Ez van ma!

Boldog első szülinapot, Félix!

Ahogy írtam korábban egy másik delikvens esetében, nem sűrűn mutatok puszta színvariációkat, de néha akadnak kivételek, mint például most. A két éve mutatott premiermodellen túl azóta két újabb variánst is beszereztem, mert mindkettő nagyon jól mutat, de ezekről nem nagyon terveztem többet írni, a képek úgyis magukért beszélnek:

Nagyon jól festették őket, remélem, a többi is ezt a vonalat követi majd... A következő pl. lehetne a Little Red Wagon, ami a poszt kezdőképén is látható ;) Egyébként már csak a fehér van meg, szerintem az marad is.

A fenti kép felfogható egyfajta képszerkesztői szárnypróbálgatásnak, mert fogtam egy Honda képét és rátettem egy régebbi fotóra a Csepel Művekről, ígérem, nem lesz több ilyen... De hogy miért csináltam ilyet? Mert sehogy sem sikerült olyan fotót találnom készen, ami megfelelt volna a Hot Wheels mindjárt következő, egyik legújabb modelljéről szóló posztom elejére, bevezetőnek. Kihozták ugyanis a Honda Odysseyt, mintegy kedves meglepetésként az egyterűek iránt rajongóknak, és még versenyautót is csináltak belőle... A nagyról nem írok típusismertetőt, legyen annyi elég, hogy egy tipikusan nem európai autótól van szó, innentől kezdve tehát batár nagy és nem dízellel megy. Egy kedves ismerősöméknek volt ilyen nem is olyan régen ezelőttig, imádták. Nem is csodálom.

Na akkor most a kicsiről: annak ellenére, hogy a negyedik generációs Honda Odyssey minden, csak nem versenyautó, valahogy, valami rejtélyes módon működik nekem a dolog, baromi vagány ezzel a festéssel, a tök fekete orral és kerekekkel, a hatalmas HONDA-felirattal a szélvédő tetején, a szerénytelen méretű első- és tető-spoilerrel, illetve küszöbökkel... Belül konszolidáltabb a helyzet, a bordó kárpit már jóval hétköznapibb, mellesleg jól megy a fehér alapszínhez, de még gyerekülés is jutott a második sorba. Nagyon szépen ki lett egyébként dolgozva a beltere, de nyilván kellett is, hiszen a panorámatető nem hagy szinte semmit elfedve. Fájóan hiányzik viszont a hátsó lámpák festése, ezért cserébe simán odaadnám az egyébként semmire sem jó TURBO-feliratot az oldaláról... Kár a külső tükrökért is, de ne sírjunk, hiszen ritkán kaphatunk a kezünkbe ekkora méretben fasza japán egyterűt, örüljünk hát együtt, éljen a család!

Idén a Várban töltöttük a 20-a délutánt, illetve lent a Lánchíd utcában a Magyar Ízek Utcájában, elég kimerítő, de nagyon jó volt. Boldog szülinapot, ország!

Köszönjük újra Imrének a csodás találatot!

Felhívnám, de sajnos nem friss kép...

Elég sokszor említettem már itt a blogon a Gran Turismo című játékot, nagyon szerettem, szeretem, de már nincs igazán időm játszani vele, a fiaim pedig még nincsenek abban a korban, hogy értékeljék. Mutattam itt, hogy mi volt a legkedvesebb kezdőautóm, emitt meg hogy milyen klassz gépeket pakoltak az ötösbe, de volt már poszt egy Ford GT-ről is a játékból, amely egyébként kicsit lejjebb újra feltűnik (hasonlóan egy másik visszatérőhöz), illetve még 2009-ben írtam arról, mely autós játékokkal töltöttem az időm, amikor még sok volt belőle. Úgy kompenzálok, hogy beszereztem az Auchanból a teljes GT-sort, ami nemrég jelent meg:

Ahogy fentebb is írtam, több darab megvolt közülük, de itt a körítés a lényeg megint, egyben így nagyon szépen mutatnak. Az R32-es Nissan szinte minden színben tetszik, ez sem kivétel (egyéb változatok, nem kizárólag R32-ben itt), a Jaguar XJ220 egy régebbi casting, de ezúttal meglepően szépen eltalálták a festését (emellett talán most leginkább), a Ford GT-ből viszont vadállat lett a matt feketének köszönhetően, az SRT10 is tetszik, a One-77 számomra újdonság, a Superleggera viszont megvolt, az Aventador szintén, de eddig csak Tomicában. Úgy egyébként meg szuperjó hír, hogy Magyarországra is eltalálnak ezek, az FF-, a BMW- és a James Bond-pakk is nagy boldogság, Matchboxéknál is bejött ugye a Jeep-gyűjtemény, valami talán elindul. Még kellene a Euro Style persze, a Japan Historics, illetve estig tudnám sorolni, mi még, de örülök, hogy nem kintről kellett beszerezni sokkal drágábbért...

Nem tudom, hallottatok-e már erről, de egy ismerősöm aktív részvételével immár Magyarországon is megrendezésre kerül a Drone Prix, ami lényegében drónverseny. Szeptember 10-én lesz egy nagyobb verseny a Hungexpón, de addig is ellátogattunk egy elő-rendezvényre július 17-én a XVI. kerületi Ikarus-telepre, ahol egy bazi nagy hangárt bérel a klub. És nem csak bérel, hanem rendbe is tették a lepukkant csarnokot, elég impozáns lett a végeredmény. A vége felé érkeztünk, és amúgy sem terveztünk túl sokat időzni ott, de azért láthattuk a "nagy drónt", ami simán felemelt egy hatos zsugor ásványvizet, és a szakértők elmondása szerint egy 5-6 éves gyerek se lett volna neki probléma, továbbá vezethettünk kis drónokat, illetve egyéb járgányokat is kipróbálhattunk. Milán nagyon élvezte, és nekem is tetszett, szerintem kimegyünk a következőre is. Pár kép jön:

Itt az említett batár, még teher nélkül - elég komoly szelet tudott csinálni:

Emitt pedig az erőemelés:

Végül pedig egy kis levezető testmozgás:

Ajánlom Nektek is, bár némi technológiai érdeklődés nem árt, anélkül nem annyira izgi!

Fene a jó dolgát...

Azért köszi a képeket! (Az első nem, de a többi kattintható. Pagani Huayra kicsiben meg itt.)

Bár a címkék között ott van az általam olyannyira kedvelt Stahlberg, tudnotok kell, hogy ami most következik, az egy Emek, a Stahlberg észt utódja, vagy talán még inkább remake-je. Az Emek ma már jórészt csak a teherautóiról nevezetes, amelyeket továbbra is műanyagból, és 1:25 körüli méretarányban készít, de régebben voltak személyautók is a kínálatukban, mint pl. a most következő, régóta vágyott kombi W123-as Mercedes:

A közepesnél valamivel jobb állapota ellensúlyozza a vezetőoldali visszapillantó hiányát, az a darab sajnos valahol az idők folyamán elkallódott, ahogy a csillag is a hűtőrácsról, de a 16 dolláros ára még így is nagyon barátinak számít ebben a mezőnyben, keressetek csak rá az ebayen, néztek majd nagyokat! (Amúgy meglepően sok mostanában az eladó darab, csak sajnos döntő többségük túl drága nekem.) Brooklynból érkezett egyébként az én kicsikém, ami egy picit furcsa, a Stahlbergeket inkább Európa északi szegletéből "szoktam" beszerezni. De így is nagyon örülök neki, ugyanazt tudja, mint az "eredeti" társai, könnyű, egyszerű, de részletes darab, egyaránt alkalmas játékra és polcdísznek is. Nálam ez utóbbi lesz csak a feladata.

Budapest, XVI. kerület. Egyszerűen csodás. Korábban itt.

Mi az isten az a Time Attack? Mivel magamtól nem vagyok ennyire okos, utánanéztem - és meg is tetszett a dolog... Japán Kanto régiójának észak-keleti részéből, az Ibaraki prefektúrából származik a dolog, nevezetesen az 1.27 mérföldes Tsukuba pályáról, vélhetően 1994-ből, amikor is az ún. Tsukuba Super Battle-t tartották májusban. A Speedhunteres Mike Garrett szerint (tőle van az előző infó is) azt a versenyt Eiji “Tarzan” Yamada nyerte egy R32 GT-R volánja mögött, 1:00.85-ös köridővel. 2001-ben ezt egy Toyota Altezza (Lexus IS300) megdöntötte 55.8-cal, jelenleg 55.23 a rekord. Aztán a népek, gyártók, tunerek rákaptak. Ausztráliában is hamar népszerű lett az autóverseny ezen új ága, 2008-ban már nemzetközi versenyt tartottak Superlap néven az Oran Park Raceway-en, 2010-re átköltözött az egész cirkusz az Eastern Creek Raceway-re, de innen már úgy hívták, hogy World Time Attack Challenge, sőt máig is így hívják. A szabályokról: kábé, mint a Fight Club, szóval nemigen vannak szabályok, maximum annyi, hogy alapvetően tuningolt utcai autókkal lehet indulni, amiknek van utastere, és utcára is engedélyezett gumikkal lehet csak menni. Egy ebbe a világba való szedánt hozott ki nemrég a Hot Wheels, de hogy pontosan milyen típust, arról erősen megoszlanak a vélemények, simán lehet mondjuk egy régebbi Toyota Corolla is:

Ha gondoljátok, nézegessetek még a fentihez hasonló mértékben átalakított, feltuningolt, felspolilerezett gépszörnyeket itt! És ha megnéztétek a rekord szó alá linkelt wikipedia-oldalt, láthatjátok, hogy nincs egyértelmű recept, milyen autóval lehet rekordot dönteni, nyilván többségben vannak a négykerekes turbók, de van kivétel bőven... Ez a kis piros csoda nyilván hátsókerekes, és hivatalosan fantáziaautó, tehát elvileg ez a nem-veszünk-ilyet kategória, de mint mondtam, egy korai (E70-es, azaz 4. generációs) Corollára tippelek, ilyesmire, így megengedtem magamnak:

De a három nappal ezelőtti japán carspotting-poszt képei között is van olyan, amire nagyon hasonlít, mutatom. Egészen érdekes módon a jobb hátsó ajtaja nyitható, vagyis inkább kifeszegethető, ráadásul ez az alkatrész műanyagból van, a belső térből származtatva. A motortérből ágaskodó légszűrőkre nem tudok mit mondani, talán az az egyetlen részlet, ahol elkélt volna némi szerénység, de az összhatás vagány, bulis így is, simán elfogadnék otthonra egy ilyen csodás kis zsebszörnyet. Addig meg van ez, a polcon... Na, mi az ítélet, kéne?

Kedves volt kolléganőm, aki egyébként Magyarország első számú Alien-rajongója is egyben, Bettika Japánban járt, és mivel szépen kértem, fotózott nekem, nekünk autókat. 24 kép jött tőle, amiket beszórtam a CSP-albumba, nem külön tettem fel, szóval lehet szemezgetni, az utolsó 24 lesz az értelemszerűen, alant csak mutatóba pár:

Arigato gozaimasu!

:)

Ilyesmi BMW-ből már mutattam egy csodálatos Tomicát régebben, egy kissé elrajzolt Matchboxot, illetve ez utóbbi posztban egy nagyon is szép Majorette-et is, és most (valójában kb. egy hónapja) eljött az idő, hogy kitegyem ide a Hot Wheels megoldását is, mert ilyenem is lett:

Az eredetileg 1973-as E9-es BMW-t 2016-os új modellként mintázta meg a Hot Wheels, és már a hírek, vázlatok, később az első amerikai fotók láttán teljesen beizgult az itthoni HW-szcéna - csak én nem. Mert már volt egy Tomicám, amihez képest a Hot Wheels, hát hogy is mondjam, nem üt akkorát. Üt nyilván abban az értelemben, hogy egyáltalán lett ilyenjük, ami persze dicséretes, remek hír, még több ilyet, százat, ezeret, mégiscsak egy klasszikusról, ráadásul többszörös Európai Túraautó Bajnokság-győztesről (így kell ezt írni?) van szó, de szerintem az orrát elbénázták. Öröm viszont, hogy mind a négy kereke egyforma méretű, még ha egy kicsit nagyok is szemre, és emiatt is magas egy pettyet a kocsi, de a szép festés ezért bőven kárpótol. Az számomra pedig teljesen meglepő, hogy egyből mainline-ként jelent meg, és nem mondjuk valamelyik exkluzív sorozat tagjaként, vagy akár csak a nemrég megjelent BMW-pakkban, de ez egyébként jó hír, hiszen bárki csak bemegy a játékboltba, Tescóba, Auchanba, Müllerbe, vérmérséklet szerint, és leemelheti a polcról. Vagy megveheti börzén, jóval drágábban, ahogy én is tettem ;) Amúgy meg már képen láttam belőle az első recolort, ami fekete, és ott már egyáltalán nem zavar az orr-kiképzése a kocsinak, valszeg majd beszerezem...

Imre barátunk, akitől múltkor egy szép régi Volvót kaptunk, ezúttal két bolondos hollandot küldött - a siófoki Petőfi sétányról:

Mi is azon a környéken nyaraltunk nemrég, de ilyen érdekességekbe nem sikerült belefutni. Köszi szépen, nagyon menők!

A Matchbox Eccles Trailer Caravan elnevezés túl konkrét ahhoz, hogy kamu legyen, utánanéztem, tényleg létezett ilyen cég, és valóban lakókocsikat gyártott 1922 óta. Itt lehet a cég történetéről olvasni pár érdekességet. Természetesen nem találtam a neten olyat, amiről a kicsit mintázhatták, de hasonlót igen, ez az itt a kis képen. Volt már egyszer régen ilyen lakókocsim egyébként, valamikor már mutattam is, de a következő darab azért érdekes, mert nem ilyen állapotban került hozzám, illetve elsőre nem. Egy filléres turkálós darab volt ugyanis, valamelyik börzéről az utóbbiak közül, aminek a feltámasztásához Játékdoki segítségét kellett kérnem, és ő ezúttal sem mondott nemet. Igazából el sem tudom képzelni, hogy ő bármikor, bárkinek nemet mond, legyen szó akármilyen kérdésről... ;) Szóval csiszolgatott, festegetett, tetőt egyengetett, belsőt pótolt, és most sajnálom igazán, hogy nem tudok olyan képet mutatni, amin látható a kiindulási állapot, majd talán ő, a saját blogján megteszi. A lényeg, hogy egy gyönyörű, szinte gyári állapotú darabot kaptam vissza tőle, amitől már megint le kellett tenni a hajamat:

Marci még a hátsó lámpákat is kifestette, pedig ez eredetileg nem volt így kirészletezve, viszont így jobb. Nem kellett túl sokat gondolkodnom, milyen autó mögé akasszam, nyilván csakis egy kombi vagy egy szedán jöhetett szóba, sportkocsival ilyesmit (sőt inkább semmit, maximum jetskit) nem vontatunk, így a Cortina lett a választottam, mert egyrészt ez a leges-leges legkedvencebb Matchboxom, másrészt korban is nagyon jól illik a lakókocsihoz. Ami egyébként kapható volt a maga idejében önálló darabként, de kettes csomagban is. Az elődeivel ellentétben ez már marad a gyűjteményemben, és nem csak azért, mert egy felújított darab itthon szinte eladhatatlan, hanem mert baromi jól sikerült ;) Köszi, Doki!

A környékünkön találtam babatologatás közben még június 26-án:

Valahogy jó lett volna ezt is hazatolni...

Közel hat éve írtam, hogy gyerekkoromban volt egy nagy kedvenc kisautóm, egy Stahlberg Saab 99-es. Tervben van, hogy lesz még egyszer ilyenem, de addig is mutatok egy kisebbet, egy 1:43-ast. Történt ugyanis, hogy valamelyik budapesti börzén valahol sikerült turkálnom egy eléggé lepattant banánzöld Polistilt, amit azon nyomban Játékdoki gondjaira is bíztam. Nem volt sietős a projekt, de a 19-i újabb börzén már meg is kaptam a kisuvickolt, átfestett kisautót, amit ezennel örömmel tudok Nektek is megmutatni:

Természetesen Marci csodás munkát végzett, de ez nem meglepő, ha emlékeztek azokra a kocsikra, amiket tőle kaptam vissza. Aki az igazi autó történetére, vagy egy Turbo tesztjére kíváncsi, javaslom, kattintson az origo cikkére, én ezzel most nem töltenék időt, inkább írnék még egy pár szót a kicsiről. Merthogy érdekes darab, már csak olasz mivolta miatt is. A design egy kicsit elnagyolt, de nem gáz, és a kisautó inkább játék, mint modell, nem rugózik, viszont nyílnak az ajtajai. És érdekes módon műanyag az alja. Marci felajánlotta, hogy ha már úgyis újra kell festeni, szívesen kirészletezi a gyárilag elhanyagolt részleteket, de nem kértem tőle, nekem egy fokkal jobban tetszik úgy, ahogy a Polistil kitalálta. A hátsó rendszám eredeti, nem reprodukció! Ahhoz képest, hogy valószínűleg 1977-ben nyomtatták, meglepően jól bírja. Az egész kisautó minősége egyébként jórészt az 1:43-as Burago modellekéhez hasonlít, ami persze nem véletlen, a Polistil lényegében a Burago elődjének mondható, bár ez ebben a formában azért nem teljesen igaz, de most mindegy is. Ahogy az is, hogy fogalmam sincs, mit csinálhattam, hogy az utolsó előtti oldalsó képen látható pöttyök megjelentek a vadi új fényezésen - élőben fel sem tűntek, csak amikor fotóztam. Sokkal jobban érdekelne, Nektek hogy tetszik, mit szóltok hozzá?

Imrétől egy szép piros Volvo:

Köszönet érte!

Ez volt az első, ha még emlékeztek, és idén újra sikerült eljutni a TC rendezvényére, ezúttal Milán fiammal kiegészülve. Idén négy autóval is sikerült taxiztatni magunkat, bár én többet terveztem, de mire Milán is rákapott a dologra, már mindenhol sokat kellett várni, illetve fáradt is a kölök, de az a négy is nagyon klassz volt, mutatom őket:

A Corolla egy csodásan felújított darab volt 1.8 diesel motorral és egy nagyon jó arc tulajjal. Kellemesen ment, pozitív csalódás volt, bár igazán nem számítottam rosszra. Már csak a saját régi Corollám iránti nosztalgiából is szerettem volna kipróbálni, és jól esett. A Renault 4-es és nagyon szépen egyben volt, és ami meglepett, hogy a kis 1.1-es motor milyen jól vitte a kasznit és hármunkat. Mondjuk Milán súlya elenyésző... Aztán sikerült még felugranunk Sípos úr Ford Transit tűzoltójára, amit a legjobban nyilván a kölkök élveztek (itt viszont ezen a képen én is látszom benne egy kicsit, kék adidas pólóban), mert ment a sziréna végig, de az est csúcspontja a 7 literes V8-assal szerelt Cadillac volt, igazi gengsztermobil. Kívül-belül rendben volt, kényelmes bőr a beltér, megnyugtató rotyogás és komoly nyomaték - ezt a kört le is videóztam, ott lesz lejjebb. Szóval itt van az összes (nem sok és nem is túl jó) képem a rendezvényről:

És az említett videó is a Cadillac Drive-ról:

Ha jövőre is lesz, és itthon leszünk, egész biztosan kimegyünk! Jobb fotókért pedig kattintsatok Andris albumába!

Bevallom, nem csak Milán miatt szeretem az Angry Birdsöket, már úgymond az elejétől játszottam a játékkal PC-n, majd aztán okostelefonon, a "Friends" változatát folyamatosan nyomom fészen azóta is. Milán is nagyon oda van értük, szereti a rajzfilmsorozatot is, ami szerintem elég bugyuta, nyilván megnéztük a moziban a filmet, ami még annál is bugyutább, és hát lett egy ilyen legónk is. Az egyik legkisebb készletet vettem meg, amelyben a hiperaktív sárga madár, Chuck a főszereplő. No meg a kövér zöld malac és a kis túlzással steampunkosnak nevezhető járgánya:

A sztori az, hogy a malacok mindig el akarják venni a madaraktól a tojásokat, amelyekből e készletbe is jutott kettő, amazok meg védik azokat, ahogy bírják. Nem bonyolult. A filmből egyébként elég sok kiderül a malacok "civilizációjáról", és ez alapján azt tudom mondani, a járgány meglehetősen hiteles, autentikus lett, náluk tényleg ez megy, mindenféle érdekes szerkezetük van, bár a Mad Max azért egy kicsit jobban hozta ezt a stílust...  Árához képest nem igazán nyújt túl sokat, de az ilyen készleteknél tudjuk, hogy nem a kockák számát és az építmény összetettségét kell megfizetnünk a kasszánál, hanem a védjegyet.

Ez van, rohad a világ, de a gyerek örült neki, és ha ő örül, én is örülök ;)

Ervin küldött találatot újra, már a Seregély utcából:

És ezúttal egy verset is mellékelt hozzá, amiért külön köszönet jár:

Szopat a kupiban

a retro kupé merga

Pöcse a tutiban

illanó múlté a mérge.

Költészet...

Na persze, busz akkor lenne, ha körben ablakokat látnánk rajta, de ugye nem teljesen ez a helyzet, viszont a Dandyteherautó nem hangzott ilyen jól címnek. Az a nagy helyzet, hogy zsinórban ez már a harmadik VW-es kisautós poszt, de ez nem baj. Az is a helyzet még, hogy meglett életem második Tomica Dandy modellje, aminek nagyon-nagyon örülök, az elsőnél már nagyjából leírtam, miért. Ugyanazt tudja, mint az említett Bogár, fém mindenhol, rugózik, gumis a kereke, nyílik hátul és kétoldalt, súlyos, de finom műszer. Nem is ragozom, mutatom inkább:

Mint látható, ezen már tolóajtók vannak, és itt nem csak a tolhatóság a különleges, hanem a többesszám is, a T1-eseket ugyanis jellemzően a kétszárnyú ajtókkal szoktuk meg, de valóban volt ilyen kivitel, inkább a ciklus vége felé, továbbá a dupla tolóajtó az már csak külön rendelhető extra volt - ezen a kisautón viszont ez az alap. Millió mintával készítették a derék japók, nekem egy cseppet sem izgalmas Aqua-tec jutott, valamiféle festéküzlet szolgálati teherautójaként, de egyáltalán nem ez a lényeg, hanem hogy egyáltalán lehetett ilyenem, ráadásul emberi áron, amihez kell bőven türelem és szerencse is. Természetesen nem itthonról van.

Még mindig a prágai élményeimet osztom, az alábbi Ferrarit a szálloda parkolójában találtam:

Egy nemzetközi Skoda-konferencián voltam ott egyébként, és megmondom őszintén, ennél a kocsinál sokkal izgalmasabb érdekességeket láttam... De azokat nem lehetett fotózni.

Hogy milyen kicsi a világ... Régebben, amikor még 1:1 méretarányban Bogaraztam, viszonylag jól összeállt ezen hobbi mentén egy kis csapat, akikkel gyakrabban találkoztunk, kirándultunk, sőt még akár közös hétvégéket is eltöltöttünk, illetve a csapatban és a csapat körül is egy jól körülhatárolható mesterember-gárda, akikhez hordtuk a szarjainkat javíttatni. Az előbbi körből több emberrel a mai napig is tartom a kapcsolatot, az utóbbiból kevesebbel, hiszen nincs már Bogaram, de akivel nemrég a kisautógyűjtés hozott újra össze, kicsit ez is, az is. Ismertem őt pár fent leírt összejövetelről is, de leginkább onnan, hogy vele csináltattam kb. 20 éve az első Bogaram első üléseinek a kárpitozását Ürömön, a legnagyobb megelégedésemre, teszem hozzá. Messziről indultunk, de gyorsan visszatérünk: tőle jött csere útján a most bemutatandó Maisto VW kisbusz. Ez lenne az:

Volt már egy hasonlóm, de ez szerintem jó pár fokozattal vagányabb a mentős dekorációnál. Az ügylet május elején köttetett, ugyanis kimentem a börzére áruval, asztallal, eladtam egy nagy csomó kisautót, de előtte még elhatároztam két dolgot: az egyik, hogy nem megyek egyszer sem körbe, hogy ne költsek pénzt, a másik, hogy csakis kápéra lehet nálam vásárolni, nem cserélek senkivel. Az egyiket tudtam tartani, a másiknak itt az eredménye. A forma ugye ismerős, és nem csak az első linken mutatott korábbi Maisto modelljeim révén, hanem mostanában is lehet hasonlókkal találkozni az üzletek polcain, csak a márkajelzés változott. Jelen kisautó legnagyobb erőssége kétségtelenül a festés, vagy dekoráció, ha úgy tetszik, ez a világ mindig is közelebb állt hozzám, mint a krómtenger. No persze erre is jutott azért króm, csak fel kell nyitnunk a motorházajtót... De ez a lepattant megjelenés fogott meg leginkább, és ezért is mentem bele a cserébe - és még valamiért: nagyon bízom benne, hogy majd amikor majd megyek a szaktárshoz a Volvót kárpitoztatni, ő is ilyen rugalmas lesz velem, amikor az árazásról egyezkedünk ;)