Nemrég mutattam a Matchbox megoldását, de a poszt végén utaltam rá, hogy nemsokára lesz ebből egy másik is terítéken, szóval tessék, a Siku aranyba öntötte minden idők egyik legkockább Volvóját:

Ennek is nyílik a két első ajtaja, viszont az így feltáruló beltér elég elnagyolt. Cserébe ott van a négy klasszikus kerék alatta és természetesen ott van még a kisautó lenyűgöző súlya ;)

Ilyenem korábban nem volt:

De most már van, tök vagány! Főleg, hogy:

Ez Rozsomák szolgálati kétkerekűje!

Ezt meg Gyöngyösön fotóztam abban a kereskedésben, ahol az Almerát vettük. Gyakorlatilag makulátlan, gyári állapotú darab, nagyon tetszett.

Néhanapján a gyerekeimet is meglepem egy-egy játékkal, nemcsak magamat, ilyen darab volt a legutóbb mutatott Duplo űrlény is például a Toy Storyból, amihez azóta sikeresen beszereztem Woody-t, Buzzt és a Szemenagy nevű paripát is, csak hogy teljes legyen a boldogság:

Azóta pedig lego-fronton is sikerült bővíteni a gyűjteményt hasonló témakörben, lett ugyanis legóból Macó és Rex is, ezek meg ilyenek:

Ez a mese egyébként mindkét gyereknél, de aktuálisan a kisebbiknél örök sláger, pont a bevezető kép a falon is fent van, nem beszélve a Toy Story-mintás függönyről, ágyneműről és ruhadarabokról, de persze én is nagyon szeretem ezeket a filmeket, sokszori újranézésre is fel lehet bennük fedezni apró, felnőtteknek szóló kikacsintásokat. Még egy kicsit hezitálok, hogy a Gyűrűk Ura legóban is megformált szereplőire szükségem van-e vagy nem, de attól tartok, igen lesz a válasz, egy Frodó és egy Gandalf nagy valószínűséggel kelleni fog majd... Kellemes pénteket!

Folytatom:

Küldhettek ám tippeket...!

Nem mondom, hogy a szívbaj kerülgetett, amikor megláttam Marci kínálatában az eladó fekete Matchbox Mazda RX7-et, de azért megörültem neki, mert ebben a színben egyrészt nagyon tetszik, másrészt így még nem volt meg. Három színátmenetes verzióm volt csak (mutattam itt és itt), amik persze együtt jól mutattak, de miután eladtam közülük egyet-kettőt, vagy tán mind a hármat, nem volt kérdés, hogy a HW és Tomica verziói után erre is le kell csapnom. Így tettem:

Ennél nem nyavalygok, hogy nincsenek kifestve a lámpák, mert elöl ugye bukók vannak, a hátsókat pedig gyárilag is lesötétítették többnyire, szóval ez így jó és kész. Sokat dob a kisautón az oldalsó dekoráció, amely kisautó-viszonylatban nem vészesen vastag, és talán még hangsúlyozza is a sportkocsi jó ízléssel megrajzolt vonalait. Nyitható ajtó vagy oldalsó tükrük nincsenek, cserébe rugózik, az is valami. Nagyon örülök neki!

A kép csak illusztráció, minden hasonlóság csak a véletlen műve. 16-án és 17-én Egerben jártunk (megint), és miközben épp a vasárnapi sétaprogramot tervezgettük, egy kirakatban feltűnt egy papír, amire azt írták, hogy régiségvásár van a buszpályaudvar mellett. Szerintetek mentünk? :) Nem csak hogy mentünk, de ott voltunk vagy egy órát, és hát sikerült is venni ezt-azt. Utoljára itt tettem említést róla, hogy van pár SW-képregényem, no nem annyi, mint régen, mert a "nagy" gyűjteményem azóta felszámoltam, csak a Fazekas-féle sorozatot tartottam meg. Illetve egészítettem ki most, mert eddig hiányzott a Birodalom visszavág, de már nem, összeállt a kollekció:

1000 forintot kellett a hiányzó darabra áldoznom, amit annak ellenére boldogan tettem meg, hogy valaki ráfirkált a borítóra tollal és még a keresztrejtvényt is kitöltötte a hátoldalon. 

Ha már úgyis Volvo volt a téma délelőtt, megosztom Veletek, hogy megint alkottam, tessék jól elolvasni és lájkolni, ha tetszett - ilyesmikről szól, többek között:

A linkre kattintás nélkül meg tudja valaki mondani, honnan származik a fenti hirdetés? Ha nem, az sem baj, az odaírós posztomból kiderül. Viszlát és kösz a halakat!

Szerintem teljesen rendben van, hogy már megint egy Volvo következik... Sőt az lenne az igazi, ha tényleg minden héten be tudnék számolni egy újabb Volvo-vásárlásról, de sajnos nem ez a helyzet. Bár nemrég erősen rákívántam egy igazira, konkrétabban egy klassz 240-esre, de mire legalább annyira megérett a gondolat, hogy megnézzem a meghirdetett darabot személyesen is, már el is adták. Nem csoda persze, 2 kilóért tettek fel egy 2.4-es dízelt viszonylag hibátlan kasznival, nem volt kérdés, hogy gyorsan elmegy. Tulajdonképpen ezzel a darabbal kárpótoltam magam, mert eleddig a gyűjteményemben csak egy újrafestett ezüst példány volt, ami, lássuk be, tarthatatlan állapot volt:

Teljesen korrekt darab a Matchboxtól, teljesen eltúlzott méretű hátsó feliratokkal. Vagy csak túltengett a büszkeség. Lehet is mire, hiszen ez a modell volt a svéd autógyár egyik legnagyobb sikere személyautó-fronton, és ha megnézzük a Népítélet 7.14-es átlagát, mondhatjuk, talán nem véletlenül. Jó, a kettes sorozat két tizeddel jobban szerepel a listán, de ott már talán erősebb az elfogultsági faktor, amit abszolút meg tudok érteni ;) Érdemes egyébként ezt az ítéletet elolvasni, én jól szórakoztam rajta. Vissza a kicsire: mindenhol fém, ajtók nyílnak, első lámpák festettek, a kerekeken pedig ott van mind a 8 dot, ennél több nem is kell. A bordó szín nem kedvencem (ezt már írtam több helyen is), de ennek a csatahajónak jól áll, és a színhez jól passzol a fekete belső rész, amelyet szépen megcsináltak (most veszem észre, pont a bevezető kép inverze ez a kisautó!). Ezt a példányt én magam szabadítottam ki a bontatlan csomagolásából, így az állapotát nem érheti szó, az áráról meg annyit, hogy nem volt drágább, mint egy mostani Matchbox a Tescóban ;)

Köszönöm a figyelmet, hasonló Volvóért Sikuban ide kattintsatok - egyelőre ;)

A Nissan Almera egy családi kisautó, amit 1995–2006 között gyártották. Európában hívják csak Almerának, Japánban, Amerikában és Ausztráliában Pulsar, Sentra és Bluebird néven fut. A Nissan Sunny utódja, és két típus létezik belőle: N15 (1995–2000) és N16 (2000–2006). Ez utóbbi bár jobban néz ki, a tapasztalatok szerint egy fos - ezt persze nem tudom megerősíteni, ráadásul nekem tetszik is. Az N15 viszont teljes egészében Japánban (Oppamában) készült, ahol a formatervezők e típus megalkotásakor minden bizonnyal inkább a szaké és a gésák társaságát keresték, nem pedig a munkájukkal foglalkoztak, remélem, azóta megbűnhődtek mulasztásuk miatt. Az autó úgy néz ki, hogy sehogy, bár ez elmondható egy korabeli Corolláról és Coltról is. Szóval ez ilyen.

Egy korábbi szomszédunknak volt Almerája és nagyon dicsérte, amikor alkalomadtán megálltunk egy szóra a ház előtt és autókról beszéltünk. Kicsit nepperkedett is az ember, és ehhez képest simán hiteles forrásnak tekintem, megmaradt a fejemben az infó. Amikor nekiálltam keresgélni, fel is tolultak az emlékek, és mivel az egyik csapásirány az volt, hogy a páromnak nézzünk valami jó, de igénytelen autót, ami megbízhatóan elviszi őt a munkahelyére és vissza, spórolva ezzel neki napi legalább két órát és így nekünk napi legalább két órányi bébiszitterpénzt, felírtam az Almerát a listára. Az nem volt kérdés, hogy legalább négyajtós kell, és lehetőleg nem túl nagy motorral, mert az új autó vásárlása nem járt sajnos egy új kereső bevonásával is, illetve túl nagyban sem gondolkodhattam, mert a párom jogsija friss, cserébe a gyakorlata kevés. Szervokormány is kikötés volt, de ezt már írtam korábban.

A kiválasztott, és azóta sikeresen megvásárolt autót a hahun találtam, 300-ért kínálta egy gyöngyösi kereskedés. Mivel Egerbe terveztünk épp menni egy kicsit hétvégézni, felhívtam őket, hogy meséljenek pár dolgot az autóról, és jeleztem, hogy szombaton megnéznénk. Elmondták, hogy nem egy új autó (itt nem lepődtem meg), nincs rajta vizsga, de majd lesz, illetve hogy a küszöbökkel volt baj, de azt orvosolták. És hogy a futómű itt-ott koppan egy kicsit. A személyes mustra és rövid próbaút során a következők derültek még ki: az egyik hátsó sárvédőív is volt már javítva, meg itt-ott a kaszni kívülről, de komoly rohadás így nem maradt az autón, ami szemmel látható, az két kis horpadás a motorháztetőn.

Belül az elektromos ablakemelők nem működnek, a vezetőülésen van két kisebb szakadás, a tetőkárpiton egy másik, és hiányzik a bal hátsó ajtó ablaktekerő karja. A csomagtartó pedig csak belülről nyitható, mert a zárja kissé már berohadt. A szervója finom, a kormányzás pontos, a kuplung puha, a váltója meg egyenesen istencsászár, minden nő álma, mesésen klattyan egyik fokozatból a másikba, és vissza. Az 1.4-es 16 szelepes motor 87 lóerős, ami szerintem elég sok, a régi Toyotám csak 75 volt, így erre az átírási illeték is fájóan magas volt, de hát így jártunk, ezt kisebbel nem gyártották, pedig a párom egy egyliteressel is ugyanilyen boldog lett volna.

Ha már Almera, azt mondom, legyen egy jó kis 1,4-es. Az alig fogyaszt valamit, nem kéri a feszes futóművet, és csillogtathatja az almerás erényeket, mint a híres megbízhatóságot és az olcsó fenntartást. (TC, Stump Andris, 2013.)

De legalább megy, nem is rosszul. Oké, a 115 (oldschool) lóerős Ventóból átülve azért nem éreztem egy rakétának, de nem is vánszorgott. A futómű koppanásaira a kereskedő által használt "kicsit" szó nem igazán adekvát, kopog az rendesen, és ahogy írtam a múltkori posztban, a gumik is láttak már jó pár nyarat, így ezek a fentebb írtakkal felbátorítottak, hogy nekiálljak alkudozni. A próbaút és a hibák számbavétele után bemondtam egy kettőötvenet, a nepper egy kevés időre visszavonult, számolgatott, majd egy kettőhatvanas ellenajánlattal élt, amiben meg is egyeztünk. Lényegében elmondható, hogy a 17 évvel ezelőtti 2.250.000-es új árához képest kerek kétmillió volt az értékvesztés, amely szerintem kábé mostanában úgy meg is állt.

Abban az időben egyébként egy hasonló felszereltségű új 3-as Golf minimálisan bár, de olcsóbb volt. Elmondása szerint beszámított autó volt, gondolom, ezért is tudott valamelyest rugalmas lenni, de simán lehet, hogy olcsóbban is elhozhattuk volna, ha nagyon erősködöm. (Vagy csak tud valamit, amit mi még nem.) De mivel korrektnek tűnt és segítőkésznek, nem bánom így sem. Az árban még benne volt a friss műszaki is, és az előző posztban említett tényleg remek usb-s/sd-s Akai fejegységet sem szerelték ki, aminek az új ára (tavaly) olyan 11 ezer körül alakult a neten.

Szóval elhoztuk. Csendes, fürge, elfogadhatóan kényelmes, de inkább városba való. A bevásárlások alkalmával valószínűleg elég lesz a csomagtartója, nyaralni azért mégsem ezzel indulunk majd. Felkerül még rá a garázsban pihenő 4 db 14-es télikerék, amiket a Clióból mentettem, azokon nagyon jó mintázatú Michelin téli gumik vannak, ezek még a Golf alatt is szolgáltak, és szerencsére erre is passzolnak, sőt erre csak igazán, mert nem csak a 4x100-as osztókör stimmel, hanem az 59 mm-es középfurat is. Perfekt. (Ezt ma akartam csinálni, de az eső miatt elmaradt.) Viszont hogy a Vento alá mit teszek télen, fogalmam sincs :)

Csak úgy álldogált a bejárat előtt...

A csodálatos Aston Martinról volt már szó többször is a blogon, a leghosszabb poszt a témában ez volt, a legérdekesebb viszont talán inkább emez, most viszont megjelent a Hot Wheels mainline-ban egy sima DB5-ös - és hát milyen jó, hogy így történt! Megmondom őszintén, nem vártam, hogy a HW mostanában kijön egy hasonlóval, úgy vettem észtre, hogy retro vonalon ők inkább Japán felé tendálódnak, de nincs ez ellenemre egy cseppet sem, ráadásul azért a témában nem ez az első nagy dobásuk, elég ha csak rápillantotok Andrew0807 zseniális párosítására... Ilyen ez nálam:

Ez a kisautó pont nem úgy néz ki, mintha sima mainline lenne (pedig tényleg az), viszont pont úgy néz ki, mint ahogy minden mainline-nak ki kellene nézni, és nem csak a Hot Wheels-en belül, ha értitek, mire gondolok. Szépek a részletek, jó a szín, kifestettek elöl-hátul mindent (jó, oldalt már nem), a kerékválasztás is abszolút elfogadható, és most még a fényes szürke beltérre sem fújolok, ennél simán elmegy, meg tudom magyarázni. És szerintem a DB4 Zagatóval együtt is jól mutatnak ;) Remélem, az első recolor is ilyen klassz lesz, és akkor tuti megveszem!

Vicces óbudai Trabicsek:A Perc utcából.

A szupravazetők definíciójával szemben nálam az történt, hogy ezen kisautók megpillantásakor én vesztettem el minden ellenállásomat és hatalmába kerített a birtoklási vágy:

A fekete nem újdonság a blogon, volt már itt, a darab aktualitását egyrészt a narancs HW-tesó adja, másrészt a tény, hogy meglett ez a verzió, amelyikről anno azt írtam, hogy jobban tetszik. Szóval a másik itt az érdekesség, mostanában jelent meg itthon is, ez bizony a The Fast and the Furious c. autós-lövöldözős-üldözős filmből való Toyota Supra, még ha nem is targa. Szélesített, csicsásított, nagyszárnyasított dög, tök oké, csak abból a sok szép színből menthettek volna egy kicsit az első és hátsó lámpákra is...

Mindkettő nagyon tetszik, de a Matchbox egy kicsit jobban. Talán mert előbb megvolt, és volt ideje hozzám nőnie ;) Vagy mert fém az alja. Vagy mert fekete, tényleg nem tudom.

Talán még emlékeztek, hogy írtam nemrég három posztot (ezt, ezt és ezt) olcsó-de-jó autókeresési témában, amelynek az első fejezete, jelentem lezárult, azaz majdnem lezárult. Már a második és harmadik részben is szerepelt pár Nissan, így utólag megállapíthatom, hogy nem nagyon tértem le az eredeti ösvényről, maradtam a japán megoldásnál. A terv egyelőre annyiban módosult, hogy mégsem nekem vettünk autót, hanem végül a páromnak - magamnak nem ezt vettem volna, de neki az elképzelt keretből nemigen találtam jobbat. Egy első generációs Almeránál:

Most még csak a gyöngyösi kereskedés udvarán készült képet tudom elétek tárni, de ha minden jól megy, szombaton nálunk lesz már, friss vizsgával és névre írva. Az autó egy 96-os darab, 1.4-es benzines, és LX felszereltségi szintjének megfelelően három remek extrája van, a szervokormány, a motoros fényszóró- és tükörállítás, illetve a vezetőoldali légzsák. A rendszámából (F-fel kezdődik) arra tippelek, hogy eredetileg is magyarországi autó volt, és a beleírt 180.000 km a kormány és a pedálok kopásából reálisnak tűnik, de persze ezt nem lehet biztosra tudni. Körben itt-ott azért le van ütve, de nem tragédia, a kényes részeket (küszöbök és hátsó ívek) már cserélték vagy javítgatták, bízom benne, hogy nem tartogat komoly meglepetéseket. Amire kell, valószínűleg elég lesz - és elég jó lesz. Ja, van még benne központi zár és egy viszonylag jó kis USB-s Akai fejegység is, így szerencsére ezekre nem kell külön költeni. A rajta lévő nyári gumik viszont nincsenek már nagy formában, jövőre már nem lesznek jók, de lehet, hogy akkor majd egy füst alatt a 13-as - komikusan kicsinek ható - felniket is lecserélem valami nagyobbakra, no nem mintha a párom ezt igényelné... ;) Na, most ennyit akartam mondani, ha itt lesz, mesélek még és mutatok további képeket.

A bevezetés ugyanaz, mint a Corginál, a régi nagy Volvós posztban ez a kisautó csak egy nyamvadt kép erejéig szerepelt, ráadásul nem is ez, hanem egy lepukkantabb darab. Ez a mai jó ideje megvan már, nagyon szeretem, jobban, mint az angol társát, mert szerintem sokkal szebb, részletesebb, aranyosabb, kedvesebb. Ez egyébként nagy általánosságban is igaz nálam Majorette-Corgi viszonylatban, de ha másból nem, e márkák itthon fellelhető darabszámából is kiderülhetett. Na szóval itten van a franciák kis nagy Volvója:

Részletesség tekintetében kilométereket ver a legutóbb mutatott darabra, csodás a front maszk a fém alvázból származtatott lámpákkal, illetve már maga a tény is, hogy ez fém alvázzal rendelkezik, abban pedig a messzi földön híres Majorette-rugózással. Demonstrálom:

Az autó színe elegáns (igyekeztem ezúttal ehhez minél hasonlatosabbat keresni bevezető képnek), a felnyitható ötödik ajtó természetes, a megszokott háromküllős felni pedig ennek a darabnak is szuperül áll. A vonóhorog is szolidabb. Belül semmi extra, de ha a mai kisautók mind ilyenek lennének kívülről (anyag, súly, részletek), tőlem lehetne belül mind ilyen puritán... Van valaki, akinek a Corgi tetszik jobban?

Ma megint egy gyerekkori kisautómról lesz szó, amit - szokás szerint - felnőtt fejjel sikerült újra megszereznem.

A Rover 3500-as név (hivatalosabban az SD1-es) a British Leyland 1976-tól 1986-ig gyártotta luxusautót takarja. A kocsit szintén forgalmazták Rover 2300-asként és Rover Vitesse-ként, sőt Rover Standard 2000-ként is, plusz a típuson belül is voltak mindenféle variációk. Az SD egyébként a "Specialist Division" elnevezésre utal, így hívták házon belül felállított, ezzel a munkával megbízott design-csapatot, az 1-es pedig azt jelenti, hogy ez volt az első projektjük. Sokan ezt a P6-ost leváltani hivatott modellt nevezték az utolsó igazi Rovernek, lévén ezt még Solihullben tervezték (állítólag a Ferrari Daytona és a BMC Pininfarina ihletéből) és gyártották, illetve ezt még a Rover V8-asával szerelték. Az ez utániak már Longbridge-ben és Cowley-ban készültek - jórészt Honda (később BMW) alapokra. Maga az autó viszonylag egyszerű építésű volt, mert a kitalálói bár elfogadták, hogy az autóipar nyitott az új megoldásokra, a vásárló közönséget ezek a huncutságok mégis hidegen hagyják, így lett pl. a kocsi hátul dobfékes... Kombit is terveztek belőle, de aztán mégsem lett, gondolom, hasonló megfontolásból, ez a batár így is elég nagy volt. Még cikk itt, e bekezdés forrása pedig természetesen a wikipedia.

Ahogy a bevezető képen is látható, az Év Autója testületét sikerült meggyőzniük, e mellett nyilván nagyon sok derék angolt is, mert azért fogyogatott a 3500-asból szépen - hogy mást ne említsek, a rendőrség is bevásárolt. Innen jut eszembe, hogy valahogy nekem mindig feljött egy asszociáció ehhez a kocsihoz, mégpedig egy régi angol bűnügyi sorozat, a Dempsey és Makepeace:

Rá is kerestem a filmes autók mindentudó adatbázisában, és bár nem a főszereplők autójaként dobta kis a Rovert, mert ők többnyire egy Granadát hajtottak, de az egyértelműen látszik, hogy bizony ebben a sorozatban tényleg látható volt gyakorta:

Na de hogy beszéljek a kicsiről is egy kicsit: a Matchbox egészen 1982-ig várt az első Rover személyautó megmintázásával, a szüleim viszont nyilván nem vártak sokat a mecsi beszerzésével, mert szerintem 82 után már nem sokat kaptam tőlük, emlékeim szerint egy-két évre rá már nem volt annyira menő a kisautózás... A következő képeket egy kis bindzsizéssel igyekeztem az akkori angol filmek oly jellemző színvilágához és szemcsézettségéhez igazítani (tényleg direkt ilyenek, kivételesen nem bénázásból kifolyólag), legalábbis ami ezen filmek külső jeleneteit illeti - beltérben mindig zavaróan éles volt a kép, gondolom, más típusú nyersanyagra dolgoztak int és bent:

A karosszéria arányait nagyjából jól eltalálták a mérnökök, bár a valóságban az autó nyúlánkabb szerintem, de ez a kis különbség sosem zavart. Az alváz műanyag, de az extraként kapott eltolható napfénytető minden gyengeségét feledtette az egyébként Corgi által is elkészített, majd itthon lemásolt autónak - mi több, a magyar MB-koppintókat is megihlette, a Porsche 928-as magyar változatára ugyanis pont egy ilyen alkalmatosság került. Sajnálom, hogy a Matchboxnál aztán nem lett ebből gyakorlat később. (Valahol megvan ebből a fentihez hasonlóan angol gyártású rendőrségi verzióm is, de a poszt írásáig nem akadt a kezembe, úgyhogy azt ma biztosan nem mutatom meg.) Még annyit, hogy remekül gurul és nem kevésbé remekül rugózik, szóval összességében a kis Rover egy abszolút eklatáns képviselője a 80-as évek Matchboxainak, ennek a számomra oly kedves, de sajnos már letűnt korszaknak. Gondolom, mindenkinek megvan már ezer éve ;)

Mai felfedezés:

Jól áll neki a sár...

Bár a Majorette-kontingesem nagy részét már elkótyavetyéltem, nem csak hogy maradt azért mutatóba, hanem még vásárolok is sutyiban ezt-azt. A mai alany, a Chrysler 180 pont egy olyan darab, amire már régóta vágytam, de valahogy a jó üzletek mindig elkerültek. Most nemrég azonban sikerült szert tennem egy még vállalható állapotú darabra 99 pennyért, úgyhogy nem haboztam, le akartam tudni egyszer és mindenkorra.

Nem mondom, hogy a világ legérdekfeszítőbb típustörténete következik: 1969-ben a Chrysler azt vette észre, hogy két európai leányvállalatuk fej fej mellett egymást kannibalizáló modelleket fejleszt, és belátták, hogy ez így nem lesz jó. Döntöttek hát, leállították a franciákat, és az angol C Car programot hagyták meg, de hogy a franciák se maradjanak betevő nélkül, őket megkérték, hogy készítsenek belőle egy a saját piacukra aktualizálható változatot. Egy évre rá valószínűleg megint tartottak egy management meetinget, ahol ismét feljött a téma, ahol még kurtítottak egy kicsit a programon, és már csak egyetlen változat maradt az asztalon, aminek a gyártását viszont az eredetileg tervezett angol gyárból átvezényeltek Franciaországba. Ez az angoloknak azért is fájt, mert már épp kicsomagolták az új V6-os motort gyártó gépsort a zsírpapírból, amikor szóltak nekik, hogy bocsiácsi, előveszünk a raktárból valami régebbi erőforrást. A teljes modell felelősévé végül a Simcát tették meg, így az új autó munkaneve is Simca 1800 lett. Igen ám, de útközben átkeresztelték a Simcát Chrysler France-ra, az eredeti fejlesztőt, a Rootes Group-ot pedig Chrysler UK-re, így végül az autót is Chrysler néven kellett piacra dobniuk. A 180-as szám az 1812 köbcentis motorra utal, ezt a számozási gyakorlatot azért átmentették a Simcától. Az 1970-es francia bevezetést kísérő szlogen a következő volt: "An American from Paris", rá egy évre az angoloknál is bemutatták, 1973-ban pedig elkészítették a 2 literes változatot is - amit viszont Amsterdamban lepleztek le. Az angol szaksajtó nem volt olyan lelkes az autó iránt, amilyen egy hazai gyártású autó iránt az megszokott volt, azt írták róla általában, hogy jó, jó, de nem az igazi, luxusnak pl. túl rövid. A közvetlen versenytársait, a harmadik generációs Ford Cortinát és a Vauxhall VX 4/90-est jobban szerették. Gondolom, azért, mert az ő autójuk inkább a franciák autója volt a valóságban... A 70-es évek második felében a gyártást áthelyezték a spanyolokhoz, ahol egyébként komoly sikert is ért el a modell, mondjuk úgy nem is volt igazán nehéz, hogy ott konkrétan nem engedtek semmilyen Spanyolországon kívül gyártott autót forgalmazni abban az időben, így gyakorlatilag csak a Seat 132-essel kellett versenyeznie. Angliában és Franciaországban nem lett siker az autóból, nem igazán tudott semmi kiemelkedőt mutatni a jól beágyazott - és ugye többnyire teljesen hazai fejlesztésű és persze nevű (!) versenytársaival szemben. Valójában a gyár sem fektetett már túl sokat az autó hirdetésébe vagy fejlesztésébe a bemutatást követően, így elég gyorsan, de jó nagy csendben el is tűnt a kínálatból. Még jó, hogy a Majorette miatt megmaradhat nekünk kicsiben! ;)

Az eredetileg szándékoltnál egy kicsit hosszabbra sikeredett a bevezető, bocsánat, át is térek a kicsire, amely szerintem abszolút telitalálat! Simán azon darabok közé sorolom, amelyek sokkal jobban néznek ki kisautóként, mint az igazi formájukban - meg is mondom, miért: ennek meg az eredetileg szándékoltnál egy kicsit a feneke sikeredett hosszabbra, amitől nekem egészségesebbnek tűnnek az arányok:

Aztán az is lehet, hogy csak azért jön be jobban, mint az igazi, mert ezt előbb ismertem, mint a nagyot. Nem mondom, hogy makulátlan, mert makula (azaz helyesebben macula, latin szó, jelentése folt, szeplő) az van rajta bőven, de valahogy ezek az öreg Majorette-ek mintha szebben korosodnának, mint angol társaik. Az első ajtók nyithatók, a rugózás szokás szerint remek, a klasszikus felnik és a keskeny nyomtáv jól állnak neki, de a legszebb része, ha lehet ilyet mondani, az talán az eleje, azon belül is a cizellált hűtőmaszk és a kis ütközőbabák a lökhárítón - ma már ilyen részletekkel sajnos ritkán találkozunk, és ha igen is, akkor azok gyakran elnagyoltak, tényleg csak jelzésértékűek. Igaz, még így is nagyon örülünk minden ilyen üdítő kivételnek... Belül semmi extra, ülések, kormány megvannak, helyesebb lett volna, ha ebbe is kerül egy sofőr, de nem akarok telhetetlennek tűnni, jó ez tulajdonképpen így is. Nektek tetszik?

Kész.

Jó régen foglalkoztunk 200-as sorozatú Volvóval, úgyhogy tessék! Az ökomenikus Volvo-posztomban egy kép erejéig mutattam már egy a mai bemutatandóhoz hasonló Corgi Volvót, de egyrészt az tök régen volt, másrészt nyilván szeretnétek megnézni minden oldalról ;)

A szemfülesebb olvasók kiszúrhatták, hogy ez nem ugyanaz, mint amit már korábban is mutattam, és tényleg, ez egy másik darab. A legutóbbi (nem a tegnapi, hanem az azelőtti legutóbbi) börzén lőttem 600 forintért, ennyiért egyszerűen nem volt szívem otthagyni. Annál viszont ez egy kicsit kopottabb, de nem vészes, viszont ez is a számomra oly kedves régebbi kerekekkel készült és hiánytalan, tehát megvan a (kombi Volvónál egyáltalán nem életidegen) vonóhorog és a nyitható hátsó ajtó is. Ahogy a nemsokára következő francia tesójánál is...

Ha még nem lenne elég a platós kisteherautókból, folytatom egy megint csak börzés szerzeménnyel úgy, mint Mazda B1600 pickup. A SHERIFF feliratú vontatót a Playart készítette, és eredetileg egy nagyobb szett része volt (ami Joe-nak elvileg meg is van, legalábbis ezt állítja):

(A kép forrása az internet.) Én már egyedülállóként jutottam hozzá e kiváló rugózású kisautóhoz, 300 jó magyar forintért, és nem bántam meg:

Jót tesz neki a távolság, a fényképezőm (és a vaku) nagyon nem kímélte, kézben fogva és szabad szemmel nézve nem ilyen elborzasztó a helyzet, bár azt nem állítom, hogy kopásmentes... A típus ritkasága és a nagyon kellemesen eltalált arányok miatt tetszett meg ez a kisautó, no és az sem volt utolsó szempont, hogy rendőr. Egyszerű belül, egyszerű kívül, mégis rendelkezik azokkal a kis részletekkel, amik jó játékká teszik: vontató, vonóhorog, rendőrségi festés, fényhíd, tényleg egészen kiváló rugózás és gurulás, nem is kell ennél több. A fenti készletből még a jobb felső sarokban látható kék furgon is megvolt az eladónál, csak emlékeim szerint sérült volt a hűtőrácsa, ezért hagytam ott. Nektek hogy tetszik?

Akit érdekel a legújabb odaírásom trágár reklámok kapcsán, kattintson a bután néző nő homokára vagy a két szeme közé, ahova jobban esik! És legyen kedves a poszt eredeti helyén lájkolni, hogy megnyerhessem az ehavi like-versenyt, állítólag nagyon jó a vacsi, amit adnak az első helyért...! ;) Köszi előre is!

Na, itt van a múltkor emlegetett másik pickup, egy Chevrolet C10 a Hot Wheels jóvoltából - és mint ilyen, nem kicsit feltuningolva. Tehát ez is az Árkádból érkezett, de ennél sokkal érdekesebb, hogy a fotózáshoz eddig használt lámpának sajnos új szerepkört találtam a lakásban, így megint sikerült valami egészen furcsa piros színeket generálnom - élőben, higgyétek el, nem ilyen vadító, hanem normális, simán csak élénk piros:

A plató bélésének krómszínű ragyogása azonban már nem a fényképezőm műve, az bizony tényleg ilyen, nem túl nagy öröm, valami mattabb, feketébb szín jobb lenne neki. Nem is mutatom ;) És még ha kevésbé szélesre szabják a platóba benyúló kerékjárati íveket, nem mellesleg kisebbre a hátsó kerekeket, jobban tetszene. A hátsó lámpákat szépen kifestették pirosra, csak nem látszik, mert az egész autó is piros, a frontot pedig a szerénytelen mennyiségű krómozás uralja, kívül viszont jót tesz neki a visszafogott fehér csík. De hogy mondjak, illetve mutassak még valamit a tervezők védelmében is, íme egy C10-es gyorsulási versenyző, szóval érthető, honnan az ihlet - és köszi, hogy nem ilyen csíkot tettek a kicsire:

Így akkor már elfogadható, bár az én ízlésemhez pickup-témában jóval közelebb áll a nemrég mutatott kis Datsun. És ha már felmerült egy pici japán pickup, legközelebb mutatok is egy újabbat!

Egy kedves volt kollégám küldte Görögországból ezeket a pusztuló darabokat:

Ευχαριστώ! (efhariszto - köszönöm)