nem változtatott: duma van, Volvo nincs. Illetve hát van, valahol, valahogy... Valahogy így:

Október végén a Veterán Volvo Klub vezetője sietett a segítségemre, és mozgósította egy tatai ismerősét, aki  teljesen önzetlenül, szívességből fogta magát, és elment a műhely címére. Tőle tudtam meg, hogy hát ott egy ideje biztosan nem dolgozik senki, mert még a lakat is rárohadt az ajtókra, viszont kaptam pár fotót a gépről, amiken első blikkre nem tűnik nagyon úgy, mintha közben széthordták volna - ezeket látjátok itt fent. El is határoztam, hogy a legközelebbi szabad szombatomra szervezek egy jó kis túrát, és egy autószállító társaságában lelátogatok a kocsiért, és elhozom, ha kell, a kerítésen át. Ebben a tervben komoly hiányosság volt, hogy ugye a kulcs és a forgalmi az embernél van, de ha mással nem, a törzskönyvvel biztosan tudom igazolni, hogy a kocsi az enyém, ha valaki, mondjuk a portás kérdezné. Aztán minden mást valahogy visszaszerzek később. De nem lett szükség ilyesmire, mert a kiválasztott héten a legnagyobb meglepetésemre pont visszaírt az ember, el is mondtam neki, mint Marcellus Wallace, hogy mi hogy lesz, ebben meg is egyeztünk, és egy napos kora novemberi délelőttön elindultunk. A többeszszám annak szól, hogy erősítésnek elvittem magammal Milánt. Az autóba elvileg be volt készítve a kulcs és a forgalmi, a csomagtartóba a régi motor, meg is lepődtem egy kicsit, hogy minden tényleg úgy történt, ahogy megbeszéltük, így felpakoltuk gyorsan a trélerre, aztán indultunk is. (A gyorsan felpakolás persze barokkos túlzás, először is a Hondával kihúztam a kocsit a dzsindzsából, majd a pont e célból magammal vitt kis kompresszorral fújtam a kerekekbe annyi levegőt, hogy legalább lehessen gurítani, és csak azt követően manőverezhettük fel az utánfutóra.) Ugyanez immár a saját képeimen így festett:

Igen, az utolsó képen látható, hogy hazaértünk, megkönnyebbülten betetriszeztük a beállóra az autót, most már minden oké. A hátulja azért ül annyira, mert mint írtam, ott pihen az eredeti motorja, de nekem nagyon tetszik, a majdan beépítésre kerülő ültetőrugó reményeim szerint majdnem ennyire lejjebb viszi majd a kocsit, szóval jó lesz az. Mire olvassátok a posztot, már valószínűleg egy másik szerelőnél van, vagy inkább úgy mondom, most már végre egy szerelőnél van. Egy hét pihenés után ugyanis újra trélerre került az autó, és elkezdődött a következő felvonás:

Folyt. köv.

Eljött ez a nap is:

Köszi mindenkinek.

Óbudáról megint:

Ford Econoline - nagyon szép állapotban.

Amikor kibontottam otthon az Angliából érkezett plüssizét, a nagyobbik fiam megörült, hogy biztos neki rendeltem, és mondta, hogy ugye így van, mert ez neki nagyon tetszik. El kellett keserítsem, mert ezt magamnak rendeltem, lényegében azóta vágytam egy Flat Ericre, amióta a kultikus Levi’s-reklámban először megláttam. Hogy miért? Mert akkor végtelenül viccesnek találtam, és menőnek, ma meg már csak annyira jópofának, hogy végül szerváltam egyet. De előbb nézzétek meg a figura önálló klipjét:

És akkor csak most jöjjön az én darabom:

Jó nagy, a hirdetés szerint 22 hüvelyk,  de ez még mindig kisebb szerintem, mint a “prototípus”, amit a reklámban láthattunk. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, jelenleg kiemelt helyen csücsül egy előszobai polcon, de amint úgy alakul, el fogja foglalni méltó helyét a legkedvesebb hobbiautóm anyósülésén. De Milánnak meg kellett ígérnem, hogy ha megunom, akkor az övé lehet. Meg is ígértem ;) (Arra egyébként tök kíváncsi vagyok, hogy mondjuk 20 év múlva a mai gyekekek ugyanilyen nosztalgikusan néznek-e majd vissza egy Angry Birds plüssfigurára, vagy addigra kiveszik belőlük minden romantika?)

A mai rendőrünk egy klasszikus Alfa Romeo, és ahogy mostanában szinte minden, ez is a Legendás rendőrautók sorozatból származik. Nekem egyébként nem ez, hanem a Giulia a kedvencem ebből az időszakból, egy olyat szívesen el is fogadnék, akár rendőrös dekoráció nélkül is...

Nagyon szépen sikerült ilyen kicsiben visszaadni az autó formáját, arányait, de ami különösen jól sikerült (ahogy az Alpine esetében is megemlékeztem róla), az az orr-rész. Az igazin elég sűrű ez a terület, mindenféle hajlatok, ívek, krómok, rácsok, lámpák, súlyosbítva két nagy matricával is, és azt kell mondjam összehasonlítva az igaziról készült fotóval, becsületes munkát végeztek a modell tervezői. Ugye még mindig a 990 forintos kategóriában vagyunk, tehát ezt így kell érteni, de szerintem ez a modell a kétszer drágább 1:43-asok között is megállná a helyét. Nem tudom, unjátok-e egyébként már ezt a rendőrös-újságos témát, de ígérem, már nincs sok ;) Volkswagen viszont lesz közöttük.

Szása már nem Volgával jár...

Volt jó régen egy Zsandárok Renault-val című bejegyzésem, na a mai poszt most annak a folytatása. Egy ugyanolyan (de legalábbis majdnem ugyanolyan) típust sikerült szerválnom, a már többször tárgyalt Legendás rendőrautók közül. Ahogy eddig is, most is szép, részletes modellel van dolgunk, a legszembetűnőbbek ezúttal is talán a felnik, és különösen tetszik az orr, azon belül is a különleges fényszórók szép kidolgozása. Mutatom is:

Magáról a típusról, illetve általában az Alpine-ról itt van egy jó cikk, amit ajánlok elolvasni, igaz, angolul van. Az 1:43-as Rönót pedig tiszta szívvel merem beszerzésre ajánlani, mert a 990 forintos kategóriában verhetetlen...

A Belsőség olvasói valszeg többen vannak, mint a szirszarjaim olvasói, így most (is) el tudom lustálkodni a típusismertetőt, Csikós már mindent (is) leírt a kocsiról. Matchbox-méretben már szerepelt itt 190-es Merci, de az Corgi volt, a Superkings-verzió nincs és nem is volt meg, viszont egy hirtelen jó ajánlatnak nem tudtam nemet mondani, és megvettem az alábbi Buragót, jó lesz a Porsche mellé:

Korához képest egész jó állapotban került hozzám, és ha a fiaim nem kaparintják meg (voltak már próbálkozások), akkor talán nem is romlik tovább. A csillag a hűtőrács tetjéről hiányik, a tükrök sem úgy állnak már a kocsin, ahogy illene nekik, de összességében két mai Matchbox áráért jó vétel volt. Rugózni nem nagyon tud, ez ilyen, viszont az első kerekek elfordíthatók. Egész részletes a beltér, ami ebben az 1:25 körüli méretarányban elvárás is, a keret nélkül nyíló ajtók pedig fokozzák az élményt. Egy ilyet - ennél lehetőleg nem rosszabb állapotban - igaziban is szívesen elfogadnék... A kedvenc Buragóm viszont ez. Kellemes napot!

Az október 23-i program kitalálásakor nem volt kérdés, hogy a tapsolás és a sípolás helyett a Parkoló Parádét válasszuk, ráadásul a jó időre tekintettel családostul. Félix az elhúzódó délutáni alukálásának elhúzásával megoldott, hogy csak 4 körül tudtunk elindulni, így elég sok érdekességről lemaradtunk, de azért maradt egy pár. Az alábbi képre kattintva megnézhetitek a fotóimat:

Tetszett, hogy volt pár nagyon klassz és különleges autó, nem tetszett, hogy volt nagyon sok cseppet sem különleges. És kimondottan nem tetszett, amit a távozók egy meglepően nagy része produkált a kijáratnál, ön- és közveszélyes módon bőgetve (jó, ez önmagában nem veszélyes), farolva, gumit égetve, gyorsulva, száguldva, és nem a mindenbe belekötő nyugger énem mondatja ezt velem, hanem ahogy a TC-osok is jelezték korábban, az ilyen suttyó parasztok miatt tilthatják majd jól be az egész rendezvénysorozatot... :( 

Voltam kint az októberi börzén, és ilyet pont nem terveztem venni, de végül csak sikerült. A típushoz semmilyen saját emlékem nem fűződik, de ha már van ez a sorozat, és eddig is sikerült beszerezni belőle pár darabot, úgy voltam vele, kell ez is, mégis csak az első Ikarus... Innentől egy kicsit idézek, innen:

Az Ikarus név az 55 férőhelyes MÁVAG Tr 5-ös típuson jelent meg, de az első igazi Ikarus busz a kisebb, önhordó szerkezetű Tr 3.5 modellből fejlesztett, 1950-ben gyártásba vett 30-as sorozat volt. Az önhordó felépítés igen korszerű megoldásnak számított, azonban nem illeszkedett a mindenben példát nyújtó Szovjetunió szakembereinek elképzeléseihez, ezért a gyár a nagyobb típusoknál megmaradt az alvázas szerkezet mellett. A negyven személy szállítására képes 30-as modellt a Csepel 350-es teherautó Steyr-licenc alapján gyártott négyhengeres, 86 lóerős dízelmotorjával és ötfokozatú váltóval szerelték, végsebessége 78 km/óra volt. Pontosan hatvan éve, 1951. február 24-én jelent meg a Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) szolgálatában, abban az évben a társaság tizenhárom 30-ast kapott. Az utasok Nejlonnak becézték, mivel nyáron a kabin a tetőhajlatba épített ablaksor miatt éppoly izzasztó volt, mint az akkoriban divatos nejloningek.

Szóval Nejlon. Ezt én is a netről tudtam meg, szerencsére még nem vagyok annyira öreg, hogy emlékeznem kellett volna erre az elnevezésre. Kicsiben ez is 1:72-es méretarányú, ahogy az eddigiek is, és természetesen ugyanolyan szép, részletes modell, egyedül a sötétebb színe, ami furcsa egy kicsit, de tetszik. Mutatom is:

A részletek tényleg csodásak a modellen, és ahhoz, hogy ez ennyire szembetűnő legyen, az is kell, hogy az eredetin legyenek egyáltalán kicsiben is kidolgozható részletek, egy mai modern busz esetében ezt simán hiányolom. De úgy általában is igaz ez a modernizációra, ha megnézek egy akármilyen mai Opelt mondjuk, és összehasonlítom bármelyik 40 évvel ezelőttivel, azt látom, hogy folyamatosan tűnik el mindenféle jellegzetesség, egy első generációs Corsa számomra tök jól beazonosítható, hovatovább (ezt a szót már nagyon régóta le szerettem volna írni) szerethető, de egy mai Corsa - mondom, nekem - tök jellegtelen, meg sem tudom különböztetni egymástól mondjuk a két utolsó generációt. A koreaiakról nem is beszélve. De elkanyarodtunk. Mondjuk mindegy is, mert a modellről nem terveztem ennél többet írni, szóval gyertek máskor is!

Idén is volt, és mint három éve, elmentünk, láttunk csodákat, de nem vettünk semmi érdekeset. Ezúttal csak Félix jött velem, aki az álló autókat annyira nem élvezte, de azokat nagyon is, amelyeknek járt a motorja, amik jöttek-mentek, pöfékeltek, csörögtek-zörögtek. Szerencsére ilyen is volt bőven. Album nyílik a képre kattintva:

Jövőre, ha minden jól megy, megint megyünk.

Van nem messze a munkahelyemtől egy Cseriti Shop nevű bolt (igen, ők így írják a charity-t), szóval magyarul adománybolt, ahova, ha arra visz az utam, be szoktam nézni. Innen vettem már Milánnak mekis Mario- és Luigi-figurát, egy-két egyéb apróságot, de titkon mindig azt remélem, valaki egyszer csak nekik adományozza az érintetlen, dobozos, 40-50 éves Matchbox-gyűjteményét, én meg megveszem bagóért. Na ez eddig még nem történt meg, ellenben 250 magyar forintért megvettem még szeptember vége felé az alábbi magyar kisipari műanyag VW (?) buggyt:

Semmi extra, a kormány sincs már meg, viszont emlékszem rá a gyerekkoromból, és ez elég is volt a vásárlási döntéshez. Jól megfér majd otthon a polc tetején a műanyag Wartburg, Trabant és Kübelwagen társaságában...

i8

Az Operánál volt kiállítva még a nyáron.